SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 3
Digitális kompetenciák 
Digitális produktivitás 
Készítette: Moór Róbert 
NK: LXO9OS 
Szak: Tanári mesterség IKT alapjai 
A digitális értékteremtés és produktivitás a Bloom féle taxonómia alapján a „mire és miért?” 
kérdésekkel foglalkozik. Dolgozatomban példát és jó gyakorlatot kívánok bemutatni a 
digitális produktivitásra. 
Scratch – grafikus alapú fejlesztő eszköz. 
A Scratch projektet az MIT Lifelong Kindergarten (Élethosszig tartó óvoda) csoportja hozta 
létre. Első megközelítésben programozási környezet, képi-hangi eszközeinek köszönhetően 
azonban multimédiás szerzői környezet is. "Az óvodások az életkoruknak megfelelő 
fogalmakat alkotómunka, vagy helyesebben alkotójáték közben sajátítják el. Ha például 
fakockákból építkeznek vagy festenek, színekről, térbeli és sík alakzatok tulajdonságairól 
tanulnak. Egy-egy ilyen alkotójáték meghatározható lépésekből áll: megszületik egy ötlet, 
aszerint a gyermek megalkot valamit, játszik a maga készítette művel, ötleteit és alkotását 
megosztja a többiekkel, saját tapasztalatai és az óvodás társak visszajelzései pedig újabb 
ötletekhez vezetik. Minthogy a folyamat spirális, az egyes lépések – az ötlettől a 
tapasztalatokig – egyre magasabb szintűek lehetnek." - részlet Bernát Péter szakdolgozatából 
(ELTE Informatikai Kar 2009.).
Az óvodai módszereket átvéve a portál által nyújtott lehetőségekkel hatékony oktatási anyagot 
kaphatunk kezünkbe, melyre a következő bekezdésben hozok konkrét példát. 
A tanulók egy félkész alkalmazást kapnak kézhez, melyet a webes felületen az instrukciók 
alapján továbbfejlesztenek: 
A tanulók a feladatot megnyitva fejlesztik tovább az alkalmazást (remix).
A remixeket a rendszer naplózza, vissza lehet követni az egyes módosítási lépéseket. 
A Sratch alapvetően egy programfejlesztő felület, filozófiája azonban szakít a korábbi, 
gyermeki életkori sajátosságoktól sokszor idegen problémafelvetésekkel. Az alapobjektumok 
szereplők különféle jelmezekkel, melyekkel sokszínű, akár a tanulók által kitalált történeteket 
lehet kódolni. Ezeken keresztül sajátítják el a tanulók az algoritmizálás és az objektum 
orientált programozás alapjait. 
Munkáikat webes felületen oszthatják meg egymással, és a fenti példán demonstrálva 
továbbfejleszthetik mások ötleteit. Úgy gondolom, hogy ez a rendszer hatékonyan támogatja a 
tanulói (egyben tanári) digitális produktivitást, kreatívan alkalmazva összeköthet egymástól 
távolinak tűnő tantárgyakat (magyar, rajz, természettudományok, informatika).

Mais conteúdo relacionado

Destaque

Our Beautiful world
Our Beautiful worldOur Beautiful world
Our Beautiful worldZoheb Ali
 
Personality development notes
Personality development notesPersonality development notes
Personality development notesZoheb Ali
 
[[ Terevatap ]]
[[ Terevatap ]][[ Terevatap ]]
[[ Terevatap ]]67gayane
 
Dogsandpeople
DogsandpeopleDogsandpeople
Dogsandpeoplealtshop
 
Tour de garde simplifiee
Tour de garde simplifieeTour de garde simplifiee
Tour de garde simplifieeourbothy
 
Presentation1
Presentation1Presentation1
Presentation1mohammedj
 
Investing in small cap stocks
Investing in small cap stocksInvesting in small cap stocks
Investing in small cap stocksAnne Robert
 
Gazetka 2 2014 15
Gazetka 2 2014 15Gazetka 2 2014 15
Gazetka 2 2014 15themewaif
 
Taneszközök története
Taneszközök történeteTaneszközök története
Taneszközök történeteRóbert Moór
 
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"Dmitry Dok
 
Runmob aug11
Runmob aug11Runmob aug11
Runmob aug11RunMob
 
էկոսմայլ աղբ
էկոսմայլ  աղբէկոսմայլ  աղբ
էկոսմայլ աղբ67gayane
 
TRANSFORMATOR ENERGI
TRANSFORMATOR ENERGITRANSFORMATOR ENERGI
TRANSFORMATOR ENERGIYudie Saputra
 
KU7 | kuvareportaasi | Heidi Bergström
KU7 | kuvareportaasi  | Heidi BergströmKU7 | kuvareportaasi  | Heidi Bergström
KU7 | kuvareportaasi | Heidi BergströmPohjois-Tapiolan lukio
 

Destaque (20)

Our Beautiful world
Our Beautiful worldOur Beautiful world
Our Beautiful world
 
Personality development notes
Personality development notesPersonality development notes
Personality development notes
 
Aprila piedavajums
Aprila piedavajumsAprila piedavajums
Aprila piedavajums
 
[[ Terevatap ]]
[[ Terevatap ]][[ Terevatap ]]
[[ Terevatap ]]
 
Dogsandpeople
DogsandpeopleDogsandpeople
Dogsandpeople
 
Tour de garde simplifiee
Tour de garde simplifieeTour de garde simplifiee
Tour de garde simplifiee
 
DCTS Brochure
DCTS BrochureDCTS Brochure
DCTS Brochure
 
KU7 | Sara Räsänen
KU7 | Sara RäsänenKU7 | Sara Räsänen
KU7 | Sara Räsänen
 
Presentation1
Presentation1Presentation1
Presentation1
 
Premium Medical_marts
Premium Medical_martsPremium Medical_marts
Premium Medical_marts
 
Investing in small cap stocks
Investing in small cap stocksInvesting in small cap stocks
Investing in small cap stocks
 
Gazetka 2 2014 15
Gazetka 2 2014 15Gazetka 2 2014 15
Gazetka 2 2014 15
 
Taneszközök története
Taneszközök történeteTaneszközök története
Taneszközök története
 
Snund
SnundSnund
Snund
 
One-Source
One-SourceOne-Source
One-Source
 
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"
Презентация учебного проекта "Купить нельзя скачать!"
 
Runmob aug11
Runmob aug11Runmob aug11
Runmob aug11
 
էկոսմայլ աղբ
էկոսմայլ  աղբէկոսմայլ  աղբ
էկոսմայլ աղբ
 
TRANSFORMATOR ENERGI
TRANSFORMATOR ENERGITRANSFORMATOR ENERGI
TRANSFORMATOR ENERGI
 
KU7 | kuvareportaasi | Heidi Bergström
KU7 | kuvareportaasi  | Heidi BergströmKU7 | kuvareportaasi  | Heidi Bergström
KU7 | kuvareportaasi | Heidi Bergström
 

Semelhante a Digitális kompetenciák - produktivitás

Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénSutka Irén
 
A digitális állampolgár
A digitális állampolgárA digitális állampolgár
A digitális állampolgárDr. Ollé János
 
Digitalis generacio
Digitalis generacioDigitalis generacio
Digitalis generacioBedő Ferenc
 
Mitol konnektivista egy képzés
Mitol konnektivista egy képzésMitol konnektivista egy képzés
Mitol konnektivista egy képzésZsolt Kulcsár
 
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanDigitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanAz én könyvtáram
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekReka Racsko
 
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanA digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanAz én könyvtáram
 
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...Reka Racsko
 
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...Sulinetwork
 
Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Zoltán Kern
 
Az oktatási kultúra változása az információs társadalomban
Az oktatási kultúra változása az információs társadalombanAz oktatási kultúra változása az információs társadalomban
Az oktatási kultúra változása az információs társadalombanDr. Ollé János
 
Map It Prezi 20090130
Map It Prezi 20090130Map It Prezi 20090130
Map It Prezi 20090130Pal Molnar
 
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...IKT Masterminds Research Group
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokAdrienn Papp-Danka
 

Semelhante a Digitális kompetenciák - produktivitás (20)

Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
 
Digitális kompetencia
Digitális kompetenciaDigitális kompetencia
Digitális kompetencia
 
A digitális állampolgár
A digitális állampolgárA digitális állampolgár
A digitális állampolgár
 
Digitalis generacio
Digitalis generacioDigitalis generacio
Digitalis generacio
 
Mitol konnektivista egy képzés
Mitol konnektivista egy képzésMitol konnektivista egy képzés
Mitol konnektivista egy képzés
 
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanDigitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
Digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetek
 
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakbanA digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
A digitális kompetenciák fejlesztése: kihívások és lehetőségek a könyvtárakban
 
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...
Racsko Réka: A személyes tanulási terek és az  interakcióelemzés elméleti há...
 
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
József Attila, az oktatás magyar "Nostradamusa"
 
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...
Dr. Főző Attila László: Az m-Learningtől a szabad szoftverekig - Kutatás-fejl...
 
Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4Digitális pedagógia kern zoltán_4
Digitális pedagógia kern zoltán_4
 
Robotika a könyvtárban
Robotika a könyvtárbanRobotika a könyvtárban
Robotika a könyvtárban
 
Az oktatási kultúra változása az információs társadalomban
Az oktatási kultúra változása az információs társadalombanAz oktatási kultúra változása az információs társadalomban
Az oktatási kultúra változása az információs társadalomban
 
Digitális
DigitálisDigitális
Digitális
 
Map It Prezi 20090130
Map It Prezi 20090130Map It Prezi 20090130
Map It Prezi 20090130
 
Digit komp
Digit kompDigit komp
Digit komp
 
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés  „kiterjesztett valóság” (AR)...
„Digitális mesefal” – digitális történetmesélés „kiterjesztett valóság” (AR)...
 
TeT labor VV projektek
TeT labor VV projektekTeT labor VV projektek
TeT labor VV projektek
 
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatokInteraktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
Interaktív oktatástechnológia - jó gyakorlatok
 

Mais de Róbert Moór

Manipulál-e a média?
Manipulál-e a média?Manipulál-e a média?
Manipulál-e a média?Róbert Moór
 
Code.org értékelése
Code.org értékeléseCode.org értékelése
Code.org értékeléseRóbert Moór
 
Rajzok készítése android rendszerben
Rajzok készítése android rendszerbenRajzok készítése android rendszerben
Rajzok készítése android rendszerbenRóbert Moór
 
Digitális óravázlat
Digitális óravázlatDigitális óravázlat
Digitális óravázlatRóbert Moór
 
Pedagógiai információforrások
Pedagógiai információforrásokPedagógiai információforrások
Pedagógiai információforrásokRóbert Moór
 
Digitális kompetenciák
Digitális kompetenciákDigitális kompetenciák
Digitális kompetenciákRóbert Moór
 
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01Róbert Moór
 
Hardverek elnevezese
Hardverek elnevezeseHardverek elnevezese
Hardverek elnevezeseRóbert Moór
 
Informatika története
Informatika történeteInformatika története
Informatika történeteRóbert Moór
 

Mais de Róbert Moór (10)

Manipulál-e a média?
Manipulál-e a média?Manipulál-e a média?
Manipulál-e a média?
 
Code.org értékelése
Code.org értékeléseCode.org értékelése
Code.org értékelése
 
Hálozatok
HálozatokHálozatok
Hálozatok
 
Rajzok készítése android rendszerben
Rajzok készítése android rendszerbenRajzok készítése android rendszerben
Rajzok készítése android rendszerben
 
Digitális óravázlat
Digitális óravázlatDigitális óravázlat
Digitális óravázlat
 
Pedagógiai információforrások
Pedagógiai információforrásokPedagógiai információforrások
Pedagógiai információforrások
 
Digitális kompetenciák
Digitális kompetenciákDigitális kompetenciák
Digitális kompetenciák
 
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01
Azinternettrtnete 120312140342-phpapp01
 
Hardverek elnevezese
Hardverek elnevezeseHardverek elnevezese
Hardverek elnevezese
 
Informatika története
Informatika történeteInformatika története
Informatika története
 

Digitális kompetenciák - produktivitás

  • 1. Digitális kompetenciák Digitális produktivitás Készítette: Moór Róbert NK: LXO9OS Szak: Tanári mesterség IKT alapjai A digitális értékteremtés és produktivitás a Bloom féle taxonómia alapján a „mire és miért?” kérdésekkel foglalkozik. Dolgozatomban példát és jó gyakorlatot kívánok bemutatni a digitális produktivitásra. Scratch – grafikus alapú fejlesztő eszköz. A Scratch projektet az MIT Lifelong Kindergarten (Élethosszig tartó óvoda) csoportja hozta létre. Első megközelítésben programozási környezet, képi-hangi eszközeinek köszönhetően azonban multimédiás szerzői környezet is. "Az óvodások az életkoruknak megfelelő fogalmakat alkotómunka, vagy helyesebben alkotójáték közben sajátítják el. Ha például fakockákból építkeznek vagy festenek, színekről, térbeli és sík alakzatok tulajdonságairól tanulnak. Egy-egy ilyen alkotójáték meghatározható lépésekből áll: megszületik egy ötlet, aszerint a gyermek megalkot valamit, játszik a maga készítette művel, ötleteit és alkotását megosztja a többiekkel, saját tapasztalatai és az óvodás társak visszajelzései pedig újabb ötletekhez vezetik. Minthogy a folyamat spirális, az egyes lépések – az ötlettől a tapasztalatokig – egyre magasabb szintűek lehetnek." - részlet Bernát Péter szakdolgozatából (ELTE Informatikai Kar 2009.).
  • 2. Az óvodai módszereket átvéve a portál által nyújtott lehetőségekkel hatékony oktatási anyagot kaphatunk kezünkbe, melyre a következő bekezdésben hozok konkrét példát. A tanulók egy félkész alkalmazást kapnak kézhez, melyet a webes felületen az instrukciók alapján továbbfejlesztenek: A tanulók a feladatot megnyitva fejlesztik tovább az alkalmazást (remix).
  • 3. A remixeket a rendszer naplózza, vissza lehet követni az egyes módosítási lépéseket. A Sratch alapvetően egy programfejlesztő felület, filozófiája azonban szakít a korábbi, gyermeki életkori sajátosságoktól sokszor idegen problémafelvetésekkel. Az alapobjektumok szereplők különféle jelmezekkel, melyekkel sokszínű, akár a tanulók által kitalált történeteket lehet kódolni. Ezeken keresztül sajátítják el a tanulók az algoritmizálás és az objektum orientált programozás alapjait. Munkáikat webes felületen oszthatják meg egymással, és a fenti példán demonstrálva továbbfejleszthetik mások ötleteit. Úgy gondolom, hogy ez a rendszer hatékonyan támogatja a tanulói (egyben tanári) digitális produktivitást, kreatívan alkalmazva összeköthet egymástól távolinak tűnő tantárgyakat (magyar, rajz, természettudományok, informatika).