2. SMART Célok
(coaching ülésben és házi feladatnak is használható)
Nem azonos a coaching folyamatok célkitűzésével! – Kedves coach kollégám – csak akkor akarj
SMART célokra szerződni az ügyfeleddel, ha valóban vállalod, hogy a lenti kérdéseken viszed végig! A
másutt olvasható SMART célkitűzés csak az ülés végén használható)
Az eszköz célja
Jól körüljárva lehet coaching folyamatcélhoz vezető technika, azonban elsősorban a rövid távú,
cselekvésorientált célok megfogalmazására alkalmas. Nem vizualizálás, nem álmodozás, hanem
tervezési folyamat első lépéseként használható. Ezért a coaching folyamatokban a konkrét
tevékenység és vállalások megfogalmazására jó.
Felvezető kérdések
Mi az, ami most első feladatodként, tervedként megfogalmaznál?
Hogyan használjuk
Mindenképpen a különböző céllal futó coaching ülések második felében, az eredmények, légkör
megszilárdítására, hogy konkrét cselekvés legyen a terméke az együttműködésnek.
SMART célok – okos célok vagy magyarított verzióban KEMÉNY célok meghatározott
tulajdonságokkal rendelkeznek:
S (simple/specific) = konkrét, specifikus végeredményt rögzítenek
M (measurable) = mérhető, ellenőrizhető
A (attractiv) = fontos, jelentős, értelmes
R (realistic) = elérhető
T (timed) = időzített
Coaching kérdések
S - Mi a konkrét a célod? Hogyan tudnád röviden megfogalmazni? Jól körvonalazott, megfogható
végeredményként mit várnál?
M – Coaching célhoz: Honnan fogod tudni, hogy elérted a célodat? Mi lesz más? Te miben leszel
más? Cselekvési célhoz: mi mennyi? hány?
A – Számodra fontos ez a cél? Mit adna ez neked? Ki lehetnél, ha eléred ezt a célt? Vonzó annyira,
hogy ne csak rövid, hanem hosszabb távra is vállalj érte feladatokat, változásokat?
R – Ha mostani körülményeid mellett még nem is, mégis látod esélyét, hogy változtatások sorával
elérjed ezt a célt? és azt ami ebből neked igazán fontos?
3. T – Mennyi időt szentelsz ennek a célnak? Meddig vagy hajlandó kitartani a változtatások mellett? Mi
az az elmozdulás az életedben, amit ha a coaching kapcsán eredményként érzékelsz, akkor annak
hatására hajlandó lennél hosszabbítani?
Megjegyzés: a vizualizációkhoz kapcsolódóan jelen időben és valóban legkonkrétabb (Ft, kg, stb)
végtermékkel és konkrét dátummal (márc. 15-ig) megfogalmazott célokról én a coaching folyamat
szempontjából nem tartok sokat. Úgy gondolom, hogy a coaching célok célja, hogy elindítsa az
ügyfelünket. Coaching feladat még, hogy benne tartsuk a változtatási folyamatában, amíg meg nem
szilárdulnak a kapcsolódó szokásai, meg nem tanulja a változás irányú működést és életvitelt. Eddig
tart, ill. eddig hatékony a coaching együttműködés.
Mik lehetnek a céljaid a
a. Karrier/vállalkozás
b. Anyagiak és bőség
c. Család és barátok
d. Élmények, pihenés és szórakozás
e. Egészség és sport
f. Szerelmi élet
g. Személyes és spirituális fejlődés
h. Környezet területén?
Mit tudsz még a változási folyamat megkezdése előtt tenni azért, hogy ezekhez a célokhoz közelebb
kerülj?
4. Ez a könyv Wiesner Edit mester coach coach képzéséhez kapcsolódik.
Edit 2006-ben tett először Coaching jegyzet címmel hallgatóinak tanulási segédletet közzé, azóta az
eszközgyűjtemény és leírások csak tovább bővültek – ebből ízelítő ez a most már az öncoachingra és
máshol végzett coachoknak is az alkalmazásra részletes útmutatást adó részlet is.
Edit a 2005-ben első csoportját tartó Lemma Coaching
iskola alapítója és oktatója. Közgazdászként Bécsben
végzett, majd vezetőként, ügyvezetőként elsősorban
vállalkozásfejlesztési és változáskezelési készségeire
alapozva dolgozott a vállalati életben. Ezekre a
tapasztalataira alapozva kezdett el coachként dolgozni
2002-ben. Később a vezetőfejlesztésben elismerést
vezetői kompetencia profil készítőként és komplex
értékelő és fejlesztő központi folyamatok tervezésével és
bonyolításával szerzett. Megoldásorientált executive és
business coachként azonban nem volt elégedett,
felvállalva az ügyfelet komolyabb szinten fejlesztő
coachingot és annak változatos és kreatívan alkalmazható
eszköztárát - tréning módszertant, NLP-t,
Tranzakcióanalízis, Rendszerállítást, Családterápiát,
Addiktológiát, Hipnoterápiát, Provokatív megoldásorientált módszertanokat, Mediációt, stb. tanult –
mára már ezekre a tanulmányokra alapozva viszi coaching praxisát és az akkreditált 100 órás fejlesztő
coach képzést is.
További részletek az aktuális képzési csoportokról: http://www.lemma-coaching.hu/coach-kepzes
A Lemma Coaching iskola alumni egyesülete a hazai legnagyobb taglétszámú coaching szakmai
szervezet a CoachOK Szakmai Szövetség. A Lemma Coaching végzősei a hazai aktív coachok - az
országos minősített coaching névsorában is szereplő legerősebb csapat.