1. K Ö Z É L E T
2014. február 1. – 5. szám –
AMERIKAI KRÓNIKA
Harmath István
Amikor a baloldal a népe ellen fordul
Talán nem is kellene
többet foglalkoznom az
április 6-án sorra kerülõ
magyar választással, a legutóbbi számban írtam ezzel kapcsolatban eleget.
Igaz, a választási témából
fõként a külföldön élõ magyar állampolgárok szavazati joga érdekelt, ami
azért érthetõ, mert magam is közéjük tartozom.
Sokan azt gondolhatják, hogy az Észak-Amerikában élõ magyar választók szavazatainak nagy része a jelenlegi kormánypártot fogja támogatni.
Természetesen ez egyáltalán nem biztos, hiszen itt
megszoktuk a demokráciát, és a választásokon van,
hogy a republikánusokat,
máskor a demokratákat
támogatjuk voksunkkal.
Az viszont tény, hogy
az 1956-os emigránsok
többsége nem felejti el a
szocialisták elõdeinek
múltbéli bûneit, és remélhetõleg, velem együtt a jelenleg hatalmon lévõ Fidesz-KDNP koalícióra adják szavazatukat áprilisban.
Az ismerõseim között
vannak néhányan, akik
nem tartják helyénvalónak, hogy a külföldön élõ
magyar állampolgárok is
szavazzanak, mondván,
aki nem fizeti ott az adót,
és nem viseli a szavazata
következményeit, azokat
nem illeti a választáson
való részvétel joga sem.
A válaszom az ilyen véleményekre, hogy csak
egyfajta állampolgár van,
az, aki szavazati joggal
rendelkezik. Magyarország mellett számos
olyan államok vannak az
Az egyesült magyar baloldal vezetõi (balról): Bajnai Gordon,
Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor
Európai Unióban, amelyek állampolgárai részt
vehetnek az országos választásokon, bárhol is élnek a világon. Az angol
nyelvet beszélõ államokra – USA, Kanada, Ausztrália – is az a jellemzõ,
hogy minden állampolgárnak joga van részt
venni a szavazásokon.
A legutóbbi számba készült cikkem írása vége felé jártam, amikor érkezett
az a hír, hogy az ellenzék
vezetõi megegyeztek egymással. Az összekapcsolódás sokak szerint várható
volt, bár az ellenzék vezetõitõl több olyan nyilatkozatokat lehetet olvasni,
ami az egységet, egyesülést kétségessé, talán inkább lehetetlenné tenné.
Azután jött a hír, az ellenzéki pártok egységesen
indulnak, még a miniszterelnök személyérõl is
megegyeztek, a legfontosabb számukra az Orbánkormány leváltása. Így
bízzon az ember a politikusokban.
A négy párt vezetõi a
bejelentését követõ sajtókonferencián a nyilvánosság elé álltak, a miniszterelnök-jelölt az MSZP-s országgyûlési
képviselõ,
Mesterházy Attila lett. Mellette az Együtt-PM-bõl
Bajnai Gordon, a Demokratikus Koalícióból Gyurcsány Ferenc, végül a Liberális Párt részérõl Fodor
Gábor voltak porondon.
Hogy az utóbbi miként
került a képbe, nem tudom,
hiszen távol élek Magyarországtól, csak az internet híreibõl értesülök a politikai
eseményekrõl, és Fodor Gábor neve évek óta nem szerepelt a hírekben.
Rajtuk kívül volt egy
ötödik személy, Szabó Tí-
mea, aki a PM (Párbeszéd
Magyarországért) párt
társelnöke, õ feltételezhetõen azért került a képbe,
mert az urak úgy gondolták, jó lesz egy hölgy is a
csapatban. Így talán elfogadhatóbbak lesznek a választóknak.
Szabó Tímea nevét soha nem hallottam, igaz,
Chicagóban és most Las
Vegasban, az egy-két
Amerikában megjelenõ
magyar nyelvû újságon kívül kizárólag az interneten keresztül értesülök
az otthoni politikai hírekrõl. Szabó Tímea nevével
eddig nem találkoztam.
Most viszont azt olvastam
róla, hogy a liberális zöldeket képviselte, emellett
jobbikos férje volt, akitõl
közös gyermekük van.
Természetesen már elváltak, a tûz és víz egykönynyen nem fér meg egymás
mellett sokáig.
Szerintem, a többi egybegyûlt és összefogott
kényszerû „házassága”
sem lesz hosszú életû. Bár
ki tudja, a politikában,
minden elképzelhetõ.
Ahogy elnézem a fent
említett egyesült pártvezetõkrõl készült fotót, rádöbbentem, az utóbbi
négy év alatt nem sokat
változott a kép a magyar
politika baloldalán. Új név
a fent említetteken kívül a
számomra az eddig ismeretlen Szabó Tímea lett,
aki távolléte miatt nem
volt a képen.
A fotót nézve azonnal
az a You Tube-felvétel jutott eszembe, amelyet az
egyik barátom küldött át
hozzám e-mailen. Az ominózus felvétel 2009 áprilisában készült az MSZP
székházában,
miután
Gyurcsány Ferenc lemon-
dott a miniszterelnök
posztjáról, és helyére
Bajnai Gordont választotta
a párt közgyûlése.
A dobogón állók, közöttük Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila, akkor örömükben, lelkesen az Internacionálét énekelték! Nem a magyar Himnuszt, hanem az
Internacionálét, amely 1944
októberéig a Szovjetunió
himnusza volt!
A díszes felvétel mind
a mai napig megtalálható
a You Tube-on. Errõl már
írtam a múltban is, olvasóim közül többen kétségbe vonták állításomat,
de felhívtam a figyelmüket, hogy klikkeljenek rá
a magyar Google-ra, és írják be az Internacionálé
szót.
A következõ szöveget lehet olvasni: „Az Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb
mozgalmi dala. Az eredeti
francia szöveget Eugéne
Pottier írta 1871-ben, zenéjét Pierre Degeyter szerezte
1888-ban. Az Internacionálét lefordították a világ legtöbb nyelvére. Magyarra
Bresztkovsky Ernõ ültette át
1904-ben. Az orosz változat
a Szovjetunió nemzeti himnusza volt 1944-ig.”
Baráti viták alatt sokan
azt mondták, hogy az Internacionálé a szervezett
magyar munkások indulója volt. Ez nem igaz. Az
1930-as években, a Horthy-rendszerben a szervezett magyar munkások
nem énekelték a szovjet
himnuszt.
A munkásmozgalomban a Marseillaise-t énekelték, magyar szöveggel,
a francia himnusz dallamára. Csizmadia Sándor
munkásköltõ Nem lesz a
tõke úr mirajtunk... kezdetû szövege volt a legismertebb, ezt a dalt énekelték a szakszervezetek tagjai, valamint a munkáskórusok is.
1957 júniusában, Párizsban, a Sorbonne egyetem
elõtt vettünk részt tüntetésen, amelyet többek között
a Párizsi Hungária emigráns
focicsapat két játékosa szervezett, amikor Kádár János
gyilkos bírósága halálra ítélte Gáli József és Ober-
sovszky Gyula újságírókat.
A két fiatal magyar focista az egyetemen tudta
meg a tiltakozás idõpontját, és ezzel egy idõben
szervezték meg a Párizsban élõ fiatal magyar menekültek tüntetését. Jómagam életem folyamán
mindig a focisták között
voltam, Párizsban is így
szereztem tudomást a tüntetésrõl.
Gáli József és Obersovszky Gyula az elsõ fokon lezajlott tárgyalásán,
amelyben a két író és újságíró ügyét a súlyosabb fokú
Tóth Ilona peréhez csatolták, a bíróság enyhe, rövid
terjedelmû börtönbüntetést
szabott ki a vádlottakra.
Másodfokon az ügyész súlyosbítást kért, és a bíróság
mindkettõjüket halálos ítélettel sújtotta.
A világ közvéleménye
az igazságtalan ítélet hírére felhördült, és Párizsban
ekkor került sor a Sorbonne elõtti tüntetésre,
amelyen magam is részt
vettem. Emlékezetem szerint egyetemi tanárok és
diákvezetõk tartottak rövid szónoklatokat francia
nyelven, de ezekbõl mi,
magyarok egy szót sem
értettünk.
A beszédek végén a tömeg a francia himnuszt, a
Marseillaise-t énekelte, a
diákok franciául, míg mi a
– fent említett – magyar
szöveget. Az éneklés után
a francia diákok jöttek, és
megöleltek minket, nem
tudtak hinni a szemüknek, amikor látták, hogy
mi is velük együtt daloltuk
a francia himnuszt.
Az ölelkezés után a párizsi rendõrség csapata falanxként sorakozva jött felénk, és kiszorítottak minket a térrõl. Úgy emlékszem, egy metróállomáshoz menekültünk, szeret-
Obersovszky Gyula 1957-ben,
a kádári bíróság elõtt
tünk volna a magyar vagy
a szovjet nagykövetség elé
menni, ott folytatni a demonstrációt, de senki sem
ismerte az odavezetõ utat.
Így dolgavégezetlenül hazamentünk. Itt a haza szó
helytelen, hiszen hazánk
messze volt, inkább úgy
helyes, hogy a lakásunkra
mentünk.
Gáli József és Obersovszky Gyula ítéletét a Ká-
– 9. oldal
dár-bíróság életfogytiglanra
enyhítette, azonban a két ártatlanul elítélt újságíró további éveket töltött a fegyházban. Gáli 1961-ben,
Obersovszky 1963-ban közkegyelemmel szabadult a
börtönbõl.
A két igazságtalanul elítélt újságíró életének történetéhez hozzátartozna a
halálos ítélet megváltoztatásának oka. Volt-e szerepe a kegyelem kimondásához a párizsi diáktüntetésnek? Erre a kérdésre senki
nem tudott eddig a választ
adni. Feltételezem, hogy
nem, valami egészen más
oka lehetett.
Az emberi érzelem, jóindulat távol állt akkoriban az
ország vezetõitõl. Kommunista-fasiszták voltak a párt
és a bíróság vezetõi, akiket
egy vagy több halálos ítélet
nem befolyásolt. Terrorral
kormányozták Magyarországot. Soha nem szabad
elfelejteni a bûneiket, nem
érzõ emberek voltak Kádárék, hanem gyilkos gazemberek!
A rendszerváltás után a
Nádor utcában, talán
Bocskay József irodájában
találkoztam Obersovszky
Gyulával, aki ott, tõlem
tudta meg a párizsi tüntetést. Teljesen elérzékenyült, megölelt, és megköszönte, amit érte és barátjáért, sorstársáért tettünk.
Pedig nem ismertük
egymást,
Gáli
és
Obersovszky nevét se hallottuk a tüntetés elõtt, de
nem ez volt a fontos: az
igazságért tüntettünk a
francia srácokkal együtt.
Tóth Ilonka neve sokkal
ismertebb volt, 1969-ben
Chicagóban, a Montrose
Avenue-n a helyi Szabadságharcos Szövetség bérelt egy helyiséget. A nevét a kivégzett medikáról,
Tóth Ilonáról kapta.
Amint a történet végéhez érkeztem, látom, hogy
az elején elkezdett téma
helyett a folytatást egészen másról írtam. Nem
tudom, hogy ezt az öregkori hülyülés, vagy csak
egyszerûen a mesélõkészségem idézte elõ, mindegy, majd hallok az olvasóimtól, akik általában elviselik a történeteimet.
Amennyiben problémáik vannak, akkor majd írnak. Általában dicsérõ leveleket kapok, azokat
nem szoktam közölni,
bármennyire is jólesnek
és kedvesek számomra.
Kritizálni a feleségem
szokott, aki keményen sérelmezi az általa helytelennek talált dolgokat. 56 éve
vagyunk házasok, tõle kritika és dicséret egyformán
elfogadható.