SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 20
Készítette:
Katona Felícia
Informatikus-könyvtáros szak
Levelező tagozat
veduta (olaszul: látvány, látkép)
Egy laterna magica kép (William Henry Jackson,
1895)
Panoráma (Feszty-körkép)
Dereglyét ábrázoló dioráma
„bűvös lámpás”
Története:
A fotográfia, vagy fényképészet a látható fény által közvetített
képi információk rögzítése technikai eszközök segítségével.
Kezdetben a fotó csak leképező eszköz volt, a 19–20. század
fordulóján kezdték művészetként elismerni, és csak a 20.
század elején vált a hatodik művészeti ággá.
Elnevezése a görög φως phos („fény”), és γραφις graphis
(„rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a
jelentése.
A fényképezőgép őse
a Camera Obscura
- A camera obscura (latinul sötétkamra)
optikai eszköz, mely a környezet vizuális
leképezésére szolgál.
- Egy minden oldalról fénytől védett doboz
vagy szoba, melybe a fény egy apró lyukon
keresztül hatol be. A kép a camera
obscurán belül a lyukkal ellentétes oldalon
válik láthatóvá.
- Nagy hatással volt a fotográfia
kialakulására és fejlődésére. A mai
fényképezőgépek is a camera obscura
működésén alapulnak.
Az első fénykép
Az első igazi fényképet
Joseph Nicéphore Niépce
készítette 1826-ban, a Charles
és Vincent Chevalier testvérek
által gyártott fadobozos
fényképezőgéppel.
Az expozíciós idő itt még több,
mint 8 óra volt.
Kilátás a dolgozószobából (1827)
Frederick Scott Archer 1850-ben dolgozta ki a nedves
kollódiumos eljárást, amely drasztikusan lerövidítette a kép
elkészítéséhez szükséges expozíciós időt.
Ekkoriban kezdték alkalmazni a harmonikaszerű illesztést a
lencse és a kameratest között, amely lehetővé tette a lencse
széles határok között való mozgatását.
Színes fotó
Az első színes felvételt
James Clerk Maxwell
angol fizikus készítette
1861-ben. Az 1910-es
évekig ritkaságszámba
mentek; az ilyenek
többsége eredetileg
fekete-fehér kép volt,
melyet kézzel színeztek,
utólag.
A felvétel valójában nem
egy kép, hanem három
felvétel egymásra
vetítéséből született.
Skót szalag
Az első fényképezőgép
Az első gyakorlatban is használható
fényképezőgépet Johann Zahn
építette 1685-ben.
Az első fényképezőgépekbe minden
felvétel előtt egy fényérzékeny
lemezt kellett beilleszteni, a
fókuszálást a lencse és a lemez
közötti távolság változtatásával
hajtották végre.
A kompozíciót a gép hátoldalán
elhelyezett üveglapon ellenőrizték,
majd ezután a lencsevédő
eltávolításával készült a kép.
Lemezes
fényképezőgép
- A lemezes fényképezőgépeket a
fényképezés őskorában
fejlesztették ki, bár a mai napig
használják ezeket.
- A lemezes fényképezőgépen a
fény az előlapra szerelt
objektívben lép be a harmonikás
oldalú sötéttérbe és éri el a gép
hátoldalát.
- A hátoldalon található a mattüveg
lap, amely a kép megalkotását és
a fókuszálást teszi lehetővé, illetve
az üveglap helyére lehet illeszteni
azt a fényérzékeny anyaggal
kezelt üveglapot, amelyre készül a
kép.
Az 1920-ban készült erotikus képen
meztelen nő pózol egy tipikus lemezes
fényképezőgéppel
Nagy formátumú
fényképezőgép
- A nagy formátumú gépek a korai
lemezes fényképezőgépek közvetlen
leszármazottai és a mai napig széles
körben használják a legjobb minőséget
igénylő fényképészeti területeken.
- Az általuk használt nagy filmméret
miatt sokkal több részletet tudnak
rögzíteni, illetve az elkészült kép sokkal
jobban bírja a nagyítást.
- A legtöbb nagy formátumú kamera
csak stúdiómunkára alkalmas súlya és
kezelésének nehézkessége miatt.
Monorail rendszerű nagy formátumú kamera
Közepes formátumú
fényképezőgép
A közepes formátumú
fényképezőgépek
nevüket onnan kapták,
hogy az ezekben
használt film mérete a
nagyformátumú és a
kisfilmes fényképezők
filmmérete között
helyezkedik el.
Hasselblad 503Cw közepes formátumú
fényképezőgép
Keresős
fényképezőgépek
- A kisebb objektívet kisebb és
könnyebb vázba lehetett
beépíteni és a keresőt már a gép
vázára vagy vázába tudták
integrálni.
- A keresővel egyszerűen
megoldható a fókuszálás is,
mivel a kereső ablakát hozzá
lehetett kapcsolni az objektívhez.
- Fókuszáláskor addig kellett
jobbra vagy balra mozgatni a
fókuszgyűrűt, amíg a keresőben
látható kép éles nem lett.
Leica M7 típusú keresős kamera
Tükörreflexes fényképezőgép
- A tükörreflexes fényképezőgépben a
fényképész az objektíven keresztül,
közvetlenül látja a kompozíciót.
- Ehhez a gépváz belsejében 45°-os szögben
ferdén elhelyezett síktükröt alkalmaztak, amely
a tükör felett elhelyezett matt üvegre vetíti a
képet.
- Az expozíció pillanatában a tükör felcsapódik.
- Az első tükörreflexes fényképezőgépeken
csak felülről lehetett megtekinteni a kereső
képét, amely ráadásul felcserélt oldalú volt.
- Erre volt megoldás a pentaprizma, amelyet a
tükör és a kereső mattüvege közé helyeztek el.
A német gyártású Contax S volt az első
tükörreflexes, pentaprizmás
fényképezőgép
A prizma a felcserélt oldalú keresőképet oldalhelyesre állítja
vissza, és a fényképezőgép hátoldalán elhelyezett
keresőben jeleníti meg.
Ikerlencsés
fényképezőgép
Az ikerlencsés fényképezőgép két, szinte
azonos objektívet alkalmaz, az egyikkel
lehet fókuszálni, a másik pedig a képet
készíti.
Hátránya:
- közeli tárgyak fényképezésekor a
keresőben nem azt a képet lehet látni,
amit a másik lencse rögzíteni fog
- a mélységélességet nem lehet
ellenőrizni, mivel a kereső lencsébe nem
építettek rekeszt.
- nem lehet változtatni a lencse
fókusztávolságát, csak fix objektívekkel
lehetett használni.
Egy igen népszerű
ikerlencsés fényképezőgép, a
Rolleiflex
Digitális fényképezőgép
Tükörreflexes digitális
fényképezőgép (DSLR)
Kompakt digitális fényképezőgép
A digitális fényképezőgép egy olyan
fényképezőgép, amely – a korábbi
filmelőhívásos technológiával
szemben – az optikai
lencserendszer mögött található
elektronikus érzékelővel (CCD,
CMOS) a fényjeleket elektronikus
jelekké alakítja.
Az elektronikus jeleket ezután
processzor(ok) segítségével
feldolgozzák, és digitális formában
memóriában tárolják.
Alfred Stieglitz (1864-1946)
Pierre Dubreuil (1872-1944) Diane Arbus ( 1923–1971)
Ansel Adams (1902-1984)
Híres fényképek és ami mögöttük van.
Robert Doisneau: Ferde pillantás (1948)
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Fényképezés
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Fényképezőgé
p#T.C3.B6rt.C3.A9nete
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Digitális_fényk
épezőgép
 http://fototortenet.blogspot.com/2012/01/szo
veg-nelkul-6.html
 http://w3.externet.hu/~ronay/fogalomtar.ht
ml
Köszönöm a figyelmet!

Mais conteúdo relacionado

Destaque

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by HubspotMarius Sescu
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTExpeed Software
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsPixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfmarketingartwork
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsKurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summarySpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentLily Ray
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best PracticesVit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementMindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...RachelPearson36
 

Destaque (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

Fotográfia előadás

  • 2. veduta (olaszul: látvány, látkép) Egy laterna magica kép (William Henry Jackson, 1895) Panoráma (Feszty-körkép) Dereglyét ábrázoló dioráma „bűvös lámpás”
  • 3. Története: A fotográfia, vagy fényképészet a látható fény által közvetített képi információk rögzítése technikai eszközök segítségével. Kezdetben a fotó csak leképező eszköz volt, a 19–20. század fordulóján kezdték művészetként elismerni, és csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phos („fény”), és γραφις graphis („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése.
  • 4. A fényképezőgép őse a Camera Obscura - A camera obscura (latinul sötétkamra) optikai eszköz, mely a környezet vizuális leképezésére szolgál. - Egy minden oldalról fénytől védett doboz vagy szoba, melybe a fény egy apró lyukon keresztül hatol be. A kép a camera obscurán belül a lyukkal ellentétes oldalon válik láthatóvá. - Nagy hatással volt a fotográfia kialakulására és fejlődésére. A mai fényképezőgépek is a camera obscura működésén alapulnak.
  • 5. Az első fénykép Az első igazi fényképet Joseph Nicéphore Niépce készítette 1826-ban, a Charles és Vincent Chevalier testvérek által gyártott fadobozos fényképezőgéppel. Az expozíciós idő itt még több, mint 8 óra volt. Kilátás a dolgozószobából (1827)
  • 6. Frederick Scott Archer 1850-ben dolgozta ki a nedves kollódiumos eljárást, amely drasztikusan lerövidítette a kép elkészítéséhez szükséges expozíciós időt. Ekkoriban kezdték alkalmazni a harmonikaszerű illesztést a lencse és a kameratest között, amely lehetővé tette a lencse széles határok között való mozgatását.
  • 7. Színes fotó Az első színes felvételt James Clerk Maxwell angol fizikus készítette 1861-ben. Az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. A felvétel valójában nem egy kép, hanem három felvétel egymásra vetítéséből született. Skót szalag
  • 8.
  • 9. Az első fényképezőgép Az első gyakorlatban is használható fényképezőgépet Johann Zahn építette 1685-ben. Az első fényképezőgépekbe minden felvétel előtt egy fényérzékeny lemezt kellett beilleszteni, a fókuszálást a lencse és a lemez közötti távolság változtatásával hajtották végre. A kompozíciót a gép hátoldalán elhelyezett üveglapon ellenőrizték, majd ezután a lencsevédő eltávolításával készült a kép.
  • 10. Lemezes fényképezőgép - A lemezes fényképezőgépeket a fényképezés őskorában fejlesztették ki, bár a mai napig használják ezeket. - A lemezes fényképezőgépen a fény az előlapra szerelt objektívben lép be a harmonikás oldalú sötéttérbe és éri el a gép hátoldalát. - A hátoldalon található a mattüveg lap, amely a kép megalkotását és a fókuszálást teszi lehetővé, illetve az üveglap helyére lehet illeszteni azt a fényérzékeny anyaggal kezelt üveglapot, amelyre készül a kép. Az 1920-ban készült erotikus képen meztelen nő pózol egy tipikus lemezes fényképezőgéppel
  • 11. Nagy formátumú fényképezőgép - A nagy formátumú gépek a korai lemezes fényképezőgépek közvetlen leszármazottai és a mai napig széles körben használják a legjobb minőséget igénylő fényképészeti területeken. - Az általuk használt nagy filmméret miatt sokkal több részletet tudnak rögzíteni, illetve az elkészült kép sokkal jobban bírja a nagyítást. - A legtöbb nagy formátumú kamera csak stúdiómunkára alkalmas súlya és kezelésének nehézkessége miatt. Monorail rendszerű nagy formátumú kamera
  • 12. Közepes formátumú fényképezőgép A közepes formátumú fényképezőgépek nevüket onnan kapták, hogy az ezekben használt film mérete a nagyformátumú és a kisfilmes fényképezők filmmérete között helyezkedik el. Hasselblad 503Cw közepes formátumú fényképezőgép
  • 13. Keresős fényképezőgépek - A kisebb objektívet kisebb és könnyebb vázba lehetett beépíteni és a keresőt már a gép vázára vagy vázába tudták integrálni. - A keresővel egyszerűen megoldható a fókuszálás is, mivel a kereső ablakát hozzá lehetett kapcsolni az objektívhez. - Fókuszáláskor addig kellett jobbra vagy balra mozgatni a fókuszgyűrűt, amíg a keresőben látható kép éles nem lett. Leica M7 típusú keresős kamera
  • 14. Tükörreflexes fényképezőgép - A tükörreflexes fényképezőgépben a fényképész az objektíven keresztül, közvetlenül látja a kompozíciót. - Ehhez a gépváz belsejében 45°-os szögben ferdén elhelyezett síktükröt alkalmaztak, amely a tükör felett elhelyezett matt üvegre vetíti a képet. - Az expozíció pillanatában a tükör felcsapódik. - Az első tükörreflexes fényképezőgépeken csak felülről lehetett megtekinteni a kereső képét, amely ráadásul felcserélt oldalú volt. - Erre volt megoldás a pentaprizma, amelyet a tükör és a kereső mattüvege közé helyeztek el. A német gyártású Contax S volt az első tükörreflexes, pentaprizmás fényképezőgép A prizma a felcserélt oldalú keresőképet oldalhelyesre állítja vissza, és a fényképezőgép hátoldalán elhelyezett keresőben jeleníti meg.
  • 15. Ikerlencsés fényképezőgép Az ikerlencsés fényképezőgép két, szinte azonos objektívet alkalmaz, az egyikkel lehet fókuszálni, a másik pedig a képet készíti. Hátránya: - közeli tárgyak fényképezésekor a keresőben nem azt a képet lehet látni, amit a másik lencse rögzíteni fog - a mélységélességet nem lehet ellenőrizni, mivel a kereső lencsébe nem építettek rekeszt. - nem lehet változtatni a lencse fókusztávolságát, csak fix objektívekkel lehetett használni. Egy igen népszerű ikerlencsés fényképezőgép, a Rolleiflex
  • 16. Digitális fényképezőgép Tükörreflexes digitális fényképezőgép (DSLR) Kompakt digitális fényképezőgép A digitális fényképezőgép egy olyan fényképezőgép, amely – a korábbi filmelőhívásos technológiával szemben – az optikai lencserendszer mögött található elektronikus érzékelővel (CCD, CMOS) a fényjeleket elektronikus jelekké alakítja. Az elektronikus jeleket ezután processzor(ok) segítségével feldolgozzák, és digitális formában memóriában tárolják.
  • 17. Alfred Stieglitz (1864-1946) Pierre Dubreuil (1872-1944) Diane Arbus ( 1923–1971) Ansel Adams (1902-1984)
  • 18. Híres fényképek és ami mögöttük van. Robert Doisneau: Ferde pillantás (1948)
  • 19.  http://hu.wikipedia.org/wiki/Fényképezés  http://hu.wikipedia.org/wiki/Fényképezőgé p#T.C3.B6rt.C3.A9nete  http://hu.wikipedia.org/wiki/Digitális_fényk épezőgép  http://fototortenet.blogspot.com/2012/01/szo veg-nelkul-6.html  http://w3.externet.hu/~ronay/fogalomtar.ht ml