SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 15
Arckifejezések Érzelmi állapotunk tükröződése
Paul Ekman   (Washington, 1934. február 15.) Amerikai pszichológus a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológiaprofesszora, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója.  Kimutatta, hogy az eltérő kultúrák sokféle mintákat nyújtanak számunkra érzelmeink kifejezésére, mégis, létezik legalább néhány arckifejezés, amely a világon minden ember számára ugyanazt az érzelmi állapotot tükrözi.
Több kultúrközi vizsgálatot folytatott, többek között egy izolált új-guineai törzset is felkeresett 1967-ben, amelynek tagjai fényképekről felismerték a nyugati emberek arckifejezései alapján az érzelmeket.  Feltevésének elméleti alapját  Charles Darwin  teóriája adta, mely szerint az emberi arckifejezések veleszületett, nem tanult válaszmintázatok, ezáltal nem kulturálisan meghatározottak.
Az érzelmek az arcon a szem, szemöldök és a száj apró mozgásaival, rezzenéseivel jelennek meg. A arcizmok mozgásának elemzésével az igazi és a színlelt érzelmeket el lehet különíteni. Az emberi arckifejezések vizsgálatára Ekman és Friesen az1978-ban kidolgozta az Arctevékenység-kódoló Rendszert ( Facial Action Coding System [FACS] ) .  Feltérképezték az arc 23 pár izmát, és az azokhoz kapcsolódó mozgásokat, amelyeket akcióegységnek (Action Unit) neveztek el.  Az ember képes arra, hogy szabályozza arcvonásait, a testi reakciókat azonban nem (pl.: pirulás)
Lényegesebb támpontok az arckifejezések felismerésében
A fontosabb mimikai izmok
Öröm Ha a száj sarkai is felfele kanyarodnak, csak akkor nem erőltetett. Megjelennek a szarkalábak a szem sarkainál. Álnevetés közben az ember tud arra is figyelni, hogy hunyorogjon a szemével. Bánat A felső szemhéj és a szemöldök külső széle lejjebb van a szokásosnál. Illetve a száj sarkai is lekonyulnak. Gyakran ezek a jelek csak pár pillanatig tartanak, mert az ember észreveszi magán, hogy erőt vett rajta valamilyen érzelem és igyekszik kontrollálni.
Harag Az ajkak egyenesek, párhuzamosan futnak egymás mellet és általában össze is préselődnek. A szemöldök összehúzódik az orrnyereg irányába. Ez is olykor csak egy ezredmásodpercig tart. Meglepődés Alapvetően a kikerekedett szemek, és a felhúzott szemöldök jellemzi. Olykor a száj is kinyílik egy kicsit. Csak akkor őszinte a meglepődés, ha szemöldök egy másodpercnél nem hosszabb ideig marad felhúzva. Ha ennél tovább marad felhúzva, akkor az már csak színlelt meglepődés.
Félelem Az ajkak a fül irányába széthúzódnak. Az alsó szemhéj megfeszül és a felső szemhéját is felhúzza az, aki valóban megijed. Undor A felső ajak legalább annyira felhúzódik, hogy kivillanjanak a fogak, melyet az orrcimpa apró rándulásai is gyakran követnek. Megvetés Az ajkak csak az egyik oldalon emelkednek meg. Néha ez azzal párosul, hogy az ember a fejét finoman oldalra hajtja, így azt az érzetet keltve, hogy lefelé néz megvetése tárgyára – szó szerint lenézi.
Különböző arckifejezések összegződnek, egymásra szerveződnek – gyakran egymásnak ellentmond az arckifejezés és az érzelem (zavarunkban mosolygunk)
[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object]
Az utóbbi 20 évben sokat vizsgálták az érzelmi arckifejezések felismerését a különböző pszichiátriai kórképekben. Autizmusban, érzelmileg labilis személyiségzavarban, szociális fóbia esetén és szkizofrén betegeknél a normálistól eltérő arckifejezés felismerést találtak.  A szakirodalomban ezt a jelenséget „ hangulati kongruenciá ”-naknevezik. Depressziós hangulatú személyek hajlamosak pozitív érzelmeket kifejező arcokat neutrálisnak, míg semleges arcokat negatívnak ítélni. Ezzel párhuzamosan mániás állapotban lévő személyek hajlamosak a szomorú arckifejezéseket kevésbé intenzívnek vagy neutrálisnak ítélni.
Emoticon, Smiley, Meme ,[object Object],[object Object],[object Object]
Források: ,[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object],[object Object]
Köszömöm a figyelmet! Készítette: Nagy Baksa  Neptun kód: GKKNA9 EKF Mozgóképkultúra és Médiaismeret szak Levelező tagozat

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados

Komunikacja niewerbalna mowa cia
Komunikacja niewerbalna   mowa ciaKomunikacja niewerbalna   mowa cia
Komunikacja niewerbalna mowa ciadksm
 
Metakommunikáció
MetakommunikációMetakommunikáció
Metakommunikációvargate
 
Seu corpo fala no trabalho
Seu corpo fala no trabalho Seu corpo fala no trabalho
Seu corpo fala no trabalho luzcarpin
 
Inteligência Emocional na Liderança
Inteligência Emocional na LiderançaInteligência Emocional na Liderança
Inteligência Emocional na LiderançaIsmael
 
Etkili iletişim
Etkili iletişimEtkili iletişim
Etkili iletişimEmre ER
 
Inteligencia Emocional | Eagles Vision
Inteligencia Emocional | Eagles VisionInteligencia Emocional | Eagles Vision
Inteligencia Emocional | Eagles VisionEduardo De Souza
 
Inteligência emocional mar 2011 resumida
Inteligência emocional mar 2011 resumidaInteligência emocional mar 2011 resumida
Inteligência emocional mar 2011 resumidaWalter Poltronieri
 
a-linguagem-corporal-final
a-linguagem-corporal-finala-linguagem-corporal-final
a-linguagem-corporal-finalBruno Mendes
 
_ _ vaincre-stress-fr
    _ _ vaincre-stress-fr    _ _ vaincre-stress-fr
_ _ vaincre-stress-frRabah HELAL
 
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos Trinta
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos TrintaComunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos Trinta
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos TrintaPedro Godoy
 
Inteligência emocional e o perfil do empreendedor
Inteligência emocional e o perfil do empreendedorInteligência emocional e o perfil do empreendedor
Inteligência emocional e o perfil do empreendedorYonara Mateus
 
Grupos e Equipas de trabalho (RH)
Grupos e Equipas de trabalho (RH)Grupos e Equipas de trabalho (RH)
Grupos e Equipas de trabalho (RH)Nicole Fernandes
 
07 asszertivitas(1)
07 asszertivitas(1)07 asszertivitas(1)
07 asszertivitas(1)Magdolna Vas
 
Comunicação Verbal e Não Verbal
Comunicação Verbal e Não VerbalComunicação Verbal e Não Verbal
Comunicação Verbal e Não VerbalAndreza Oliveira
 
Desenvolvendo Inteligência emocional
Desenvolvendo Inteligência emocionalDesenvolvendo Inteligência emocional
Desenvolvendo Inteligência emocionalAlexandre Rivero
 
Mais procurados (20)

Komunikacja niewerbalna mowa cia
Komunikacja niewerbalna   mowa ciaKomunikacja niewerbalna   mowa cia
Komunikacja niewerbalna mowa cia
 
Metakommunikáció
MetakommunikációMetakommunikáció
Metakommunikáció
 
Seu corpo fala no trabalho
Seu corpo fala no trabalho Seu corpo fala no trabalho
Seu corpo fala no trabalho
 
Linguagem corporal
Linguagem corporalLinguagem corporal
Linguagem corporal
 
Inteligência Emocional na Liderança
Inteligência Emocional na LiderançaInteligência Emocional na Liderança
Inteligência Emocional na Liderança
 
Etkili iletişim
Etkili iletişimEtkili iletişim
Etkili iletişim
 
Etkili i̇letişim
Etkili i̇letişimEtkili i̇letişim
Etkili i̇letişim
 
Inteligencia Emocional | Eagles Vision
Inteligencia Emocional | Eagles VisionInteligencia Emocional | Eagles Vision
Inteligencia Emocional | Eagles Vision
 
Inteligência emocional mar 2011 resumida
Inteligência emocional mar 2011 resumidaInteligência emocional mar 2011 resumida
Inteligência emocional mar 2011 resumida
 
Expressões Faciais - Linguagem corporal e linguagem imagetica
Expressões Faciais - Linguagem corporal e linguagem imageticaExpressões Faciais - Linguagem corporal e linguagem imagetica
Expressões Faciais - Linguagem corporal e linguagem imagetica
 
a-linguagem-corporal-final
a-linguagem-corporal-finala-linguagem-corporal-final
a-linguagem-corporal-final
 
Beden Dili
Beden DiliBeden Dili
Beden Dili
 
_ _ vaincre-stress-fr
    _ _ vaincre-stress-fr    _ _ vaincre-stress-fr
_ _ vaincre-stress-fr
 
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos Trinta
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos TrintaComunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos Trinta
Comunicação Do Corpo - Monica Rector e Aluizio Ramos Trinta
 
Inteligência emocional e o perfil do empreendedor
Inteligência emocional e o perfil do empreendedorInteligência emocional e o perfil do empreendedor
Inteligência emocional e o perfil do empreendedor
 
Grupos e Equipas de trabalho (RH)
Grupos e Equipas de trabalho (RH)Grupos e Equipas de trabalho (RH)
Grupos e Equipas de trabalho (RH)
 
07 asszertivitas(1)
07 asszertivitas(1)07 asszertivitas(1)
07 asszertivitas(1)
 
Comunicação Verbal e Não Verbal
Comunicação Verbal e Não VerbalComunicação Verbal e Não Verbal
Comunicação Verbal e Não Verbal
 
nvk
nvknvk
nvk
 
Desenvolvendo Inteligência emocional
Desenvolvendo Inteligência emocionalDesenvolvendo Inteligência emocional
Desenvolvendo Inteligência emocional
 
Destaque

Az emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaAz emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaTamás Czeglédi
 
A testbeszéd
A testbeszédA testbeszéd
A testbeszédnovigi
 
Kommunikacio ppt
Kommunikacio pptKommunikacio ppt
Kommunikacio pptvxjgxl
 
Beszedes hazugsagok
Beszedes hazugsagok Beszedes hazugsagok
Beszedes hazugsagok ernohorvath
 
Nonverbális jelzések ismerkedésnél
Nonverbális jelzések ismerkedésnélNonverbális jelzések ismerkedésnél
Nonverbális jelzések ismerkedésnélhajkaie
 
Mimika (Kommunikációelmélet)
Mimika (Kommunikációelmélet)Mimika (Kommunikációelmélet)
Mimika (Kommunikációelmélet)szenogradi
 
A tárgyalás folyamata
A tárgyalás folyamataA tárgyalás folyamata
A tárgyalás folyamatastiffelrobi
 
Targyalastechnika
TargyalastechnikaTargyalastechnika
TargyalastechnikaFORLONG Bt.
 
Nonverbális kommunikáció
Nonverbális kommunikációNonverbális kommunikáció
Nonverbális kommunikációAndi Vida
 
Az agy karbantartásának 12 tétele
Az agy karbantartásának 12 tételeAz agy karbantartásának 12 tétele
Az agy karbantartásának 12 tételeZsolt Kulcsár
 
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyok
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyokNincs timesheet-a-magam-ura-vagyok
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyokZsolt Kulcsár
 
Envedelmi Mechanizmusok 1
Envedelmi Mechanizmusok 1Envedelmi Mechanizmusok 1
Envedelmi Mechanizmusok 1Zsolt Kulcsár
 
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.Zoltán Szűcs
 
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?Zoltán Szűcs
 
Prezentációs módszertan I. feladat
Prezentációs módszertan I. feladatPrezentációs módszertan I. feladat
Prezentációs módszertan I. feladatJIQDU8
 
Tárgyalástechnika
TárgyalástechnikaTárgyalástechnika
TárgyalástechnikaFORLONG Bt.
 
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkÉrezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkNlp Trainer
 
A manipuláció tudománya kivaghy krisztián by k li-ff
A manipuláció tudománya   kivaghy krisztián by k li-ffA manipuláció tudománya   kivaghy krisztián by k li-ff
A manipuláció tudománya kivaghy krisztián by k li-ffzombikomkus
 
Destaque (20)

Az emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaAz emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiája
 
A testbeszéd
A testbeszédA testbeszéd
A testbeszéd
 
Kommunikacio ppt
Kommunikacio pptKommunikacio ppt
Kommunikacio ppt
 
Beszedes hazugsagok
Beszedes hazugsagok Beszedes hazugsagok
Beszedes hazugsagok
 
Nonverbális jelzések ismerkedésnél
Nonverbális jelzések ismerkedésnélNonverbális jelzések ismerkedésnél
Nonverbális jelzések ismerkedésnél
 
Mimika (Kommunikációelmélet)
Mimika (Kommunikációelmélet)Mimika (Kommunikációelmélet)
Mimika (Kommunikációelmélet)
 
A tárgyalás folyamata
A tárgyalás folyamataA tárgyalás folyamata
A tárgyalás folyamata
 
Targyalastechnika
TargyalastechnikaTargyalastechnika
Targyalastechnika
 
Nonverbális kommunikáció
Nonverbális kommunikációNonverbális kommunikáció
Nonverbális kommunikáció
 
A kommunikáció nem nyelvi kifejezőeszközei
A kommunikáció nem nyelvi kifejezőeszközeiA kommunikáció nem nyelvi kifejezőeszközei
A kommunikáció nem nyelvi kifejezőeszközei
 
A Manga
A MangaA Manga
A Manga
 
Az agy karbantartásának 12 tétele
Az agy karbantartásának 12 tételeAz agy karbantartásának 12 tétele
Az agy karbantartásának 12 tétele
 
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyok
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyokNincs timesheet-a-magam-ura-vagyok
Nincs timesheet-a-magam-ura-vagyok
 
Envedelmi Mechanizmusok 1
Envedelmi Mechanizmusok 1Envedelmi Mechanizmusok 1
Envedelmi Mechanizmusok 1
 
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.
Fájdalmas kérdés. - Az emésztőszervi fájdalom fantoma.
 
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
Tudatállapotaink szivárványa. Használod az agyad, vagy az használ téged?
 
Prezentációs módszertan I. feladat
Prezentációs módszertan I. feladatPrezentációs módszertan I. feladat
Prezentációs módszertan I. feladat
 
Tárgyalástechnika
TárgyalástechnikaTárgyalástechnika
Tárgyalástechnika
 
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusainkÉrezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
Érezd jól magad I. Blokk 5. Mindennapi konfliktusaink
 
A manipuláció tudománya kivaghy krisztián by k li-ff
A manipuláció tudománya   kivaghy krisztián by k li-ffA manipuláció tudománya   kivaghy krisztián by k li-ff
A manipuláció tudománya kivaghy krisztián by k li-ff
 
Semelhante a Arckifejezések

Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásAz emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásCzeglédi Tamás
 
Az emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaAz emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaTamás Czeglédi
 
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásAz emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásTamás Czeglédi
 
Szemelyiseg és egeszseg
Szemelyiseg és egeszsegSzemelyiseg és egeszseg
Szemelyiseg és egeszsegekftanar
 
A nem verbális kommunikációs formák
A nem verbális kommunikációs formákA nem verbális kommunikációs formák
A nem verbális kommunikációs formákZsófia Bartha
 
Az öröm
Az örömAz öröm
Az örömBTomi
 
Személyiség és egészségpszichológia
Személyiség és egészségpszichológiaSzemélyiség és egészségpszichológia
Személyiség és egészségpszichológiamalacsik
 
Semelhante a Arckifejezések (13)

Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásAz emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
 
Az emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaAz emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiája
 
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásAz emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
 
Az emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiájaAz emberi arckifejezések biológiája
Az emberi arckifejezések biológiája
 
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_TamásAz emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
Az emberi arckifejezések biológiája_Czeglédi_Tamás
 
Enneagram
Enneagram Enneagram
Enneagram
 
A Félelem
A FélelemA Félelem
A Félelem
 
öRöm0
öRöm0öRöm0
öRöm0
 
Szemelyiseg és egeszseg
Szemelyiseg és egeszsegSzemelyiseg és egeszseg
Szemelyiseg és egeszseg
 
A nem verbális kommunikációs formák
A nem verbális kommunikációs formákA nem verbális kommunikációs formák
A nem verbális kommunikációs formák
 
Az öröm
Az örömAz öröm
Az öröm
 
Nevettetés
NevettetésNevettetés
Nevettetés
 
Személyiség és egészségpszichológia
Személyiség és egészségpszichológiaSzemélyiség és egészségpszichológia
Személyiség és egészségpszichológia
 
Arckifejezések

  • 2. Paul Ekman (Washington, 1934. február 15.) Amerikai pszichológus a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológiaprofesszora, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója. Kimutatta, hogy az eltérő kultúrák sokféle mintákat nyújtanak számunkra érzelmeink kifejezésére, mégis, létezik legalább néhány arckifejezés, amely a világon minden ember számára ugyanazt az érzelmi állapotot tükrözi.
  • 3. Több kultúrközi vizsgálatot folytatott, többek között egy izolált új-guineai törzset is felkeresett 1967-ben, amelynek tagjai fényképekről felismerték a nyugati emberek arckifejezései alapján az érzelmeket. Feltevésének elméleti alapját Charles Darwin teóriája adta, mely szerint az emberi arckifejezések veleszületett, nem tanult válaszmintázatok, ezáltal nem kulturálisan meghatározottak.
  • 4. Az érzelmek az arcon a szem, szemöldök és a száj apró mozgásaival, rezzenéseivel jelennek meg. A arcizmok mozgásának elemzésével az igazi és a színlelt érzelmeket el lehet különíteni. Az emberi arckifejezések vizsgálatára Ekman és Friesen az1978-ban kidolgozta az Arctevékenység-kódoló Rendszert ( Facial Action Coding System [FACS] ) . Feltérképezték az arc 23 pár izmát, és az azokhoz kapcsolódó mozgásokat, amelyeket akcióegységnek (Action Unit) neveztek el. Az ember képes arra, hogy szabályozza arcvonásait, a testi reakciókat azonban nem (pl.: pirulás)
  • 5. Lényegesebb támpontok az arckifejezések felismerésében
  • 7. Öröm Ha a száj sarkai is felfele kanyarodnak, csak akkor nem erőltetett. Megjelennek a szarkalábak a szem sarkainál. Álnevetés közben az ember tud arra is figyelni, hogy hunyorogjon a szemével. Bánat A felső szemhéj és a szemöldök külső széle lejjebb van a szokásosnál. Illetve a száj sarkai is lekonyulnak. Gyakran ezek a jelek csak pár pillanatig tartanak, mert az ember észreveszi magán, hogy erőt vett rajta valamilyen érzelem és igyekszik kontrollálni.
  • 8. Harag Az ajkak egyenesek, párhuzamosan futnak egymás mellet és általában össze is préselődnek. A szemöldök összehúzódik az orrnyereg irányába. Ez is olykor csak egy ezredmásodpercig tart. Meglepődés Alapvetően a kikerekedett szemek, és a felhúzott szemöldök jellemzi. Olykor a száj is kinyílik egy kicsit. Csak akkor őszinte a meglepődés, ha szemöldök egy másodpercnél nem hosszabb ideig marad felhúzva. Ha ennél tovább marad felhúzva, akkor az már csak színlelt meglepődés.
  • 9. Félelem Az ajkak a fül irányába széthúzódnak. Az alsó szemhéj megfeszül és a felső szemhéját is felhúzza az, aki valóban megijed. Undor A felső ajak legalább annyira felhúzódik, hogy kivillanjanak a fogak, melyet az orrcimpa apró rándulásai is gyakran követnek. Megvetés Az ajkak csak az egyik oldalon emelkednek meg. Néha ez azzal párosul, hogy az ember a fejét finoman oldalra hajtja, így azt az érzetet keltve, hogy lefelé néz megvetése tárgyára – szó szerint lenézi.
  • 10. Különböző arckifejezések összegződnek, egymásra szerveződnek – gyakran egymásnak ellentmond az arckifejezés és az érzelem (zavarunkban mosolygunk)
  • 11.
  • 12. Az utóbbi 20 évben sokat vizsgálták az érzelmi arckifejezések felismerését a különböző pszichiátriai kórképekben. Autizmusban, érzelmileg labilis személyiségzavarban, szociális fóbia esetén és szkizofrén betegeknél a normálistól eltérő arckifejezés felismerést találtak. A szakirodalomban ezt a jelenséget „ hangulati kongruenciá ”-naknevezik. Depressziós hangulatú személyek hajlamosak pozitív érzelmeket kifejező arcokat neutrálisnak, míg semleges arcokat negatívnak ítélni. Ezzel párhuzamosan mániás állapotban lévő személyek hajlamosak a szomorú arckifejezéseket kevésbé intenzívnek vagy neutrálisnak ítélni.
  • 13.
  • 14.
  • 15. Köszömöm a figyelmet! Készítette: Nagy Baksa Neptun kód: GKKNA9 EKF Mozgóképkultúra és Médiaismeret szak Levelező tagozat