SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 12
A keresztség A befogadás szentsége
 
A pápa keresztel „ Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életében részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi. ” Miként valósulhat ez meg ?  A szülők azt remélik, hogy újszülött gyermekük boldog lesz.  Egyedül Isten képes boldoggá tenni bennünket, ezért hozzá fordulunk, hogy ajándékozzon meg az örök élet kegyelmével.
A KERESZTSÉG SZENTSÉGE  A SZERTARTÁS SZIMBOLUMAIN KERESZTÜL
„ Kedves szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességtek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait: úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet? ”
A gyermek neve: Jelenések  2,17   „ Akinek füle van hallja meg mit mond a Lélek az Egyházaknak: a győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ, a kövön  új név  áll, amelyet más nem ért meg, csak aki megkapja.” Védőszent
« Olyanok vagyunk mint a hal. Csak , a víz által menekülünk meg.  (A hal Jézus egyik szimbóluma.) ».
ILLATOS OLAJ 2 Korintus  2 , 15 „ Mi ugyanis Krisztus   jó illata   vagyunk Isten számára azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak..” Régen az olajat orvosságként is használták. A birkózók olajjal kenték be testüket, hogy könnyen kicsússzanak az ellenség kezéből. „ Védelmezzen téged Krisztusnak a mi  Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk  téged az üdvösség olajával Krisztusban …”
A Világosság Régen, azokat akik a keresztség felvételére készültek, úgy emlegették, hogy azok akik  Megvilágosodtak A keresztelési gyertyát a Húsvéti gyertyáról gyújtjuk meg, amely azt jelképezi, hogy Jézus legyőzte a  Sötétséget Vegyétek  Krisztus világosságát . „ Kedves szülők és keresztszülők! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan gyermeketek hitét és benne a kegyelem fényét, hogy akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában .”
Ellentmondás a Sátánnak és a hit megvallása „ Mondjatok tehát ellent a bűnnek! Azután pedig tegyetek tanúságot hitetekről Jézus Krisztusban! Ez az Egyház hite, és ebben a hitben kereszteljük meg a gyermeket. ”
[object Object],[object Object],Az áldás
[object Object],Emlékezzél, hogy... Megkentek az üdvösség krizmájával ( olajával). A keresztségi fehér ruha, a keresztségben elnyert méltóságodat jelképezi. Részesültél Krisztus világosságából.

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados

Szűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten AnyjaSzűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten AnyjaBőjte Mihály
 
Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.Szarka János
 
Turmezei erzsébet karácsony előtt
Turmezei erzsébet karácsony előttTurmezei erzsébet karácsony előtt
Turmezei erzsébet karácsony előttManita11
 
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  leveleBiblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. leveleBővített Biblia
 
Reformáció 500 – Solus Christus
Reformáció 500 – Solus ChristusReformáció 500 – Solus Christus
Reformáció 500 – Solus ChristusSzarka János
 
Balogh Antal
Balogh AntalBalogh Antal
Balogh Antalbecca26
 
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunk
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunkVan remény 11. Teljes nyíltsággal szólunk
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunkIstván Kis
 
Apologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. részApologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. részSzarka János
 
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hunLaszlo Szaniszlo
 
Batthyány Boldog László
Batthyány Boldog LászlóBatthyány Boldog László
Batthyány Boldog LászlóUrr Ipoly
 
Házas szertartás
Házas szertartásHázas szertartás
Házas szertartásdbotond13
 
The way to god hungarian
The way to god hungarianThe way to god hungarian
The way to god hungarianWorldBibles
 

Mais procurados (20)

Szűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten AnyjaSzűz Mária Isten Anyja
Szűz Mária Isten Anyja
 
Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.Végidők antikrisztusi birodalma II.
Végidők antikrisztusi birodalma II.
 
Megszentelődés
MegszentelődésMegszentelődés
Megszentelődés
 
Az a nap
Az a napAz a nap
Az a nap
 
Turmezei erzsébet karácsony előtt
Turmezei erzsébet karácsony előttTurmezei erzsébet karácsony előtt
Turmezei erzsébet karácsony előtt
 
Teljes szívvel
Teljes szívvelTeljes szívvel
Teljes szívvel
 
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  leveleBiblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2.  levele
Biblia-újszövetség-apostoli levelek-pál apostol korintusiakhoz írott 2. levele
 
Van remeny 05
Van remeny 05Van remeny 05
Van remeny 05
 
Reformáció 500 – Solus Christus
Reformáció 500 – Solus ChristusReformáció 500 – Solus Christus
Reformáció 500 – Solus Christus
 
Balogh Antal
Balogh AntalBalogh Antal
Balogh Antal
 
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunk
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunkVan remény 11. Teljes nyíltsággal szólunk
Van remény 11. Teljes nyíltsággal szólunk
 
Apologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. részApologetikai írások II. rész
Apologetikai írások II. rész
 
Sabbat OTTHON
Sabbat OTTHONSabbat OTTHON
Sabbat OTTHON
 
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
2015 eua sabbath day segment 2-in the home 2 - hun
 
Batthyány Boldog László
Batthyány Boldog LászlóBatthyány Boldog László
Batthyány Boldog László
 
CsíKsomlyó
CsíKsomlyóCsíKsomlyó
CsíKsomlyó
 
Csíksomlyó
CsíksomlyóCsíksomlyó
Csíksomlyó
 
Házas szertartás
Házas szertartásHázas szertartás
Házas szertartás
 
Konfree
KonfreeKonfree
Konfree
 
The way to god hungarian
The way to god hungarianThe way to god hungarian
The way to god hungarian
 

Semelhante a Keresztseg

Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levleBiblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levleBővített Biblia
 
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhozBővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhozBővített Biblia
 
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...Bővített Biblia
 
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. leveleBiblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. leveleBővített Biblia
 
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...Bővített Biblia
 
Pope francis in slovakia 2 (hungarian)
Pope francis in slovakia   2 (hungarian)Pope francis in slovakia   2 (hungarian)
Pope francis in slovakia 2 (hungarian)Martin M Flynn
 
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelelBiblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelelBővített Biblia
 

Semelhante a Keresztseg (12)

Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levleBiblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
Biblia apostoli levelek-pál apostol korintusbelieknek írott 1-ső levle
 
Hungarian - The Epistle of Paul the Apostle to the Laodiceans.pdf
Hungarian - The Epistle of Paul the Apostle to the Laodiceans.pdfHungarian - The Epistle of Paul the Apostle to the Laodiceans.pdf
Hungarian - The Epistle of Paul the Apostle to the Laodiceans.pdf
 
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhozBővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
Bővitett biblia-újszövetség-pál apostol levele a galatákhoz
 
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...
Biblia-Újszövetség-apostoli levelek-Pál apostol Rómabeliekhez írott levele. (...
 
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. leveleBiblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
Biblia újszövetség-apostoli levelek-pál apostol timóteushoz írott 2. levele
 
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...
Bővített biblia/biblia-újszövetség-pál apostol levele az efézusi gyülkezethez...
 
Pope francis in slovakia 2 (hungarian)
Pope francis in slovakia   2 (hungarian)Pope francis in slovakia   2 (hungarian)
Pope francis in slovakia 2 (hungarian)
 
Újjászületés
ÚjjászületésÚjjászületés
Újjászületés
 
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelelBiblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
Biblia apostoli levelek-pál apostol kolossébelieknek írott levelel
 
Új Remény 2011,01
Új Remény  2011,01Új Remény  2011,01
Új Remény 2011,01
 
o_10111_muv311_pr03
o_10111_muv311_pr03o_10111_muv311_pr03
o_10111_muv311_pr03
 
Nagybojt Magyarazat
Nagybojt MagyarazatNagybojt Magyarazat
Nagybojt Magyarazat
 

Mais de Bőjte Mihály (20)

Húsvét Vasárnap
Húsvét VasárnapHúsvét Vasárnap
Húsvét Vasárnap
 
Nagyszombat
NagyszombatNagyszombat
Nagyszombat
 
Passio hu
Passio huPassio hu
Passio hu
 
Nagycsütörtök
NagycsütörtökNagycsütörtök
Nagycsütörtök
 
Kereszttel élni
Kereszttel élniKereszttel élni
Kereszttel élni
 
Viragvasárnap
ViragvasárnapViragvasárnap
Viragvasárnap
 
Nagyböjt 5. hete szerda
Nagyböjt 5. hete szerdaNagyböjt 5. hete szerda
Nagyböjt 5. hete szerda
 
Gyumolcsolto
GyumolcsoltoGyumolcsolto
Gyumolcsolto
 
I felev osszefog
I felev osszefogI felev osszefog
I felev osszefog
 
Legnagyobb
LegnagyobbLegnagyobb
Legnagyobb
 
Ige201001
Ige201001Ige201001
Ige201001
 
o_antifona_ossz
o_antifona_osszo_antifona_ossz
o_antifona_ossz
 
19
1919
19
 
Rom
RomRom
Rom
 
15
1515
15
 
14
1414
14
 
Peter Pal
Peter PalPeter Pal
Peter Pal
 
11evkza
11evkza11evkza
11evkza
 
kollegium2
kollegium2kollegium2
kollegium2
 
10evka
10evka10evka
10evka
 

Keresztseg

  • 1. A keresztség A befogadás szentsége
  • 2.  
  • 3. A pápa keresztel „ Isten, a mi mennyei Atyánk, a keresztség által isteni életében részesíti az embert. Gyermekévé fogadja, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé teszi. ” Miként valósulhat ez meg ? A szülők azt remélik, hogy újszülött gyermekük boldog lesz. Egyedül Isten képes boldoggá tenni bennünket, ezért hozzá fordulunk, hogy ajándékozzon meg az örök élet kegyelmével.
  • 4. A KERESZTSÉG SZENTSÉGE A SZERTARTÁS SZIMBOLUMAIN KERESZTÜL
  • 5. „ Kedves szülők! Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, kötelességtek lesz őt úgy nevelni, hogy hitünk szerint éljen. Tartsa meg Isten parancsait: úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy Krisztus Urunk tanította. Vállaljátok-e ezt a kötelességet? ”
  • 6. A gyermek neve: Jelenések 2,17 „ Akinek füle van hallja meg mit mond a Lélek az Egyházaknak: a győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ, a kövön új név áll, amelyet más nem ért meg, csak aki megkapja.” Védőszent
  • 7. « Olyanok vagyunk mint a hal. Csak , a víz által menekülünk meg. (A hal Jézus egyik szimbóluma.) ».
  • 8. ILLATOS OLAJ 2 Korintus 2 , 15 „ Mi ugyanis Krisztus jó illata vagyunk Isten számára azok közt, akik üdvözülnek, s azok közt is, akik elkárhoznak..” Régen az olajat orvosságként is használták. A birkózók olajjal kenték be testüket, hogy könnyen kicsússzanak az ellenség kezéből. „ Védelmezzen téged Krisztusnak a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk téged az üdvösség olajával Krisztusban …”
  • 9. A Világosság Régen, azokat akik a keresztség felvételére készültek, úgy emlegették, hogy azok akik Megvilágosodtak A keresztelési gyertyát a Húsvéti gyertyáról gyújtjuk meg, amely azt jelképezi, hogy Jézus legyőzte a Sötétséget Vegyétek Krisztus világosságát . „ Kedves szülők és keresztszülők! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan gyermeketek hitét és benne a kegyelem fényét, hogy akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában .”
  • 10. Ellentmondás a Sátánnak és a hit megvallása „ Mondjatok tehát ellent a bűnnek! Azután pedig tegyetek tanúságot hitetekről Jézus Krisztusban! Ez az Egyház hite, és ebben a hitben kereszteljük meg a gyermeket. ”
  • 11.
  • 12.