SlideShare a Scribd company logo
1 of 5
Download to read offline
Hogy Idát, Bumm Ládával, lefejezték, tévedés. Az al-Kaidát, bin Laden, a Fehér Ház számára
egyenes adásban közvetített, kinyírásával nem fejezték le. Nyugat, mivel csak a külsőben
érzékeli a rosszat, csak magán kívül, mivel kollektív tudattalanja felől tudattalan, abban az
illúzióban él, hogy elég a rosszat fizikailag megsemmisíteni. Elhallgatja, hogy az eredmény,
csak látszólagos. Miért?! Mert a direkt kontaktus az iszlámmal, a kollektív tudattalan szintjén
az elsődleges. Onnan mozdul elsődlegesen minden, a nem tudatos rétegben. A kollektív
tudattalan szintjén, a dolgok fordítva működnek. Aki provokálja az iszlámot, tudattalan
állapotával, mert ez az elsődleges ok, az épp nyugat. Izrael prófétái, mikor a nép bűneiről
beszéltek, melynek büntetése volt egy külső hatalom támadása, lényegében ezt írták le az
archetípusok szintjén. A bűn belső állapot, a kollektív tudattalanig nyúlik le, és az provokálja
azt, ami maga is démoni, a külső ellenséges birodalmat, ami csak a kollektív tudattalanba
nyúlik le. A fundamentalizmus az, amikor a szent, démonikét nyilvánul meg, a tudattalan
erők, tudattalan dominanciájaként. A terrorizmus reális veszély, de még nagyobb veszély, ha
annak közös, tudattalan gyökerei, mindkét fél számára, nyugat és az iszlám
fundamentalizmus számára, nem tudatosodnak, és csak külső ellenségként éli meg mindkettő.
Kettőjük közös problémája, tudatuk rossz viszonya a tudattalannal.
A Beszélő egyik számában, egy cikk jelent meg, mely az iszlám terrort úgy mutatja be, mely a
káoszt akarja előidézni a rendben, mely ugye Nyugat. Itt, mintha a jó és rossz mitologikus
harcáról volna szó, rejtetten. Valahol ez is mutatja a kollektív tudattalanba nyúló problémát,
a kollektív tudattalan, az archetípusok tudattalan dominanciáját. De Nyugat tényleg a rendet
képviseli, mely a káoszból jött létre? A tudattalan nem más, mint a kaotikus állapot, melynek
tudatosítása - részben, mert teljesen nem lehet – nyomán jön létre a rend. A rend nem más,
mint a megvalósult Egész, Teljesség, az ember, mint egész, teljesség, és nem a Nyugat által
értett, pusztán csak külső szabályozáson alapuló külső rend. Nyugat, mivel tudata nem akar
tudomást venni tudattalanjáról, a tudattalan kollektivításának uralma alatt van. A fenyegető
belső káosszal szemben, pusztán csak külső, pusztán csak szociális renddel, szabályokkal
védekezik. Minél inkább védekezik, minél inkább szabályoz, annál inkább hátat fordít
tudattalanjának, és ez által növekszik a belső káosz, a tudattalan erőinek kaotikus állapota,
mert a káosz, egy állandóan mélyülő állapot. A kollektivitás uralma, nyomása, a tudattalan
felől, egy külső, kaótikus kollektivitást eredményez, vagyis az identitás nélküli tömeget. A
káosz, így egyaránt külső, belső. A szociális rendszabályok jól funkcionálása, még, keltik csak
azt az illúziót, hogy Nyugat rend. A tömeg, ami Nyugaton van, hiába, hogy egyenlőre
szabályoknak engedelmeskedik, nem rend, hanem álcázott káosz. A Beszélő cikkének szerzője,
alapállásában téved, amikor káoszról és rend ellentétéről beszél, Nyugat és az iszlám esetében.
Ortega már nagyon rég leírta, hogy a tömeg ural mindent. Vagyis a tudattalanban rejlő káosz,
mely külső kollektivításként jelenve meg, felszámol minden szellemi rendet, vagy épp a
szellemi rend hiányában jelenik meg, válik dominánsá.
A külső szociális rend teherbírása egyre csökken, a kollektív tudattalan felől jövő
támadásokkal szemben, mutatja, épp a jól szervezett nyugati államokban, leginkább az
Egyesült Államokban történő spontán mészárlások. Épp ahol a jól szervezettséggel fordítanak
leginkább hátat a kollektív tudattalannak ott hívják ki ezzel maguk ellen a kollektív
tudattalant. Ez a túlfeszített kollektív tudattalan, az emberiség kollektív tudattalanja szintjén,
ahol minden mindennel összefügg, nincsen távolság, provokálóan hat az iszlám kollektív
tudattalanjára, az meg viszont, kölcsönösen. A bűn nem más, mint valami negatív
túlfeszítettség a lélekben, mi magán túl is hat.
Ha Nyugat a tudattalannak való hátat fordítást jelenti, az egyoldalú racionalitás révén, minek
a következtében, a tudattalantól valóan uralttá válik, és ez által egy rejtett káoszá lesz, addig a
fundamentalizmus, az iszlám fundamentalizmus, épp a racionalitást nélkülöző, egyoldalúan a
tudattalan képei felé fordulás által lesz a kollektív tudattalan által dominálttá, a vallási
archetípusok fogja. Az iszlám mitológiában, de amúgy az egész keletében, nyugat a lemenőt,
tehát az anyagias negatívat jelenti. Azon kívül, hogy nyugat tényleg anyagias, az iszlám
mitikus képe vetül rá, valami fajta szinkronról van szó. De ez azt is jelenti, hogy az iszlám
viszonya nyugathoz, belülről, archetipálisan dominált, és ez az elsődlegesen meghatározó, nem
nyugat anyagiassága, mit az iszlám nyugat szemére vet. Az iszlám fundamentalizmus esetben
is, a tudattalan dominanciájáról van szó, mint Nyugat esetében, mely az iszlám esetében is a
káoszt eredményezi, ezért teremt káoszt az iszlám terror. A bálványimádás nem más, mint az
archetípusok fogjának lenni. Az iszlám fundamentalizmus esetben is a külső válik
hangsúlyossá, a külső rend szigorúsága, épp úgy, mint nyugat esetében, mert ebben az esetben
is a kollektív tudattalan támadásáról van szó, mivel szemben a külső rend szigorával
védekeznek. A külső nem más, mint a horizontális dominanciája, ez a közös Nyugatban és a
fundamentalizmusban, vagyis a bálványimádás. A probléma, mindkettőben, az élő vertikalitás
hiánya, amely rendet teremt a káoszban, a Logosz, mely a teremtésnél a káoszból, ott volt.
Rendet az teremt, aki megvilágosít, a Lélek, melynek működése a legkevésbé köthető külső
szabályokhoz.
A zsidók esetében a nép, mindig a bálványimádás bűnébe volt bűnös, amikor külső erők
támadták meg. Gyakorlatilag a birodalom sem volt más, ami megtámadta, bálványimádó, a
nagyság bálványának imádója – modern korunk is ez. Mindkettő a kollektív tudattalan felől
dominált, belülről kaotikus, és ezért csak a horizontális szintjén találkoznak. Két konfliktusos,
a tudattalanja felől, már eleve a kollektív tudattalan szintjén is, természetes, hogy
konfliktusba keveredik, egymást kölcsönösen provokálják a konfliktusos, kaotikus
tudattalanjuk szintjén. Egymást kölcsönösen vonzzák. Ez pont ugyan olyan, mint két részeg
esete, kik egymásba kötnek, hogy ki kezdte nem lehet tudni.
A próféták Isten büntetéséről beszélnek. De nagyon érdekes az, hogy Isten, egy „Isten ellenes”
erővel büntet, tehát egy azonos erkölcsi minőségűvel, mint Izrael, ki bálványt imád. Tehát ez
azt bizonyítja, hogy ez nagyon is a kollektív tudattalan szintjén működik, annak mitikus,
archetipális leírása. Mert ott hatnak egymás ellenében a tudattalan különböző erői, mivel
tudattalanok maradtak, pusztán tudattalan erőként működve, ezért egymást ingerelve.
Korunk, pusztán szociológiai alapú konfliktuskezelése, üres jelszó, ha a tudattalant kihagyja a
játékból. Márpedig, Nyugat, épp azt hagyja ki. Mert az iszlám és nyugat konfliktusa,
alapvetően a kollektív tudattalan szintjén keletkezett konfliktus, melyről egyik sem akar
tudomást szerezni. Az iszlám fundamentalizmus nagyon mélyen gyökerezik a vallási
archetípusok szintjén a kollektív tudattalanban, Nyugat épp ennek az ellentéte. Épp ezért
mindkettő egyformán ki van téve a kollektív tudattalan felől jövő támadásnak. Egyik a
közelség, a másik a távolság révén.
Ettől meg a szigorú, vagy langyos vallásgyakorlás sem véd meg. A vallások, a modern ember,
azt hiszi, tetszőleges a viszonya a vallási képekhez, elég azonosulni velük, elfogadni
gondolatilag, vagy gyakorolni, minél odaadóbban. A gondolati azonosulás rejtett
közömbösség, túl nagy a távolság, ezért nem emelkedik a tudatba az archetípus, csak „külső”
marad, az, ami belső. Az iszlám fundamentalizmus esetében, az odaadás, belső. Itt a távolság
igen kicsi a kép és a tudat között, ezért nem tudatosodik az archetípus. Ekkor meg pusztító
erővé alakul. Ma a vallási kérdésekkel foglalkozók, vagy a vallásosak esetében, hiányzik az a
vallásos tapasztalati tudás, ami Mózes öt könyvében írva van. Mózes nem láthatta Isten arcát,
mert ha igen meghalt volna. Ez nem csak puszta irodalmi metafora, melynek úgymond csak
szimbólikus jelentése van. Csak valami közvetett, jámbor mondanivalója van, vagyis csak
úgymond mondanivalóval bír. A szent élménye, ahogy teremtő, úgy pusztító valóság is, két
arca van, amivel sajnos, morális kérdésként, a nyugati kereszténység nem tud mit kezdeni.
Mózes az égő csipkebokorhoz nem mehetett közel. A szent élményéhez, távolságra van szükség
és egyszerűségre, mert Mózesnek le kellett oldania saruit. Ez nem a tekintélynek kijáró
formális tisztelet. A tudatba emeléshez, a tudatosításhoz, hogy a tudat is elvégezze a maga
dolgát, feldolgozza, közösen a tudattalannal, annak rejtett tudatával, a kettő egyesülve,
távolságra van szükség. A tudatosodás alapja a szemben állás, mi távolság nélkül nincsen. A
sarutlanság az egyszerűséget jelenti, az üresség egyszerűségét. Egyszerűség üressége nélkül
nincsen távolság. Mert ha nincsen az egyszerűség üressége, akkor a távolságot a nagyság
igézete tölti be, mert az archetípus által való domináltság felfuvalkodottságot eredményez. A
vallás, többek között, az ember és a szakrális kép közötti viszony. Az alázat, az egyszerűség
alatt sajnos ma csak valami csepegős jámborságot értenek. Az egyszerűség alatt a szakrális
kép és az ember között lévő viszony ürességét kell érteni, mert ami üres az a legegyszerűbb,
ezért a legközvetlenebb. Ez jelenti az ember és a szent közötti végtelenül közeli és végtelenül
távoli viszonyt. A végtelen közelség és a végtelen távolság az alapja az archetípus
tudatosodásának. A tudat és a kép között, végtelenül nagy a távolság, mert a transzcendens
végtelenre utal, de ugyanakkor végtelenül közel is van a tudathoz, mert e nélkül nem
emelkedhetne a tudatba. Ennek köszönhető a kép mozgásának vertikalitása, a végtelen
távolság és végtelen közelség szembenállásának. Amit az egyszerűség üressége egyesít, mert az
egyszerűségben nincsen távolság.
Az egyszerűség az, ami nem akar magának semmit, mert elveszítené az ürességét,
egyszerűségét. A kép által uralttá az válik, aki magának akarja a képet, ezzel meg akarja
állítani vertikális mozgásában a tudat és tudattalan között, hogy önmagáért legyen az övé. Az
egyszerűség üressége, ha a kép megérinti, nem ragadja meg, mert az üresség révén a viszony,
csak érintőleges. Ezért mozgásában tovább engedi, meghagyja a kép szabadságát, így neki is
megmarad a szabadsága, mert a képek, ha az ember ragaszkodik hozzájuk, megfosztják
szabadságától. Ha a kép állandóan a tudatban marad, megszállja a tudatot. Az egyszerűség
ébersége az, amely képes állandóan elengedni a képet, amikor a tudat szintjére felemelkedett,
hogy újra visszatérjen a tudattalanba, ahol az ő helye, hogy utána meg újra felemelkedjen a
tudatba. A képeknek ez a szabad mozgása, eredményezi a harmonikus kapcsolatot a tudat és
tudattalan között. Amíg Nyugat a tudattalanban felejti a képeket, és azok totalitárius,
nacionalista eszmék kényszerképzeteként kényszerülnek vissza a tudatba, pusztító erőkként,
addig a tudatban kényszeresen ott tartott képek, megszállják a tudatot és vallási fanatizmus
eredményeznek. Az élő vallásosság, nem más, mint a tudattalan szakrális képeinek spontán,
vertikális mozgása, a tudat és tudattalan között és az így létrejövő élő kapcsolat a kettő között.
Az egyszerűség üresség. Az üresség egyesíti a végtelenül távolt és a végtelenül közelt, mely
minden vertikális mozgást lehetővé tesz. Az üres nem zárja ki, nem tagadja a képet, mert nem
ragadja meg, viszonya csak érintőleges vele, ezért állandóan elengedi, nem csinál bálványt,
nem csinál dogmát belőle. Az ürességben a kép van is, meg nincs is, mert a kép maga is üres,
aki megpróbálja megragadni, annak pusztító energiává telítődik. Ezért mozog szabadon a kép
az ürességben, a végtelenül közel és végtelenül távol között, és így soha nem válik akadájjá,
mint öncél, illúzió. Az ürességben, ami nem más, mint a végtelen szabadság, egyszerűsége,
végül is az ember és a transzcendens kép közötti egyszerű viszony, amit Mózes sarutlansága
fejez ki, az archetípus képi nyelvén, valami olyan, amit csak tagadással írhatunk csak le: nem
viszony. A transzcendens kép saját élete az, hogy elmerül a végtelenben, a Semmiben,
megszűnik kép lenni, és a Semmiből újrateremtődve, megint a tudatban, a végtelen közelben,
újra megjelenik. Az élő képnek, mindig, így újjá kell születnie. Az élő tudat egyszerű, ezért
ugyanakkor üres is, ezért hagyja, hogy képei elhagyják, kiüresedjen, hogy így képei újra
teremtődjenek, a Semmiben. Ettől lesz a tudat élő.
A kép azért oldódik fel a Semmiben, a végtelenben, mert maga is üres. Üresként, de egyben
látható képként kapcsolja össze a végtelenül távolit a végtelenül közelivel, így a láthatót a
Láthatatlannal.
Az üresség ébersége hagyja a képeket természetes vertikális mozgásukban, ami a láthatót
összeköti a Láthatatlannal. Ez nem erőlteti, jóga gyakorlatokkal, a tudat egyoldalú
kiüresítését, hanem az üresség éberségével hagyja a képeket elmerülni a végtelenben,
feloldódni, mert ez a vertikális mozgás az ők természetes útjuk. Az ürességet sem kell
erőltetni, „elérni”, mert az üresség alapja a végtelenül távol és végtelenül közel, a nem
mérhető, vagyis az, hogy nincsen távolság, ahol nincsen távolság az üres, és ott nem kell elérni
semmit.
A tudattalannak való hátat fordítás, a képeknek való háttal levés, a képek felé való egyoldalú
odafordulás, egyaránt azt eredményezi, hogy a képek statikussá válnak, mozgásuk megszűnik,
és megállnak félúton, ég és föld között. Ebben a statikus állapotban, elvész ürességük - ezért is
szűnik meg vertikális mozgásuk, mert az csak üresként lehetséges – mert telivé válnak a
negatív energiáktól, mit a mozgásuk hiánya eredményez. A végtelenből jövő teremtő
energiáknak, a statikusság következtében, a kép nem engedelmeskedik, és így pusztító
energiákká alakulnak át.
Nem ez fenyeget, nem az fenyeget, nem ezt vagy azt fenyegetik, a szélsőségesek, az iszlám
terror a demokráciát, a zsidó összeesküvés az emberiséget, a nagytőke a nemzetet, kelettől
nyugatig és fordítva, a kollektív tudattalanja fenyegeti az emberiséget. Nyugat esetében
elanyagiasodásról beszélünk. De az anyag a tudattalan archetípusának szimbóluma is. Tehát a
tudattalanja által uralt emberről van szó. A konfliktus forrása a nyersanyag, ami a föld alatt
rejlik. A föld alatt nem más, mint a tudattalan archetípusának szimbóluma, melynek
hatalmába került az ember. Tehát ha elemezzük, tudatosítjuk a konfliktusban szereplő
képeket, rájövünk, hogy archetípusokkal van dolgunk, kívül is, nem csak belül, a konfliktus
forrása a kollektív tudattalan, az ő archetípusai. Az atomtól fél az ember. Csernobil, nem volt
csak technikai katasztrófa. Ott a kollektív tudattalan is megszólalt, az ő képi nyelvén. Valami
túlterheltség van, és az nem más, mint a kollektív tudattalan nyomásától való túlterheltség, és
robbanással fenyeget. Ennek a jelei az elszórt, még elszórt robbanások, látszólag ok nélküli,
vagy ideológiailag alátámasztott, váratlan mészárlással járó lövöldözések, Brevik. Az
atomenergia nem más, mint az anyagban rejlő, hatalmas belső energia, mi külső behatásra
robban. Természetes folyamatként a bomlása nem veszélyes. De, ha a természetes folyamat
megszakad, kitermelik természetes, „tudattalan” környezetéből, pusztítóvá válik. Az atom
belső energiája, nagyon hasonló a tudattalanéhoz. Az atom, belső energiájától való
fenyegetettség, nem más, mint a kollektív tudattalan felgyülemlett energiáitól való
fenyegetettség.
A kollektív tudattalan működését úgy képzelem, mint a közlekedő edényét. A tudattalan
szintjén, amit nyugat a tudattalanba folyt, az a feszültség kitör, ahol a feszültség még nagyobb
a tudattalanba, és az ellenállás még kisebb vele szemben. Mert a diktaturában, mint Atom-
Kórea, nagyobb is a feszültség a kollektív tudattalan szintjén, mert a diktatúra épp a kollektív
tudattalan archetipális kitörése, és a külső kontrol is gyengébb, mert vulkanikus kitörésről
van szó. Vagy az iszlám államok volt és jelen diktatúrái, ahol meg a vallási archetípusok
közvetlen jelenléte miatt, nagyobb a feszültség, belülről a tudattalan felől, na meg erre rájön a
diktatúra, mint archetipális vulkánkitörés, ahol a látszat ellenére a külső kontroll gyenge, a
nagy belső feszültség következtében, ezért rövid életűek a diktatúrák.
A közlekedő erők törvénye alapján, Nyugat belső feszültsége, a kollektív tudattalanja szintjén,
ide tevődik át és ezeken a helyeken robbant, vagy robbanhat. Nyugat így provokálhat a
kollektív tudattalanja szintjén, társadalmi robbanásokat, konfliktusokat, minek a külső csak
szinkrónja, valójában egy eseményről van szó. Csak az a helyzet, hogy a tudattalan szintjén,
semmi nincsen visszahatás nélkül. Mint Izrael bűnössége estében, a külső csapás, amit maga a
nép bűnössége provokált ki, nem marad el, mint visszahatás, mindez a kollektív tudattalan
szintjén, mert ez a szimbolikus leírás, az archetípusok működésének, viszonyának leírása,
azok képi nyelvén.
Ennek a fenyegetettségnek képtelen a ráció, ennek tudománya ellenállni. Csak üres jelszavak
ilyen szempontból, hogy konfliktuskezelés, probléma megoldás, és az ehhez hasonló szép
szavak. Az elmének le kell merülnie önön mélységeibe, és megbékülve onnan visszatérnie,
mert az embernek ki kell békülnie tudattalanjával, más kiút nincsen. De mivel a tudattalan
képeinek transzcendens jellegük van, az embernek Istennel is ki kell békülnie, vissza kell
fordulnia az Ősforrásához, mert az apokalipszisek, amikkel csak a média riogat végül valóra
válnak. Az apokalipszis a tudattalan kitörése, az archetípusok nem kontrolált kitörése.
Divatjuk a nagy belső feszültségre utal, mi a tudattalanban feszül.
Zen jegyzet  -  Nyugat és az iszlám fundamentalizmus, kollektív tudattalanba nyúló gyökerei

More Related Content

What's hot

Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: 1 A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progr
Kozma Szilárd: 1  A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progrKozma Szilárd: 1  A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progr
Kozma Szilárd: 1 A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progrKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaVioletta Joó
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 20 - 2021 noi 25
Insemnari, feljegyzések    2021 noi 20 - 2021 noi 25Insemnari, feljegyzések    2021 noi 20 - 2021 noi 25
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 20 - 2021 noi 25Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8Nagy Attila (Mihai)
 
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenMemoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenNagy Attila (Mihai)
 
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Nagy Attila (Mihai)
 
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapja
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapjaZen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapja
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapjaNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14Nagy Attila (Mihai)
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás Kozma Botond Szilárd
 
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...Nagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29Nagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...Nagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...
Székely nemzeti anarchizmus -  Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...Székely nemzeti anarchizmus -  Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...
Székely nemzeti anarchizmus - Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...Nagy Attila (Mihai)
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)kalandor
 
What's hot (20)

Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Kozma Szilárd: 1 A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progr
Kozma Szilárd: 1  A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progrKozma Szilárd: 1  A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progr
Kozma Szilárd: 1 A személyiség- és férfiasság- ellenes karma-progr
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 20 - 2021 noi 25
Insemnari, feljegyzések    2021 noi 20 - 2021 noi 25Insemnari, feljegyzések    2021 noi 20 - 2021 noi 25
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 20 - 2021 noi 25
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 31 - 2022 ian 8
 
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szembenMemoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
Memoar - Kozma Szilard asztrologus felelőtlensege egy beteggel szemben
 
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
Gondolati napló - Puli feljegyzései VII.
 
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapja
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapjaZen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapja
Zen publicisztika - Tőkés László forradalmárságának feminin alapja
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1Insemnari, feljegyzések   2021 noi 29 - 2021 dec 1
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 29 - 2021 dec 1
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 8 - 2021 dec 14
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
 
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
 
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29Insemnari, feljegyzések   2021 noi 25 - 2021 noi 29
Insemnari, feljegyzések 2021 noi 25 - 2021 noi 29
 
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...
 
Székely nemzeti anarchizmus - Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...
Székely nemzeti anarchizmus -  Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...Székely nemzeti anarchizmus -  Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...
Székely nemzeti anarchizmus - Extra ecclesiam nulla salus és a székely auton...
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
 
Viewers also liked

〈青字歌〉
〈青字歌〉〈青字歌〉
〈青字歌〉cheuk1991
 
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_Perbup no. 31_ttg_uang_makan_
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_Nandang Sukmara
 
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakket
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakketIECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakket
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakketEASI
 
Инвестиционная привлекательность Татарстана.
Инвестиционная привлекательность Татарстана.Инвестиционная привлекательность Татарстана.
Инвестиционная привлекательность Татарстана.Atner Yegorov
 
Apresentação Oficial - Green Planet Life
Apresentação Oficial - Green Planet LifeApresentação Oficial - Green Planet Life
Apresentação Oficial - Green Planet Lifegreenplanetbrasiloficial
 
Tenelema josé dumpr
Tenelema josé dumprTenelema josé dumpr
Tenelema josé dumprA Tenelema
 
Licencias creative commons
Licencias creative commonsLicencias creative commons
Licencias creative commonsvenecisne
 
Зачем покупателям текст на странице?
Зачем покупателям текст на странице?Зачем покупателям текст на странице?
Зачем покупателям текст на странице?Astra Media Group, Russia
 
Viewers also liked (14)

〈青字歌〉
〈青字歌〉〈青字歌〉
〈青字歌〉
 
Dale Carnegie
Dale CarnegieDale Carnegie
Dale Carnegie
 
Meio ambiente 2
Meio ambiente 2Meio ambiente 2
Meio ambiente 2
 
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_Perbup no. 31_ttg_uang_makan_
Perbup no. 31_ttg_uang_makan_
 
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakket
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakketIECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakket
IECBW kiest voor EASI Financials als nieuw boekhoudsoftwarepakket
 
Инвестиционная привлекательность Татарстана.
Инвестиционная привлекательность Татарстана.Инвестиционная привлекательность Татарстана.
Инвестиционная привлекательность Татарстана.
 
Paper 2
Paper 2Paper 2
Paper 2
 
Natura
NaturaNatura
Natura
 
Alejandro
AlejandroAlejandro
Alejandro
 
Apresentação Oficial - Green Planet Life
Apresentação Oficial - Green Planet LifeApresentação Oficial - Green Planet Life
Apresentação Oficial - Green Planet Life
 
Tenelema josé dumpr
Tenelema josé dumprTenelema josé dumpr
Tenelema josé dumpr
 
Gerações
GeraçõesGerações
Gerações
 
Licencias creative commons
Licencias creative commonsLicencias creative commons
Licencias creative commons
 
Зачем покупателям текст на странице?
Зачем покупателям текст на странице?Зачем покупателям текст на странице?
Зачем покупателям текст на странице?
 
Similar to Zen jegyzet - Nyugat és az iszlám fundamentalizmus, kollektív tudattalanba nyúló gyökerei

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Nagy Attila (Mihai)
 
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdf
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdfEgy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdf
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-életeZen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-életeNagy Attila (Mihai)
 
Similar to Zen jegyzet - Nyugat és az iszlám fundamentalizmus, kollektív tudattalanba nyúló gyökerei (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 27 - 2022 dec 30.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 dec 4 - 2022 dec 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 25 - 2022 iuli 27.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 mai 13 - 2023 mai 27.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
Insemnari, feljegyzések - 2021 dec 14 - 2021 dec 18
 
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
 
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdf
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdfEgy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdf
Egy székely meditációi - A német zöld fasizmus.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 iuli 7 - 2022 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 21 - 2023 ian 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 oct 2 - 2022 oct 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 noi 29 - 2022 dec 4.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 ian 26 - 2023 ian 29.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 sept 2 - 2022 sept 4.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 feb 14 - 2023 feb 18 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 12 - 2022 aug 15.pdf
 
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-életeZen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete
Zen jegyzet - A rendezvények emberének pszeudo-élete
 
More from Nagy Attila (Mihai)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Nagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Nagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfNagy Attila (Mihai)
 
More from Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 6 - 2023 mai 13.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 apr 23 - 2023 mai 5.pdf
 
Zen jegyzet - Nyugat és az iszlám fundamentalizmus, kollektív tudattalanba nyúló gyökerei

  • 1. Hogy Idát, Bumm Ládával, lefejezték, tévedés. Az al-Kaidát, bin Laden, a Fehér Ház számára egyenes adásban közvetített, kinyírásával nem fejezték le. Nyugat, mivel csak a külsőben érzékeli a rosszat, csak magán kívül, mivel kollektív tudattalanja felől tudattalan, abban az illúzióban él, hogy elég a rosszat fizikailag megsemmisíteni. Elhallgatja, hogy az eredmény, csak látszólagos. Miért?! Mert a direkt kontaktus az iszlámmal, a kollektív tudattalan szintjén az elsődleges. Onnan mozdul elsődlegesen minden, a nem tudatos rétegben. A kollektív tudattalan szintjén, a dolgok fordítva működnek. Aki provokálja az iszlámot, tudattalan állapotával, mert ez az elsődleges ok, az épp nyugat. Izrael prófétái, mikor a nép bűneiről beszéltek, melynek büntetése volt egy külső hatalom támadása, lényegében ezt írták le az archetípusok szintjén. A bűn belső állapot, a kollektív tudattalanig nyúlik le, és az provokálja azt, ami maga is démoni, a külső ellenséges birodalmat, ami csak a kollektív tudattalanba nyúlik le. A fundamentalizmus az, amikor a szent, démonikét nyilvánul meg, a tudattalan erők, tudattalan dominanciájaként. A terrorizmus reális veszély, de még nagyobb veszély, ha annak közös, tudattalan gyökerei, mindkét fél számára, nyugat és az iszlám fundamentalizmus számára, nem tudatosodnak, és csak külső ellenségként éli meg mindkettő. Kettőjük közös problémája, tudatuk rossz viszonya a tudattalannal. A Beszélő egyik számában, egy cikk jelent meg, mely az iszlám terrort úgy mutatja be, mely a káoszt akarja előidézni a rendben, mely ugye Nyugat. Itt, mintha a jó és rossz mitologikus harcáról volna szó, rejtetten. Valahol ez is mutatja a kollektív tudattalanba nyúló problémát, a kollektív tudattalan, az archetípusok tudattalan dominanciáját. De Nyugat tényleg a rendet képviseli, mely a káoszból jött létre? A tudattalan nem más, mint a kaotikus állapot, melynek tudatosítása - részben, mert teljesen nem lehet – nyomán jön létre a rend. A rend nem más, mint a megvalósult Egész, Teljesség, az ember, mint egész, teljesség, és nem a Nyugat által értett, pusztán csak külső szabályozáson alapuló külső rend. Nyugat, mivel tudata nem akar tudomást venni tudattalanjáról, a tudattalan kollektivításának uralma alatt van. A fenyegető belső káosszal szemben, pusztán csak külső, pusztán csak szociális renddel, szabályokkal védekezik. Minél inkább védekezik, minél inkább szabályoz, annál inkább hátat fordít tudattalanjának, és ez által növekszik a belső káosz, a tudattalan erőinek kaotikus állapota, mert a káosz, egy állandóan mélyülő állapot. A kollektivitás uralma, nyomása, a tudattalan felől, egy külső, kaótikus kollektivitást eredményez, vagyis az identitás nélküli tömeget. A káosz, így egyaránt külső, belső. A szociális rendszabályok jól funkcionálása, még, keltik csak azt az illúziót, hogy Nyugat rend. A tömeg, ami Nyugaton van, hiába, hogy egyenlőre szabályoknak engedelmeskedik, nem rend, hanem álcázott káosz. A Beszélő cikkének szerzője, alapállásában téved, amikor káoszról és rend ellentétéről beszél, Nyugat és az iszlám esetében. Ortega már nagyon rég leírta, hogy a tömeg ural mindent. Vagyis a tudattalanban rejlő káosz, mely külső kollektivításként jelenve meg, felszámol minden szellemi rendet, vagy épp a szellemi rend hiányában jelenik meg, válik dominánsá. A külső szociális rend teherbírása egyre csökken, a kollektív tudattalan felől jövő támadásokkal szemben, mutatja, épp a jól szervezett nyugati államokban, leginkább az Egyesült Államokban történő spontán mészárlások. Épp ahol a jól szervezettséggel fordítanak leginkább hátat a kollektív tudattalannak ott hívják ki ezzel maguk ellen a kollektív tudattalant. Ez a túlfeszített kollektív tudattalan, az emberiség kollektív tudattalanja szintjén, ahol minden mindennel összefügg, nincsen távolság, provokálóan hat az iszlám kollektív tudattalanjára, az meg viszont, kölcsönösen. A bűn nem más, mint valami negatív túlfeszítettség a lélekben, mi magán túl is hat. Ha Nyugat a tudattalannak való hátat fordítást jelenti, az egyoldalú racionalitás révén, minek a következtében, a tudattalantól valóan uralttá válik, és ez által egy rejtett káoszá lesz, addig a fundamentalizmus, az iszlám fundamentalizmus, épp a racionalitást nélkülöző, egyoldalúan a tudattalan képei felé fordulás által lesz a kollektív tudattalan által dominálttá, a vallási archetípusok fogja. Az iszlám mitológiában, de amúgy az egész keletében, nyugat a lemenőt, tehát az anyagias negatívat jelenti. Azon kívül, hogy nyugat tényleg anyagias, az iszlám
  • 2. mitikus képe vetül rá, valami fajta szinkronról van szó. De ez azt is jelenti, hogy az iszlám viszonya nyugathoz, belülről, archetipálisan dominált, és ez az elsődlegesen meghatározó, nem nyugat anyagiassága, mit az iszlám nyugat szemére vet. Az iszlám fundamentalizmus esetben is, a tudattalan dominanciájáról van szó, mint Nyugat esetében, mely az iszlám esetében is a káoszt eredményezi, ezért teremt káoszt az iszlám terror. A bálványimádás nem más, mint az archetípusok fogjának lenni. Az iszlám fundamentalizmus esetben is a külső válik hangsúlyossá, a külső rend szigorúsága, épp úgy, mint nyugat esetében, mert ebben az esetben is a kollektív tudattalan támadásáról van szó, mivel szemben a külső rend szigorával védekeznek. A külső nem más, mint a horizontális dominanciája, ez a közös Nyugatban és a fundamentalizmusban, vagyis a bálványimádás. A probléma, mindkettőben, az élő vertikalitás hiánya, amely rendet teremt a káoszban, a Logosz, mely a teremtésnél a káoszból, ott volt. Rendet az teremt, aki megvilágosít, a Lélek, melynek működése a legkevésbé köthető külső szabályokhoz. A zsidók esetében a nép, mindig a bálványimádás bűnébe volt bűnös, amikor külső erők támadták meg. Gyakorlatilag a birodalom sem volt más, ami megtámadta, bálványimádó, a nagyság bálványának imádója – modern korunk is ez. Mindkettő a kollektív tudattalan felől dominált, belülről kaotikus, és ezért csak a horizontális szintjén találkoznak. Két konfliktusos, a tudattalanja felől, már eleve a kollektív tudattalan szintjén is, természetes, hogy konfliktusba keveredik, egymást kölcsönösen provokálják a konfliktusos, kaotikus tudattalanjuk szintjén. Egymást kölcsönösen vonzzák. Ez pont ugyan olyan, mint két részeg esete, kik egymásba kötnek, hogy ki kezdte nem lehet tudni. A próféták Isten büntetéséről beszélnek. De nagyon érdekes az, hogy Isten, egy „Isten ellenes” erővel büntet, tehát egy azonos erkölcsi minőségűvel, mint Izrael, ki bálványt imád. Tehát ez azt bizonyítja, hogy ez nagyon is a kollektív tudattalan szintjén működik, annak mitikus, archetipális leírása. Mert ott hatnak egymás ellenében a tudattalan különböző erői, mivel tudattalanok maradtak, pusztán tudattalan erőként működve, ezért egymást ingerelve. Korunk, pusztán szociológiai alapú konfliktuskezelése, üres jelszó, ha a tudattalant kihagyja a játékból. Márpedig, Nyugat, épp azt hagyja ki. Mert az iszlám és nyugat konfliktusa, alapvetően a kollektív tudattalan szintjén keletkezett konfliktus, melyről egyik sem akar tudomást szerezni. Az iszlám fundamentalizmus nagyon mélyen gyökerezik a vallási archetípusok szintjén a kollektív tudattalanban, Nyugat épp ennek az ellentéte. Épp ezért mindkettő egyformán ki van téve a kollektív tudattalan felől jövő támadásnak. Egyik a közelség, a másik a távolság révén. Ettől meg a szigorú, vagy langyos vallásgyakorlás sem véd meg. A vallások, a modern ember, azt hiszi, tetszőleges a viszonya a vallási képekhez, elég azonosulni velük, elfogadni gondolatilag, vagy gyakorolni, minél odaadóbban. A gondolati azonosulás rejtett közömbösség, túl nagy a távolság, ezért nem emelkedik a tudatba az archetípus, csak „külső” marad, az, ami belső. Az iszlám fundamentalizmus esetében, az odaadás, belső. Itt a távolság igen kicsi a kép és a tudat között, ezért nem tudatosodik az archetípus. Ekkor meg pusztító erővé alakul. Ma a vallási kérdésekkel foglalkozók, vagy a vallásosak esetében, hiányzik az a vallásos tapasztalati tudás, ami Mózes öt könyvében írva van. Mózes nem láthatta Isten arcát, mert ha igen meghalt volna. Ez nem csak puszta irodalmi metafora, melynek úgymond csak szimbólikus jelentése van. Csak valami közvetett, jámbor mondanivalója van, vagyis csak úgymond mondanivalóval bír. A szent élménye, ahogy teremtő, úgy pusztító valóság is, két arca van, amivel sajnos, morális kérdésként, a nyugati kereszténység nem tud mit kezdeni. Mózes az égő csipkebokorhoz nem mehetett közel. A szent élményéhez, távolságra van szükség és egyszerűségre, mert Mózesnek le kellett oldania saruit. Ez nem a tekintélynek kijáró formális tisztelet. A tudatba emeléshez, a tudatosításhoz, hogy a tudat is elvégezze a maga dolgát, feldolgozza, közösen a tudattalannal, annak rejtett tudatával, a kettő egyesülve, távolságra van szükség. A tudatosodás alapja a szemben állás, mi távolság nélkül nincsen. A sarutlanság az egyszerűséget jelenti, az üresség egyszerűségét. Egyszerűség üressége nélkül
  • 3. nincsen távolság. Mert ha nincsen az egyszerűség üressége, akkor a távolságot a nagyság igézete tölti be, mert az archetípus által való domináltság felfuvalkodottságot eredményez. A vallás, többek között, az ember és a szakrális kép közötti viszony. Az alázat, az egyszerűség alatt sajnos ma csak valami csepegős jámborságot értenek. Az egyszerűség alatt a szakrális kép és az ember között lévő viszony ürességét kell érteni, mert ami üres az a legegyszerűbb, ezért a legközvetlenebb. Ez jelenti az ember és a szent közötti végtelenül közeli és végtelenül távoli viszonyt. A végtelen közelség és a végtelen távolság az alapja az archetípus tudatosodásának. A tudat és a kép között, végtelenül nagy a távolság, mert a transzcendens végtelenre utal, de ugyanakkor végtelenül közel is van a tudathoz, mert e nélkül nem emelkedhetne a tudatba. Ennek köszönhető a kép mozgásának vertikalitása, a végtelen távolság és végtelen közelség szembenállásának. Amit az egyszerűség üressége egyesít, mert az egyszerűségben nincsen távolság. Az egyszerűség az, ami nem akar magának semmit, mert elveszítené az ürességét, egyszerűségét. A kép által uralttá az válik, aki magának akarja a képet, ezzel meg akarja állítani vertikális mozgásában a tudat és tudattalan között, hogy önmagáért legyen az övé. Az egyszerűség üressége, ha a kép megérinti, nem ragadja meg, mert az üresség révén a viszony, csak érintőleges. Ezért mozgásában tovább engedi, meghagyja a kép szabadságát, így neki is megmarad a szabadsága, mert a képek, ha az ember ragaszkodik hozzájuk, megfosztják szabadságától. Ha a kép állandóan a tudatban marad, megszállja a tudatot. Az egyszerűség ébersége az, amely képes állandóan elengedni a képet, amikor a tudat szintjére felemelkedett, hogy újra visszatérjen a tudattalanba, ahol az ő helye, hogy utána meg újra felemelkedjen a tudatba. A képeknek ez a szabad mozgása, eredményezi a harmonikus kapcsolatot a tudat és tudattalan között. Amíg Nyugat a tudattalanban felejti a képeket, és azok totalitárius, nacionalista eszmék kényszerképzeteként kényszerülnek vissza a tudatba, pusztító erőkként, addig a tudatban kényszeresen ott tartott képek, megszállják a tudatot és vallási fanatizmus eredményeznek. Az élő vallásosság, nem más, mint a tudattalan szakrális képeinek spontán, vertikális mozgása, a tudat és tudattalan között és az így létrejövő élő kapcsolat a kettő között. Az egyszerűség üresség. Az üresség egyesíti a végtelenül távolt és a végtelenül közelt, mely minden vertikális mozgást lehetővé tesz. Az üres nem zárja ki, nem tagadja a képet, mert nem ragadja meg, viszonya csak érintőleges vele, ezért állandóan elengedi, nem csinál bálványt, nem csinál dogmát belőle. Az ürességben a kép van is, meg nincs is, mert a kép maga is üres, aki megpróbálja megragadni, annak pusztító energiává telítődik. Ezért mozog szabadon a kép az ürességben, a végtelenül közel és végtelenül távol között, és így soha nem válik akadájjá, mint öncél, illúzió. Az ürességben, ami nem más, mint a végtelen szabadság, egyszerűsége, végül is az ember és a transzcendens kép közötti egyszerű viszony, amit Mózes sarutlansága fejez ki, az archetípus képi nyelvén, valami olyan, amit csak tagadással írhatunk csak le: nem viszony. A transzcendens kép saját élete az, hogy elmerül a végtelenben, a Semmiben, megszűnik kép lenni, és a Semmiből újrateremtődve, megint a tudatban, a végtelen közelben, újra megjelenik. Az élő képnek, mindig, így újjá kell születnie. Az élő tudat egyszerű, ezért ugyanakkor üres is, ezért hagyja, hogy képei elhagyják, kiüresedjen, hogy így képei újra teremtődjenek, a Semmiben. Ettől lesz a tudat élő. A kép azért oldódik fel a Semmiben, a végtelenben, mert maga is üres. Üresként, de egyben látható képként kapcsolja össze a végtelenül távolit a végtelenül közelivel, így a láthatót a Láthatatlannal. Az üresség ébersége hagyja a képeket természetes vertikális mozgásukban, ami a láthatót összeköti a Láthatatlannal. Ez nem erőlteti, jóga gyakorlatokkal, a tudat egyoldalú kiüresítését, hanem az üresség éberségével hagyja a képeket elmerülni a végtelenben, feloldódni, mert ez a vertikális mozgás az ők természetes útjuk. Az ürességet sem kell erőltetni, „elérni”, mert az üresség alapja a végtelenül távol és végtelenül közel, a nem mérhető, vagyis az, hogy nincsen távolság, ahol nincsen távolság az üres, és ott nem kell elérni semmit.
  • 4. A tudattalannak való hátat fordítás, a képeknek való háttal levés, a képek felé való egyoldalú odafordulás, egyaránt azt eredményezi, hogy a képek statikussá válnak, mozgásuk megszűnik, és megállnak félúton, ég és föld között. Ebben a statikus állapotban, elvész ürességük - ezért is szűnik meg vertikális mozgásuk, mert az csak üresként lehetséges – mert telivé válnak a negatív energiáktól, mit a mozgásuk hiánya eredményez. A végtelenből jövő teremtő energiáknak, a statikusság következtében, a kép nem engedelmeskedik, és így pusztító energiákká alakulnak át. Nem ez fenyeget, nem az fenyeget, nem ezt vagy azt fenyegetik, a szélsőségesek, az iszlám terror a demokráciát, a zsidó összeesküvés az emberiséget, a nagytőke a nemzetet, kelettől nyugatig és fordítva, a kollektív tudattalanja fenyegeti az emberiséget. Nyugat esetében elanyagiasodásról beszélünk. De az anyag a tudattalan archetípusának szimbóluma is. Tehát a tudattalanja által uralt emberről van szó. A konfliktus forrása a nyersanyag, ami a föld alatt rejlik. A föld alatt nem más, mint a tudattalan archetípusának szimbóluma, melynek hatalmába került az ember. Tehát ha elemezzük, tudatosítjuk a konfliktusban szereplő képeket, rájövünk, hogy archetípusokkal van dolgunk, kívül is, nem csak belül, a konfliktus forrása a kollektív tudattalan, az ő archetípusai. Az atomtól fél az ember. Csernobil, nem volt csak technikai katasztrófa. Ott a kollektív tudattalan is megszólalt, az ő képi nyelvén. Valami túlterheltség van, és az nem más, mint a kollektív tudattalan nyomásától való túlterheltség, és robbanással fenyeget. Ennek a jelei az elszórt, még elszórt robbanások, látszólag ok nélküli, vagy ideológiailag alátámasztott, váratlan mészárlással járó lövöldözések, Brevik. Az atomenergia nem más, mint az anyagban rejlő, hatalmas belső energia, mi külső behatásra robban. Természetes folyamatként a bomlása nem veszélyes. De, ha a természetes folyamat megszakad, kitermelik természetes, „tudattalan” környezetéből, pusztítóvá válik. Az atom belső energiája, nagyon hasonló a tudattalanéhoz. Az atom, belső energiájától való fenyegetettség, nem más, mint a kollektív tudattalan felgyülemlett energiáitól való fenyegetettség. A kollektív tudattalan működését úgy képzelem, mint a közlekedő edényét. A tudattalan szintjén, amit nyugat a tudattalanba folyt, az a feszültség kitör, ahol a feszültség még nagyobb a tudattalanba, és az ellenállás még kisebb vele szemben. Mert a diktaturában, mint Atom- Kórea, nagyobb is a feszültség a kollektív tudattalan szintjén, mert a diktatúra épp a kollektív tudattalan archetipális kitörése, és a külső kontrol is gyengébb, mert vulkanikus kitörésről van szó. Vagy az iszlám államok volt és jelen diktatúrái, ahol meg a vallási archetípusok közvetlen jelenléte miatt, nagyobb a feszültség, belülről a tudattalan felől, na meg erre rájön a diktatúra, mint archetipális vulkánkitörés, ahol a látszat ellenére a külső kontroll gyenge, a nagy belső feszültség következtében, ezért rövid életűek a diktatúrák. A közlekedő erők törvénye alapján, Nyugat belső feszültsége, a kollektív tudattalanja szintjén, ide tevődik át és ezeken a helyeken robbant, vagy robbanhat. Nyugat így provokálhat a kollektív tudattalanja szintjén, társadalmi robbanásokat, konfliktusokat, minek a külső csak szinkrónja, valójában egy eseményről van szó. Csak az a helyzet, hogy a tudattalan szintjén, semmi nincsen visszahatás nélkül. Mint Izrael bűnössége estében, a külső csapás, amit maga a nép bűnössége provokált ki, nem marad el, mint visszahatás, mindez a kollektív tudattalan szintjén, mert ez a szimbolikus leírás, az archetípusok működésének, viszonyának leírása, azok képi nyelvén. Ennek a fenyegetettségnek képtelen a ráció, ennek tudománya ellenállni. Csak üres jelszavak ilyen szempontból, hogy konfliktuskezelés, probléma megoldás, és az ehhez hasonló szép szavak. Az elmének le kell merülnie önön mélységeibe, és megbékülve onnan visszatérnie, mert az embernek ki kell békülnie tudattalanjával, más kiút nincsen. De mivel a tudattalan képeinek transzcendens jellegük van, az embernek Istennel is ki kell békülnie, vissza kell fordulnia az Ősforrásához, mert az apokalipszisek, amikkel csak a média riogat végül valóra válnak. Az apokalipszis a tudattalan kitörése, az archetípusok nem kontrolált kitörése. Divatjuk a nagy belső feszültségre utal, mi a tudattalanban feszül.