SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 12
Baixar para ler offline
Tizennégy hónapja a pandémia határozza meg a
mindennapjainkat.
Sokszor leírtam már, …itt van..., nem megy el…,
még mindig itt van…, maradj otthon…,
oltakozzunk…
A korlátozásokhoz szinte már hozzászoktunk, a
maszkviselés is beleégett a köztudatba. Lehetsé-
ges, hogy felnő egy olyan generáció, amely a szá-
jat intim területként fogja értelmezni.
Az elmúlt hónapokban rezisztens lettem a korona-
vírussal kapcsolatos hírekre. A járvány az egész
világnak megmutatja, hogy a jólét mennyire vi-
szonylagos, és mennyire egymásra vagyunk utal-
va. Megtanulhatjuk azt is, hogy hálásnak kellene
lennünk mindenért, amit „békeidőben” természe-
tesnek, sőt, megérdemeltnek tartunk.
Amikor én gyerek voltam, csak pár tévécsatorna
volt: mindenki azt nézte, és másnap mindenki ar-
ról beszélt. Közösséget teremtett a tévé, a heti mo-
zi, faluszéli „libalegelőn” játszott foci, a kocsma, a
társaság. Ma mindenki a saját telefonját nyomkod-
ja, csetel, saját Netflix- sorozatát nézi, magányo-
san. Erre jött a karantén, ahol némely család negy-
ven négyzetméteren összezsúfolódva él, esetleg
elveszítették a munkájukat, anyagi nehézséggel
küzdenek, nő az indulat, az elkeseredés, magukra
maradtak a traumáikkal.
Figyeld a híreket, mondja párom K., most jelentik
be: Kedves maszk, viszontlátásra!
Most erősnek kell maradni és bízni abban, hogy
minden rendben lesz, és a megfelelő óvintézkedé-
sekkel mérsékelhetők az anyagi és egészségügyi
károk. Abban bízhatunk, hogy kisegítjük egymást
a slamasztikából; ebbe beletartozik az is, hogy má-
sokra legalább annyira vigyázunk, mint magunkra.
Muszáj megérteni, hogy ha a saját egészségünkkel
játszunk, azzal másokét is kockára tehetjük. Vesz-
teségei már most vannak sokunknak, de reményt
adhat a tudat, hogy hamarosan felébred álmából az
ország, a világ, és újratervezhetjük az életünket.
Hát így legyen Kedves Olvasóm, Kedves maszk,
viszontlátásra! (eRTé)
ZSONGORKŐI LELÁTÓ
Kővágószőlős Község Önkormányzatának ingyenes lapja - 2021. 5. szám. Megjelenik 450 példányban
Csak úgy…
A lapzártakor is fennálló veszélyhelyzet idején Kővágószőlős Község Önkormányzata Képviselő-
testületének hatáskörében egy személyben, Sándor Tibor polgármester jár el. Májusban több fontos,
települést érintő előterjesztést hagyott jóvá önkormányzati rendelet vagy polgármesteri határozat
formájában, ezekből emeltünk ki most néhányat.
Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy lapunk koronavírus-járványra vonatkozó információi és tájékoztatásai
a 2021. május 25-i, nyomdába adás előtti állapotot tükrözik, azok a lap megjelenésének idejére
a vírushelyzetnek megfelelően változhatnak!
2
Több pályázatot is beadott az el-
múlt időszakban az önkormányzat,
ezek között van olyan, aminek már
az eredménye is tudható. Többek
között erről kérdeztük településünk
polgármesterét, Sándor Tibort.
Polgármester Úr! Melyek voltak az
elmúlt hónap fő feladati?
Vannak építési telkeink, és van ön-
kormányzati épület, valamint van
az újtelepi volt COOP bolt , amiket
szeretnénk értékesíteni. Az érték-
becslésük már elkészült, képviselő
testület tagjaival megtörtént az
egyeztetés, hamarosan meghirdet-
jük értékesítésre.
Pályázatokkal kapcsolatban, miről
tudunk beszámolni?
Az illegális hulladékok elhelyezését
megfigyelő kamerás rendszer kiépí-
tésének pályázata pozitív elbírálást
kapott (8.555.000.-Ft.), kiépítése
hamarosan megtörténik.
A temetői pályázatunk a csapadék
elvezetését és a temetői hulladékok
elszállítását biztosító út kiépítését
célozza. Akik a temetőben járnak
láthatják, hogy urnasírhelyek lettek
kialakítva, amit folytatni fogunk.
Hamarosan elfogadásra kerül a te-
mető rendezési terve, ami meghatá-
rozó lesz a jövőben.
Kialakításra került az iskola új
megközelítésének lehetősége is, a
föld munka már elkészült, igyek-
szünk mihamarabb szilárdburkolat-
tal ellátni. Az iskola udvarát teljes
egészében lezárni és egy olyan
zöldterületet kialakítani, ami a gye-
rekek érdekeit szolgálja.
A bölcsödével kapcsolatban el-
mondható, hogy a “ráemelési” ösz-
szeg iránti kérelmünk miniszteriális
szinten elfogadásra került. A kivite-
lező vállalkozó céggel előszerző-
dést kötöttünk, de addig nem kez-
dődik el a munka, amíg a támogatá-
si összeg teljes egészében nem áll
rendelkezésünkre.
A Nyugat-mecseki Társadalmi In-
formációs Ellenőrzési és Telepü-
lésfejlesztési Önkormányzati Tár-
sulásban (NYMTIT) január óta
Varga Balázs alpolgármester kép-
viseli a települést. Mi tette ezt szük-
ségessé?
Igen, az alpolgármester úrnak én
adtam megbízást erre a feladatra.
Mivel én látom el a Társulás egyik
alelnöki feladatát és mivel ez egy
választott pozíció, a település kép-
viselete pedig delegált jog, úgy
gondoltam, hogy így sokkal hatéko-
nyabban tudjuk képviselni Kővágó-
szőlős érdekeit. (eRTé)
Elnyert és beadott pályázatok
Látogatás a kutató fúrásoknál
A Nyugat-mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési
és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás tagte-
lepüléseinek polgármesterei és az Ellenőrző Bizottság
tagjai látogatást tettek a Bakonya és Hetvehely között
létesült BAF-3, és -3A jelű mélyfúrási területen, vala-
mint a Bükkösd határában lévő Egéden a BAF-4 jelű
mélyfúrásnál.
Molnár Péter az RHK Kft. kutatási osztályvezetője tá-
jékoztatta a polgármestereket a BAF3, és 3A jelű fúrá-
sokról, és az ezt követő vizsgálatok menetéről. Molnár
Péter kiemelte a fúrást befejezést kővetően a közel 800
m2
–es terület rekultiválásra kerül, és csak egy megfi-
gyelő mérőpont lesz kialakítva a területen.
A jelenleg is zajló BAF-4-es jelű mélyfúrási területen a
Társulás tagjai megtekintették a jelenleg működő fúró-
állomást, és a magminta raktárt.
Kővágószőlőst Varga Balázs alpolgármester képvisel-
te, aki kiemelte, hogy a két helyszínem történt látogatás
során az érintett település vezetők és az Ellenőrző Bi-
zottság tagjai első kézből kaptak tájékoztatást az eddigi
elvégzett mélyfúrásokról és megtekinthették a mag-
minta raktárt is. Összességében elmondható, hogy a
látottak nagyban segítik az önkormányzat tájékoztatási
feladatait, hogy a lakosság irányából érkező kérdésekre
szakszerűen tudjunk információt adni.
Kötetlen beszélgetés keretében a polgármesterek fel-
merülő kérdéseire Molnár Péter az RHK Kft. kutatási
osztályvezetője, és a fúrást végző vállalkozás munka-
társai válaszoltak. (eRTé)
3
2021. május 25. napjától ismét fizet-
ni kell a parkolásért. Ezzel például
Pécs városában újra megindul a harc
a parkolási zónák határán lévő in-
gyenes parkolóhelyekért. A lakóte-
lepeken élők számára persze ez nem
újdonság. Sokkal több az autó, mint
amikor ezek a telepek épültek, és a
tervezéskor még nem számoltak a
mai igényeknek megfelelő mennyi-
ségű parkolóhely kialakításával.
De ne higgyük, hogy ez csak a váro-
siak gondja-baja. Nálunk, az Újtele-
pen is visszatérő probléma az autók
parkolása. Kevés a kialakított parko-
lóhely, ezért a zöldterületeken áll-
nak az autók, ami zavarja a többi
lakót, rontja a településképet, tönk-
reteszi a zöldfelületet és nem mel-
lesleg megnehezíti annak rendben
tartását. Az Önkormányzat igyek-
szik a probléma hosszú távú megol-
dására, ehhez megfelelő önerőt és
pályázati forrást, és egy olyan
kompromisszumos megoldást találni, amely nem jár a
zöldfelületek túlzott csökkenésével, de mégis minden
lakó számára elegendő parkolóhelyet biztosít. De eh-
hez szükség van az ott lakók pozitív hozzáállására is.
Vigyázzunk a zöldterületekre, a parkolókban egymás
autóira. Ne sajátítsuk ki a közterületet és tartsuk szem
előtt mások érdekeit is, hiszen ez egy lakóközösség!
Kíváncsiak vagyunk ezen felül a lakosok véleményére,
javaslataira is a helyzet megoldása érdekében, ezért
kérjük, hogy az önkormányzati képviselőkön, vagy a
hivatal dolgozóin keresztül juttassák el javaslataikat,
észrevételeiket az illetékesekhez, hogy érdemben te-
hessünk a lakókörnyezet minőségének javítása érdeké-
ben!
De ne gondoljuk, hogy a parkolás
csak az Újtelepen élők, meg a váro-
siak problémája! Ott sokan idegesen
hagyják a parkolókban estére az
autóikat, hátha másnapra megkarco-
lódik, megsérül. Milyen jó is lenne,
egy saját garázs, vagy legalább egy
udvar, hogy ne a közterületen par-
koljon az autó... Ennek ellenére az a
tapasztalat, hogy településünkön a
kertes házban élők közül is sokan
mégis az utcán, az útpadkán parkol-
nak autóikkal. Tény, hogy ez nem
tiltott, de sokszor nehezíti a közle-
kedést az útszélen hagyott járművek
kerülgetése, nem beszélve arról,
hogy a közterületek karbantartása-
kor, fűnyíráskor nagyban megnehe-
zíti a munkát végzők feladatát, rá-
adásul a felverődő kavicsok miatt
fennáll a sérülés veszélye is.
Álljunk be autóinkkal a felhajtókra,
a hidakra! Persze csak ha nem aka-
dályozzuk így a járdákon a gyalo-
gos forgalmat. Egyéb esetben álljunk be az udvarba!
Szerencsésnek mondhatjuk magukat, hogy van egy
biztonságos, privát helyünk az autók számára. Használ-
juk! A városban, lakótelepen élő autótulajdonosok er-
ről álmodnak. Nekünk meg itt a lehetőség, mégsem
élünk vele...
Az udvarban parkolás a lakók számára nagyobb biz-
tonságot jelent, a közlekedés, a településkép és a közte-
rületi munkák szempontjából pedig szintén pozitív vál-
tozást. Kistelepülésen élünk. Legyünk rá büszkék és
élvezzük ki az előnyeit! (Dr. Szurdi Bálint)
Kővágószőlős Község Önkormányzata tájékoztatja a Lakosságot, hogy a KORONAVÍRUS-JÁRVÁNNYAL kapcsolatos legfrissebb helyi
információkért KÖVESSÉK honlapunkat (www. kovagoszolos.hu) és hivatalos Facebook-oldalunkat (www.facebook.com/kovagoszolos)
Önkormányzati Hírek
Sajnos sokan vannak olyan helyzetben, akik számára nem
megoldott a regisztráció.
A cél, hogy a lakosság minél nagyobb hányada
oltáshoz juthasson.
Ennek feltételi azonban nem minden esetben
adottak.
Az önkormányzat segítséget nyújt a regisztrációban. Evvel
kapcsolatban hivatali időben keressék az önkormányzat
munkatársait, hozzák magukkal a személyes ira-
taikat, TAJ kártyájukat. Kérem éljenek a lehető-
séggel, regisztráljanak minél előbb!
Jó egészséget kívánok
mindenkinek!
Segítségnyújtás az oltásregisztrációhoz!
4
Sándor Tibor, Kővágószőlős polgármesterének
visszaemlékezése alapján
„Nyugat-Mecsek Társadalmi Információs Társulás” né-
ven 1996. április 23.-án történt aláírással létrejött a máig
működő társulás. A Társulás életében az első legfonto-
sabb dátum: 1996. július 10. Ezen a napon, Kővágósző-
lősön ünnepélyes keretek között aláírták a Paksi Atom-
erőmű Rt. valamint a Zsongorkő Baráti Kör hosszú távú
együttműködési megállapodását. A dokumentumokat a
NYMTIT részéről Kovács Győző Boda polgármestere, az
Atomerőmű részéről Szabó József vezérigazgató, míg a
ZSBK részéről dr. Pallos Zoltánné alelnök látta el kézje-
gyével.
A megalakulásnak voltak előzményei. Már az 1980-as
évek végén a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál készült
egy tanulmány az uránérc termelés szempontjából érték-
telen „bodai aleurolit” agyagkő esetleges hasznosítása
érdekében.
1991. március 13-án Pécsett a Tudományos Akadémia szék-
házában került sor arra a fórumra, melynek témájául a terve-
zett radioaktív hulladéktároló létesítése szolgált. A MÉV
részéről Dr. Majorosi György főgeológus ismertette a kutatá-
sok eddigi állását, a tervek lényegét. A fórumon felszólalt
Dr. Szederkényi Tibor professzor, Dr. Pallós Zoltán
kővágószőlősi körzeti orvos, Dr. Illés Judit kővágószőlősi
körjegyző, valamint több település polgármestere. Kovács
Győző, Baritz István, Sándor Tibor, Wágner Antal és néhány
lakos.
1991. június 14-én a kővágószőlősi körjegyzőséghez tartozó
önkormányzatok által felkért Szakértői Bizottság ismertette
véleményét a tervezett hulladék lerakóhely létesítésével kap-
csolatban. A Magyar Földtani Társulat Dél-Dunántúli Terü-
leti Szervezete „A veszélyes, valamint a kis –és közepes
aktivitású radioaktív hulladékok tárolásának lehetőségei,
illetve az erre javasolt térség földtani kutatása a Nyugat-
Mecsekben” címmel egész napos ankétot rendezett október
15-én a MTESZ székházban.
1992-ben Megalakult a Zsongorkő Baráti Kör. és azon belül
a baráti kör zöld munkacsoportja (Holota Jenő és Sándor
Tibor). Az elkövetkező évben több százezer forintot nyert,
ami a környezetvédelmi csoport munkáját segítette. A
Zsongorkő Baráti Kör környezetvédelmi munkacsoportja
folyamatosan figyelemmel kísérte a MÉV munkálatait.
1989-ben kormánydöntés született a hazai uránbányászat
felszámolására, ekkor vetődött fel a talpon maradás egyik
lehetőségeként a korábban félben hagyott kutatás folytatása.
1992-ben a MÉV pályázatot adott be az Országos Műszaki
Fejlesztési Bizottsághoz a bodai aleurolit tovább vizsgálatát
célozva, radioaktív hulladék elhelyezésére. 1994. március 1-
ig 100 méter vágatot hajtottak ki.
A kör szinte minden olyan előadáson, fórumon ott voltk ahol
szóba került az atomenergia és a radioaktív hulladék témája.
Így jutott el 1994. április 14-én Bátaapátiba is. A találkozó
célja az volt, hogy tájékoztassa annak a hét önkormányzat
(Bátaapáti környéke) vezetőit, amelyek szerződést kötöttek a
Nemzeti Célprojekttel és a Paksi Atomerőművel a hulladék-
tároló létesítéséhez szükséges kutatások végzésének engedé-
lyezése, és a lakosság tájékoztatása tárgyában.
1994. augusztusában, Partnership kitüntetést kapott a Baráti
Kör környezetvédelmi tevékenységért. Az Autonómia Ala-
pítványtól elnyert anyagi támogatás révén, radon és radioak-
tív sugárzás méréseket végeztek a Veszprémi Egyetem szak-
embereivel, a Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi szer-
vezettel. Ugyancsak hivatalos meghívott vendég volt a
Zsongorkő Baráti Kör azon a nemzetközi konferencián, me-
lyet 1994. szeptember 14-15-16-án tartottak a Közép-európai
uránbányák szakemberei részére Pécsen.
1994. decemberében megkereste a szervezetet a Pécsi Zöld
Kör képviselője, Bérces Viktória és Dr. Kóbor József, hogy
csatlakozzunk a Dél-dunántúli Természet és Környezetvédő
Szövetséghez (DÉKÖSZ). A szervezet célja a régió termé-
szet és környezetvédőinek összefogása, egymás megismeré-
se, tevékenységének segítése, összehangolt fellépése közös
célok érdekében. Március 4-én tartotta első közgyűlését Pé-
csett a Laterum szállóban. Kiemelt vendég volt dr. Szili Ka-
talin a Területfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium
államtitkára, szólt a szűkebb régiót érintő problémákról, töb-
bek között a radioaktív hulladékok tárolásáról.
A rendszeres és hiteles tájékoztatás egyik fontos eleme a
kutatásokkal kapcsolatos bármilyen eseményen – bányajárás,
bemutató, előadás, sajtótájékoztató – való jelenlét. A tájé-
koztatás egyik eszköze volt a ZSBK által megjelent újság a
Szőllősi Hírek, mely a szomszéd települések polgármesterei-
hez is eljutott.
Igény mutatkozott a szélesebb lakosság tájékoztatásának
kiszélesítésére, melyre már a civil szervezet egymaga nem
volt képes. A kérés illetve a terv az volt, hogy az érintett
önkormányzatokat is be kell vonni, a Paksi Atomerőmű Rt.
térségében már jól működő megbízások szerint (Pl. Paksi
Atomerőmű Rt. és Fazekasboda között). Megszületett egy
„Megállapodás” tervezet hat településsel számolva
(Bakonya, Boda, Cserkút, Hetvehely, Kővágószőlős,
Kővágótöttös) Társadalmi Információs Társulás névvel, és
alvállalkozóként Zsongorkő Baráti Kör közreműködésével.
(Sándor Tibor)
NYMTIT születése
Kovács Győző, Jónás József, Sándor Tibor,
Lévai Sándor,Varga István és Wágner Antal
5
Ingyenes jogsegély
szolgálat
Ebben a nehéz időszakban sokak-
ban felmerül, hogy milyen jogaik
vannak, amikor elküldik a mun-
kahelyéről, mi a teendő ilyenkor.
A jelenlegi kiemelt, helyzetben,
fontos a munkajogi véde-
lem, ebben is tud segíteni:
Dr. Németh György jogtanácsos
június 14. és 28-án 13:00-16:00
óra között a Polgármesteri Hiva-
tal tanácstermében az egészség-
ügyi előírások betartásával.
Tel:06-30-989-36-18
E-mail:
drnemeth.gyorgy@gmail.com
Hulladékszállítási
naptár: június
2. szerda KOMMUNÁLIS
3. csütörtök SZELEKTÍV
9. szerda KOMMUNÁLIS
16. szerda KOMMUNÁLIS
17. csütörtök SZELEKTÍV
23. szerda KOMMUNÁLIS
30. szerda KOMMUNÁLIS
Gáz üzemszünet értesítő
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a
nagyközépnyomású gázelosztó veze-
tékünkön 2021. június 08. 7:30-16:00
óra között hibaelhárítási munkát vég-
zünk. A munkavégzés során elkerül-
hetetlen a gázvezeték időszakos nyo-
máscsökkenése.
Ezen időszak alatt az alábbi helyeken
a 20 m3
/h feletti vásárolt kapacitású
fogyasztási helyeken a gázszolgáltatás
szünetel.
Az érintett területek Kővágószőlős,
Külterület, Ipartelep.
Lakossági értesítő
áramszünetről
Az E.ON Hungária Zrt. értesíti a la-
kosságot:
Szolgáltatásaink kiváló minősége és a
biztonságos ellátás érdekében folya-
matos korszerűsítést hajtunk végre
hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések
elvégzéséhez elengedhetetlen a szol-
gáltatás időszakos szüneteltetése.
Ezért a településükön áramszünet vár-
ható a következő időszakban:
A Naperőműnél
2021-06-04 08:00-16:00
Golgota
2021-06-04 08:00-16:00
Rákóczi út 1 - 43
2021-06-04 08:00-16:00
Rákóczi út 2 - 28
2021-06-04 08:00-16:00
Sajgói út 12 - 32
2021-06-07 08:00-16:00
2021-06-08 08:00-16:00
2021-06-09 08:00-16:00
Sajgói út 19 - 39
2021-06-07 08:00-16:00
2021-06-08 08:00-16:00
2021-06-09 08:00-16:00
Újtelep
2021-06-04 08:00-16:00
Köszönjük megértésüket!
Üdvözlettel:
E.ON Ügyfélszolgálat
Az E.ON Ügyfélszolgálat tájékoztatója
XVI. Niels Bohr fizika-kémia verseny
Az idei évben a járványhelyzet miatt online módon rendezte meg az
NYMTIT a tagtelepülések 7. és 8. osztályos tanulóinak a XVI. Niels
Bohr fizika-kémia versenyt.
A vetélkedő szigorú szabályok betartásával zajlott a Polgármesteri Hiva-
tal dísztermében. Településünket a Kővágószőlősi általános iskola 4 ta-
nulóból álló csapata képviselte.
Az elért helyezésről és a díjak átadásáról következő lapszámunkban tudó-
sítunk. (PéKá)
6
Várnai Józsefet kérdeztük a
pandémia alatt végzett képviselői
munkáról.
A járványhelyzet mennyire nehezí-
tette meg a tavalyi évben folyó
munkákat? Sőt, ha jól tudom, ön
azon önkormányzati képviselők kö-
zött volt, aki legelőszőr állt a jár-
ványhelyzetben hozott döntések
élére, és osztottak a védekezéshez
szükséges eszközöket.
Kedves Tibor, valóban az elején
segitettünk (segítettem) azoknak
akik igényelték az önkormányzat
kérésére a bevásárlásban. Egy ideje
azonban nem jelzik felénk, hogy
szükség lenne a segítségünkre.
Mennyire volt nehéz a kapcsolat-
tartás a lakosokkal az elmúlt év-
ben?
Településünkön is mint más telepü-
léseken a vírustól való félelem mi-
att legtöbbször elzárkóztak az em-
berek, ami érthető is volt, ezért
semmilyen programot nem tudtunk
megvalósítani. Reméljük, hogy az
augusztusi falunap megrendezésre
kerül, amelynek lebonyolításában
mi is aktívan részt veszünk.
Milyen problémával fordultak ön-
höz a leggyakrabban?
Nem kimondottan a vírussal kap-
csolatos problémákkal fordultak
hozzám, hanem a mindennapi élet
megkönnyítését szolgáló dolgok,
(fekvőrendőr, parkolók létesítése az
Újtelepen), miatt. (eRTé)
Képviselői munka a
Maurer Pétert kérdeztük a
pandémia alatt végzett képviselői
munkáról.
Egy kicsit rendhagyó leszek. Tulaj-
donképpen Nagy-József Lászlóné
képviselő asszony nagyon jól ösz-
szefoglalta az elmúlt egy évet!
Annyira azért nem vagyok büszke
az elmúlt egy évre az ő általa felso-
roltak miatt sem. Persze a járvány
kezdetekor sok mindenben kaptak
segítséget az emberek! Az enyém
csak egy kis rész volt. Sok ember
segített, úgy, hogy szinte ismeretle-
nek maradtak a lakosság nagy része
előtt. A szociális munkások, civi-
lek, idősek, alkalmazottak, kereske-
dők, eladók. Sokan vannak! Tiszte-
lettel gondolok rájuk!
És tényleg a kérések közvetítése és
fogadása sem volt sokszor közvet-
len vagy eredménnyel járó! Még
tele vagyunk előítéletekkel és elfo-
gultsággal a másik ember irányá-
ban. Úgy látom a járvány ideje alatt
az emberek rádöbbentek egy na-
gyon is behatárolt, zárt világban
élnek. Elfogta őket a félelem és az
aggódás. Rá kellett döbbenniük
mennyire függenek a munkájuktól,
mindennapi fizikai megélhetésük
függ ettől. Mennyire számít a pénz,
a megszerzett anyagi javak. Persze
az anyagiak fontosak mindenki szá-
mára! Ami még fontos és értékes az
az élő közösségek, a közvetlen em-
beri kapcsolatok, szó szerint a kéz-
zel fogható és érezhető kapcsolatok
(kézfogás, ölelés, jó beszélgetések,
borozás). Az életünk során az em-
beri kapcsolatok a legsérülékenyeb-
bek és ezek a legfontosabbak is
számunkra!!! Ez az időszak próba-
tétele volt az emberi kapcsolatok-
nak, hogy kiállták-e a próbát, és ha
igen megerősödtek-e az idő múlá-
sával majd kiderül. Csak tőlünk
függ.
Valóban közösen kell rendbe hozni,
szabályozni sok mindent! Mert a
halogató hozzáállással halódó élet
és halódó, ideig- óráig működő
eredmények fognak születni. Pedig
tanít bennünket az élet, most ezzel
a járvánnyal. Mi lesz, a következő?
Nem tudom. Taníthat bennünket a
környezetünk és a táj is, hiszen ele-
ven élő élet van körülöttünk és ez
megvan bennünk is! Ez adjon erőt
mindenkinek a tavaszban és Pün-
kösdkor! (eRTé)
A járványhelyzet idén nem teszi lehetővé, hogy a kővágószőlősi önkormányzat képviselői személyesen tájé
7
Nagy–József Lászlóné – Zsuzsát kér-
deztük a pandémia alatt végzett kép-
viselői munkáról.
A járványhelyzet mennyire nehezí-
tette meg a tavalyi évben folyó
munkákat? Sőt, ha jól tudom, ön
azon önkormányzati képviselők
között volt, aki legelőször állt a
járvány helyzetben hozott döntések
élére, és osztottak a védekezéshez
szükséges eszközöket.
Sajnos nem csak a tavalyi évben,
hanem az ebben az évben is meg-
nehezíti. Tavaly tavasszal, amikor
elkezdődött a járvány, mindenki
nagyon megijedt és jobban bezár-
kózott, mint a második illetve har-
madik hullámnál.
Tavaly tavasszal, maszkokat varr-
tak a nyugdíjas klub tagjai, és Ga-
lamb Judit. Karanténosok és idősek
bevásárlásait, gyógyszerek kiváltá-
sát, csekk befizetéseket és egyéb
apró-cseprő dolgokat intéztünk. Az
ősszel ezekre már kevésbé volt
igény. Természetesen, ha valaki
jelezte, vagy kérte segítettünk.
Az idősek közül sajnos többen eltá-
voztak közülünk, nyugodjanak bé-
kében. Olyan is van aki otthonba
került. Többen várják már, hogy
újra lehessen járni a Bakonyai Idő-
sek Napközi Otthonába. A bezárt-
ságot viselik az idős emberek a leg-
nehezebben. Ilyenkor egy jó szom-
széd sokat tud segíteni.
Testületi ülés tavaly október óta
nem volt. A Polgármester úr dönt
mindenről. Tájékoztatást ritkán
kapunk. Ha személyesen rákérde-
zek valamire, akkor tudom meg,
hogy mi történt.
A múlt héten kapunk egy anyagot,
az önkormányzati ingatlanok szak-
értői értékelésével, eladásával kap-
csolatban. Leírtam pár kérdést, vá-
laszt nem kaptam. Nekem nagyon
furcsa, hogy a testület egyes tagjai,
a véleményüket soha se írják le.
Most, hogy személyesen nem talál-
kozhatunk, fontos lenne tudnunk,
ki mit gondol. Így elég nehéz közös
nevezőre jutni.
Mennyire volt nehéz a kapcsolat-
tartás a lakosokkal az elmúlt év-
ben?
Tavasszal nehezebb volt, sokakkal
csak telefonon tartottuk a kapcsola-
tot, a személyes találkozást jobban
kerültük. Úgy érzem tavaly nyár
óta ez megváltozott. Belefáradtak
az emberek ebbe az egész helyzet-
be. Egyre többen kapják meg a vé-
dőoltást, és talán visszatérhetünk a
régi életünkhöz.
Milyen problémával fordultak ön-
höz a leggyakrabban?
A telepen változatlanul nincs több
parkoló, és nincs játszótér. Emiatt
úgy érzem jogosan ér minket kriti-
ka. Nagy szükség lenne egy hasz-
nálható játszótérre. A pályázatot
beadtuk, bizakodjunk a sikerben. A
parkolókkal kapcsolatban az is
igaz, hogy sok esetben a gépkocsi
tulajdonosok, az üres parkolóba
nem állnak be, de a fűre igen.
Az orvosi rendelőre beadott pályá-
zatunk nem nyert, így ott is a hely-
zet sajnos változatlan.
Többen panaszkodnak, hogy a köz-
vetlen szomszédjukban a tulajdo-
nos nem tart rendet a portáján, el-
szaporodnak a rágcsálók, és a csó-
tányok. A telepen csapdákat he-
lyeztetett ki az önkormányzat egy
vállalkozóval, így itt javult valame-
lyest a helyzet. A faluban a helyzet
sajnos nem változott semmit. Erre a
problémára is megoldást kell talál-
nunk.
Még mindig sok a temetői lopás,
visznek szinte mindent. Kamerát a
temetőbe elhelyezni nem lehet, de
talán az új rendszer kiépítésénél, az
utcát már figyelni tudjuk.
A temetői sírhely kijelölés, kiadás
miatt is panaszkodtak. A temető
közép-hosszú távú rendezési terve,
és az ezzel kapcsolatos rendelet
módosítás most készül.
A falunkban sokan vezetnek jogo-
sítvány nélkül, ezt is többen jelez-
ték. A helyi körzeti megbízottak-
kal felvettük a kapcsolatot. Ígéretet
kaptunk, hogy ezekre az emberekre
jobban figyelnek. Törvényi válto-
zás is lesz, mert eddig szabálysér-
tést követett el, aki jogosítvány nél-
kül vezetett, de június 1-től bünte-
tendő cselekménynek számít.
Többen kifogásolták az önkor-
mányzat kisbuszának használatát
is. Úgy gondolom, amint lesz testü-
leti ülés, át kell beszélni, és a hasz-
nálatát rendeletbe kell szabályozni.
Az öreg iskola állapota, az utakon
lévő kátyúk, az illegális szemét
lerakása, és még sok más probléma
vár megoldásra.
Feladat van bőven, reméljük sikerül
megoldást találni a testületnek, és
közösen a falu lakóságával szebbé,
jobbá, élhetőbbé tehetjük falunkat,
környezetünket. A mostani helyzet-
ben, csak közös munkával, és aka-
rattal tudunk előrébb lépni. (eRTé)
a pandémia idején
ékoztathassák a lakosságot az elmúlt év fontosabb eseményeiről, illetve az idei évre tervezett projektekről.
8
Ebben a korban a csecsemők egy része
kapaszkodva feláll és közülük néhá-
nyan már kapaszkodva lépegetnek is,
de a fő helyváltoztató forma továbbra
is a mászás. Biztosan ülnek, így megje-
lenik az ülve játszás formája.
A tárgyakat nem csak egymásba rakja,
de egymásra is helyezi (építeni kezd)
Ebben az időszakban már egyre inkább
segít az öltöztetésben, vetkőzésben,
mert kezeit, lábait kihúzza, bedugja a
ruhákba.
Egyszerű kérdéseket, felszólításokat
megért (hol a szemed, dobd ide a lab-
dát).
Létrejön a beszédértés: a kérdés sok-
szori ismétlése és a tárgy mutatása
közben kapcsolat létesül a szó és a
tevékenység között. Ez a beszédmegér-
tés természetesen a felnőttekkel való
harmonikus kapcsolat során alakul ki.
A kettőzött ajakhangok (ma-ma) ismé-
telgetése egyre inkább összekapcsoló-
dik az anya arcával, hangjával, hiszen
az anya örül, hogy a gyermeke
„beszél", odamegy hozzá, rámosolyog,
felel neki(jövök, itt a mama). A hang-
adásra adott ilyen válaszok vezetnek el
a beszéd kezdetéhez. A pszichológusok
ezt kontaktusjátéknak nevezik.
(Horvát Anita)
Tíz hónapos a baba
Zsongorkő Baráti Körről
Üdvözlet mindenkinek - most hogy naponta egyre
jobbak hazánkban a járványügyi adatok a COVID-al
kapcsolatosan - közel van a korlátozó rendelkezések
további enyhítése (Pünkösdre?!). A Baráti Kör is ké-
szül a nyitásra. Bennünket elsősorban a kultúrházunk
közösségi tereire tervezett találkozók lehetővé tétele
érintene kedvezően.
Az első adandó alkalommal - egy rendkívüli összejö-
vetellel szeretnénk indítani, ahol Varga Géza elnö-
künk tájékoztatná a tagságot az eddigi előkészületek-
ről, melyek a pandémia idején is folytak. Természete-
sen a hagyományos, hosszú évek óta bevált közösségi
eseményeink megtartása lesz a fő célunk.
A festőtábor, melynek a Buzás A. műv.ház biztosíta-
na alkalmas helyet - tkp.rajtra kész, csak az időpontot
kell rögzíteni. Nem mondtunk le egy rendkívüli és
talán kissé formabontó borverseny megtartásáról sem
- reméljük a gazdáknak maradt még a készletből -
mert hivatalosan ugyan nem deklarálták, de egyesek
bizonyítottnak látják, a jófajta szőlősi bor vírus-, és
gondűző hatását. Ez az esemény - az augusztus 20-i
rendezvények sorában - 19-én lesz. Másnapra - 20-ai
ünnepséghez csatlakozva - festőink idei munkáiból
készült kiállítás megnyitóját tervezzük. Szokásos ren-
dezvényünk még a III-as üzemi bányásztalálkozó – ez
a tervek szerint szeptember 4-én lesz. Kiemelt októ-
beri terveink között szerepel a 2021-es Vadászati és
Természeti Világkiállítás felkeresése is - szept. 25-
okt. 14 között rendezik.
Talán észrevettétek, hogy a programok felsorolásakor
kijelentő módot használtunk. Igen, bizakodásunkat
fejezzük ki ezzel. „Nem kell más”- csak maradjunk
továbbra is fegyelmezettek és megnyílnak közösségi
tereink – és máris örülhetünk a rég várt találkozás-
nak… (Szurcsik József)
9
Folyamatosan növekszik az újra óvodába járók száma,
egyre több szülő érzi biztonságosnak és szükségesnek
gyermeke jelenléti nevelését. Lassan visszazökken az
óvodai élet a rendes kerékvágásba.
Május elején köszöntöttük az
édesanyákat. Nyilvános ünnepsé-
get nem tarthattunk, de versekkel,
ajándékkal, virággal így is készül-
tünk. Gondoltunk a nagymamákra
is, hiszen ők is kiveszik részüket a
gyermekek neveléséből.
Jeles zöld napunk volt a Madarak
és fák napja. Erre a napra a Duna-
Dráva Nemzeti Park munkatársát
vártuk volna egy foglalkoztató
délelőtti programra, de sajnos ez még nem valósulha-
tott meg. Az óvoda keretein belül foglalkoztunk a té-
mával. A gyerekek nagyon szeretik ezt a jeles napot, a
madarak érzelmileg közel állnak hozzájuk, így köny-
nyen felkelthető az érdeklődésük a tevékenységek
iránt.
Lezajlott az óvodai beiratkozás is. Örvendetesen nő
azoknak a száma, akik a mi intézményünket választják
gyermekük számára. A nyár folyamán még rendszerint
emelkedik a létszám, a pillanatnyi állapot szerint két 23
-25 fős, vegyes életkorú csoporttal
fogunk működni. Ez közelít a
duplájához annak a számnak, ami-
vel 2018 őszén indultunk. Ehhez
azonban még két óvónéni jelent-
kezését is várjuk. Nagyon remél-
jük, hogy szeptemberben végre
teljes lesz a nevelőtestület, mert
az emelkedő gyermeklétszám ezt
egyre sürgetőbbé teszi.
A nevelési év végén még vár ránk
a gyermeknap, amit az óvoda ud-
varára tervezünk egy egész délelőttös, kalózos projekt
keretében. Elbúcsúzunk az iskolába készülő 7 nagycso-
portosunktól is. Reméljük, hogy bár a vírus sok értékes
időt elvett az együtt tölthető időből, szép emlékekkel
ballagnak el tőlünk. (Ádám Tünde Anna)
Óvodai hírek
Május 10-től
végre felsőseink
is megkezdhet-
ték a jelenléti
oktatást az isko-
lában, valamint
újra indultak a
jelenléti zeneok-
tatás foglalkozá-
sai és az egyéni
fejlesztések is.
A nyári szünetig
hátralévő idő-
ben gőzerővel
dolgoznak a
gyerekek és pe-
dagógusok
egyaránt azon, hogy a digitális oktatás alatt olykor dö-
cögősen haladó tanulás elmaradásait bepótolják és az
év végi felméréseket sikeresen megírják.
Május elején -mint oly sok más rendezvényünket- ki-
csit másként, de annál nagyobb szeretettel köszöntötték
alsós tanulóink édesanyjukat a maguk által készített kis
ajándékkal és online verseikkel.
Május 19-én a 6. évfolyamos tanulóink idegen nyelvi
mérésen vettek részt.
A Lázár Ervin
Program kereté-
ben 3. osztályos
tanulóink „A
világ legzené-
sebb meséje”
című színházi
előadást tekintet-
ték meg május
21-én online
formában, az
iskolában. A 7.
évfolyamos ta-
nulóink pedig
május 26-án ugyanezen program keretében a Tündér-
tánc – Nővarázs című eladást tekinthetik meg. Ezzel
lehetőségük volt pótolni a tavaly a járványhelyzet miatt
elmaradt előadást.
Május 25-én 7. osztályos tanulóink vesznek részt a már
hagyományos Niels-Bohr fizika-kémia versenyen onli-
ne formában az NYMTIT szervezésében.
A tanév lezárása előtt már elkezdtük a következő tan-
évre való készülődést. Pedagógusaink, szaktanáraink
átgondolt javaslatának és törvényi kötelezettségünknek
eleget téve megrendeltük a 2021/2022-es tanév tan-
könyveit, hogy zökkenőmentesen kezdhessük szeptem-
ber 1-én a tanítást. (Szabó-Papp Ágnes)
Élet az iskolában
10
Illegálisan lerakott hulladék felszámolása
2020-ban elindult a Tisztítsuk meg az Országot! elne-
vezésű projekt, amelynek részeként megkezdődött az
elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lera-
kott hulladék felszámolása. A hulladékgazdálkodási
racionalizálási programnak az illegális hulladék felszá-
molása mellett része egy szankciórendszer kidolgozá-
sa, amely szigorúbban sújtana le az illegális szemete-
lőkre; valamint olyan lerakó pontok kijelölése, ahová a
lakosság legálisan leadhatja feleslegessé vált tárgyait.
A projekt I. ütemének keretében az önkormányzatok a
Belügyminisztériumnál, a civil és gazdálkodó szerve-
zetek, egyházi jogi személyiségek az Innovációs és
Technológiai Minisztériumnál (ITM) pályázhattak
szennyezett területek megtisztítására, és az ingatlanok
megvédésére, megakadályozva a további, illegális sze-
métlerakást.
A projekt céljait segíti a HulladékRadar mobil alkal-
mazás a lakosság számára, melyben rövid regisztrációt
követően az észlelt illegális hulladéklerakó helye beje-
lenthető. A bejelentés az illetékes hatósághoz érkezik
meg, amely így gyorsan és hatékonyan tud intézkedni
az illegális hulladék lerakó felszámolásáról.
Az ITM és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. pályá-
zatán a MECSEKÉRC Zrt. sikeresen pályázott, egy, a
Kővágószőlős külterületén lévő ingatlanán fellelt ille-
gális hulladék lerakat felszámolására, őrzés-védelmi
rendszer kiépítésére. Ennek eredményeképpen a terület
megtisztulhatott, sorompó elhelyezésével pedig a to-
vábbi szemétlerakás nagy eséllyel megakadályozható.
Ez utóbbiban kérjük a Tisztelt Lakosság segítségét és
együttműködését is! Mindannyian szembesülünk az
illegális hulladék-elhelyezés, a hulladék „elhagyása”
okozta problémával: az útmenti területeken elhagyott
szemét tájképromboló hatásával; a közterületeken el-
dobott csomagolással, üdítős palackokkal, csikkekkel;
köz- vagy külterületi ingatlan-tulajdonosként mások
által „ottfelejtett”, építkezésből, felújításból, lomtalaní-
tásból származó hulladékkal. Az illegálisan lerakott
hulladék a tájképromboló hatás és termő/zöldterület –
foglalás mellett, összetételétől függően okozhat talaj-,
vízszennyezést, bűzt, fertőzésveszélyt is.
A Dél-Kom Nonprofit Kft. Pécs környékén több lakos-
sági hulladékudvart üzemeltet, ezek nyitva tartásáról,
átvehető hulladékok fajtájáról, éves mennyiségéről, az
átvételi szabályokról az alábbi elérhetőségen tájéko-
zódhatunk: https://new.delkom.hu/hulladekudvarok/.
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, éljenek a hulladékudvarok
nyújtotta lehetőségekkel!
Hulladékudvar Hulladékudvarhoz
tartozó települések
Cím, elérhetőség Nyitvatartás
Bükkösd
Bakonya, Bükkösd,
Cserdi, Dinnyeberki,
Helesfa, Hetvehely, Ibafa-
Gyűrűfű
7682, Bükkösd,
+3672805410
K: 13:00 - 15:00
Cs: 13:00 - 16:00
minden hónapban a 3. szombat
12:30 - 16:00
Szentlőrinc Boda
Szentlőrinc, 6601,
7940
+3672805410
Sze: 13:00 - 16:00
P: 8:00 - 11:00
minden hónapban a 3. szombat
8:00 - 11:30
Pécs, Szigeti-tanya
Cserkút, Kővágószőlős,
Kővágótöttös,
Pécs, Szigeti tanya,
7633
+3672805410
H-Szo
7:00 - 15:00
Szentlászló Ibafa
Szentlászló, 7936
+3672805410
K: 8:00 - 12:00
minden hónapban az 1. szombat
12:30 - 16:00
Nyugdíjasok a telepen szorgoskodnak
11
12
Impresszum:
Ingyenes önkormányzati lap
Megjelenik:
Nyomtatásban 450 példányban
On-line: www.kovagoszolos.hu
Kiadja:
Kővágószőlős Község Önkormányzata
Kővágószőlős,
Rákóczi F. u. 34.
Felelős kiadó:
Sándor Tibor
Kővágószőlős
polgármestere
Felelős szerkesztő:
Rónai Tibor
A még jelenleg is érvényben lévő
veszélyhelyzet jelentősen befolyá-
solta programjaink megvalósulását.
2020. november 11-től a koronaví-
rus terjedésének megelőzése érde-
kében - a korlátozó intézkedések
értelmében - minden heti rendsze-
res program (jóga, torna, asztalite-
nisz klub) és a november 15-re ter-
vezett vándorkupa is elmaradt.
Így május végéhez közeledve, a
korlátozó intézkedések fokozatos
feloldása révén, végre indulhatnak
újra rendszeres programjaink. A
falu belterületén nem kötelező a
maszkviselés. Közterüle-
ten megszűnt a másfél méteres tá-
volságtartási szabály is, valamint az
egyéni-, és csapatsportolásra vonat-
kozó valamennyi korlátozás. A je-
lenlegi szabályozás értelmében
azokat a sport programokat, ame-
lyeket szabadtéren tartunk bárki
látogathatja. Amelyek viszont zárt
térben (művelődési ház termében)
kerülnek megrendezésre, azokon
kizárólag a koronavírus ellen védett
személy (védettségi igazolvány),
valamint a felügyelete alatt lévő 18
évnél fiatalabb személy vehet részt.
A jógafoglalkozások egyelőre még
online formában folytatódnak a
Facebookon („Jóga Pöttendi Zsu-
zsival” oldalon), melyhez bárki
ingyenesen csatlakozhat.
Már májusban elkezdődnek az
alakformáló tornák a művelődési
házban. Szerdán és pénteken 18:30-
tól várja a mozogni vágyókat Ilona.
Csütörtökönként 17 órától újra le-
het asztaliteniszezni is a művelődé-
si ház termében. A nyár folyamán
szeretnénk pótolni az elmaradt ván-
dorkupát is.
Fontos, hogy az intézménybe tör-
ténő belépés során a védettségi
igazolványt (koronavírus elleni
védőoltást igazoló mobilalkalma-
zással is helyettesíthető) és egy
arcképes, személyazonosság iga-
zolására alkalmas okmányt szük-
séges felmutatni!
Bár az elmúlt időszak a szigorítá-
sok feloldásáról szólt, sajnos ez
nem jelenti még a járvány végét. A
veszélyhelyzet és az ezzel járó kor-
látozások egyenlőre még minden-
napjaink részei. Ezért a foglalkozá-
sokon mindenki csak saját felelős-
ségére vehet részt és kérjük min-
denki tartsa be a még érvényben
lévő védelmi intézkedéseket. Kö-
szönjük az együttműködést!
(Nagy-József Kata)
Újraindulnak a sport programok
Hozzávaló 10 főre:
 tengeri halfilé (bármilyen jó
hozzá) 1,2 kg
 tojás 4 db
 liszt 0,3 kg
 tej 1 l
 kápia paprika 1 db
 cukkini 1 kisebb darab
 étolaj 0,5 l
 só
 burgonya tisztítva 2 kg
 vaj vagy margarin 0,15 kg
 szerecsendió reszelt
Elkészítés:
A halat fagyasztott állapotban le-
sózzuk, hűtőben 1 éjszaka alatt ki-
olvasztjuk (természetesen lehet
friss halla is dolgozni, de nehezebb
beszerezni).
A tojással, liszttel és a tej egy ré-
szével vastag palacsintatész-
tát (konyhanyelven panírmasszát)
készítünk, lereszeljük a cukkinit,
apróra felkockázzuk a kápia papri-
kát.
A zöldségeket hozzátesszük a pala-
csintatésztához, ha a cukkini levet
eresztene, kevés lisztel sűrítjük.
Az olajat egy serpenyőben felhevít-
jük, a felszeletelt halat lisztbe, majd
a panír masszába mártjuk és kisüt-
jük.
Köretként egy klasszikus burgo-
nyapürét készítünk, melyet egy
csipetnyi reszelt szerecsendióval
"bolondítunk".
(Hires Péter ajánlásával)
Tengeri halfilé cukkinis-kápia paprikás bundában

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados (8)

Falus programfuzet a4_24old_web
Falus programfuzet a4_24old_webFalus programfuzet a4_24old_web
Falus programfuzet a4_24old_web
 
Zsongorkői Lelátó 2019 március
Zsongorkői Lelátó 2019 márciusZsongorkői Lelátó 2019 március
Zsongorkői Lelátó 2019 március
 
2021 12
2021 12 2021 12
2021 12
 
2021 10 ny
2021 10 ny2021 10 ny
2021 10 ny
 
2020. 09. 24. ny
2020. 09. 24. ny2020. 09. 24. ny
2020. 09. 24. ny
 
Ajkai Szó 2020_Szeptember_25
Ajkai Szó 2020_Szeptember_25Ajkai Szó 2020_Szeptember_25
Ajkai Szó 2020_Szeptember_25
 
Zöld Megoldás Pályázat: Jakab hegyi meseösvény 2016
Zöld Megoldás Pályázat: Jakab hegyi meseösvény 2016Zöld Megoldás Pályázat: Jakab hegyi meseösvény 2016
Zöld Megoldás Pályázat: Jakab hegyi meseösvény 2016
 
Varga Zoltán polgármesterjelölt - Debrecen - programja
Varga Zoltán polgármesterjelölt - Debrecen - programjaVarga Zoltán polgármesterjelölt - Debrecen - programja
Varga Zoltán polgármesterjelölt - Debrecen - programja
 

Semelhante a 2021 05 ny (14)

2021 04 ny
2021 04 ny2021 04 ny
2021 04 ny
 
2020 06.10 ny_j
2020 06.10 ny_j2020 06.10 ny_j
2020 06.10 ny_j
 
2020 10.21 ny
2020 10.21 ny2020 10.21 ny
2020 10.21 ny
 
2021 01 ny_
2021 01 ny_2021 01 ny_
2021 01 ny_
 
Dr. Vargha Nóra polgármesteri program
Dr. Vargha Nóra polgármesteri programDr. Vargha Nóra polgármesteri program
Dr. Vargha Nóra polgármesteri program
 
2021 02 ny
2021 02 ny2021 02 ny
2021 02 ny
 
2021 02 ny_
2021 02 ny_2021 02 ny_
2021 02 ny_
 
Ajkai_Szó_2023_február_24_1-8.pdf
Ajkai_Szó_2023_február_24_1-8.pdfAjkai_Szó_2023_február_24_1-8.pdf
Ajkai_Szó_2023_február_24_1-8.pdf
 
Szebb Jövő - Jobbik Karcag Alapszervezetének lapja
Szebb Jövő - Jobbik Karcag Alapszervezetének lapjaSzebb Jövő - Jobbik Karcag Alapszervezetének lapja
Szebb Jövő - Jobbik Karcag Alapszervezetének lapja
 
Ajkai Szó 2018.11.02.
Ajkai Szó 2018.11.02.Ajkai Szó 2018.11.02.
Ajkai Szó 2018.11.02.
 
Darutoll 2014. január
Darutoll 2014. januárDarutoll 2014. január
Darutoll 2014. január
 
Zsongorkői lelátó 2016. I. szám, április
Zsongorkői lelátó 2016. I. szám, áprilisZsongorkői lelátó 2016. I. szám, április
Zsongorkői lelátó 2016. I. szám, április
 
2020 05.03
2020 05.03 2020 05.03
2020 05.03
 
2021 03 ny_
2021 03 ny_2021 03 ny_
2021 03 ny_
 

Mais de Önkormányzat Kővágószőlős

Mais de Önkormányzat Kővágószőlős (20)

Hvb 3 2022.01.10. határozat
Hvb 3 2022.01.10. határozatHvb 3 2022.01.10. határozat
Hvb 3 2022.01.10. határozat
 
Hvb 2 2022.01.10. határozat
Hvb 2 2022.01.10. határozatHvb 2 2022.01.10. határozat
Hvb 2 2022.01.10. határozat
 
Hvb 1 2022.01.10. határozat
Hvb 1 2022.01.10. határozatHvb 1 2022.01.10. határozat
Hvb 1 2022.01.10. határozat
 
Hvb jkv.2022.01.10.
Hvb jkv.2022.01.10.Hvb jkv.2022.01.10.
Hvb jkv.2022.01.10.
 
2021 11 ny
2021 11 ny2021 11 ny
2021 11 ny
 
Hirdetmeny a velemenyezeshez
Hirdetmeny a velemenyezeshezHirdetmeny a velemenyezeshez
Hirdetmeny a velemenyezeshez
 
Telepuleskepi rendelet modegysegesterv
Telepuleskepi rendelet modegysegestervTelepuleskepi rendelet modegysegesterv
Telepuleskepi rendelet modegysegesterv
 
Tkr modosito rendelet kovagoszolos
Tkr modosito rendelet kovagoszolosTkr modosito rendelet kovagoszolos
Tkr modosito rendelet kovagoszolos
 
Kovagoszolos 8 2018 10 16 e
Kovagoszolos 8 2018 10 16 eKovagoszolos 8 2018 10 16 e
Kovagoszolos 8 2018 10 16 e
 
2021 09 ny
2021 09 ny2021 09 ny
2021 09 ny
 
2021 08 ny_
2021 08 ny_2021 08 ny_
2021 08 ny_
 
Magyar uran resources kft hirdetmeny
Magyar uran resources kft hirdetmenyMagyar uran resources kft hirdetmeny
Magyar uran resources kft hirdetmeny
 
Közlemény Magyar Urán Resources Kft.
Közlemény Magyar Urán Resources Kft.Közlemény Magyar Urán Resources Kft.
Közlemény Magyar Urán Resources Kft.
 
Kozlemeny magyar uran resources kft
Kozlemeny magyar uran resources kftKozlemeny magyar uran resources kft
Kozlemeny magyar uran resources kft
 
Magyar uran resources kft tervezett uranbanyaszati tevekenysege
Magyar uran resources kft tervezett uranbanyaszati tevekenysegeMagyar uran resources kft tervezett uranbanyaszati tevekenysege
Magyar uran resources kft tervezett uranbanyaszati tevekenysege
 
2021 05 ny
2021 05 ny2021 05 ny
2021 05 ny
 
1168 3 tajekoztato mecsek-fenntartasi terv
1168 3 tajekoztato mecsek-fenntartasi terv1168 3 tajekoztato mecsek-fenntartasi terv
1168 3 tajekoztato mecsek-fenntartasi terv
 
Anyák napi üdvözlőkártyák-2021
Anyák napi üdvözlőkártyák-2021Anyák napi üdvözlőkártyák-2021
Anyák napi üdvözlőkártyák-2021
 
Anyák napi kifestők-2021
Anyák napi kifestők-2021Anyák napi kifestők-2021
Anyák napi kifestők-2021
 
Kővágószőlős HEP 2018-2023 20201214
Kővágószőlős HEP 2018-2023 20201214Kővágószőlős HEP 2018-2023 20201214
Kővágószőlős HEP 2018-2023 20201214
 

2021 05 ny

  • 1. Tizennégy hónapja a pandémia határozza meg a mindennapjainkat. Sokszor leírtam már, …itt van..., nem megy el…, még mindig itt van…, maradj otthon…, oltakozzunk… A korlátozásokhoz szinte már hozzászoktunk, a maszkviselés is beleégett a köztudatba. Lehetsé- ges, hogy felnő egy olyan generáció, amely a szá- jat intim területként fogja értelmezni. Az elmúlt hónapokban rezisztens lettem a korona- vírussal kapcsolatos hírekre. A járvány az egész világnak megmutatja, hogy a jólét mennyire vi- szonylagos, és mennyire egymásra vagyunk utal- va. Megtanulhatjuk azt is, hogy hálásnak kellene lennünk mindenért, amit „békeidőben” természe- tesnek, sőt, megérdemeltnek tartunk. Amikor én gyerek voltam, csak pár tévécsatorna volt: mindenki azt nézte, és másnap mindenki ar- ról beszélt. Közösséget teremtett a tévé, a heti mo- zi, faluszéli „libalegelőn” játszott foci, a kocsma, a társaság. Ma mindenki a saját telefonját nyomkod- ja, csetel, saját Netflix- sorozatát nézi, magányo- san. Erre jött a karantén, ahol némely család negy- ven négyzetméteren összezsúfolódva él, esetleg elveszítették a munkájukat, anyagi nehézséggel küzdenek, nő az indulat, az elkeseredés, magukra maradtak a traumáikkal. Figyeld a híreket, mondja párom K., most jelentik be: Kedves maszk, viszontlátásra! Most erősnek kell maradni és bízni abban, hogy minden rendben lesz, és a megfelelő óvintézkedé- sekkel mérsékelhetők az anyagi és egészségügyi károk. Abban bízhatunk, hogy kisegítjük egymást a slamasztikából; ebbe beletartozik az is, hogy má- sokra legalább annyira vigyázunk, mint magunkra. Muszáj megérteni, hogy ha a saját egészségünkkel játszunk, azzal másokét is kockára tehetjük. Vesz- teségei már most vannak sokunknak, de reményt adhat a tudat, hogy hamarosan felébred álmából az ország, a világ, és újratervezhetjük az életünket. Hát így legyen Kedves Olvasóm, Kedves maszk, viszontlátásra! (eRTé) ZSONGORKŐI LELÁTÓ Kővágószőlős Község Önkormányzatának ingyenes lapja - 2021. 5. szám. Megjelenik 450 példányban Csak úgy… A lapzártakor is fennálló veszélyhelyzet idején Kővágószőlős Község Önkormányzata Képviselő- testületének hatáskörében egy személyben, Sándor Tibor polgármester jár el. Májusban több fontos, települést érintő előterjesztést hagyott jóvá önkormányzati rendelet vagy polgármesteri határozat formájában, ezekből emeltünk ki most néhányat. Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy lapunk koronavírus-járványra vonatkozó információi és tájékoztatásai a 2021. május 25-i, nyomdába adás előtti állapotot tükrözik, azok a lap megjelenésének idejére a vírushelyzetnek megfelelően változhatnak!
  • 2. 2 Több pályázatot is beadott az el- múlt időszakban az önkormányzat, ezek között van olyan, aminek már az eredménye is tudható. Többek között erről kérdeztük településünk polgármesterét, Sándor Tibort. Polgármester Úr! Melyek voltak az elmúlt hónap fő feladati? Vannak építési telkeink, és van ön- kormányzati épület, valamint van az újtelepi volt COOP bolt , amiket szeretnénk értékesíteni. Az érték- becslésük már elkészült, képviselő testület tagjaival megtörtént az egyeztetés, hamarosan meghirdet- jük értékesítésre. Pályázatokkal kapcsolatban, miről tudunk beszámolni? Az illegális hulladékok elhelyezését megfigyelő kamerás rendszer kiépí- tésének pályázata pozitív elbírálást kapott (8.555.000.-Ft.), kiépítése hamarosan megtörténik. A temetői pályázatunk a csapadék elvezetését és a temetői hulladékok elszállítását biztosító út kiépítését célozza. Akik a temetőben járnak láthatják, hogy urnasírhelyek lettek kialakítva, amit folytatni fogunk. Hamarosan elfogadásra kerül a te- mető rendezési terve, ami meghatá- rozó lesz a jövőben. Kialakításra került az iskola új megközelítésének lehetősége is, a föld munka már elkészült, igyek- szünk mihamarabb szilárdburkolat- tal ellátni. Az iskola udvarát teljes egészében lezárni és egy olyan zöldterületet kialakítani, ami a gye- rekek érdekeit szolgálja. A bölcsödével kapcsolatban el- mondható, hogy a “ráemelési” ösz- szeg iránti kérelmünk miniszteriális szinten elfogadásra került. A kivite- lező vállalkozó céggel előszerző- dést kötöttünk, de addig nem kez- dődik el a munka, amíg a támogatá- si összeg teljes egészében nem áll rendelkezésünkre. A Nyugat-mecseki Társadalmi In- formációs Ellenőrzési és Telepü- lésfejlesztési Önkormányzati Tár- sulásban (NYMTIT) január óta Varga Balázs alpolgármester kép- viseli a települést. Mi tette ezt szük- ségessé? Igen, az alpolgármester úrnak én adtam megbízást erre a feladatra. Mivel én látom el a Társulás egyik alelnöki feladatát és mivel ez egy választott pozíció, a település kép- viselete pedig delegált jog, úgy gondoltam, hogy így sokkal hatéko- nyabban tudjuk képviselni Kővágó- szőlős érdekeit. (eRTé) Elnyert és beadott pályázatok Látogatás a kutató fúrásoknál A Nyugat-mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás tagte- lepüléseinek polgármesterei és az Ellenőrző Bizottság tagjai látogatást tettek a Bakonya és Hetvehely között létesült BAF-3, és -3A jelű mélyfúrási területen, vala- mint a Bükkösd határában lévő Egéden a BAF-4 jelű mélyfúrásnál. Molnár Péter az RHK Kft. kutatási osztályvezetője tá- jékoztatta a polgármestereket a BAF3, és 3A jelű fúrá- sokról, és az ezt követő vizsgálatok menetéről. Molnár Péter kiemelte a fúrást befejezést kővetően a közel 800 m2 –es terület rekultiválásra kerül, és csak egy megfi- gyelő mérőpont lesz kialakítva a területen. A jelenleg is zajló BAF-4-es jelű mélyfúrási területen a Társulás tagjai megtekintették a jelenleg működő fúró- állomást, és a magminta raktárt. Kővágószőlőst Varga Balázs alpolgármester képvisel- te, aki kiemelte, hogy a két helyszínem történt látogatás során az érintett település vezetők és az Ellenőrző Bi- zottság tagjai első kézből kaptak tájékoztatást az eddigi elvégzett mélyfúrásokról és megtekinthették a mag- minta raktárt is. Összességében elmondható, hogy a látottak nagyban segítik az önkormányzat tájékoztatási feladatait, hogy a lakosság irányából érkező kérdésekre szakszerűen tudjunk információt adni. Kötetlen beszélgetés keretében a polgármesterek fel- merülő kérdéseire Molnár Péter az RHK Kft. kutatási osztályvezetője, és a fúrást végző vállalkozás munka- társai válaszoltak. (eRTé)
  • 3. 3 2021. május 25. napjától ismét fizet- ni kell a parkolásért. Ezzel például Pécs városában újra megindul a harc a parkolási zónák határán lévő in- gyenes parkolóhelyekért. A lakóte- lepeken élők számára persze ez nem újdonság. Sokkal több az autó, mint amikor ezek a telepek épültek, és a tervezéskor még nem számoltak a mai igényeknek megfelelő mennyi- ségű parkolóhely kialakításával. De ne higgyük, hogy ez csak a váro- siak gondja-baja. Nálunk, az Újtele- pen is visszatérő probléma az autók parkolása. Kevés a kialakított parko- lóhely, ezért a zöldterületeken áll- nak az autók, ami zavarja a többi lakót, rontja a településképet, tönk- reteszi a zöldfelületet és nem mel- lesleg megnehezíti annak rendben tartását. Az Önkormányzat igyek- szik a probléma hosszú távú megol- dására, ehhez megfelelő önerőt és pályázati forrást, és egy olyan kompromisszumos megoldást találni, amely nem jár a zöldfelületek túlzott csökkenésével, de mégis minden lakó számára elegendő parkolóhelyet biztosít. De eh- hez szükség van az ott lakók pozitív hozzáállására is. Vigyázzunk a zöldterületekre, a parkolókban egymás autóira. Ne sajátítsuk ki a közterületet és tartsuk szem előtt mások érdekeit is, hiszen ez egy lakóközösség! Kíváncsiak vagyunk ezen felül a lakosok véleményére, javaslataira is a helyzet megoldása érdekében, ezért kérjük, hogy az önkormányzati képviselőkön, vagy a hivatal dolgozóin keresztül juttassák el javaslataikat, észrevételeiket az illetékesekhez, hogy érdemben te- hessünk a lakókörnyezet minőségének javítása érdeké- ben! De ne gondoljuk, hogy a parkolás csak az Újtelepen élők, meg a váro- siak problémája! Ott sokan idegesen hagyják a parkolókban estére az autóikat, hátha másnapra megkarco- lódik, megsérül. Milyen jó is lenne, egy saját garázs, vagy legalább egy udvar, hogy ne a közterületen par- koljon az autó... Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy településünkön a kertes házban élők közül is sokan mégis az utcán, az útpadkán parkol- nak autóikkal. Tény, hogy ez nem tiltott, de sokszor nehezíti a közle- kedést az útszélen hagyott járművek kerülgetése, nem beszélve arról, hogy a közterületek karbantartása- kor, fűnyíráskor nagyban megnehe- zíti a munkát végzők feladatát, rá- adásul a felverődő kavicsok miatt fennáll a sérülés veszélye is. Álljunk be autóinkkal a felhajtókra, a hidakra! Persze csak ha nem aka- dályozzuk így a járdákon a gyalo- gos forgalmat. Egyéb esetben álljunk be az udvarba! Szerencsésnek mondhatjuk magukat, hogy van egy biztonságos, privát helyünk az autók számára. Használ- juk! A városban, lakótelepen élő autótulajdonosok er- ről álmodnak. Nekünk meg itt a lehetőség, mégsem élünk vele... Az udvarban parkolás a lakók számára nagyobb biz- tonságot jelent, a közlekedés, a településkép és a közte- rületi munkák szempontjából pedig szintén pozitív vál- tozást. Kistelepülésen élünk. Legyünk rá büszkék és élvezzük ki az előnyeit! (Dr. Szurdi Bálint) Kővágószőlős Község Önkormányzata tájékoztatja a Lakosságot, hogy a KORONAVÍRUS-JÁRVÁNNYAL kapcsolatos legfrissebb helyi információkért KÖVESSÉK honlapunkat (www. kovagoszolos.hu) és hivatalos Facebook-oldalunkat (www.facebook.com/kovagoszolos) Önkormányzati Hírek Sajnos sokan vannak olyan helyzetben, akik számára nem megoldott a regisztráció. A cél, hogy a lakosság minél nagyobb hányada oltáshoz juthasson. Ennek feltételi azonban nem minden esetben adottak. Az önkormányzat segítséget nyújt a regisztrációban. Evvel kapcsolatban hivatali időben keressék az önkormányzat munkatársait, hozzák magukkal a személyes ira- taikat, TAJ kártyájukat. Kérem éljenek a lehető- séggel, regisztráljanak minél előbb! Jó egészséget kívánok mindenkinek! Segítségnyújtás az oltásregisztrációhoz!
  • 4. 4 Sándor Tibor, Kővágószőlős polgármesterének visszaemlékezése alapján „Nyugat-Mecsek Társadalmi Információs Társulás” né- ven 1996. április 23.-án történt aláírással létrejött a máig működő társulás. A Társulás életében az első legfonto- sabb dátum: 1996. július 10. Ezen a napon, Kővágósző- lősön ünnepélyes keretek között aláírták a Paksi Atom- erőmű Rt. valamint a Zsongorkő Baráti Kör hosszú távú együttműködési megállapodását. A dokumentumokat a NYMTIT részéről Kovács Győző Boda polgármestere, az Atomerőmű részéről Szabó József vezérigazgató, míg a ZSBK részéről dr. Pallos Zoltánné alelnök látta el kézje- gyével. A megalakulásnak voltak előzményei. Már az 1980-as évek végén a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál készült egy tanulmány az uránérc termelés szempontjából érték- telen „bodai aleurolit” agyagkő esetleges hasznosítása érdekében. 1991. március 13-án Pécsett a Tudományos Akadémia szék- házában került sor arra a fórumra, melynek témájául a terve- zett radioaktív hulladéktároló létesítése szolgált. A MÉV részéről Dr. Majorosi György főgeológus ismertette a kutatá- sok eddigi állását, a tervek lényegét. A fórumon felszólalt Dr. Szederkényi Tibor professzor, Dr. Pallós Zoltán kővágószőlősi körzeti orvos, Dr. Illés Judit kővágószőlősi körjegyző, valamint több település polgármestere. Kovács Győző, Baritz István, Sándor Tibor, Wágner Antal és néhány lakos. 1991. június 14-én a kővágószőlősi körjegyzőséghez tartozó önkormányzatok által felkért Szakértői Bizottság ismertette véleményét a tervezett hulladék lerakóhely létesítésével kap- csolatban. A Magyar Földtani Társulat Dél-Dunántúli Terü- leti Szervezete „A veszélyes, valamint a kis –és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolásának lehetőségei, illetve az erre javasolt térség földtani kutatása a Nyugat- Mecsekben” címmel egész napos ankétot rendezett október 15-én a MTESZ székházban. 1992-ben Megalakult a Zsongorkő Baráti Kör. és azon belül a baráti kör zöld munkacsoportja (Holota Jenő és Sándor Tibor). Az elkövetkező évben több százezer forintot nyert, ami a környezetvédelmi csoport munkáját segítette. A Zsongorkő Baráti Kör környezetvédelmi munkacsoportja folyamatosan figyelemmel kísérte a MÉV munkálatait. 1989-ben kormánydöntés született a hazai uránbányászat felszámolására, ekkor vetődött fel a talpon maradás egyik lehetőségeként a korábban félben hagyott kutatás folytatása. 1992-ben a MÉV pályázatot adott be az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsághoz a bodai aleurolit tovább vizsgálatát célozva, radioaktív hulladék elhelyezésére. 1994. március 1- ig 100 méter vágatot hajtottak ki. A kör szinte minden olyan előadáson, fórumon ott voltk ahol szóba került az atomenergia és a radioaktív hulladék témája. Így jutott el 1994. április 14-én Bátaapátiba is. A találkozó célja az volt, hogy tájékoztassa annak a hét önkormányzat (Bátaapáti környéke) vezetőit, amelyek szerződést kötöttek a Nemzeti Célprojekttel és a Paksi Atomerőművel a hulladék- tároló létesítéséhez szükséges kutatások végzésének engedé- lyezése, és a lakosság tájékoztatása tárgyában. 1994. augusztusában, Partnership kitüntetést kapott a Baráti Kör környezetvédelmi tevékenységért. Az Autonómia Ala- pítványtól elnyert anyagi támogatás révén, radon és radioak- tív sugárzás méréseket végeztek a Veszprémi Egyetem szak- embereivel, a Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi szer- vezettel. Ugyancsak hivatalos meghívott vendég volt a Zsongorkő Baráti Kör azon a nemzetközi konferencián, me- lyet 1994. szeptember 14-15-16-án tartottak a Közép-európai uránbányák szakemberei részére Pécsen. 1994. decemberében megkereste a szervezetet a Pécsi Zöld Kör képviselője, Bérces Viktória és Dr. Kóbor József, hogy csatlakozzunk a Dél-dunántúli Természet és Környezetvédő Szövetséghez (DÉKÖSZ). A szervezet célja a régió termé- szet és környezetvédőinek összefogása, egymás megismeré- se, tevékenységének segítése, összehangolt fellépése közös célok érdekében. Március 4-én tartotta első közgyűlését Pé- csett a Laterum szállóban. Kiemelt vendég volt dr. Szili Ka- talin a Területfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára, szólt a szűkebb régiót érintő problémákról, töb- bek között a radioaktív hulladékok tárolásáról. A rendszeres és hiteles tájékoztatás egyik fontos eleme a kutatásokkal kapcsolatos bármilyen eseményen – bányajárás, bemutató, előadás, sajtótájékoztató – való jelenlét. A tájé- koztatás egyik eszköze volt a ZSBK által megjelent újság a Szőllősi Hírek, mely a szomszéd települések polgármesterei- hez is eljutott. Igény mutatkozott a szélesebb lakosság tájékoztatásának kiszélesítésére, melyre már a civil szervezet egymaga nem volt képes. A kérés illetve a terv az volt, hogy az érintett önkormányzatokat is be kell vonni, a Paksi Atomerőmű Rt. térségében már jól működő megbízások szerint (Pl. Paksi Atomerőmű Rt. és Fazekasboda között). Megszületett egy „Megállapodás” tervezet hat településsel számolva (Bakonya, Boda, Cserkút, Hetvehely, Kővágószőlős, Kővágótöttös) Társadalmi Információs Társulás névvel, és alvállalkozóként Zsongorkő Baráti Kör közreműködésével. (Sándor Tibor) NYMTIT születése Kovács Győző, Jónás József, Sándor Tibor, Lévai Sándor,Varga István és Wágner Antal
  • 5. 5 Ingyenes jogsegély szolgálat Ebben a nehéz időszakban sokak- ban felmerül, hogy milyen jogaik vannak, amikor elküldik a mun- kahelyéről, mi a teendő ilyenkor. A jelenlegi kiemelt, helyzetben, fontos a munkajogi véde- lem, ebben is tud segíteni: Dr. Németh György jogtanácsos június 14. és 28-án 13:00-16:00 óra között a Polgármesteri Hiva- tal tanácstermében az egészség- ügyi előírások betartásával. Tel:06-30-989-36-18 E-mail: drnemeth.gyorgy@gmail.com Hulladékszállítási naptár: június 2. szerda KOMMUNÁLIS 3. csütörtök SZELEKTÍV 9. szerda KOMMUNÁLIS 16. szerda KOMMUNÁLIS 17. csütörtök SZELEKTÍV 23. szerda KOMMUNÁLIS 30. szerda KOMMUNÁLIS Gáz üzemszünet értesítő Ezúton tájékoztatjuk, hogy a nagyközépnyomású gázelosztó veze- tékünkön 2021. június 08. 7:30-16:00 óra között hibaelhárítási munkát vég- zünk. A munkavégzés során elkerül- hetetlen a gázvezeték időszakos nyo- máscsökkenése. Ezen időszak alatt az alábbi helyeken a 20 m3 /h feletti vásárolt kapacitású fogyasztási helyeken a gázszolgáltatás szünetel. Az érintett területek Kővágószőlős, Külterület, Ipartelep. Lakossági értesítő áramszünetről Az E.ON Hungária Zrt. értesíti a la- kosságot: Szolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folya- matos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szol- gáltatás időszakos szüneteltetése. Ezért a településükön áramszünet vár- ható a következő időszakban: A Naperőműnél 2021-06-04 08:00-16:00 Golgota 2021-06-04 08:00-16:00 Rákóczi út 1 - 43 2021-06-04 08:00-16:00 Rákóczi út 2 - 28 2021-06-04 08:00-16:00 Sajgói út 12 - 32 2021-06-07 08:00-16:00 2021-06-08 08:00-16:00 2021-06-09 08:00-16:00 Sajgói út 19 - 39 2021-06-07 08:00-16:00 2021-06-08 08:00-16:00 2021-06-09 08:00-16:00 Újtelep 2021-06-04 08:00-16:00 Köszönjük megértésüket! Üdvözlettel: E.ON Ügyfélszolgálat Az E.ON Ügyfélszolgálat tájékoztatója XVI. Niels Bohr fizika-kémia verseny Az idei évben a járványhelyzet miatt online módon rendezte meg az NYMTIT a tagtelepülések 7. és 8. osztályos tanulóinak a XVI. Niels Bohr fizika-kémia versenyt. A vetélkedő szigorú szabályok betartásával zajlott a Polgármesteri Hiva- tal dísztermében. Településünket a Kővágószőlősi általános iskola 4 ta- nulóból álló csapata képviselte. Az elért helyezésről és a díjak átadásáról következő lapszámunkban tudó- sítunk. (PéKá)
  • 6. 6 Várnai Józsefet kérdeztük a pandémia alatt végzett képviselői munkáról. A járványhelyzet mennyire nehezí- tette meg a tavalyi évben folyó munkákat? Sőt, ha jól tudom, ön azon önkormányzati képviselők kö- zött volt, aki legelőszőr állt a jár- ványhelyzetben hozott döntések élére, és osztottak a védekezéshez szükséges eszközöket. Kedves Tibor, valóban az elején segitettünk (segítettem) azoknak akik igényelték az önkormányzat kérésére a bevásárlásban. Egy ideje azonban nem jelzik felénk, hogy szükség lenne a segítségünkre. Mennyire volt nehéz a kapcsolat- tartás a lakosokkal az elmúlt év- ben? Településünkön is mint más telepü- léseken a vírustól való félelem mi- att legtöbbször elzárkóztak az em- berek, ami érthető is volt, ezért semmilyen programot nem tudtunk megvalósítani. Reméljük, hogy az augusztusi falunap megrendezésre kerül, amelynek lebonyolításában mi is aktívan részt veszünk. Milyen problémával fordultak ön- höz a leggyakrabban? Nem kimondottan a vírussal kap- csolatos problémákkal fordultak hozzám, hanem a mindennapi élet megkönnyítését szolgáló dolgok, (fekvőrendőr, parkolók létesítése az Újtelepen), miatt. (eRTé) Képviselői munka a Maurer Pétert kérdeztük a pandémia alatt végzett képviselői munkáról. Egy kicsit rendhagyó leszek. Tulaj- donképpen Nagy-József Lászlóné képviselő asszony nagyon jól ösz- szefoglalta az elmúlt egy évet! Annyira azért nem vagyok büszke az elmúlt egy évre az ő általa felso- roltak miatt sem. Persze a járvány kezdetekor sok mindenben kaptak segítséget az emberek! Az enyém csak egy kis rész volt. Sok ember segített, úgy, hogy szinte ismeretle- nek maradtak a lakosság nagy része előtt. A szociális munkások, civi- lek, idősek, alkalmazottak, kereske- dők, eladók. Sokan vannak! Tiszte- lettel gondolok rájuk! És tényleg a kérések közvetítése és fogadása sem volt sokszor közvet- len vagy eredménnyel járó! Még tele vagyunk előítéletekkel és elfo- gultsággal a másik ember irányá- ban. Úgy látom a járvány ideje alatt az emberek rádöbbentek egy na- gyon is behatárolt, zárt világban élnek. Elfogta őket a félelem és az aggódás. Rá kellett döbbenniük mennyire függenek a munkájuktól, mindennapi fizikai megélhetésük függ ettől. Mennyire számít a pénz, a megszerzett anyagi javak. Persze az anyagiak fontosak mindenki szá- mára! Ami még fontos és értékes az az élő közösségek, a közvetlen em- beri kapcsolatok, szó szerint a kéz- zel fogható és érezhető kapcsolatok (kézfogás, ölelés, jó beszélgetések, borozás). Az életünk során az em- beri kapcsolatok a legsérülékenyeb- bek és ezek a legfontosabbak is számunkra!!! Ez az időszak próba- tétele volt az emberi kapcsolatok- nak, hogy kiállták-e a próbát, és ha igen megerősödtek-e az idő múlá- sával majd kiderül. Csak tőlünk függ. Valóban közösen kell rendbe hozni, szabályozni sok mindent! Mert a halogató hozzáállással halódó élet és halódó, ideig- óráig működő eredmények fognak születni. Pedig tanít bennünket az élet, most ezzel a járvánnyal. Mi lesz, a következő? Nem tudom. Taníthat bennünket a környezetünk és a táj is, hiszen ele- ven élő élet van körülöttünk és ez megvan bennünk is! Ez adjon erőt mindenkinek a tavaszban és Pün- kösdkor! (eRTé) A járványhelyzet idén nem teszi lehetővé, hogy a kővágószőlősi önkormányzat képviselői személyesen tájé
  • 7. 7 Nagy–József Lászlóné – Zsuzsát kér- deztük a pandémia alatt végzett kép- viselői munkáról. A járványhelyzet mennyire nehezí- tette meg a tavalyi évben folyó munkákat? Sőt, ha jól tudom, ön azon önkormányzati képviselők között volt, aki legelőször állt a járvány helyzetben hozott döntések élére, és osztottak a védekezéshez szükséges eszközöket. Sajnos nem csak a tavalyi évben, hanem az ebben az évben is meg- nehezíti. Tavaly tavasszal, amikor elkezdődött a járvány, mindenki nagyon megijedt és jobban bezár- kózott, mint a második illetve har- madik hullámnál. Tavaly tavasszal, maszkokat varr- tak a nyugdíjas klub tagjai, és Ga- lamb Judit. Karanténosok és idősek bevásárlásait, gyógyszerek kiváltá- sát, csekk befizetéseket és egyéb apró-cseprő dolgokat intéztünk. Az ősszel ezekre már kevésbé volt igény. Természetesen, ha valaki jelezte, vagy kérte segítettünk. Az idősek közül sajnos többen eltá- voztak közülünk, nyugodjanak bé- kében. Olyan is van aki otthonba került. Többen várják már, hogy újra lehessen járni a Bakonyai Idő- sek Napközi Otthonába. A bezárt- ságot viselik az idős emberek a leg- nehezebben. Ilyenkor egy jó szom- széd sokat tud segíteni. Testületi ülés tavaly október óta nem volt. A Polgármester úr dönt mindenről. Tájékoztatást ritkán kapunk. Ha személyesen rákérde- zek valamire, akkor tudom meg, hogy mi történt. A múlt héten kapunk egy anyagot, az önkormányzati ingatlanok szak- értői értékelésével, eladásával kap- csolatban. Leírtam pár kérdést, vá- laszt nem kaptam. Nekem nagyon furcsa, hogy a testület egyes tagjai, a véleményüket soha se írják le. Most, hogy személyesen nem talál- kozhatunk, fontos lenne tudnunk, ki mit gondol. Így elég nehéz közös nevezőre jutni. Mennyire volt nehéz a kapcsolat- tartás a lakosokkal az elmúlt év- ben? Tavasszal nehezebb volt, sokakkal csak telefonon tartottuk a kapcsola- tot, a személyes találkozást jobban kerültük. Úgy érzem tavaly nyár óta ez megváltozott. Belefáradtak az emberek ebbe az egész helyzet- be. Egyre többen kapják meg a vé- dőoltást, és talán visszatérhetünk a régi életünkhöz. Milyen problémával fordultak ön- höz a leggyakrabban? A telepen változatlanul nincs több parkoló, és nincs játszótér. Emiatt úgy érzem jogosan ér minket kriti- ka. Nagy szükség lenne egy hasz- nálható játszótérre. A pályázatot beadtuk, bizakodjunk a sikerben. A parkolókkal kapcsolatban az is igaz, hogy sok esetben a gépkocsi tulajdonosok, az üres parkolóba nem állnak be, de a fűre igen. Az orvosi rendelőre beadott pályá- zatunk nem nyert, így ott is a hely- zet sajnos változatlan. Többen panaszkodnak, hogy a köz- vetlen szomszédjukban a tulajdo- nos nem tart rendet a portáján, el- szaporodnak a rágcsálók, és a csó- tányok. A telepen csapdákat he- lyeztetett ki az önkormányzat egy vállalkozóval, így itt javult valame- lyest a helyzet. A faluban a helyzet sajnos nem változott semmit. Erre a problémára is megoldást kell talál- nunk. Még mindig sok a temetői lopás, visznek szinte mindent. Kamerát a temetőbe elhelyezni nem lehet, de talán az új rendszer kiépítésénél, az utcát már figyelni tudjuk. A temetői sírhely kijelölés, kiadás miatt is panaszkodtak. A temető közép-hosszú távú rendezési terve, és az ezzel kapcsolatos rendelet módosítás most készül. A falunkban sokan vezetnek jogo- sítvány nélkül, ezt is többen jelez- ték. A helyi körzeti megbízottak- kal felvettük a kapcsolatot. Ígéretet kaptunk, hogy ezekre az emberekre jobban figyelnek. Törvényi válto- zás is lesz, mert eddig szabálysér- tést követett el, aki jogosítvány nél- kül vezetett, de június 1-től bünte- tendő cselekménynek számít. Többen kifogásolták az önkor- mányzat kisbuszának használatát is. Úgy gondolom, amint lesz testü- leti ülés, át kell beszélni, és a hasz- nálatát rendeletbe kell szabályozni. Az öreg iskola állapota, az utakon lévő kátyúk, az illegális szemét lerakása, és még sok más probléma vár megoldásra. Feladat van bőven, reméljük sikerül megoldást találni a testületnek, és közösen a falu lakóságával szebbé, jobbá, élhetőbbé tehetjük falunkat, környezetünket. A mostani helyzet- ben, csak közös munkával, és aka- rattal tudunk előrébb lépni. (eRTé) a pandémia idején ékoztathassák a lakosságot az elmúlt év fontosabb eseményeiről, illetve az idei évre tervezett projektekről.
  • 8. 8 Ebben a korban a csecsemők egy része kapaszkodva feláll és közülük néhá- nyan már kapaszkodva lépegetnek is, de a fő helyváltoztató forma továbbra is a mászás. Biztosan ülnek, így megje- lenik az ülve játszás formája. A tárgyakat nem csak egymásba rakja, de egymásra is helyezi (építeni kezd) Ebben az időszakban már egyre inkább segít az öltöztetésben, vetkőzésben, mert kezeit, lábait kihúzza, bedugja a ruhákba. Egyszerű kérdéseket, felszólításokat megért (hol a szemed, dobd ide a lab- dát). Létrejön a beszédértés: a kérdés sok- szori ismétlése és a tárgy mutatása közben kapcsolat létesül a szó és a tevékenység között. Ez a beszédmegér- tés természetesen a felnőttekkel való harmonikus kapcsolat során alakul ki. A kettőzött ajakhangok (ma-ma) ismé- telgetése egyre inkább összekapcsoló- dik az anya arcával, hangjával, hiszen az anya örül, hogy a gyermeke „beszél", odamegy hozzá, rámosolyog, felel neki(jövök, itt a mama). A hang- adásra adott ilyen válaszok vezetnek el a beszéd kezdetéhez. A pszichológusok ezt kontaktusjátéknak nevezik. (Horvát Anita) Tíz hónapos a baba Zsongorkő Baráti Körről Üdvözlet mindenkinek - most hogy naponta egyre jobbak hazánkban a járványügyi adatok a COVID-al kapcsolatosan - közel van a korlátozó rendelkezések további enyhítése (Pünkösdre?!). A Baráti Kör is ké- szül a nyitásra. Bennünket elsősorban a kultúrházunk közösségi tereire tervezett találkozók lehetővé tétele érintene kedvezően. Az első adandó alkalommal - egy rendkívüli összejö- vetellel szeretnénk indítani, ahol Varga Géza elnö- künk tájékoztatná a tagságot az eddigi előkészületek- ről, melyek a pandémia idején is folytak. Természete- sen a hagyományos, hosszú évek óta bevált közösségi eseményeink megtartása lesz a fő célunk. A festőtábor, melynek a Buzás A. műv.ház biztosíta- na alkalmas helyet - tkp.rajtra kész, csak az időpontot kell rögzíteni. Nem mondtunk le egy rendkívüli és talán kissé formabontó borverseny megtartásáról sem - reméljük a gazdáknak maradt még a készletből - mert hivatalosan ugyan nem deklarálták, de egyesek bizonyítottnak látják, a jófajta szőlősi bor vírus-, és gondűző hatását. Ez az esemény - az augusztus 20-i rendezvények sorában - 19-én lesz. Másnapra - 20-ai ünnepséghez csatlakozva - festőink idei munkáiból készült kiállítás megnyitóját tervezzük. Szokásos ren- dezvényünk még a III-as üzemi bányásztalálkozó – ez a tervek szerint szeptember 4-én lesz. Kiemelt októ- beri terveink között szerepel a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás felkeresése is - szept. 25- okt. 14 között rendezik. Talán észrevettétek, hogy a programok felsorolásakor kijelentő módot használtunk. Igen, bizakodásunkat fejezzük ki ezzel. „Nem kell más”- csak maradjunk továbbra is fegyelmezettek és megnyílnak közösségi tereink – és máris örülhetünk a rég várt találkozás- nak… (Szurcsik József)
  • 9. 9 Folyamatosan növekszik az újra óvodába járók száma, egyre több szülő érzi biztonságosnak és szükségesnek gyermeke jelenléti nevelését. Lassan visszazökken az óvodai élet a rendes kerékvágásba. Május elején köszöntöttük az édesanyákat. Nyilvános ünnepsé- get nem tarthattunk, de versekkel, ajándékkal, virággal így is készül- tünk. Gondoltunk a nagymamákra is, hiszen ők is kiveszik részüket a gyermekek neveléséből. Jeles zöld napunk volt a Madarak és fák napja. Erre a napra a Duna- Dráva Nemzeti Park munkatársát vártuk volna egy foglalkoztató délelőtti programra, de sajnos ez még nem valósulha- tott meg. Az óvoda keretein belül foglalkoztunk a té- mával. A gyerekek nagyon szeretik ezt a jeles napot, a madarak érzelmileg közel állnak hozzájuk, így köny- nyen felkelthető az érdeklődésük a tevékenységek iránt. Lezajlott az óvodai beiratkozás is. Örvendetesen nő azoknak a száma, akik a mi intézményünket választják gyermekük számára. A nyár folyamán még rendszerint emelkedik a létszám, a pillanatnyi állapot szerint két 23 -25 fős, vegyes életkorú csoporttal fogunk működni. Ez közelít a duplájához annak a számnak, ami- vel 2018 őszén indultunk. Ehhez azonban még két óvónéni jelent- kezését is várjuk. Nagyon remél- jük, hogy szeptemberben végre teljes lesz a nevelőtestület, mert az emelkedő gyermeklétszám ezt egyre sürgetőbbé teszi. A nevelési év végén még vár ránk a gyermeknap, amit az óvoda ud- varára tervezünk egy egész délelőttös, kalózos projekt keretében. Elbúcsúzunk az iskolába készülő 7 nagycso- portosunktól is. Reméljük, hogy bár a vírus sok értékes időt elvett az együtt tölthető időből, szép emlékekkel ballagnak el tőlünk. (Ádám Tünde Anna) Óvodai hírek Május 10-től végre felsőseink is megkezdhet- ték a jelenléti oktatást az isko- lában, valamint újra indultak a jelenléti zeneok- tatás foglalkozá- sai és az egyéni fejlesztések is. A nyári szünetig hátralévő idő- ben gőzerővel dolgoznak a gyerekek és pe- dagógusok egyaránt azon, hogy a digitális oktatás alatt olykor dö- cögősen haladó tanulás elmaradásait bepótolják és az év végi felméréseket sikeresen megírják. Május elején -mint oly sok más rendezvényünket- ki- csit másként, de annál nagyobb szeretettel köszöntötték alsós tanulóink édesanyjukat a maguk által készített kis ajándékkal és online verseikkel. Május 19-én a 6. évfolyamos tanulóink idegen nyelvi mérésen vettek részt. A Lázár Ervin Program kereté- ben 3. osztályos tanulóink „A világ legzené- sebb meséje” című színházi előadást tekintet- ték meg május 21-én online formában, az iskolában. A 7. évfolyamos ta- nulóink pedig május 26-án ugyanezen program keretében a Tündér- tánc – Nővarázs című eladást tekinthetik meg. Ezzel lehetőségük volt pótolni a tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt előadást. Május 25-én 7. osztályos tanulóink vesznek részt a már hagyományos Niels-Bohr fizika-kémia versenyen onli- ne formában az NYMTIT szervezésében. A tanév lezárása előtt már elkezdtük a következő tan- évre való készülődést. Pedagógusaink, szaktanáraink átgondolt javaslatának és törvényi kötelezettségünknek eleget téve megrendeltük a 2021/2022-es tanév tan- könyveit, hogy zökkenőmentesen kezdhessük szeptem- ber 1-én a tanítást. (Szabó-Papp Ágnes) Élet az iskolában
  • 10. 10 Illegálisan lerakott hulladék felszámolása 2020-ban elindult a Tisztítsuk meg az Országot! elne- vezésű projekt, amelynek részeként megkezdődött az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lera- kott hulladék felszámolása. A hulladékgazdálkodási racionalizálási programnak az illegális hulladék felszá- molása mellett része egy szankciórendszer kidolgozá- sa, amely szigorúbban sújtana le az illegális szemete- lőkre; valamint olyan lerakó pontok kijelölése, ahová a lakosság legálisan leadhatja feleslegessé vált tárgyait. A projekt I. ütemének keretében az önkormányzatok a Belügyminisztériumnál, a civil és gazdálkodó szerve- zetek, egyházi jogi személyiségek az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) pályázhattak szennyezett területek megtisztítására, és az ingatlanok megvédésére, megakadályozva a további, illegális sze- métlerakást. A projekt céljait segíti a HulladékRadar mobil alkal- mazás a lakosság számára, melyben rövid regisztrációt követően az észlelt illegális hulladéklerakó helye beje- lenthető. A bejelentés az illetékes hatósághoz érkezik meg, amely így gyorsan és hatékonyan tud intézkedni az illegális hulladék lerakó felszámolásáról. Az ITM és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. pályá- zatán a MECSEKÉRC Zrt. sikeresen pályázott, egy, a Kővágószőlős külterületén lévő ingatlanán fellelt ille- gális hulladék lerakat felszámolására, őrzés-védelmi rendszer kiépítésére. Ennek eredményeképpen a terület megtisztulhatott, sorompó elhelyezésével pedig a to- vábbi szemétlerakás nagy eséllyel megakadályozható. Ez utóbbiban kérjük a Tisztelt Lakosság segítségét és együttműködését is! Mindannyian szembesülünk az illegális hulladék-elhelyezés, a hulladék „elhagyása” okozta problémával: az útmenti területeken elhagyott szemét tájképromboló hatásával; a közterületeken el- dobott csomagolással, üdítős palackokkal, csikkekkel; köz- vagy külterületi ingatlan-tulajdonosként mások által „ottfelejtett”, építkezésből, felújításból, lomtalaní- tásból származó hulladékkal. Az illegálisan lerakott hulladék a tájképromboló hatás és termő/zöldterület – foglalás mellett, összetételétől függően okozhat talaj-, vízszennyezést, bűzt, fertőzésveszélyt is. A Dél-Kom Nonprofit Kft. Pécs környékén több lakos- sági hulladékudvart üzemeltet, ezek nyitva tartásáról, átvehető hulladékok fajtájáról, éves mennyiségéről, az átvételi szabályokról az alábbi elérhetőségen tájéko- zódhatunk: https://new.delkom.hu/hulladekudvarok/. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, éljenek a hulladékudvarok nyújtotta lehetőségekkel! Hulladékudvar Hulladékudvarhoz tartozó települések Cím, elérhetőség Nyitvatartás Bükkösd Bakonya, Bükkösd, Cserdi, Dinnyeberki, Helesfa, Hetvehely, Ibafa- Gyűrűfű 7682, Bükkösd, +3672805410 K: 13:00 - 15:00 Cs: 13:00 - 16:00 minden hónapban a 3. szombat 12:30 - 16:00 Szentlőrinc Boda Szentlőrinc, 6601, 7940 +3672805410 Sze: 13:00 - 16:00 P: 8:00 - 11:00 minden hónapban a 3. szombat 8:00 - 11:30 Pécs, Szigeti-tanya Cserkút, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Pécs, Szigeti tanya, 7633 +3672805410 H-Szo 7:00 - 15:00 Szentlászló Ibafa Szentlászló, 7936 +3672805410 K: 8:00 - 12:00 minden hónapban az 1. szombat 12:30 - 16:00 Nyugdíjasok a telepen szorgoskodnak
  • 11. 11
  • 12. 12 Impresszum: Ingyenes önkormányzati lap Megjelenik: Nyomtatásban 450 példányban On-line: www.kovagoszolos.hu Kiadja: Kővágószőlős Község Önkormányzata Kővágószőlős, Rákóczi F. u. 34. Felelős kiadó: Sándor Tibor Kővágószőlős polgármestere Felelős szerkesztő: Rónai Tibor A még jelenleg is érvényben lévő veszélyhelyzet jelentősen befolyá- solta programjaink megvalósulását. 2020. november 11-től a koronaví- rus terjedésének megelőzése érde- kében - a korlátozó intézkedések értelmében - minden heti rendsze- res program (jóga, torna, asztalite- nisz klub) és a november 15-re ter- vezett vándorkupa is elmaradt. Így május végéhez közeledve, a korlátozó intézkedések fokozatos feloldása révén, végre indulhatnak újra rendszeres programjaink. A falu belterületén nem kötelező a maszkviselés. Közterüle- ten megszűnt a másfél méteres tá- volságtartási szabály is, valamint az egyéni-, és csapatsportolásra vonat- kozó valamennyi korlátozás. A je- lenlegi szabályozás értelmében azokat a sport programokat, ame- lyeket szabadtéren tartunk bárki látogathatja. Amelyek viszont zárt térben (művelődési ház termében) kerülnek megrendezésre, azokon kizárólag a koronavírus ellen védett személy (védettségi igazolvány), valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt. A jógafoglalkozások egyelőre még online formában folytatódnak a Facebookon („Jóga Pöttendi Zsu- zsival” oldalon), melyhez bárki ingyenesen csatlakozhat. Már májusban elkezdődnek az alakformáló tornák a művelődési házban. Szerdán és pénteken 18:30- tól várja a mozogni vágyókat Ilona. Csütörtökönként 17 órától újra le- het asztaliteniszezni is a művelődé- si ház termében. A nyár folyamán szeretnénk pótolni az elmaradt ván- dorkupát is. Fontos, hogy az intézménybe tör- ténő belépés során a védettségi igazolványt (koronavírus elleni védőoltást igazoló mobilalkalma- zással is helyettesíthető) és egy arcképes, személyazonosság iga- zolására alkalmas okmányt szük- séges felmutatni! Bár az elmúlt időszak a szigorítá- sok feloldásáról szólt, sajnos ez nem jelenti még a járvány végét. A veszélyhelyzet és az ezzel járó kor- látozások egyenlőre még minden- napjaink részei. Ezért a foglalkozá- sokon mindenki csak saját felelős- ségére vehet részt és kérjük min- denki tartsa be a még érvényben lévő védelmi intézkedéseket. Kö- szönjük az együttműködést! (Nagy-József Kata) Újraindulnak a sport programok Hozzávaló 10 főre:  tengeri halfilé (bármilyen jó hozzá) 1,2 kg  tojás 4 db  liszt 0,3 kg  tej 1 l  kápia paprika 1 db  cukkini 1 kisebb darab  étolaj 0,5 l  só  burgonya tisztítva 2 kg  vaj vagy margarin 0,15 kg  szerecsendió reszelt Elkészítés: A halat fagyasztott állapotban le- sózzuk, hűtőben 1 éjszaka alatt ki- olvasztjuk (természetesen lehet friss halla is dolgozni, de nehezebb beszerezni). A tojással, liszttel és a tej egy ré- szével vastag palacsintatész- tát (konyhanyelven panírmasszát) készítünk, lereszeljük a cukkinit, apróra felkockázzuk a kápia papri- kát. A zöldségeket hozzátesszük a pala- csintatésztához, ha a cukkini levet eresztene, kevés lisztel sűrítjük. Az olajat egy serpenyőben felhevít- jük, a felszeletelt halat lisztbe, majd a panír masszába mártjuk és kisüt- jük. Köretként egy klasszikus burgo- nyapürét készítünk, melyet egy csipetnyi reszelt szerecsendióval "bolondítunk". (Hires Péter ajánlásával) Tengeri halfilé cukkinis-kápia paprikás bundában