SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 9
A bölcs ember Cliccate per sfogliare.
Egy  92  éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát .
Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró.   -“ Nagyon tetszik ",  s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját .  -“ Kedves Mihály ,  még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit . "
“ Az nem baj ",  közli .  “ Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog .  A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom ."  “ A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én azt látni akarom .
“ Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek ."
“ Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze .” “ Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél. ”
Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára . Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek .
1.  Szabadulj meg a gyűlölettől 5.  Várj kevesebbet 4.  Adjál többet  3.  Élj egyszerűen 2.  Szabadulj meg az aggodalmaktól Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél  :
Küldd el ezt 7 embernek, kivéve engem  . Holnap valamilyen különleges fog történni .   Most ,  ÁLLJ MEG ! Elolvastad jól és megértetted, amit olvastál ?  Holnap TÖRTÉNIK valami jó . A kkor azonnal küldd tovább. Musica-L’Amour rêve (André Gagnon) Szép napot

Mais conteúdo relacionado

Destaque

Cat and dog friendship
Cat and dog friendshipCat and dog friendship
Cat and dog friendshipSylvi O.
 
Színes Világ
Színes VilágSzínes Világ
Színes VilágSylvi O.
 
10 Rózsa Szamodra 2009-re
10 Rózsa Szamodra 2009-re10 Rózsa Szamodra 2009-re
10 Rózsa Szamodra 2009-reSylvi O.
 
Central Park
Central ParkCentral Park
Central ParkSylvi O.
 
Kedvenc filozófiám
Kedvenc filozófiámKedvenc filozófiám
Kedvenc filozófiámSylvi O.
 
iMocial webdevelopment services ppt (english)
iMocial webdevelopment services ppt (english)iMocial webdevelopment services ppt (english)
iMocial webdevelopment services ppt (english)Job Folbert
 
Löchl Werbung
Löchl WerbungLöchl Werbung
Löchl Werbungtherufus
 
2012 scl care_system_hour2
2012 scl care_system_hour22012 scl care_system_hour2
2012 scl care_system_hour2Hossein Mirzaie
 
Little Angels
Little AngelsLittle Angels
Little AngelsSylvi O.
 
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketMért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketSylvi O.
 
Sweet Sleeping
Sweet SleepingSweet Sleeping
Sweet SleepingSylvi O.
 
Juraquatic
JuraquaticJuraquatic
JuraquaticSylvi O.
 
Indirect Channel Recruitment
Indirect Channel RecruitmentIndirect Channel Recruitment
Indirect Channel RecruitmentRelayware, Inc.
 
Legyen szép heted !
Legyen szép heted !Legyen szép heted !
Legyen szép heted !Sylvi O.
 
Házasságról humorosan...
Házasságról humorosan...Házasságról humorosan...
Házasságról humorosan...Sylvi O.
 
Thomas Kinkade
Thomas KinkadeThomas Kinkade
Thomas KinkadeSylvi O.
 
Enni vagy Nem Enni ?
Enni  vagy Nem Enni ?Enni  vagy Nem Enni ?
Enni vagy Nem Enni ?Sylvi O.
 

Destaque (20)

Cat and dog friendship
Cat and dog friendshipCat and dog friendship
Cat and dog friendship
 
Tanulj
TanuljTanulj
Tanulj
 
Színes Világ
Színes VilágSzínes Világ
Színes Világ
 
10 Rózsa Szamodra 2009-re
10 Rózsa Szamodra 2009-re10 Rózsa Szamodra 2009-re
10 Rózsa Szamodra 2009-re
 
Central Park
Central ParkCentral Park
Central Park
 
Kedvenc filozófiám
Kedvenc filozófiámKedvenc filozófiám
Kedvenc filozófiám
 
iMocial webdevelopment services ppt (english)
iMocial webdevelopment services ppt (english)iMocial webdevelopment services ppt (english)
iMocial webdevelopment services ppt (english)
 
Löchl Werbung
Löchl WerbungLöchl Werbung
Löchl Werbung
 
2012 scl care_system_hour2
2012 scl care_system_hour22012 scl care_system_hour2
2012 scl care_system_hour2
 
Őrület
ŐrületŐrület
Őrület
 
Little Angels
Little AngelsLittle Angels
Little Angels
 
Giardini
GiardiniGiardini
Giardini
 
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeketMért is szeretjük a külföldi színészeket
Mért is szeretjük a külföldi színészeket
 
Sweet Sleeping
Sweet SleepingSweet Sleeping
Sweet Sleeping
 
Juraquatic
JuraquaticJuraquatic
Juraquatic
 
Indirect Channel Recruitment
Indirect Channel RecruitmentIndirect Channel Recruitment
Indirect Channel Recruitment
 
Legyen szép heted !
Legyen szép heted !Legyen szép heted !
Legyen szép heted !
 
Házasságról humorosan...
Házasságról humorosan...Házasságról humorosan...
Házasságról humorosan...
 
Thomas Kinkade
Thomas KinkadeThomas Kinkade
Thomas Kinkade
 
Enni vagy Nem Enni ?
Enni  vagy Nem Enni ?Enni  vagy Nem Enni ?
Enni vagy Nem Enni ?
 

Mais de Sylvi O.

Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Sylvi O.
 
Frauen :-)
Frauen :-)Frauen :-)
Frauen :-)Sylvi O.
 
Witzig VI.
Witzig VI.Witzig VI.
Witzig VI.Sylvi O.
 
Horoskop Bodypaint
Horoskop BodypaintHoroskop Bodypaint
Horoskop BodypaintSylvi O.
 
Die Vier Kerzen
Die Vier  KerzenDie Vier  Kerzen
Die Vier KerzenSylvi O.
 
Cartoons 4
Cartoons 4Cartoons 4
Cartoons 4Sylvi O.
 
Extremely grafica
Extremely graficaExtremely grafica
Extremely graficaSylvi O.
 
Desenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneDesenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneSylvi O.
 
Szabadság
SzabadságSzabadság
SzabadságSylvi O.
 
Cartoons-Pferde
Cartoons-PferdeCartoons-Pferde
Cartoons-PferdeSylvi O.
 
Karl Berger III.
Karl Berger III.Karl Berger III.
Karl Berger III.Sylvi O.
 
Herbststimmung
HerbststimmungHerbststimmung
HerbststimmungSylvi O.
 
Das liebe Alter
Das liebe AlterDas liebe Alter
Das liebe AlterSylvi O.
 
Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Sylvi O.
 
Orchideák és idézetek
Orchideák és idézetekOrchideák és idézetek
Orchideák és idézetekSylvi O.
 
Gluecksrezepte
GluecksrezepteGluecksrezepte
GluecksrezepteSylvi O.
 
Fogyókúra Napló :-)
Fogyókúra Napló :-)Fogyókúra Napló :-)
Fogyókúra Napló :-)Sylvi O.
 

Mais de Sylvi O. (20)

Comics
ComicsComics
Comics
 
Evolution
EvolutionEvolution
Evolution
 
Falinaptár 2010
Falinaptár 2010Falinaptár 2010
Falinaptár 2010
 
Frauen :-)
Frauen :-)Frauen :-)
Frauen :-)
 
Witzig VI.
Witzig VI.Witzig VI.
Witzig VI.
 
Horoskop Bodypaint
Horoskop BodypaintHoroskop Bodypaint
Horoskop Bodypaint
 
Die Vier Kerzen
Die Vier  KerzenDie Vier  Kerzen
Die Vier Kerzen
 
Cartoons 4
Cartoons 4Cartoons 4
Cartoons 4
 
Extremely grafica
Extremely graficaExtremely grafica
Extremely grafica
 
Desenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well doneDesenhos - Extremely well done
Desenhos - Extremely well done
 
Szabadság
SzabadságSzabadság
Szabadság
 
Cartoons-Pferde
Cartoons-PferdeCartoons-Pferde
Cartoons-Pferde
 
Karl Berger III.
Karl Berger III.Karl Berger III.
Karl Berger III.
 
Herbststimmung
HerbststimmungHerbststimmung
Herbststimmung
 
Das liebe Alter
Das liebe AlterDas liebe Alter
Das liebe Alter
 
Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2Gluecksrezepte 2
Gluecksrezepte 2
 
Black 2
Black 2Black 2
Black 2
 
Orchideák és idézetek
Orchideák és idézetekOrchideák és idézetek
Orchideák és idézetek
 
Gluecksrezepte
GluecksrezepteGluecksrezepte
Gluecksrezepte
 
Fogyókúra Napló :-)
Fogyókúra Napló :-)Fogyókúra Napló :-)
Fogyókúra Napló :-)
 

A bölcs ember

  • 1. A bölcs ember Cliccate per sfogliare.
  • 2. Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. Az idősek otthona előterében várakozik, s ránk mosolyog mikor azt mondjuk neki, hogy kész a szobája. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érzi, muszáj elhagyni házát .
  • 3. Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki milyen is az ő kis szobája, elmesélem neki azt is milyen színű a függöny és az ágytakaró. -“ Nagyon tetszik ", s lelkendezik, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapja meg élete első szobáját . -“ Kedves Mihály , még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit . "
  • 4. “ Az nem baj ", közli . “ Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog . A döntésemet minden reggel az ébredésemnél hozom ." “ A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ vagy a dekorációtól – az attól függ, ahogy én azt látni akarom .
  • 5. “ Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek ."
  • 6. “ Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze .” “ Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél. ”
  • 7. Ezért az én tanácsom, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára . Köszönöm, hogy hozzájárultál a bankszámlámhoz, ahová még tovább gyűjtögetek .
  • 8. 1. Szabadulj meg a gyűlölettől 5. Várj kevesebbet 4. Adjál többet 3. Élj egyszerűen 2. Szabadulj meg az aggodalmaktól Emlékezz ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy boldog legyél :
  • 9. Küldd el ezt 7 embernek, kivéve engem . Holnap valamilyen különleges fog történni . Most , ÁLLJ MEG ! Elolvastad jól és megértetted, amit olvastál ? Holnap TÖRTÉNIK valami jó . A kkor azonnal küldd tovább. Musica-L’Amour rêve (André Gagnon) Szép napot