2. Bemutatom Budapestnek Magyarország fővárosának egyik részét Pestet, ahol Liszt Ferenc is
született. A zene Szergej Rahmanyinov szerzeménye amit magyarok,
magyar zenei stílusban adnak elő.
3. A Széchenyi Lánchíd volt az első állandó kapcsolat Buda és Pest között (1849), ami Széchenyi István
nagy Magyar államférfi emlékére készült. Többek között az ő adományának döntő fontossága volt a
Magyar Tudományos Akadémia alapítvány létrehozásában..
4. A "Duna-korzó" a folyó pesti oldalán fut végig, elhalad a a szecessziós stílusban épült luxus Four
Seasons Gresham Palace Hotel előtt - a Lánchíd lábánál, ahonnan pompás kilátás nyílik a folyóra
és a budai hegyekre.
5. Budapest szépségére azt mondhatjuk,hogy egy kettős város.Nap közben gyönyörű Budapest és
éjszaka csodálatos Budapest.
6. A folyó ezen oldalán, a Lánchíd és Erzsébet híd közötti rakpartról hajóútra lehet induni, ami egy
pompás és romantikus vacsorával fejeződhet be.
7. Az Erzsébet-híd (épült 1903-ban és az új 1964-ben), a harmadik legújabb híd Budapesten.
A Duna legkeskenyebb részén, (csak 290m) áll. A nevét tiszteletből az Ausztria-
Magyarországi császárné Sissi után kapta.
8. Fehér színével és modern vonalával, ez a legelegánsabb híd Budapesten. A pesti oldalon az épületek
között található a legrégebbi templom a városban, míg Budán, a Gellért-hegy lábánál egy Sissi szoborral
díszített park helyezkedik el.
9. A budapesti Nemzeti Múzeumot 1802-ben alapították, és az 1837- 1847 -ben, években épült a
legtisztább klasszicista stílusban.Hatalmas kertje koncertek rendezésének ad otthont,ahol sok neves
művész szerepelt .Többek között e város jeles fia Liszt Ferencis..
10. Gróf Széchenyi István volt az első, aki elképzelte a Nemzeti Színházat a Duna-partján, majd 1836-
ban elrendelte egy nagy magyar színház építését.
11. Az új Nemzeti Színház a Duna –parton 2002. március 15-én nyitotta meg
kapuit.
12. Az 2005-ben épített budapesti Művészetek Palotája, impozáns épület, melynek alapterülete10000 m², a
teljes területe pedig 70.000 m². A Ludwig Múzeumban a Jelen Művészeti Múzeum működik nemzetközi
és magyar résztvevőkkel.
13. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem a Művészetek Palotájában, kapacitása 1699 fő. Az
orgona - Európa egyik legnagyobbja – 470 fa, 5028 ón, és 1214 nád síppal rendelkezik. A Fesztivál
Színház, a palota harmadik emeletén van, 452 ülőhellyel,és ráadásul a legmodernebb
technológiával.
14. A Bartók Béla teremben Magyar tánc látható, a Művészetek Palotája felavatásakor ..
15. Budapest éjjel, a kivilágított Művészetek Palotája és balra, a Budapesti Nemzeti Színház.
16. Vigadó a második legnagyobb koncertterem Budapesten, 1859-ban épült. Kétszer teljesen romos lett -
utoljára a második világháború alatt - az újjáépítése 36 éveig tartott mire visszanyerte eredeti alakját.
17. Az Országház a város egyik legfontosabb történelmi látványossága.
Jelenleg ez a legnagyobb épület Magyarországon és a második legnagyobb
Európában.
18. A Magyar Országház épülete, az Országgyűlés központja-Magyarország és Európa egyik legrégebbi
törvényhozó épülete -A történelmi magyar jogszabályok a tizenötödik századig.nyúlnak vissza.
19. Az Országház - az épület tornyokkal és fehér neogótikus ívekkel díszítve 268 m hosszan
fekszik a Duna mentén,. A külső falakat magyar uralkodók és fontos történelmi
személyek.szobrai díszítik.
20. Az Országgyűlés ülése1902 óta az Országházban zajlik le. A Képviselőterem 25m hosszú, 23m széles
17m magas és kiváló az akusztikája, , eredetileg 438 képviselőt fogad be, míg a belső körben a bársony
fotelek a minisztereknek vannak fenntartva.
21. Az Országház - egy egyedi épület, hatalmas termeket foglal magába, több mint 12,5
kilométernyi folyosója, és 96m magas központi kupolája van; 691 szobával, 29 lépcsőházzal
és 13 liftel rendelkezik. Körülbelül 40 kg, 22-23 karátos aranyat használtak az épület
díszítésére.
22. Állítólag a Szent Koronát, István az első magyar király, (1000-1038) után a magyar
történelem során, több mint 50 király használta. Magyarország egyedi ország Európában,
ahol megmaradt szinte az egész középkori koronázási szertartás.
23. 2000 óta, a Szent Korona, a jogar, a földgömb, és a kard az Országházban vannak
kiállítva, a koronázási palást a Nemzeti Múzeumban maradt.
24. ANéprajzi Múzeum - bemutatja a magyar nép hagyományos kultúráját, művészetét, szokásait,
nemzeti viseletét és életmódját, valamint Európa és más népek néprajzát is. Ez az egyik
legnagyobb néprajzi múzeum Európában.
25. A Néprajzi Múzeum - ez a neo-reneszánszi pompás belsővel rendelkező épület 1893
és 1896 között épült.
26. Andrássy úti Kávézó - (Párizsi Nagyáruház) a földszinten könyvesbolt van, az emeleten egy stílusos szalon,
nagy csillárokkal, hatalmas ablakokkal festményekkel tarkítva. Az oldalfalakon a nagy és gyönyörű tükrök
megduplázzák a terem nagyságát, ahol egy zongorista mindig kellemes háttérzenét szolgál. Belépéskor
rendelkezésre állnak az összes napilapok.
27. Az Andrássy út végén van a Hősök Tere, közepén a Millenniumi emlékmű szobraival, a hét magyar törzs
vezérei, akik a kilencedik században megalapították Magyarországot, valamint a magyar történelem más
személyiségei, kivéve a népszerűtlen Habsburg monarchia tagjait, akiknek szobrait eltávolították és
helyettesítették. Az emlékmű mögött van a Városliget, a mesebeli Vajdahunyad-vára, az Állatkert és a
Széchenyi fürdő. A Hősök tere két oldalán, található a két leghíresebb budapesti múzeum. .
(Kattints)
28. Szépművészeti Múzeum - a Hősök tere bal oldalán - ahol az egyiptomi, a görög, a római és az európai
általános gyűjtemények vannak. Itt hivatalos rendezvények és gálavacsorák számára külön termek
vannak fentartva.
29. Art Gallery - 1895 (Műcsarnok), - a Hősök tere jobb oldalán, egy klasszikus épületben, van; ez a város
legnagyobb kiállító terme. Otthont ad a modern és a mai művészek munkáinak bemutatására.
30. A Vajdahunyad-vára a Városligetben található a magyar főváros egyik leghíresebb látnivalója . Gótikus
kapu vezet a várudvarba ami 1896 és 1908 között épült.
31. A Vajdahunyad -vára elképesztően csodálatos építmény, amely magában foglal több kreatív alkotást.
Részben ez egy másolata az Erdély-i kastélynak (Románia), aminek nemcsak a neve ugyanaz, de az
építészeti stílusa is: román, gótikus, reneszánsz és barokk..
34. Jáki-kápolna, Vajdahunyad- várában, a 12 apostol szobrai, Ják a Nyugat-Magyarországi kisváros híres
tizenharmadik századi bencés apátság motívumai alapján készültek.
35. A szigorú tél alatt Vajdahunyad-vára, úgy mint Budapest is; új ruhát öltenek, és mint egy nő, hagyja
magát, hogy csodálják.
36. Budapest, szobrokban a világon az egyik leggazdagabb város, kétségkívül lehetetlen lenne ezek közül
a legjobbat kiválasztani. Az Anonymous szobor a Vajdahunyad-vár udvarának egyik nevezetessége,
III. Béla király (1172-1196) jegyzőjét ábrázolja, aki a "Gesta Hungarorum" könyvében, összefoglalta
a magyarok történelmét.
38. A Földtani Múzeum - Az épület eredetileg otthona volt az 1869-ben alakult a Magyar Földtani
Társulatnak és jelenleg otthona a Magyar Állami Földtani Intézetnek.
41. Hatvan pár bronz cipő 40m hosszon a Duna balpartján, a budapesti zsidók emlékére, akiket a
fasiszta rendszer, és a nyilaskeresztes párt 1944 és 1945 között
legyilkolt.
42. A budapesti Dohány utcai Zsinagóga – mint Nagy Zsinagóga (Synagogueor Tabakgasse) is ismert.
1854 és 1859 között épült mór stílusban.. Ez Európa legnagyobb zsinagógája, és az ötödik
legnagyobb a világon, 3000 ember befogadására alkalmas. Ez a zsinagóga a Neológ zsidóság
központja.
43. A Magyar Állami Operaház - az épület, egy neo-reneszánsz stílusú remekmű, az egyik legnagyobb
Európában, és akusztikalag is az egyik legjobb a világon.
44. A Nemzeti Opera 1884.szeptember 27-én nyitotta meg kapuit.
Ma, a nézőtére 1289 férőhelyes.
45. Liszt Ferenc - a nagy zeneszerző, magyar virtuóz zongorista és tanár. A tér a nevét viseli, valamint a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is..
46. A Liszt Ferenc Zeneakadémia, a zene legfontosabb magyar iskolája és az egyik legrangosabb Közép-
Európában. Az első emeleten, az 1907-ben épült Új Művészeti stílusú épületben, a Liszt Ferenc téren,
található a Liszt Ferenc Emlékmúzeum, ahol három Liszt-zongora van kiállítva.
47. Ezt a Chickering által készített zongorát, Liszt 1880-ban ajándékba kapta. Egy ezüst álvány van a tetején
(1858), és azon: középen Liszt képmása, a felső részén, Beethoven, Schubert és Weber mellszobrai
helyezkednek el. Chickering a zongorát "a zongorák Kolosszeumá”-nak nevezte.
48. A másik zongora, rózsafa faragott lábakkal és angol mechanizmusal, a párizsi világkiállításon 1867-
ben elnyerte az aranyérmet, és készítője –Liszt adományozója- Chickering, elnyerte III. Napóleon
császár Legió Becsületrend díját..
49. Komponáló zongora 3 oktáv billentyűzettel, csak hogy ellenőrizze az akkordokat, az ujjak járását
kompozíció közben. Lágy hangokat adott hogy ne zavarja Erkel Ferencet, a Zeneakadémia igazgatóját, ,
aki az emeleten Liszt stúdiója fölött lakott.
50. Szent István Bazilika - római katolikus bazilika-Nevét István, az első magyar király (975-1038)
tiszteletére kapta, akinek bebalzsamozott kézfejét egy speciális ereklye-tartóban őrzik.
51. Szent István Bazilika – Uj Klasszikus stílusú épület, több mint 50 évig tartó építés után
1905-ben készült el.
52. Szent István Bazilika a vallás legfontosabb magyarországi temploma, turisztikai
látványosság és a harmadik legnagyobb épület Magyarországon.
53. A Liszt Ferenc Napot 2011 október 22.én a Bazilikában tartották.Kórussal és a zenekarral
ünnepelték Liszt Ferenc születésének 200 éves évfordulóját..
VÉGE
Notas do Editor
, ao som de composição de seu grande amigo e ao mesmo tempo rival
The Danube Promenade leads along the banks of the river on the Pest side to the luxurious Four Seasons Gresham Palace Hotel, an icon of Art Nouveau style, with panoramic views of the river and the Buda hills
Bartók National Concert Hall do Palácio das Artes tem capacidade para 1.699 pessoas. Seu órgão – um dos maiores da Europa – tem 92 pontos e 5 manuais, bem como 470 tubos de madeira, 5.028 tubos de estanho e 1.214 tubos de palheta. O Teatro de Festivais, no terceiro andar do Palácio, com 452 lugares, dispõe também da mais moderna tecnologia.
The Hungarian Parliament Building (Hungarian: Országház, which translates to The House of the Nation) is the seat of the National Assembly of Hungary, one of Europe's oldest legislative buildings. The history of the Hungarian legislative goes back to the 15th century.
The Hungarian State Opera House is a neo-Renaissance opera house and is considered one of the architect's masterpieces.
Franz Liszt was the great Hungarian composer, virtuoso pianist and teacher. He was also the father-in-law of Richard Wagner. In????????? Liszt Ferenc square there are a impressive bronze statue of the composer and the Liszt Music Academy.
Le piano fabriqué par le facteur Chickering qui en a fait cadeau à Liszt en 1880.
Le support de partition est en argent, il a été réalisé en 1858 et comporte en son milieu l'effigie de Liszt en bas-relief et en crête, les bustes de Beethoven, Schubert et Weber.
Liszt's Composing Desk - It is only useful to check chords, fingering or any kind of passage or rapid scales, during composing. Its soft sound could hardly disturb Ferenc Erkel, who as the director of the Academy of Music lived for some years above the study-bedroom of Liszt. No other writing desk like this one is known.