1. 1
Japán középkori és kora újkori kormányzati rendszerei
A feudalizmus japánban
A Kamakura korszaktól kezdődő Muromachin keresztül a Tokugava korszakig tartó
majd 700 évet magába foglaló időszak tulajdonképpen a feudalizmus időszakának tekinthető
japánban. Míg, a Nara és a Heian korszakban az udvar (kuge) és befolyásos arisztokrata
családok irányították Japánt, a Kamakura időszaktól kezdve a harcos réteg veszi át a hatalmat.
Mindezt olyan módon teszi, hogy az előző rendszer alapszerkezetét megtartja, és ennek a
vázára építi rá a saját kormányzatát.1
Ez alatt a hét évszázad alatt a harcosok különböző
hatékonyságú irányítása alatt jelentősen megváltozott japán arculata.2
Bár jó pár évszázaddal később alakult ki, de a japán feudalizmus sok tekintetben
hasonlóságot mutat a nyugat-európaihoz. Mind létrejöttében, mind szervezettségében
ugyanazokat a jegyeket mutatják, és a kezdetekkor, és a virágkorában mindkettő szigorúan
meghatározta a hűbérúr és vazallus jogait és kötelességeit.3
Mindkettő alapja a harcos osztály,
amely ellátja a védelmi és katonai igazgatási feladatokat, és mindkettőnek kulcsfontosságú
eleme az egész szerkezetet fenntartó „ragasztóanyag” a földesúr és vazallusa közti hűség.
Természetesen jelentős különbségek is akadtak. Ezek egyike a birtokba adott föld kérdése. A
nyugati rendszerben a hűbérúr által adományozott föld a vazallus tulajdonába került,
Japánban ezzel ellentétben csak használatra kaphatta meg a földet, és annak intézőjeként
részesülhetett annak javaiból. 4
A másik jelentős különbség két rendszer előtörténetében
keresendő. A nyugat európai feudalizmus a szigorú Római jogrendre, míg Japánban a kínai
konfuciánus alapokon nyugvó lojalitásra épült. Tehát az egyik inkább jogi, míg a másik
inkább erkölcsi alapokon nyugodott. Valamint a japán feudalizmus tulajdonképpen egészen a
1
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p. 88.
2
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p. 2.
3
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000 .p. 52.
4
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p. 2.

2. 2
19. századig fennmaradt, bár az utolsó időszakban valószínűleg az elszigeteltség miatt, az
európaitól eléggé eltérő módon alakult. És mivel, ilyen sokáig kitartott, nem lehet csodálkozni
azon sem, hogy a hatása még ma is érzékelhető Japánban. 5
Kamakura korszak (1185 -1333)
A 12. századra a császári udvar tulajdonképpen szinte semmilyen katonai hatalommal
nem rendelkezett. Mivel a központi kormányzat nem tudta megvédeni őket a vidéki családok
elkezdtek összefogni, hogy útját tudják állni az egyre növekvő banditatámadásoknak és egyéb
törvénytelenségeknek. A katonai hatalmat szinte teljesen a vidék birtokolta, mégsem támadt
az udvar ellen, egészen a Genpei háborúkig.6
Az ebből győztesen kikeveredő Minamoto
Joritomo az egész ország szilárd hatalmú katonai vezetője lett. Győzelme után az udvar a béke
helyreállításának, és a vidék banditáktól való megtisztítása érdekében szeitai sóguni rangra
emelték. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az udvar ezt nem gondolta véglegesnek, de
Joritomonak más járt a fejében.7
Joritomo Kamakurában kezdi el kiépíteni a főhadiszállását. Ebből kiindulva hozza létre majd
saját kormányzati rendszerét, amelyet később bakufunek neveznek, azaz „sátoros
kormánynak”.8
A bakufu tulajdonképpen a látszólag az udvar utasítására harcba vonuló
Minamoto hadsereg adminisztrációs, fegyelmi valamint igazgatási feladatainak a
támogatására létrehozott hivatalokból nőtte ki magát azzá a kormányzati rendszerré, amely
később a béke helyreállítása után majdnem az egész országot magába foglalta.9
Ez az új hatalmi bázis kívülről elismeri a régi udvari kormányzat legitimitását. Nem szünteti
meg az előző rendszert, hanem e mellett, sőt inkább erre a rendszerre támaszkodva a régi
intézmények adta lehetőségeket kihasználva hoz létre egy új feudális alapokon nyugvó
kormányzatot. És a kormányzat tagjaiból egy új katonai arisztokrácia születik, amely látszólag
fejet hajtott a régi udvari nemesség előtt. 10
5
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 52-53.
6
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 45.
7
Mason R.H.P.: Japán története. Püski, 2004. p. 88-89.
8
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 48.
9
Mason R.H.P.: Japán története. Püski, 2004. p. 89.
10
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 52.

3. 3
A császári udvar
Az udvari kormányzat felépítése még a 7.-8. században kialakított, a kínai centralizált
bürokratikus mintát követte.11
Ennek megfelelően az egész rendszer csúcsán az uralkodó
helyezkedett el. Az uralkodó alatt két minisztérium a Központi Államtanács (daidzsókan) és
az Istenségek hivatala (dzsingikan) állt. A fontosabb döntések meghozatala a Központi
Államtanácsban történt, de ezek kizárólag az uralkodó hozzájárulásával léphettek életbe.12
A
Központi Államtanács legmagasabb rangú tagja a legfőbb miniszter (daidzódaidzsin). Alatta a
jobboldali (udaidzsin) és baloldali (sadaidzsin) miniszter helyezkedett el. Ők irányították a
Központi államtanács alatt álló Jobboldali (Ubenkankjoku) és Baloldali tanácsot
(Sabenkankjoku). Ezek alá négy-négy minisztérium tartozott. A Jobboldali tanács felügyelte a
Központi Ügyek Minisztériumát (Nakacukaszasó), a Szertartások Minisztériumát (Sikibusó),
az Adminisztrációs Ügyek Minisztériumát (Dzsibusó) és a Közügyek Minisztériumát
(Minbusó). A Baloldali tanács alá tartozott a Hadügyek Minisztériuma (Hjobuso), az
Igazságügyi Minisztérium (Gjobusó), a Kincstár (Okurasó) és a Császári Udvartartási Ügyek
Minisztériuma (Kunaisó).13
A sógunátus
Joritomo az általa létrehozott kormányzati rendszert emellé építette ki. Kamakurában
hozta létre a saját katonai főhadiszállását amelynek, adminisztrációs feladatainak az
ellátásához kezdetben, közvetlenül a Tairákkal való háborúskodás megkezdése után még egy
titkár is elegendő volt.14
Viszont ebben az időszakban Kamakura volt az egyetlen igazi
hatalmi központ, ezért az emberek hamarosan elkezdtek mindenféle törvénykezési ügyben
Joritomohoz fordulni.15
A felelőssége, és az ezzel együtt növekvő adminisztrációs feladatok
növekedésével már irodára lett szüksége, ezért 1180-ban létrehozta a szamuráj-dokorot.16
Ennek a feladata a hűbéresek és a velük kapcsolatos ügyek felügyelete, illetve később a
dzsitók tevékenységének az ellenőrzése volt. Ezt követően 1184-ben a közigazgatási és
11
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 30.
12
Brown D.M.(ed): The Cambridge History of Japan, Volume 1. Cambridge University Press 2006. p.233.
13
Brown D.M.(ed): The Cambridge History of Japan, Volume 1. Cambridge University Press 2006. p. 234.
14
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 88.
15
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 48.
16
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. 88.

4. 4
általános adminisztratív feladatok, valamint a császári udvart illető iratok kezelésére, létre
hozta a Kumondzsot (Általános Dokumentációs hivatalt), amelyet később 1191-ben
Mandokorora (Adminisztrációs Bizottság) neveznek át. Szintén 1184-ben hozta létre a
Moncsudzsot (Vizsgáló hivatal), főleg a földbirtokokkal, kereskedelemmel, kölcsönökkel
kapcsolatos jogi ügyek felderítésére.17
A Kamakurai közigazgatási rendszer fejlődésének következő fontos lépése a helyi
adminisztráció megszervezése volt. 1185-ben Joritomo „engedélyt” kért az udvartól, hogy
sugó illetve dzsitó tisztségeket adományozhasson hűbéresei részére. Ezek a tartományokba
illetve sóenekbe kinevezett tisztségviselők, Kamakura felé tartoztak felelősséggel és rajtuk
keresztül Joritomo a helyi közigazgatást is az irányítása alá vonhatta.18
A sugók feladata a tartományok ellenőrzése, irányítása volt. Ebbe beletartoztak olyan
általános rendfenntartói feladatok, mint a lázadások elfojtása, őrszolgálat, béke fenntartása
valamint adminisztratív feladatok ellátása, bűnügyek kivizsgálása és az ítéletek meghozatala
is. Eleinte a tisztséget adományozás során kaphatta meg valaki később örökletessé válik a
hivatal.19
A dzsitó tisztség tulajdonképpen az egyes sóenek jószágigazgatói, intézői feladatainak
az ellátására szolgált. Feladatuk az adók beszedése, javak szétosztása volt. Mivel a tisztség
nem kevés jövedelemmel járt, kiváló lehetőséget nyújtott, hogy a Joritomohoz hűséges
vazallusokat ezekkel a tisztségekkel jutalmazzák. Később ez a tisztség is öröklődővé vált.20
A helyi közigazgatás felügyelete érdekében, a problémásabb területek ellenőrzésére
három hivatal lett létre hozva. 1189-ben az Osu sobugjó (Osui általános megbízott) a Japán É-
K-i részében található Osu és annak körzetének a felügyeletére lett megalapítva. Ezt a
területet a Fujivara család egy mellék ága uralta, akik ezen a területen szinte teljhatalommal
rendelkeztek. A Kyoto sugó (Kiotói katonai kormányzó) és a Csinzei bugjó (Kjusúi
megbízott) hivatalai a kiotói és a kjusúi területek ellenőrzésére lett létrehozva.
Ezek a hivatalok alkották Joritomo saját kormányzati rendszerét a Kamakura-bakufut.
Ennek a kormányzati rendszernek láthatóan elég egyszerű volt a szervezeti felépítése, jóllehet
17
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.92
18
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 88.
19
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.94.
20
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.94.

5. 5
reá nehezedtek a peres ügyek és a közigazgatás terhei is. Maga a bakufu tulajdonképpen alig
párezer a sógunhoz hűséges vazallusból állt, akik a tartományi sugók laza felügyelete alatt
dzsitóként voltak szétszórva az egész országban. A dzsitók és a sugók felett pedig a fent
említett kis létszámú adminisztratív és jogi testület helyezkedett el, ezek Kamakurából
felügyelték az egész törékeny kormányzati rendszert. Egyszerűsége ellenére nagyon hatékony
rendszer volt, hiszen túlélt több válságot is és egészen 1333-ig működött. 21
Egyik ilyen válság a Minamoto ág kihalása volt, ami az eddig kialakult kormányzati rendszer
és a hatalmi pólusok módosulásához vezetett.
Sikken időszak
Joritomo 1199-ben bekövetkezett halála után 1202-ben idősebb fia Joriie lett a sógun.
Rá egy évre öccse Szanetomo vette át a helyét, aki 1219-ben anélkül, hogy utódot hagyott
volna hátra, meghal. Ezzel a Minamoto ág kihalt. 22
Eközben már 1203-tól Joritomo kisebbik
fiának sógunná való kinevezését követően tulajdonképpen a Tairákkal rokon Hódzsó család
vette át a hatalmat. Ők nem nyíltan az előtérből irányítottak, hanem a csak jelképes hatalmú
sógunok mögött állva régensként uralkodtak. Ehhez 1203-ban létrehoztak egy hivatalt a
Sikkent (Sóguni régens), amelyet mindig egy Hódzsó töltött be, és ebből a pozícióból
irányította az egész kormányzati rendszert.23
Sőt régensként a Hódzsó család egy idő után már
nem csak az államügyeket vonta ellenőrzése alá, hanem azt is ők döntötték el, hogy kit
neveznek ki sógunná.24
Ez bizonyos értelemben az udvarban lévő hatalmi helyzetet tükrözte, ahol az uralkodó
nevében szintén egy régens kormányzott. Tehát ebben az időszakban az a furcsa, kissé visszás
helyzet állt elő, hogy a Japán hierarchia csúcsán álló császár valóságban általában egy
Fujiwara régens vagy egy visszavonult császár bábja, akinek a kormányzata tulajdonképpen
csak látszólagos. A valós hatalom a sógun katonai magánkormányzatának a kezében volt, aki
pedig a saját Hódzsó régensének a bábja. És hogy még ezen is csavarjunk egy kicsit, a
Hódzsók inkább közös kormányzásra való hajlama miatt, 1225-től a régensséghez a család
21
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 49.
22
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 90.
23
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 49.-50.
24
Deal W.E:Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.92

6. 6
egy másik tagja amolyan társaláíróként (renso) csatlakozott. 25
Innentől kezdve minden
hivatalos dokumentum érvényesítéséhez szükség volt mind a sikken mind a renso aláírására.
Ugyanebben az évben létrehoztak egy újabb hivatalt, az Állami tanácsot (Hjódzsósu),
amely szintén a felelősség megosztására szolgált. A tanácsot a legfontosabb államférfiak,
harcosok és tudósok alkották és szavazati többség alapján hozták meg az egyes ügyekben a
döntéseket. Ez lett a kamakurai kormányzat legfontosabb döntéshozó szerve.
A sikken időszaka alatt a Hódzsók még három fontosabb hivatallal egészítették ki a sógunátus
rendszerét. A Rokuhara tendai (Rokuharai megbízott) hivatala, a Gotoba császár által a
bakufu ellen szított lázadás, a Sókjú-zavargások hatására lett alapítva 1221-ben. A Kyoto
sugó feladatainak átvételén kívül a dél-nyugati rész ellenőrzéséért vállalt még felelősséget. Az
1249-ben alapított Hikicukesu (Legfelsőbb bíróság) az Állami tanács tevékenységét volt
hivatott kiegészíteni, főként a földjogi és az adóügyi kérdésekben.26
Végül a korszak egy
másik nagy válságára a mongol invázióra válaszul 1293-ban létrehozták a Csinzei tandai
(Kjúsúi megbízott) hivatalát Kjusúban, amelynek a terület politikai, hadi és jogi ügyeinek az
ellenőrzésén felül feladata volt felügyelni, hogy a mongolok nehogy újabb támadást
kezdeményezhessenek a partok felől.27
Muromachi korszak 1333-1573
A Kamakura kormányzat az idő múlásával már nem tudott olyan hatékonyan működni,
mivel a rendszer a harcosok személyes hűségére épült, és ez generációról generációra egyre
gyengült. Az utódok között egyre inkább szétforgácsolódó jövedelmek és a külső ellenséggel
való harcok igencsak lerontották a szamurájság életszínvonalát, ami elégedetlenséget szült.
Ezt a helyzetet és Godaigo császár törekvését a császári hatalom visszaállítására, használta ki
a Kantói Asikaga Takaudzsi, hogy nagyobb hatalomra tegyen szert. 28
Először Godaigo
császár mellé állt, és jó néhány perpatvar után sikerült elfoglalnia a fővárost és átvennie a
katonai hatalmat. Asikaga és az uralkodó azonban több dologban nem értettek egyet és végül
25
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 50.
26
Deal W.E:Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.92.
27
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.94.
28
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 59.

7. 7
összevesztek, ami miatt Godaigo délre a Josinói hegyekbe volt kénytelen menekülni. Itt
megalakította a Déli udvart, miközben a Kiotóban maradt rivális császári rokonságból egy új
uralkodót választottak, aki Asikaga Takaudzsit sógunná nevezte ki.29
Ezzel megkezdődik a
majd hatvan évig tartó Nanbokucsó időszak (1336-1392), amelyben az Északi és a Déli udvar
verseng a hatalomért, míg 1392-ben Takaudzsi unokája a harmadik Asikaga sógun Josimicu
ki nem békíti végre a két ágat.30
Eközben, Asikaga Takauji és utódai azon dolgoztak, hogy létrehozzanak egy új
bakufut, de már nem tudtak olyan központosított hatalmat létrehozni, mint amilyen a
Kamakura-rendszer volt.31
Ennek oka főként az volt, hogy az Asikagák nem rendelkeztek elég
nagy földbirtokokkal és katonai erővel, ezért szükségük volt a vidéki sugókra, az erősebb
vazallusokra, mint szövetségesekre. Az Ashikagák egy olyan háromszintű feudális szisztémát
próbáltak kialakítani, ahol a hozzájuk leghűségesebb vazallusok kapták a legmagasabb
hivatali posztokat és ezeket a földesurakat nevezték ki a Kiotó környéki tartományok sugói
posztjaira is. Nekik pedig a saját tartományaikban élő alacsonyabb rangú harcosok voltak a
vazallusaik.32
A sugók nagy része az Ashikaga család másod vagy harmad ágához tartozott, ezért a
14. sz. végén és a 15. sz. elején egész jól működött ez a rendszer. Fénykorát Ashikaga
Josimicu alatt élte. Majd ahogy a generációk váltották egymást, az egyes tartományi urak
(daimjó) személyes kötődése a sógunátus felé egyre gyengült, sőt néhányan végül teljesen
függetlenné váltak a központi kormányzattól, és a 15.sz második felétől az Onin háborúk
(1467-1477) után teljesen elvesztik az ország fölötti hatalmat. Innentől kezdve egy kaotikus
háborús időszak következik (Sengoku korszak), de az Asikagák még 1573-ig még
megtarthatták a hatalmukat.33
Az Asikagák által kialakított kormányzati rendszer a Muromacsi bakufu nevét onnan
kapta, hogy 1378-ban Ashikaga Joshimicu (1358-1408) a központot Kiotó észak-nyugati
negyedébe a Muromacsi negyedbe költöztette. 34
A sógunátus szerkezete sok mindent
29
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 95.
30
Deal W.E:: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.7.
31
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 59.
32
Deal W.E:: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.8.
33
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 59.
34
Deal W.E:: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.8.

8. 8
megörökölt elődjétől a Kamakurai bakufutól. A központi adminisztrációt alkotó hivatalok
közül a Samurai-dokoro, a Mandokoro és a Hjódzsóshu és a Hikicukeshu szinte változatlanul
megmaradt. A Moncsúdzsó is megmaradt bár feladatainak egy részét a Mandokoro veszi át. A
központi adminisztráció alá tartozó új hivatal a Kanrei (Sóguni megbízott). Ennek a
hivatalnak a feladata, hogy segítse a sógunt a katonai kormányzat ellenőrzésében.35
1367-es
létrehozásának tulajdonképpen a legfőbb oka, hogy a túl nagy katonai hatalomra szert tevő
tartományi sugókat felügyelje, sőt bizonyos esetekben akár meg is semmisítse ezeket.36
A
hivatalt három család, az úgynevezett „harcos családok” – a Siba, a Hoszokava és a
Hatakejama család - viselték felváltva.
A helyi adminisztráció alá tartozó hivataloknál szintén sok megmaradt a Kamakurai
bakufuból. Ilyen például a Kjusú tandai, az Osu tandai, valamint a sugó és a dzsitó posztok
sem tűntek el. Változásként néhány kiegészítő hivatal jött létre. Ilyen például a sugódai
(helyettes katonai kormányzó), akik azoknak a sugóknak a munkáját helyettesítették, akik
nem a saját tartományukban éltek. Hasonló a helyzet a dzsitódaijal (helyettes intéző), aki a
gyakran több birtok felügyeletét ellátó dzsitók munkáját egészítette ki. 1336-ban létrehozták a
Kamakura kubot (Kamakurai kormányzói generális), amelynek feladata, hogy a sógunátus
érdekeit képviselje Japán keleti részén és Kamakurában. A poszt egy idő után örökletessé vált
az Asikaga családon belül. Ennek a hivatalnak a támogatására, illetve hogy a Kiotói központú
sógunátus minél jobban figyelemmel tudja kísérni a kantói területeket ideértve Kamakurát is,
1349-ben létrehozta a Kanto kanrei (Kantói megbízott) hivatalát, amelyet a 14. század
második felétől kezdve az Ueszugi család tagjai töltöttek be.37
Az asikaga-sógunátus hatalma és az általuk létrehozott kormányzati rendszer, sosem
terjedt ki a távoli tartományokra. Sőt a főváros közelében élő nagyhatalmú súgok gyakran
nyomást gyakorolva a kormányzatra különféle posztokat csikartak ki maguknak. Ezek a
családok gyakran egymás ellen is harcoltak. És bár a korszak a nagy politikai zűrzavar és a
szinte állandó háborúskodás periódusa volt mégsem nevezhető a hanyatlás időszakának.
Mindent összevetve, bár az Asikagák nem tudtak egy a Kamakurai bakufuhoz hasonló erős
35
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.94.
36
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.8.
37
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.96.

9. 9
központosított kormányzati rendszert kialakítani, mégis várttal ellentétben az időszak egy
intenzív technikai és kulturális megújulást hozott magával, sőt komoly intézményi és
gazdasági fejlődést is elindított. 38
Tokugava korszak
Tokugava Iejaszu és két elődje Nobunaga és Hidejosi által létrehozott kormányzási
rendszer a 16. században létrejött daimjó birtokokon és a rajtuk és az egész országon való
központosított uralomnak a módszerein alapult. Ez a rendszer alapjaiban feudális jellegű, ám
a feudalizmusnak egy olyan magasan szervezett és stabil formáját képviselte, amely
túlmutatott a korabeli Európai formán.39
A Tokugava sógunok „kinevezése” forma szerint továbbra is a császár hatáskörébe
tartozott. És ezt tulajdonképpen azt feltételezte, hogy nem saját akaratukból, hanem uralkodói
megbízással az ország védelmében irányítják az országot. Ezt és saját erejüket kihasználva a
sóguni tisztséget, egy olyan jelentőségű pozícióvá tették, ami által viselője olyan hatalmat
nyert, amely az egész országra kiterjedt. Az így létrehozott kormányzati rendszer bizonyos
mértékig elfogadta a Tokugava házon kívüli hatalmi központok és kiváltságok létezését, és
elég tág határokon belül megtűrték a daimjók függetlenségét is, viszont elsöprő hatalmukat
többek között arra használták, hogy élesen szabályozzák az egyes hatalmi csoportok
cselekvési terét illetve viszonyait.40
Ezeket részletekbe menő rendelkezéseken keresztül vitték
véghez. Tulajdonképpen ezek a szabályozások, amelyek alapvető törvények formájában
jelentek meg, alapozták meg a Tokugava kormányzati rendszer működését. A harcos elit
tagjaira kötelező rendelkezések és a váltakozó tartózkodási rendszer a szankin kótai rendszere
hatásosan lebilincselte a daimjók hatalmát.41
A Tokugava sógunok a daimjó-rendszerre támaszkodva alakították ki központosított
kormányzati rendszerüket. A sógunok óriási birodalmat tartottak meg maguknak, ebbe
beletartozott az ország megművelhető földjeinek körülbelül az egynegyede, főként az Edo
környéki területek, Kyoto környéke és az összes nagyobb Japán város, kikötő, bánya.
38
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 60.
39
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 72.
40
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 134.
41
Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004. p. 136-137.

10. 10
A föld maradék háromnegyed része a daimjók közt lett felosztva. A daimjókat három
csoportba sorolták. Az első a Tokugava család oldalági rokonságát jelentette, ezek voltak a
sinpai daimjók. Övék volt a sóguni birtok körüli 3 nagybirtok – Mito, Nagoja és Vakajama. A
második csoport a fudai daimjók csoportja, akik Iejaszu vazallusai és azok a leszármazottjai
közül kerültek ki, és viszonylag kisebb hűbérbirtokkal rendelkeztek Japán központibb
területein. Végül a todzamák csoportja, akik főként azon daimjókat jelentették, akik a
szekigaharai csatában Iejaszut csak, mint szövetséges támogatták, vagy kifejezetten ellene
voltak. Ők a stratégiailag fontos részektől távol kaptak viszonylag nagyobb hűbérbirtokot.
A Tokugavák által létrehozott Edo-kormányzat, vagyis a bakufu elérte, hogy nem
csupán a sógun birodalmához tartozó városokat és az összes földek egynegyedét ellenőrizte
közvetlenül, hanem felügyelő kormányzata volt az egész országnak. A kamakurai mintára, de
annál komplexebb és fejlettebb formában szervezte meg a kormányzatot. Maga a kormány
egy sor tanácsból állt. Ezek két- vagy négyfős közigazgatási posztok voltak. Ezeken a
posztokon dolgoztak például a regionális biztosok és megbízottak, akik a különböző városok
ügyeivel, pénzügyekkel, vallási intézmények ellenőrzésével és hasonlókkal foglalkoztak. Az
intendánsok, akik a sóguni birtokokra felügyeltek, valamint kishivatalnokok és katonai
őrszázadi parancsnokok serege. Az alacsonyabb rangú adminisztratív posztokat, hivatalokat
és katonai beosztásokat a sógun alacsonyabb rangú közvetlen vazallusaival vagy csatlósaival
töltötték be. Ezek két kategóriába sorolódtak – kb. 5000 volt a viszonylag magas rangú és
jövedelmű „állandó hivatalviselő” (hatamoto=zászlóvivő), és kb. 18000 volt a „méltóságos
házbeli” (gokenin) száma. A rokoni családok, amelyek a sógun örökösöket adták, ha a főág
kihalt, általában nem vettek részt a kormányzat munkájában, amelyből a todzama daimjók
végképp ki voltak zárva.42
A hivatalok egy része közvetlenül a sógunnak tartozott számadással. A tairo („nagy
öreg”) hivatala, bár nagyhatalmi posztnak tűnik, de igazán elég ritkán töltötték be és akkor
sem járt munkával. Ennél sokkal fontosabb volt a ródzsu vagy „vének tanácsa”, akik
tulajdonképpen az egész kormányzat struktúráját és a hivatalok működését az állam bel- és
külügyeit ellenőrizték. Kevés számú általában négy-öt erre a tisztre kiválasztott fudai daimjó
alkotta, akik havonként váltották egymást az elnöki poszton. Őket segítette a vakadosijori
hivatala (vének kisebb tanácsa v. fiatal vének), akik egyrészt a hatamotók és a gokeninek
felügyeletével voltak megbízva, valamint a művészek, kézművesek, orvosok, várőrök
42
Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000. p. 72-73.

11. 11
munkáját ellenőrizték. Közvetlenül a sógunnak jelentett a ceremóniákért felelős szosaban
hivatala, a templomok és szentélyek ügyeit intéző dzsisa bugjó hivatal, a Kiotó környékét és
az udvart felügyelő Kiotó sóshidai (Kiotói megbízott), az Oszaka dzsódai (Oszakai várnagy)
és a szobajonin (főkamarás) hivatala, akinek a feladata a sógun és a vének tanácsa közti
üzenetek továbbítása volt.
A vének tanácsának jelentett és az ő felügyeletük alá tartozott több a helyi
adminisztrációért felelős hivatal. Ilyenek például az Edo városi életéért felelős Edo macsi
bugjó (Edo városi megbízott), az Edon kívüli területeken lévő ügyekért felelős ongoku bugjó
(távoli tartományok megbízottja), a ruszui ( Edo kastély várnagya), aki az Edo kastély
felügyeletét látta el, valamint a 3 nagy vár védelméért felelős hivatal az obangasira
(őrkapitány). Ezen kívül az ő felügyeletük alá tartozott a nagyszámú asszisztenciával dolgozó
kandzsó bugjó (pénzügyi megbízott), akik a sóguni hivatalok pénzügyi könyvelését látták el.
Őket támogatta a daikan (intézők) hivatala, akik a sógunátus saját birtokait felügyelték, és bár
rangban a kandzsó bugjó alatt állt, de őket ellenőrizte a kandzsó gimmijaku (számvevőszék).
További négy hivatal jelentett még a vének tanácsának. Az omecuke (főfelügyelő) feladata az
országban felmerülő különböző problémás ügyek kivizsgálása volt. Ez lehetett úthálózattal
kapcsolatos kérdés, daimjókkal kapcsolatban felmerült probléma vagy akár a keresztény
misszionáriusok és követőik ügyes-bajos dolgai. Ezt a posztot általában egy már régóta
szolgáló hűséges főhivatalnok töltötte be. A maradék három a vének tanácsának jelentő
hivatal közül a kinrizuki (udvari követ) az udvart ellenőrizte, a koke (udvari
ceremóniamesterek) sóguni reprezentatív szerepeket látott el és a szobasu, akik a sógunok
közvetlen szolgálatát látták el.
A vének ifjabb tanácsának jelentett a koso todori vagy konando todori (apródok és
beosztottak vezetői) hivatala, akik a sógun körül tevékenykedő apródok, és más beosztottak
irányításának a feladatát látták el. A rendőri, végrehajtási feladatokért, a kémek és a sóguni
hivatalok ellenőrzéséért felelős mecuke (hatósági ellenőr) is a vakadoshijori felügyelete alá
tartozott. Valamint az őröket és testőröket felügyelő hivatal és a bírói, könyvelői, adószedői és
rendfenntartói feladatokat ellenőrző hivatal is neki jelentett.43
A Tokugavák által kialakított kormányzati rendszer az elkövetkező két évszázad folyamán
szinte változatlanul fennmaradt. Bár ehhez kellett Japán elzárkózása is, mégis vitathatatlan
43
Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc. An imprint of Infobase
Publishing, 2006. p.98-100.

12. 12
hogy a 17. és 19. század közepe közötti időszak tartós békéjéhez és politikai stabilitásához
hasonlót nem nagyon lehet találni a világ egyik más nagy országában sem.

13. 13
Felhasznált irodalom:
1. Deal W.E: Handbook to Life in Medieval and Early Modern Japan. Facts On File, Inc.
An imprint of Infobase Publishing, 2006.
2. Reischauer E. O.: Japán története. Maecenas Könyvkiadó, 1995, 2000.
3. Mason R.H.P.: Japán története. Püski , 2004.
4. Brown D.M.(ed): The Cambridge History of Japan, Volume 1. Cambridge University
Press 2006.