"Hogy Idát, Bumm Ládával, lefejezték, tévedés. Az al-Kaidát, bin Laden, a Fehér Ház számára egyenes adásban közvetített, kinyírásával nem fejezték le. Nyugat, mivel csak a külsőben érzékeli a rosszat, csak magán kívül, mivel kollektív tudattalanja felől tudattalan, abban az illúzióban él, hogy elég a rosszat fizikailag megsemmisíteni. Elhallgatja, hogy az eredmény, csak látszólagos. Miért?! Mert a direkt kontaktus az iszlámmal, a kollektív tudattalan szintjén az elsődleges. Onnan mozdul elsődlegesen minden, a nem tudatos rétegben. A kollektív tudattalan szintjén, a dolgok fordítva működnek. Aki provokálja az iszlámot, tudattalan állapotával, mert ez az elsődleges ok, az épp nyugat. Izrael prófétái, mikor a nép bűneiről beszéltek, melynek büntetése volt egy külső hatalom támadása, lényegében ezt írták le az archetípusok szintjén. A bűn belső állapot, a kollektív tudattalanig nyúlik le, és az provokálja azt, ami maga is démoni, a külső ellenséges birodalmat, ami csak a kollektív tudattalanba nyúlik le. A fundamentalizmus az, amikor a szent, démonikét nyilvánul meg, a tudattalan erők, tudattalan dominanciájaként. A terrorizmus reális veszély, de még nagyobb veszély, ha annak közös, tudattalan gyökerei, mindkét fél számára, nyugat és az iszlám fundamentalizmus számára, nem tudatosodnak, és csak külső ellenségként éli meg mindkettő. Kettőjük közös problémája, tudatuk rossz viszonya a tudattalannal."

1. Hogy Idát, Bumm Ládával, lefejezték, tévedés. Az al-Kaidát, bin Laden, a Fehér Ház számára
egyenes adásban közvetített, kinyírásával nem fejezték le. Nyugat, mivel csak a külsőben
érzékeli a rosszat, csak magán kívül, mivel kollektív tudattalanja felől tudattalan, abban az
illúzióban él, hogy elég a rosszat fizikailag megsemmisíteni. Elhallgatja, hogy az eredmény,
csak látszólagos. Miért?! Mert a direkt kontaktus az iszlámmal, a kollektív tudattalan szintjén
az elsődleges. Onnan mozdul elsődlegesen minden, a nem tudatos rétegben. A kollektív
tudattalan szintjén, a dolgok fordítva működnek. Aki provokálja az iszlámot, tudattalan
állapotával, mert ez az elsődleges ok, az épp nyugat. Izrael prófétái, mikor a nép bűneiről
beszéltek, melynek büntetése volt egy külső hatalom támadása, lényegében ezt írták le az
archetípusok szintjén. A bűn belső állapot, a kollektív tudattalanig nyúlik le, és az provokálja
azt, ami maga is démoni, a külső ellenséges birodalmat, ami csak a kollektív tudattalanba
nyúlik le. A fundamentalizmus az, amikor a szent, démonikét nyilvánul meg, a tudattalan
erők, tudattalan dominanciájaként. A terrorizmus reális veszély, de még nagyobb veszély, ha
annak közös, tudattalan gyökerei, mindkét fél számára, nyugat és az iszlám
fundamentalizmus számára, nem tudatosodnak, és csak külső ellenségként éli meg mindkettő.
Kettőjük közös problémája, tudatuk rossz viszonya a tudattalannal.
A Beszélő egyik számában, egy cikk jelent meg, mely az iszlám terrort úgy mutatja be, mely a
káoszt akarja előidézni a rendben, mely ugye Nyugat. Itt, mintha a jó és rossz mitologikus
harcáról volna szó, rejtetten. Valahol ez is mutatja a kollektív tudattalanba nyúló problémát,
a kollektív tudattalan, az archetípusok tudattalan dominanciáját. De Nyugat tényleg a rendet
képviseli, mely a káoszból jött létre? A tudattalan nem más, mint a kaotikus állapot, melynek
tudatosítása - részben, mert teljesen nem lehet – nyomán jön létre a rend. A rend nem más,
mint a megvalósult Egész, Teljesség, az ember, mint egész, teljesség, és nem a Nyugat által
értett, pusztán csak külső szabályozáson alapuló külső rend. Nyugat, mivel tudata nem akar
tudomást venni tudattalanjáról, a tudattalan kollektivításának uralma alatt van. A fenyegető
belső káosszal szemben, pusztán csak külső, pusztán csak szociális renddel, szabályokkal
védekezik. Minél inkább védekezik, minél inkább szabályoz, annál inkább hátat fordít
tudattalanjának, és ez által növekszik a belső káosz, a tudattalan erőinek kaotikus állapota,
mert a káosz, egy állandóan mélyülő állapot. A kollektivitás uralma, nyomása, a tudattalan
felől, egy külső, kaótikus kollektivitást eredményez, vagyis az identitás nélküli tömeget. A
káosz, így egyaránt külső, belső. A szociális rendszabályok jól funkcionálása, még, keltik csak
azt az illúziót, hogy Nyugat rend. A tömeg, ami Nyugaton van, hiába, hogy egyenlőre
szabályoknak engedelmeskedik, nem rend, hanem álcázott káosz. A Beszélő cikkének szerzője,
alapállásában téved, amikor káoszról és rend ellentétéről beszél, Nyugat és az iszlám esetében.
Ortega már nagyon rég leírta, hogy a tömeg ural mindent. Vagyis a tudattalanban rejlő káosz,
mely külső kollektivításként jelenve meg, felszámol minden szellemi rendet, vagy épp a
szellemi rend hiányában jelenik meg, válik dominánsá.
A külső szociális rend teherbírása egyre csökken, a kollektív tudattalan felől jövő
támadásokkal szemben, mutatja, épp a jól szervezett nyugati államokban, leginkább az
Egyesült Államokban történő spontán mészárlások. Épp ahol a jól szervezettséggel fordítanak
leginkább hátat a kollektív tudattalannak ott hívják ki ezzel maguk ellen a kollektív
tudattalant. Ez a túlfeszített kollektív tudattalan, az emberiség kollektív tudattalanja szintjén,
ahol minden mindennel összefügg, nincsen távolság, provokálóan hat az iszlám kollektív
tudattalanjára, az meg viszont, kölcsönösen. A bűn nem más, mint valami negatív
túlfeszítettség a lélekben, mi magán túl is hat.
Ha Nyugat a tudattalannak való hátat fordítást jelenti, az egyoldalú racionalitás révén, minek
a következtében, a tudattalantól valóan uralttá válik, és ez által egy rejtett káoszá lesz, addig a
fundamentalizmus, az iszlám fundamentalizmus, épp a racionalitást nélkülöző, egyoldalúan a
tudattalan képei felé fordulás által lesz a kollektív tudattalan által dominálttá, a vallási
archetípusok fogja. Az iszlám mitológiában, de amúgy az egész keletében, nyugat a lemenőt,
tehát az anyagias negatívat jelenti. Azon kívül, hogy nyugat tényleg anyagias, az iszlám

2. mitikus képe vetül rá, valami fajta szinkronról van szó. De ez azt is jelenti, hogy az iszlám
viszonya nyugathoz, belülről, archetipálisan dominált, és ez az elsődlegesen meghatározó, nem
nyugat anyagiassága, mit az iszlám nyugat szemére vet. Az iszlám fundamentalizmus esetben
is, a tudattalan dominanciájáról van szó, mint Nyugat esetében, mely az iszlám esetében is a
káoszt eredményezi, ezért teremt káoszt az iszlám terror. A bálványimádás nem más, mint az
archetípusok fogjának lenni. Az iszlám fundamentalizmus esetben is a külső válik
hangsúlyossá, a külső rend szigorúsága, épp úgy, mint nyugat esetében, mert ebben az esetben
is a kollektív tudattalan támadásáról van szó, mivel szemben a külső rend szigorával
védekeznek. A külső nem más, mint a horizontális dominanciája, ez a közös Nyugatban és a
fundamentalizmusban, vagyis a bálványimádás. A probléma, mindkettőben, az élő vertikalitás
hiánya, amely rendet teremt a káoszban, a Logosz, mely a teremtésnél a káoszból, ott volt.
Rendet az teremt, aki megvilágosít, a Lélek, melynek működése a legkevésbé köthető külső
szabályokhoz.
A zsidók esetében a nép, mindig a bálványimádás bűnébe volt bűnös, amikor külső erők
támadták meg. Gyakorlatilag a birodalom sem volt más, ami megtámadta, bálványimádó, a
nagyság bálványának imádója – modern korunk is ez. Mindkettő a kollektív tudattalan felől
dominált, belülről kaotikus, és ezért csak a horizontális szintjén találkoznak. Két konfliktusos,
a tudattalanja felől, már eleve a kollektív tudattalan szintjén is, természetes, hogy
konfliktusba keveredik, egymást kölcsönösen provokálják a konfliktusos, kaotikus
tudattalanjuk szintjén. Egymást kölcsönösen vonzzák. Ez pont ugyan olyan, mint két részeg
esete, kik egymásba kötnek, hogy ki kezdte nem lehet tudni.
A próféták Isten büntetéséről beszélnek. De nagyon érdekes az, hogy Isten, egy „Isten ellenes”
erővel büntet, tehát egy azonos erkölcsi minőségűvel, mint Izrael, ki bálványt imád. Tehát ez
azt bizonyítja, hogy ez nagyon is a kollektív tudattalan szintjén működik, annak mitikus,
archetipális leírása. Mert ott hatnak egymás ellenében a tudattalan különböző erői, mivel
tudattalanok maradtak, pusztán tudattalan erőként működve, ezért egymást ingerelve.
Korunk, pusztán szociológiai alapú konfliktuskezelése, üres jelszó, ha a tudattalant kihagyja a
játékból. Márpedig, Nyugat, épp azt hagyja ki. Mert az iszlám és nyugat konfliktusa,
alapvetően a kollektív tudattalan szintjén keletkezett konfliktus, melyről egyik sem akar
tudomást szerezni. Az iszlám fundamentalizmus nagyon mélyen gyökerezik a vallási
archetípusok szintjén a kollektív tudattalanban, Nyugat épp ennek az ellentéte. Épp ezért
mindkettő egyformán ki van téve a kollektív tudattalan felől jövő támadásnak. Egyik a
közelség, a másik a távolság révén.
Ettől meg a szigorú, vagy langyos vallásgyakorlás sem véd meg. A vallások, a modern ember,
azt hiszi, tetszőleges a viszonya a vallási képekhez, elég azonosulni velük, elfogadni
gondolatilag, vagy gyakorolni, minél odaadóbban. A gondolati azonosulás rejtett
közömbösség, túl nagy a távolság, ezért nem emelkedik a tudatba az archetípus, csak „külső”
marad, az, ami belső. Az iszlám fundamentalizmus esetében, az odaadás, belső. Itt a távolság
igen kicsi a kép és a tudat között, ezért nem tudatosodik az archetípus. Ekkor meg pusztító
erővé alakul. Ma a vallási kérdésekkel foglalkozók, vagy a vallásosak esetében, hiányzik az a
vallásos tapasztalati tudás, ami Mózes öt könyvében írva van. Mózes nem láthatta Isten arcát,
mert ha igen meghalt volna. Ez nem csak puszta irodalmi metafora, melynek úgymond csak
szimbólikus jelentése van. Csak valami közvetett, jámbor mondanivalója van, vagyis csak
úgymond mondanivalóval bír. A szent élménye, ahogy teremtő, úgy pusztító valóság is, két
arca van, amivel sajnos, morális kérdésként, a nyugati kereszténység nem tud mit kezdeni.
Mózes az égő csipkebokorhoz nem mehetett közel. A szent élményéhez, távolságra van szükség
és egyszerűségre, mert Mózesnek le kellett oldania saruit. Ez nem a tekintélynek kijáró
formális tisztelet. A tudatba emeléshez, a tudatosításhoz, hogy a tudat is elvégezze a maga
dolgát, feldolgozza, közösen a tudattalannal, annak rejtett tudatával, a kettő egyesülve,
távolságra van szükség. A tudatosodás alapja a szemben állás, mi távolság nélkül nincsen. A
sarutlanság az egyszerűséget jelenti, az üresség egyszerűségét. Egyszerűség üressége nélkül

3. nincsen távolság. Mert ha nincsen az egyszerűség üressége, akkor a távolságot a nagyság
igézete tölti be, mert az archetípus által való domináltság felfuvalkodottságot eredményez. A
vallás, többek között, az ember és a szakrális kép közötti viszony. Az alázat, az egyszerűség
alatt sajnos ma csak valami csepegős jámborságot értenek. Az egyszerűség alatt a szakrális
kép és az ember között lévő viszony ürességét kell érteni, mert ami üres az a legegyszerűbb,
ezért a legközvetlenebb. Ez jelenti az ember és a szent közötti végtelenül közeli és végtelenül
távoli viszonyt. A végtelen közelség és a végtelen távolság az alapja az archetípus
tudatosodásának. A tudat és a kép között, végtelenül nagy a távolság, mert a transzcendens
végtelenre utal, de ugyanakkor végtelenül közel is van a tudathoz, mert e nélkül nem
emelkedhetne a tudatba. Ennek köszönhető a kép mozgásának vertikalitása, a végtelen
távolság és végtelen közelség szembenállásának. Amit az egyszerűség üressége egyesít, mert az
egyszerűségben nincsen távolság.
Az egyszerűség az, ami nem akar magának semmit, mert elveszítené az ürességét,
egyszerűségét. A kép által uralttá az válik, aki magának akarja a képet, ezzel meg akarja
állítani vertikális mozgásában a tudat és tudattalan között, hogy önmagáért legyen az övé. Az
egyszerűség üressége, ha a kép megérinti, nem ragadja meg, mert az üresség révén a viszony,
csak érintőleges. Ezért mozgásában tovább engedi, meghagyja a kép szabadságát, így neki is
megmarad a szabadsága, mert a képek, ha az ember ragaszkodik hozzájuk, megfosztják
szabadságától. Ha a kép állandóan a tudatban marad, megszállja a tudatot. Az egyszerűség
ébersége az, amely képes állandóan elengedni a képet, amikor a tudat szintjére felemelkedett,
hogy újra visszatérjen a tudattalanba, ahol az ő helye, hogy utána meg újra felemelkedjen a
tudatba. A képeknek ez a szabad mozgása, eredményezi a harmonikus kapcsolatot a tudat és
tudattalan között. Amíg Nyugat a tudattalanban felejti a képeket, és azok totalitárius,
nacionalista eszmék kényszerképzeteként kényszerülnek vissza a tudatba, pusztító erőkként,
addig a tudatban kényszeresen ott tartott képek, megszállják a tudatot és vallási fanatizmus
eredményeznek. Az élő vallásosság, nem más, mint a tudattalan szakrális képeinek spontán,
vertikális mozgása, a tudat és tudattalan között és az így létrejövő élő kapcsolat a kettő között.
Az egyszerűség üresség. Az üresség egyesíti a végtelenül távolt és a végtelenül közelt, mely
minden vertikális mozgást lehetővé tesz. Az üres nem zárja ki, nem tagadja a képet, mert nem
ragadja meg, viszonya csak érintőleges vele, ezért állandóan elengedi, nem csinál bálványt,
nem csinál dogmát belőle. Az ürességben a kép van is, meg nincs is, mert a kép maga is üres,
aki megpróbálja megragadni, annak pusztító energiává telítődik. Ezért mozog szabadon a kép
az ürességben, a végtelenül közel és végtelenül távol között, és így soha nem válik akadájjá,
mint öncél, illúzió. Az ürességben, ami nem más, mint a végtelen szabadság, egyszerűsége,
végül is az ember és a transzcendens kép közötti egyszerű viszony, amit Mózes sarutlansága
fejez ki, az archetípus képi nyelvén, valami olyan, amit csak tagadással írhatunk csak le: nem
viszony. A transzcendens kép saját élete az, hogy elmerül a végtelenben, a Semmiben,
megszűnik kép lenni, és a Semmiből újrateremtődve, megint a tudatban, a végtelen közelben,
újra megjelenik. Az élő képnek, mindig, így újjá kell születnie. Az élő tudat egyszerű, ezért
ugyanakkor üres is, ezért hagyja, hogy képei elhagyják, kiüresedjen, hogy így képei újra
teremtődjenek, a Semmiben. Ettől lesz a tudat élő.
A kép azért oldódik fel a Semmiben, a végtelenben, mert maga is üres. Üresként, de egyben
látható képként kapcsolja össze a végtelenül távolit a végtelenül közelivel, így a láthatót a
Láthatatlannal.
Az üresség ébersége hagyja a képeket természetes vertikális mozgásukban, ami a láthatót
összeköti a Láthatatlannal. Ez nem erőlteti, jóga gyakorlatokkal, a tudat egyoldalú
kiüresítését, hanem az üresség éberségével hagyja a képeket elmerülni a végtelenben,
feloldódni, mert ez a vertikális mozgás az ők természetes útjuk. Az ürességet sem kell
erőltetni, „elérni”, mert az üresség alapja a végtelenül távol és végtelenül közel, a nem
mérhető, vagyis az, hogy nincsen távolság, ahol nincsen távolság az üres, és ott nem kell elérni
semmit.

4. A tudattalannak való hátat fordítás, a képeknek való háttal levés, a képek felé való egyoldalú
odafordulás, egyaránt azt eredményezi, hogy a képek statikussá válnak, mozgásuk megszűnik,
és megállnak félúton, ég és föld között. Ebben a statikus állapotban, elvész ürességük - ezért is
szűnik meg vertikális mozgásuk, mert az csak üresként lehetséges – mert telivé válnak a
negatív energiáktól, mit a mozgásuk hiánya eredményez. A végtelenből jövő teremtő
energiáknak, a statikusság következtében, a kép nem engedelmeskedik, és így pusztító
energiákká alakulnak át.
Nem ez fenyeget, nem az fenyeget, nem ezt vagy azt fenyegetik, a szélsőségesek, az iszlám
terror a demokráciát, a zsidó összeesküvés az emberiséget, a nagytőke a nemzetet, kelettől
nyugatig és fordítva, a kollektív tudattalanja fenyegeti az emberiséget. Nyugat esetében
elanyagiasodásról beszélünk. De az anyag a tudattalan archetípusának szimbóluma is. Tehát a
tudattalanja által uralt emberről van szó. A konfliktus forrása a nyersanyag, ami a föld alatt
rejlik. A föld alatt nem más, mint a tudattalan archetípusának szimbóluma, melynek
hatalmába került az ember. Tehát ha elemezzük, tudatosítjuk a konfliktusban szereplő
képeket, rájövünk, hogy archetípusokkal van dolgunk, kívül is, nem csak belül, a konfliktus
forrása a kollektív tudattalan, az ő archetípusai. Az atomtól fél az ember. Csernobil, nem volt
csak technikai katasztrófa. Ott a kollektív tudattalan is megszólalt, az ő képi nyelvén. Valami
túlterheltség van, és az nem más, mint a kollektív tudattalan nyomásától való túlterheltség, és
robbanással fenyeget. Ennek a jelei az elszórt, még elszórt robbanások, látszólag ok nélküli,
vagy ideológiailag alátámasztott, váratlan mészárlással járó lövöldözések, Brevik. Az
atomenergia nem más, mint az anyagban rejlő, hatalmas belső energia, mi külső behatásra
robban. Természetes folyamatként a bomlása nem veszélyes. De, ha a természetes folyamat
megszakad, kitermelik természetes, „tudattalan” környezetéből, pusztítóvá válik. Az atom
belső energiája, nagyon hasonló a tudattalanéhoz. Az atom, belső energiájától való
fenyegetettség, nem más, mint a kollektív tudattalan felgyülemlett energiáitól való
fenyegetettség.
A kollektív tudattalan működését úgy képzelem, mint a közlekedő edényét. A tudattalan
szintjén, amit nyugat a tudattalanba folyt, az a feszültség kitör, ahol a feszültség még nagyobb
a tudattalanba, és az ellenállás még kisebb vele szemben. Mert a diktaturában, mint Atom-
Kórea, nagyobb is a feszültség a kollektív tudattalan szintjén, mert a diktatúra épp a kollektív
tudattalan archetipális kitörése, és a külső kontrol is gyengébb, mert vulkanikus kitörésről
van szó. Vagy az iszlám államok volt és jelen diktatúrái, ahol meg a vallási archetípusok
közvetlen jelenléte miatt, nagyobb a feszültség, belülről a tudattalan felől, na meg erre rájön a
diktatúra, mint archetipális vulkánkitörés, ahol a látszat ellenére a külső kontroll gyenge, a
nagy belső feszültség következtében, ezért rövid életűek a diktatúrák.
A közlekedő erők törvénye alapján, Nyugat belső feszültsége, a kollektív tudattalanja szintjén,
ide tevődik át és ezeken a helyeken robbant, vagy robbanhat. Nyugat így provokálhat a
kollektív tudattalanja szintjén, társadalmi robbanásokat, konfliktusokat, minek a külső csak
szinkrónja, valójában egy eseményről van szó. Csak az a helyzet, hogy a tudattalan szintjén,
semmi nincsen visszahatás nélkül. Mint Izrael bűnössége estében, a külső csapás, amit maga a
nép bűnössége provokált ki, nem marad el, mint visszahatás, mindez a kollektív tudattalan
szintjén, mert ez a szimbolikus leírás, az archetípusok működésének, viszonyának leírása,
azok képi nyelvén.
Ennek a fenyegetettségnek képtelen a ráció, ennek tudománya ellenállni. Csak üres jelszavak
ilyen szempontból, hogy konfliktuskezelés, probléma megoldás, és az ehhez hasonló szép
szavak. Az elmének le kell merülnie önön mélységeibe, és megbékülve onnan visszatérnie,
mert az embernek ki kell békülnie tudattalanjával, más kiút nincsen. De mivel a tudattalan
képeinek transzcendens jellegük van, az embernek Istennel is ki kell békülnie, vissza kell
fordulnia az Ősforrásához, mert az apokalipszisek, amikkel csak a média riogat végül valóra
válnak. Az apokalipszis a tudattalan kitörése, az archetípusok nem kontrolált kitörése.
Divatjuk a nagy belső feszültségre utal, mi a tudattalanban feszül.