SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 19
Baixar para ler offline
A TABLETEK TANÓRAI HASZNÁLATÁNAK
PEDAGÓGIAI-MÓDSZERTANI VONATKOZÁSAI
Czékmán Balázs
Puskás Ferenc Általános Iskola
Debreceni Egyetem, BTK HTDI,
abszolvált doktorandusz
TABLETEK ELTERJEDÉSE AZ OKTATÁSBAN
 Tabletek megjelenése az oktatásban (2010) –
új oktatástechnológiai eszköz (Marés, 2012), 1:1 hozzáférés
 A tabletek népszerűsége miatt azok oktatási célú alkalmazására
fokozott érdeklődés jellemző (Wan Hamzah et al., 2020), az IKT
eszközöket a tanulók is hasznosnak tartják (Barnucz és Fónai, 2020).
 A táblagépek 2010-es megjelenését követően, nemzetközi és hazai
téren egyre több állami szinten támogatott, nagy volumenű informatikai
kezdeményezés látott napvilágot, ugyanakkor ezek hatásai, eredményei
vegyesek (Clarke és Svanaes, 2015).
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
TABLETEK ÉS PED-MÓDSZERTANI HÁTTÉR
 A mobiltechnológia új utakat nyitott meg a tanítás és a tanulás területén,
új modelleket és lehetőségeket kínál a különböző tananyagtartalmak
kezelésére, átadására, (Galway, Maddigan és Stordy, 2020).
 A mobil eszközök nem csak a tanulók tanulási szokásait, hanem az
osztálytermi folyamatokat is megváltoztathatja (Mang és Wardley,
2020), előmozdíthatja a tanulóközpontú tanítást (Coyne és McCoy, 2020).
 Kismintás előkutatásunk eredményei egy tradicionális osztálytermi
gyakorlatot mutattak, melyek bár a konstruktív pedagógiában is
alkalmazható módszerekkel egészültek ki, nem jelentettek számottevő
változást (Czékmán, 2018).
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
KUTATÁS BEMUTATÁSA
 A kutatás célja a tabletek tanórai használatának pedagógiai-
módszertani hátterének vizsgálata volt.
 A vizsgálat módszere, mérőeszköze: longitudinális vizsgálat,
vizsgálati (tabletes) és kontroll csoport; saját összeállítású kérdőív
 A vizsgálat lebonyolítása: arra kértük a pedagógusokat, hogy
lehetőség szerint minden tabletes és nem tabletes óra után töltsék ki
a kérdőíveket.
 A vizsgálat adatfelvétele: 2019, 2. félév (COVID 19 előtti időszak)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
MINTA BEMUTATÁSA
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
vizsgálati kontroll összesen
angol matem. angol matem. angol matem.
csoportok 10 12 12 5 22 12
22 17 34
kérdőívek 386 413 290 194 676 607
799 484 1283
 Kilenc általános iskola (egy budapesti tankerület)
 Angol nyelv (5-6. osztály), matematika (4. osztály)
KUTATÁSI KÉRDÉSEK, HIPOTÉZISEK
A vizsgált idegennyelv (angol) és matematika tantárgyak esetében
 (1) milyen didaktikai célok, munkaformák, módszerek voltak
jellemzők a kutatási időszakban megtartott tanítási órákra,
valamint
 (2) milyen különbségek voltak az alkalmazott didaktikai célok,
munkaformák, módszerek időtartamában a tabletes és nem
tabletes tanórákon?
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
DIDAKTIKAI FELADATOK – ÖSSZES TANÓRA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
1
4*
6
4
10
11
10
17*
14
2
7*
10
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés
* Mann-Whitney U próba <0,05
DIDAKTIKAI FELADATOK – ANGOL (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
2
4*
6
6
9
11
9
14
13
3
9*
10
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés
DIDAKTIKAI FELADATOK – MATEMATIKA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
1
5*
6
2
10
11
11
20*
15
1
5*
10
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés
MÓDSZEREK
 Tanulási munka irányítása szerinti felosztás (Falus, 2003),
Nádasi András (2015): tanuló- és tanárközpontú módszerek
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
módszercsoportok módszerek
tanári dominanciájú módszerek
előadás, magyarázat, elbeszélés,
szemléltetés
közös tanári-tanulói módszerek
tanulók kiselőadásai, megbeszélés, vita,
projekt , kooperatív tanulás, szimuláció,
szerepjáték, játék
tanulói dom. módszerek munkáltató, házi feladat
MÓDSZEREK – ÖSSZES TANÓRA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
2
7*
10
5
12*
14
10
21*
19
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
MÓDSZEREK – ANGOL (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
4
9
10
5
9*
14
14
26*
20
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
MÓDSZEREK – MATEMATIKA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
1
5*
10
5
15
15
6
17
17
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
MUNKAFORMÁK – ÖSSZES TANÓRA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
2
12*
14
1
3*
7
5
8*
5
11
21*
18
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
frontális csoportos páros egyéni
MUNKAFORMÁK – ANGOL (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
4
13
12
2
3*
9
7
9*
5
11
19*
17
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
frontális csoportos páros egyéni
MUNKAFORMÁK – MATEMATIKA (PERC)
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
* Mann-Whitney U próba <0,05
1
11*
16
1
3*
6
4
7*
5
11
23*
18
ebből tablet
tabletes óra
nem tabletes óra
frontális csoportos páros egyéni
ÖSSZEGZÉS
 Didaktikai feladatok esetében a tabletes órákon csökkent az új
ismeretek feldolgozására, valamint az ellenőrzésre, értékelésre
fordított idő, ugyanakkor nőtt az ismétlő rendszerezés időtartama.
Utóbbihoz hosszabb időtartamú tablethasználat is járult.
 A tabletes órákon csökkent a tanárközpontú és nőtt a tanulóközpontú
módszerek időtartama.
 A tabletes órákon csökkent a frontális és csoportos munkaformák
időtartama, mellyel párhuzamosan nőtt a páros és egyéni
munkaformákra fordított idő. A táblagépek leghosszabb ideig páros és
egyéni munkaformákkal kerültek alkalmazásra.
Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
Barnucz N., Fónai M. (2020). „Az IKT-eszközök használata az idegennyelv-oktatásban hátrányos helyzetű
tanulók iskoláiban”, Információs Társadalom, 20(1), p7–28.
Bryan Coyne & Selina McCoy (2020). Forbidden fruit? Student views on the use of tablet PCs in education,
Technology, Pedagogy and Education, 29:3, 347-360, DOI: 10.1080/1475939X.2020.1754897
Clarke, B. & Svanaes, S. (2015). Updated Review of the Global Use of Mobile Technology in Education.
https://learningfoundation.org.uk/wp-content/uploads/2016/02/T4S-FKY-Literature-Review-11.12.15-1-
1.pdf. Letöl-tés ideje: 2018. június 16.
Galway, G. J.; Maddigan B. & Stordy, M. (2020). Teacher educator experiences of iPad integration in pre-
service teacher education: successes and challenges, Technology, Pedagogy and Education, 29:5, p557-575
Mang C.F., Wardley L.J. (2020). Tablet Use in Higher Edu-cation. In: Tatnall A. (eds) Encyclopedia of Education
and Information Technologies. Springer, Cham. https://doi.org/10.1007/978-3-030-10576-1_219
Marés, L. (2012). Tablets in education. Opportunities and challenges in one-to-one programs.
http://bit.ly/25SrBoT (Letöltés: 2016. április 10.)
Wan Hamzah, W., Yusoff, M., Ismail, I. & Yacob, A. (2020). The Behavioural Intentions of Secondary School
Students to Use Tablet as a Mobile Learning Device. In-ternational Association of Online Engineering.
Retrieved February 9, 2021 from https://www.learntechlib.org/p/217845/.
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
Czékmán Balázs
balazs.czekman@gmail.com
puskas.kispest.hu
edumobil.hu

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados

Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...
Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...

Balázs Czékmán
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban

saribence
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok

Adrienn Papp-Danka
 
Mais procurados (7)

„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...
 
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségévelKompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
 
Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...
Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...
Digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR) alkalmazások segítségé...
 
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
 
Kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások használata és készítése – lehetősége...
Kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások használata  és készítése – lehetősége...Kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások használata  és készítése – lehetősége...
Kiterjesztett valóság (AR) alkalmazások használata és készítése – lehetősége...
 
Semelhante a A tabletek tanórai használatának pedagógiai-módszertani vonatkozásai

A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjeinA kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
Balázs Czékmán
 
A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...
A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...

Történetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélés
Történetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélésTörténetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélés

Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
Balázs Czékmán
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
saribence
 
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2

Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
Balázs Czékmán
 
Remete-project beszámoló
Remete-project beszámolóRemete-project beszámoló
Remete-project beszámoló
reverr
 
eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)
eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)

Virányi Anita
 
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláibanIskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
Balázs Czékmán
 
Semelhante a A tabletek tanórai használatának pedagógiai-módszertani vonatkozásai (20)

A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjeinA kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
A kiterjesztett valóság alkalmazási lehetőségei az oktatás különböző szintjein
 
A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...
A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...
A kiterjesztett valóság tanórai használatának vizsgálata a szituatív tanulás ...
 
Online oktatási környezet és ikt tényezők összehasonlító vizsgálata a felsőok...
Online oktatási környezet és ikt tényezők összehasonlító vizsgálata a felsőok...Online oktatási környezet és ikt tényezők összehasonlító vizsgálata a felsőok...
Online oktatási környezet és ikt tényezők összehasonlító vizsgálata a felsőok...
 
E-learning-modszerek-a-hazai-iskolak-gyakorlataban
E-learning-modszerek-a-hazai-iskolak-gyakorlatabanE-learning-modszerek-a-hazai-iskolak-gyakorlataban
E-learning-modszerek-a-hazai-iskolak-gyakorlataban
 
Prompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécsPrompt prezi v1_pécs
Prompt prezi v1_pécs
 
Történetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélés
Történetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélésTörténetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélés
Történetek blokkokban – Kódolással támogatott digitális történetmesélés
 
Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
Idegennyelv-tanulás tabletekkel: tapasztalatok egy készülő digitális tananyag...
 
Tablettel támogatott oktatás általános iskolában
Tablettel támogatott oktatás általános iskolábanTablettel támogatott oktatás általános iskolában
Tablettel támogatott oktatás általános iskolában
 
Magyaróra 2.0 rezümé
Magyaróra 2.0 rezüméMagyaróra 2.0 rezümé
Magyaróra 2.0 rezümé
 
Az információs és kommunikációs technológiai eszközök oktatási alkalmazásának...
Az információs és kommunikációs technológiai eszközök oktatási alkalmazásának...Az információs és kommunikációs technológiai eszközök oktatási alkalmazásának...
Az információs és kommunikációs technológiai eszközök oktatási alkalmazásának...
 
úTban A SztráDáRa
úTban A SztráDáRaúTban A SztráDáRa
úTban A SztráDáRa
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
 
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
 
Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
Tabletek a pedagógia szemszögéből: mi történik tanórán?
 
Remete-project beszámoló
Remete-project beszámolóRemete-project beszámoló
Remete-project beszámoló
 
eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)
eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)
eloadas a 2. OKTINF konferencián (2010. jan. 22.)
 
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláibanIskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
Iskolák digitális érettségének vizsgálata egy budapesti tankerület iskoláiban
 
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásávalÉrtelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
Értelmi sérült diákok fejlesztése táblagép alkalmazásával
 
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
Horizontok és dialogusok 2 absztraktkötet 2016
 
Digitális nemzedék konferencia - 2015 - Konferenciakötet
Digitális nemzedék konferencia - 2015 - KonferenciakötetDigitális nemzedék konferencia - 2015 - Konferenciakötet
Digitális nemzedék konferencia - 2015 - Konferenciakötet
 
Mais de Balázs Czékmán

Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
Balázs Czékmán
 
The possibilities of using augmented reality at different levels of education
The possibilities of using augmented reality at different levels of educationThe possibilities of using augmented reality at different levels of education

A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...
A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...

A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...
A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...

Játék-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanórán
Játék-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanóránJáték-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanórán

Fuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiában
Fuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiábanFuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiában

Kódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalatai
Kódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalataiKódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalatai

With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...
With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...

Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...
Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...

Tablet Supported Education: Attitude of Students and Teachers
Tablet Supported Education: Attitude of Students and TeachersTablet Supported Education: Attitude of Students and Teachers

Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...
Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...

Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...
Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...

Mais de Balázs Czékmán (16)

Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
Educational Robotics in Primary Schools: Institutional Conditions and Student...
 
A programozás (robotika) tanulásának körülményei általános iskolában
A programozás (robotika) tanulásának körülményei általános iskolábanA programozás (robotika) tanulásának körülményei általános iskolában
A programozás (robotika) tanulásának körülményei általános iskolában
 
Studying the application of AR in the classroom from the perspective of situa...
Studying the application of AR in the classroom from the perspective of situa...Studying the application of AR in the classroom from the perspective of situa...
Studying the application of AR in the classroom from the perspective of situa...
 
The possibilities of using augmented reality at different levels of education
The possibilities of using augmented reality at different levels of educationThe possibilities of using augmented reality at different levels of education
The possibilities of using augmented reality at different levels of education
 
A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...
A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...
A Tablet Research: Changes in Teachers’ General Digital Competences and Mobil...
 
A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...
A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...
A technológia tanórai alkalmazásának szintjei: az SAMR-modell lehetőségei a t...
 
Játék-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanórán
Játék-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanóránJáték-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanórán
Játék-alapú tanulás és technológia: A Seppo alkalmazása tanórán
 
Fuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiában
Fuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiábanFuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiában
Fuss a következő szintre! Okos eszközök használata a sportpedagógiában
 
Kódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalatai
Kódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalataiKódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalatai
Kódolás mindenkor(ban)? Egy Micro:bites projekt tapasztalatai
 
With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...
With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...
With or Without Tablets? The Effectiveness of Mobile Technology Assisted Lang...
 
Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...
Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...
Tabletek és pedagógusok: mobiltechnológiával támogatott oktatás intézményi sz...
 
Tablet Supported Education: Attitude of Students and Teachers
Tablet Supported Education: Attitude of Students and TeachersTablet Supported Education: Attitude of Students and Teachers
Tablet Supported Education: Attitude of Students and Teachers
 
Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...
Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...
Czékmán Balázs - Barnucz Nóra: Mobiltechnológiával támogatott idegennyelv-okt...
 
Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...
Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...
Tabletek iskolai alkalmazásának hatékonyságmérési lehetőségei a nemzetközi sz...
 
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségévelKompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
Kompetenciafejlesztés interaktív AR alkalmazások segítségével
 
Kocsis Judit - Martinák Márta: IKT az idegennyelv-oktatásban
Kocsis Judit - Martinák Márta: IKT az idegennyelv-oktatásbanKocsis Judit - Martinák Márta: IKT az idegennyelv-oktatásban
Kocsis Judit - Martinák Márta: IKT az idegennyelv-oktatásban
 
A tabletek tanórai használatának pedagógiai-módszertani vonatkozásai

  • 1. A TABLETEK TANÓRAI HASZNÁLATÁNAK PEDAGÓGIAI-MÓDSZERTANI VONATKOZÁSAI Czékmán Balázs Puskás Ferenc Általános Iskola Debreceni Egyetem, BTK HTDI, abszolvált doktorandusz
  • 2. TABLETEK ELTERJEDÉSE AZ OKTATÁSBAN  Tabletek megjelenése az oktatásban (2010) – új oktatástechnológiai eszköz (Marés, 2012), 1:1 hozzáférés  A tabletek népszerűsége miatt azok oktatási célú alkalmazására fokozott érdeklődés jellemző (Wan Hamzah et al., 2020), az IKT eszközöket a tanulók is hasznosnak tartják (Barnucz és Fónai, 2020).  A táblagépek 2010-es megjelenését követően, nemzetközi és hazai téren egyre több állami szinten támogatott, nagy volumenű informatikai kezdeményezés látott napvilágot, ugyanakkor ezek hatásai, eredményei vegyesek (Clarke és Svanaes, 2015). Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
  • 3. TABLETEK ÉS PED-MÓDSZERTANI HÁTTÉR  A mobiltechnológia új utakat nyitott meg a tanítás és a tanulás területén, új modelleket és lehetőségeket kínál a különböző tananyagtartalmak kezelésére, átadására, (Galway, Maddigan és Stordy, 2020).  A mobil eszközök nem csak a tanulók tanulási szokásait, hanem az osztálytermi folyamatokat is megváltoztathatja (Mang és Wardley, 2020), előmozdíthatja a tanulóközpontú tanítást (Coyne és McCoy, 2020).  Kismintás előkutatásunk eredményei egy tradicionális osztálytermi gyakorlatot mutattak, melyek bár a konstruktív pedagógiában is alkalmazható módszerekkel egészültek ki, nem jelentettek számottevő változást (Czékmán, 2018). Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
  • 4. KUTATÁS BEMUTATÁSA  A kutatás célja a tabletek tanórai használatának pedagógiai- módszertani hátterének vizsgálata volt.  A vizsgálat módszere, mérőeszköze: longitudinális vizsgálat, vizsgálati (tabletes) és kontroll csoport; saját összeállítású kérdőív  A vizsgálat lebonyolítása: arra kértük a pedagógusokat, hogy lehetőség szerint minden tabletes és nem tabletes óra után töltsék ki a kérdőíveket.  A vizsgálat adatfelvétele: 2019, 2. félév (COVID 19 előtti időszak) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
  • 5. MINTA BEMUTATÁSA Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. vizsgálati kontroll összesen angol matem. angol matem. angol matem. csoportok 10 12 12 5 22 12 22 17 34 kérdőívek 386 413 290 194 676 607 799 484 1283  Kilenc általános iskola (egy budapesti tankerület)  Angol nyelv (5-6. osztály), matematika (4. osztály)
  • 6. KUTATÁSI KÉRDÉSEK, HIPOTÉZISEK A vizsgált idegennyelv (angol) és matematika tantárgyak esetében  (1) milyen didaktikai célok, munkaformák, módszerek voltak jellemzők a kutatási időszakban megtartott tanítási órákra, valamint  (2) milyen különbségek voltak az alkalmazott didaktikai célok, munkaformák, módszerek időtartamában a tabletes és nem tabletes tanórákon? Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
  • 7. DIDAKTIKAI FELADATOK – ÖSSZES TANÓRA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. 1 4* 6 4 10 11 10 17* 14 2 7* 10 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés * Mann-Whitney U próba <0,05
  • 8. DIDAKTIKAI FELADATOK – ANGOL (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 2 4* 6 6 9 11 9 14 13 3 9* 10 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés
  • 9. DIDAKTIKAI FELADATOK – MATEMATIKA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 1 5* 6 2 10 11 11 20* 15 1 5* 10 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra új ism. feldolg. új ism. alk. ismétlő rendsz. ellenőrzés, értékelés
  • 10. MÓDSZEREK  Tanulási munka irányítása szerinti felosztás (Falus, 2003), Nádasi András (2015): tanuló- és tanárközpontú módszerek Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. módszercsoportok módszerek tanári dominanciájú módszerek előadás, magyarázat, elbeszélés, szemléltetés közös tanári-tanulói módszerek tanulók kiselőadásai, megbeszélés, vita, projekt , kooperatív tanulás, szimuláció, szerepjáték, játék tanulói dom. módszerek munkáltató, házi feladat
  • 11. MÓDSZEREK – ÖSSZES TANÓRA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 2 7* 10 5 12* 14 10 21* 19 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
  • 12. MÓDSZEREK – ANGOL (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 4 9 10 5 9* 14 14 26* 20 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
  • 13. MÓDSZEREK – MATEMATIKA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 1 5* 10 5 15 15 6 17 17 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra tanárközpontú közös tanári-tanulói tanulóközpontú
  • 14. MUNKAFORMÁK – ÖSSZES TANÓRA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 2 12* 14 1 3* 7 5 8* 5 11 21* 18 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra frontális csoportos páros egyéni
  • 15. MUNKAFORMÁK – ANGOL (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 4 13 12 2 3* 9 7 9* 5 11 19* 17 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra frontális csoportos páros egyéni
  • 16. MUNKAFORMÁK – MATEMATIKA (PERC) Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12. * Mann-Whitney U próba <0,05 1 11* 16 1 3* 6 4 7* 5 11 23* 18 ebből tablet tabletes óra nem tabletes óra frontális csoportos páros egyéni
  • 17. ÖSSZEGZÉS  Didaktikai feladatok esetében a tabletes órákon csökkent az új ismeretek feldolgozására, valamint az ellenőrzésre, értékelésre fordított idő, ugyanakkor nőtt az ismétlő rendszerezés időtartama. Utóbbihoz hosszabb időtartamú tablethasználat is járult.  A tabletes órákon csökkent a tanárközpontú és nőtt a tanulóközpontú módszerek időtartama.  A tabletes órákon csökkent a frontális és csoportos munkaformák időtartama, mellyel párhuzamosan nőtt a páros és egyéni munkaformákra fordított idő. A táblagépek leghosszabb ideig páros és egyéni munkaformákkal kerültek alkalmazásra. Oktatás - Informatika - PedagógiaKonferencia 2021, Debrecen, 2021. február 12.
  • 18. Barnucz N., Fónai M. (2020). „Az IKT-eszközök használata az idegennyelv-oktatásban hátrányos helyzetű tanulók iskoláiban”, Információs Társadalom, 20(1), p7–28. Bryan Coyne & Selina McCoy (2020). Forbidden fruit? Student views on the use of tablet PCs in education, Technology, Pedagogy and Education, 29:3, 347-360, DOI: 10.1080/1475939X.2020.1754897 Clarke, B. & Svanaes, S. (2015). Updated Review of the Global Use of Mobile Technology in Education. https://learningfoundation.org.uk/wp-content/uploads/2016/02/T4S-FKY-Literature-Review-11.12.15-1- 1.pdf. Letöl-tés ideje: 2018. június 16. Galway, G. J.; Maddigan B. & Stordy, M. (2020). Teacher educator experiences of iPad integration in pre- service teacher education: successes and challenges, Technology, Pedagogy and Education, 29:5, p557-575 Mang C.F., Wardley L.J. (2020). Tablet Use in Higher Edu-cation. In: Tatnall A. (eds) Encyclopedia of Education and Information Technologies. Springer, Cham. https://doi.org/10.1007/978-3-030-10576-1_219 Marés, L. (2012). Tablets in education. Opportunities and challenges in one-to-one programs. http://bit.ly/25SrBoT (Letöltés: 2016. április 10.) Wan Hamzah, W., Yusoff, M., Ismail, I. & Yacob, A. (2020). The Behavioural Intentions of Secondary School Students to Use Tablet as a Mobile Learning Device. In-ternational Association of Online Engineering. Retrieved February 9, 2021 from https://www.learntechlib.org/p/217845/.
  • 19. KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Czékmán Balázs balazs.czekman@gmail.com puskas.kispest.hu edumobil.hu