SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 7
A demokrácia nem baloldali szabadalom
Megjelent a Magyar Élet 2013. Október 31-i számában

A mai Magyarország politikai rendje a mai Európában nem lehet más, mint
a parlamenti demokrácia. Ennél fogva felesleges időtöltés azzal foglalkozni,
hogy ez jó-e, avagy rossz. Ez a politikai divat diktátuma, ebben a keretben kell
szolgálni az ország érdekeit. A parlamenti demokrácia elve alapján a népuralom
áttételesen valósul meg, egymással versengő politikai pártok által. Annyiban
érzi a nép a részességét a hatalomban, amilyen mértékben elfogadja az általa
hatalomba jutott pártok munkáját. A négyévenkénti szavazás köztes idején a
politikai tevékenységet – törvényhozást és végrehajtást – a pártok gyakorolják
jól vagy rosszul vagy akárhogy. Tisztára szerencse kérdése, hogy a választási
igéretekből mi valósul meg, mennyi, vagy egyáltalán. De ami a lényeg: a
győztes párt vagy pártcsoport kormányoz, az ellenzék csak véleményt
nyilváníthat.
A kommunista diktatúra leváltása óta húsz évnek kellett eltelnie
Magyarországon ahhoz, hogy a néphatalom új rendjében valamelyest
eligazodjon az ország népe. Nem olyan ez, mint amikor két út közül lehet
választani eljutni a szomszéd faluba – az egyik poros, a másik rázós. Az ország
javainak tárát és sorsa irányítását kapta kézbe egyik vagy másik politikusi
csoport, amelyről csak menetközben lehetett látni hova viszi az országot. Húsz év kellett
hozzá, hogy a választók többsége felismerje a baloldali pártok igazi szándékát.
Demokratikus vagyis népuralmi hatalomgyakorlás szerint ma 386 képviselő (2014-től
199) hozza meg döntését a törvényekről, gyakorlatilag az ország vezetésének mikéntjéről.
Azonban itt közbelép egy újabb lépcső, amit ugyancsak nem szabad említés nélkül hagyni.
Most éppen a hatalomgyakorlástól a népakarat értelmében távoltartott ellenzék harcos
baloldali lapjában a Heti Világga z d a s -ban jelent meg egy tájékoztató írás (Heindl Péter
ág
„Civilek” küzdelme a pártkatonákkal) a demokrácia egy jellegzetes hibájáról, mert ez a
csúnya dolog most éppen a nemzeti oldal uralkodását árnyékolja be. Arról szól, hogy:

„Minden pártban fokozatosan kialakult az az elvárás, hogy valamennyi
képviselőnek – parlam entinek és önkorm ány z atinak e g y aránt – a pártvez érkar dönté s eit

eng e d el m e s e n
vé grehajtó pártkatonává kell válnia. Az államsz o cializmus politikai kultúrájából m e g ör ök ölt bolsevik
típusú pártfegy elm et a pártbürokráciák vez et ői eleinte csak »elvárásk ént« fogalma zták m e g . Kés őbb az onb a
különféle szab ályzatokkal és kötelezv é n y e k aláíratásával már intéz m é n y e s e n is rákénys z erítették azt az
általuk jelöltnek állított és ez ért saját »hivatali be o s zt ottjuknak« tekintett képvis el őkre. Ezzel a
választóknak való felelőss é g m é g az e g y é ni választókörz et ekb e n mandátum ot nyert képvis el ők es et é b e n is
teljes e n névleg e s s é vált. ... Ahol korlátoz ott a nyilváno s s á g , ott ma g ától értet őd ően épül le e g yre inkább ma g
a de m okrácia is. Atöbbpártrends z er pártjainak ms e eg yre jobban a korábbi állampártéhoz vált
űköd é
hasonlóvá . S a régi, vez ér»egypártállam« helyett szép lassan kialakult az ugyancsak vezérelvű
elv ű
»kétpártállam«. Korlátozott nyilvánossággal. Maffia-finanszírozású pártokkal. És korlátozott
demokráciával.”
1
Ez tényleg így van. De miért most veszi észre és teszi szóvá ezt a
demokráciákban évszázadosan alkalmazott gyakorlatot a baloldal harcos lapja,
miért nem kissé korábban, például a Gyurcsány-kormányzat idején? Tényként
megállapíthatjuk, hogy az élet a politikai arénában nem olyan szép, mint az a
papíron olvasható sok szép mondat a demokráciáról. A fent leírtak nem most
váltak a gyakorlat módszerévé. Valamilyen reformálással valamikor talán
módosul a képviseleti rendszer, de annak megvalósítása békésebb politikai
légkört kíván. Másszóval nem időszerű számonkérni az Orbán-kormánytól,
hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, valamiféle idálisan szépen politizáljon, és
például legyen udvarias: a törvényhozásban és a kormányzásban adjon helyet
előzékenyen az ellenzéknek. Mert ahogy most kormányoz, az diktatúra, amit
kénytelen szóvátenni a felügyelő Európai Unió komisszárja, de még a
szövetséges távoli nagyhatalom külügyminisztere is.
Az emberi élet – követve a természetet – örök küzdelem, bevetett erők
harca, az adott civilizáció méltányos korlátozásával. Magyar porondon különösen élesen
mutatkozik meg, hogy ez a demokráciás staniolba csomagolt és megkerülhetetlen
pártdiktatúrás gyakorlat lehet káros is és hasznos is a nemzet számára. Káros, amikor a
kizsákmányolásban érdekelt nagyhatalom hazai kizsolgálói alkalmazzák. Persze, szerintük
nekik szabad.
Gondoljunk csak vissza történelmünkre: minden nagy kor egy-egy erős, határozott
vezető nevéhez kötődik. Kell-e ma hangsúlyozni, hogy Magyarországnak ma erős,
határozott vezetőre (vezetőségre) van szüksége ahhoz, hogy lezárja a nemzetellenes
hatalomgyakorlási időszakot, és megalapozza a nemzet öncélú hatalmi rendjét?

*
Egy terjedelmes iromány forog, tolakodóan a nemzetközi diplomácia terepén, amelynek
megfogalmazói tételesen felsorolják, hogy miért nem lehet elfogadni a magyar kormányt
demokratikusnak. A címe: Vádirat az Orbán-kormány antidemokratikus magatartása ellen. Kiadja a
Kanadai Magyar Dem okratikus Charta (2011. október 23.) Ebből közöljük a bevezető részt
és a Zárszót:

„Magyarországgal kapcsolatban Vaclav Havel és több száz, a kommunizmus
elleni harcban ismertté vált közép-európai politikus és értelmiségi személy 2011
elején egy felhívást intézett az Európai Unióhoz (lásd: www.iprotest.hu): Súlyos
veszélybe került a szabadságban egyesült Európa célkitűzése. Megtörtént az,
amit az Európai Unió hivatott megakadályozni, és amit sokan
elképzelhetetlennek tartottak: az Unió határain belül a 2004 óta tagállam
Magyarországon felszámolták a liberális demokráciát. Mindössze húsz évvel a
kommunizmus bukása után Magyarország egyébként demokratikusan
megválasztott kormánya, visszaélve a törvényhozási többségével, módszeresen
leépíti a demokrácia fék- és ellensúlyrendszerét, eltörli az alkotmányos
korlátokat és a kormányzó párt uralma alá hajtja az összes hatalmi ágat, a
2
független intézményeket és a sajtót … Az alapjogok megtagadása egy
országban minden európai polgárt megaláz. Ha akár egyetlen nemzet bizalma
is megrendül az iránt, hogy Európa képes megvédeni a demokráciát, az a
»demokrácia deficit« újabb vádjához és végül Európa demokratikus
küldetésének globális kétségbevonásához vezet. Felszólítjuk tehát Európa
parlamenti képviselőit, biztosait, kormányait és pártjait, hogy állítsanak fel
világos normarendszert a demokratikus értékek – a pluralizmus, a
szólásszabadság, az egyéni jogok, a hatalmi ágak elválasztása, az
igazságszolgáltatás függetlensége – tiszteletben tartására. Az európai
intézményeknek képessé kell válniuk arra, hogy megnevezzék és megszégy eníts ék
a normák áthág óit, s így ne m z et eink továbbra is az Unióhoz fordulhassanak iránymutatás ért
a szab a d s á g j o g o k me g őrz é s é é rt vívott mind enna pi harcukban.”
„Zárszó . Vádiratunk adatokkal támas ztotta alá Vaclav Havel és társainak állítását,
nev e z et e s e n azt, hogy Orbán Viktor kormánya , „ … vi s s z a élv e a törvényho z á si többs é g é v el ,
mó d s z er e s e n leépíti a de m okrácia fék- és ellensúlyrends z er ét, eltörli az alkotmány o s
korlátokat, és a kormány z ó párt uralma alá hajtja az öss z e s hatalmi ágat, a függ etlen
intézm é n y e k et és a sajtót. Tény ekk el bizonyítottuk, a Harvardi e g y et e m profes s z orának,
Kornai János állítását: Magyarorszá g az 1 9 8 9 – 1 9 9 0 és 20 1 0 nyara köz ötti id őszakban
de m okrácia volt. Most már ne m az; a politikai formáció , am elyb e n élünk, autokrácia”.

Nézzük csak: „Magyarországon felszámolták a liberális demokráciát.” A
sokféle demokráciamodellek egyike a liberális demokrácia, európai
gyakorlatban ugyanaz amit a globális pénzügyi lobby előír az Egyesült Államok
részére. Szépen megfogalmazva (Wikipédia): „A liberális demokráciában a
működési szabályok értékrendjére a liberalizmus eszmerendszere a jellemző,
vagyis az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. A
politikai ellenzéket hagyja szabadon működni. A gazdasági élet alapja a
magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti a kormányzati
beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az
állam szerepét.”
A szép megfogalmazásból hiányzik a lényeg: pénz, áru és munka szabad
áramlása, szabad piac, csak a rend fenntartására korlátozott állam. A globális
szépvilág a jelenlegi internacionalista baloldal ideológiai alapja, amiből
mindenféle szocialista jelszó és tartalom eltűnt a rendszerváltoztató osztogatás
során. A liberális demokrácia a valóságban mindaz amit Magyarországra
rákényszerítettek az egypártdiktatúra után. Amibe tönkrement az ország.
Tehát a magyar kormány „módszeresen leépíti a demokrácia fék- és
ellensúlyrendszerét, eltörli az alkotmányos korlátokat, és a kormányzó párt
uralma alá hajtja az összes hatalmi ágat, a független intézményeket és a
sajtót”. Erre Lánczi András (Heti Válasz) véleménye ad választ: „A
liberálisok azt képzelik, hogy a demokrácia eleve azonos a liberális
elvárásokkal, holott nem az, mert a demokrácia csupán lehetőséget ad a
kormányzás különféle értelmezésére. Végül, sokan képtelenek megkülönböztetni
a demokráciát annak minőségi kritériumaitól. Primitíven kifejezve, ha nem én
vagyok hatalmon, akkor nincs demokrácia. Arisztotelész szerint a
3
demokráciának számos formája létezik, pedig ő még nem volt rákényszerítve
választani jobb- vagy baloldal között.”
Az említett chartás szőrszálhasogatók politikiai társulatuk és egyéni
érdekeik részére kitalálták, hogy Európa népei, országai, kormányai részére
kizárólag az általuk megfogalmazott liberális demokrácia az egyetlen létezhető,
megengedhető életforma, és amely nép, ország, kormány nem veti magát alá
ennek a diktátumnak, azt a többi hűségesnek meg kell támadni, és kényszer
alkalmazásával rá kell kényszeríteni az egyetlen politikai recept követésére.
Ilyen követeléssel csak a mások iránti türelmetlen, egykönyvű, diktatórikus
pártember lép elő, akinek ez a politikai közeg kell hatalmi céljai részére.
Farizeusok ugyanakkor, mert húsz éven keresztül végzett diktatórikus kifosztó
uralkodásuk idején ezek a követelmények soha nem jutottak eszükbe. Részükről
tehát álságos a kinyilatkoztatás a liberális (helyesebben liberalista) demokrácia
mellett.
A liberalista számára az érvényesülés mechanizmusa az egyéni érdek
követése, amibe nem fér bele a közösségi akaratot érvényesítő törekvés. A
liberális demokráciában elvi álláspont, hogy az állam gyenge legyen, mert a
piac mindent elrendez. Az a piac, aminek kizárólagos törekvése a profit. Mi
védheti meg a démoszt, a népet a kizsákmányolóktól? Csakis az erős állam –
amennyiben a nép javát szolgálja.
Ide illik Varga Mihály beszéde a Fidesz kongresszuson, szeptember 28-án, ahol
a nemzetgazdasági miniszter rámutatott, hogy 2010 óta sikerült bebizonyítani – új irányt
tudunk szabni a gazdaságnak. Olyat, ahol a magyar emberek érdeke az első és a
legfontosabb, olyat, ahol a gazdaságot úgy szervezzük újra, hogy az a magyar emberekért
legyen, ne pedig fordítva. Olyat, ahol a megtermelt javak nem a keveseket, hanem a
sokaságot szolgálják, és ahol nem költünk többet, mint amennyit megtermelünk – sorolta.
Tájékoztatott arról, hogy négy évtizedes mélyponton van az infláció, emelkedtek a
reálbérek, a hiányszámunk Európa-szerte irigyelt, valamint megszűnt az ellenünk folyó
túlzottdeficit-eljárás is. 1000 milliárdnyi devizaadósságtól menekültek meg a
lakástulajdonosok, eddig 488 ezer devizahitelesen tudtunk segíteni – tette hozzá a fideszes
politikus. Hangsúlyozta – mindezek mellett csökkent az államadósság, és az állam több mint
600 milliárd forint hitelt vállalt át az önkormányzatoktól. Bebizonyosodott, hogy a
pénzromlást akkor is kordában lehet tartani, ha alacsony a kamat, és olcsó pénzhez jutnak a
hazai vállalkozások – emelte ki.
Mint mondta, a kormány bebizonyította a világnak, hogy van Magyarországon egy
olyan politikai közösség, amely érti az idők szavát, tudja, hogy mit akar, és hogyan érje el
azt. Közben azt is tudja, hogy a magyar nemzeti érdek az első, mert lejjebb ebből nem
adunk – mutatott rá.

4
Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarország abban is jobban teljesít, hogy az ország
újra rólunk szól, arról, hogy hogyan vagyunk képesek jobban beosztani azt, amink van, és
hogyan vagyunk képesek jobban dolgozni, jobban teljesíteni, mint korábban. Az ország
megváltozott, már nem a bankok, nem a multik, nem az IMF, vagy a privatizált közműcégek
vezetőinek a szava a döntő, hanem a magyar emberek hangja – jelentette ki.
Úgy fogalmazott, tudjuk, hogy a baloldali gazdaságpolitika hova vezet. Ahogy a régi
történet mondta: a szocializmus addig tart, amíg el nem fogy más pénze – jegyezte meg,
hozzáfűzve, amit mi elértünk, az pontosan a baloldal ellentéte.

*
Egy országon belül nagyon is egészséges, hogy különböző politikai
pártok igyekeznek érvényre juttatni megbízóik, híveik akaratát, vállalt
elveiket, az ország dolgainak rendezése érdekében. Ugyanakkor
Magyarországon – Európában talán egydülállóan – jelen van évszázada
egy olyan politikai képlet, amelynek nyilvánvaló célja az ország
kiszolgáltatása valamely érdekelt nagyhatalomnak. Első alkalommal
1918 novemberétől 1919 augusztusáig tombolt a nemzetellenes terror a
háborúban kimerült országban. Majd 1945-ben tért vissza a szovjet
megszállással a hazaárulók uralma, így rendezkedtek be
egypártdiktatúrában a szovjet megszállás végéig. Ez az internacionalista
baloldal azonnal az új nagyhatalmi nyomulás szolgálatába állt. Csak
2010-ben jött el az alkalom a magyar nép demokratikus döntésével
megindítani azt a folyamatot – mérhetetlen nagy ellenállással szemben
–, amitől remélhető az ország megmentése a gazdasági és politikai kiszolgáltatottságból.
További történelmi feladat: el kell takarítani a hazaárulók szervezeteit a politikai porondról.
Ehhez kell jövő évben a választók elegendő számú akarata.

„A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban
sikerült elérni” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény
Értelmiségiek Szövetségének fórumán. „Tudjuk, milyen kormány jönne helyettünk, nem
ringathatja illúzióba ma g át senki se m – mondta Kövér László, majd úgy fogalmazott: – ha a
baloldal vissz at ér, és leromb olja azt, amit könny ekk el és verítékkel kisz env e dtünk
ma gunkb ól az elmúlt né g y évb e n , enn ek az orszá g n ak vé g e . Esélyünk utolsó m orzs áit
söp örtük öss z e 20 1 0 - ben” – hangsúlyozta. Szerinte a csodával határos teljesítmény, hogy
sikerült visszarántani az országot a szakadék széléről. A házelnök szerint „ne m c s a k

5
önm a g unkho z kép e st teljesítünk jobban, hane m az Európai Unió tagorszá g ainak jelent ős
rész éh e z visz onyítva is.”

Döntő ütközetre készül a posztkommunista baloldallal Orbán Viktor, aki
szerint a nemzeti kormányzat 2014-es sikere a végső győzelmet jelentené. Minden
valószínűség szerint egy negyedszázados küzdelem lehetséges lezárására utalt. Orbán a
visegrádi frakcióülésen beszélt arról, hogy a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell
megküzdenie a posztkommunista baloldallal, a fideszes győzelem pedig felmorzsolhatja a
még létező, megalvadt struktúrákat. Mint mondta, 25 évet szánt életéből erre a küzdelemre.

6
önm a g unkho z kép e st teljesítünk jobban, hane m az Európai Unió tagorszá g ainak jelent ős
rész éh e z visz onyítva is.”

Döntő ütközetre készül a posztkommunista baloldallal Orbán Viktor, aki
szerint a nemzeti kormányzat 2014-es sikere a végső győzelmet jelentené. Minden
valószínűség szerint egy negyedszázados küzdelem lehetséges lezárására utalt. Orbán a
visegrádi frakcióülésen beszélt arról, hogy a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell
megküzdenie a posztkommunista baloldallal, a fideszes győzelem pedig felmorzsolhatja a
még létező, megalvadt struktúrákat. Mint mondta, 25 évet szánt életéből erre a küzdelemre.

6

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados

Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt Arany Tibor
 
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciával
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciávalCsapó Endre - találkozásaink a demokráciával
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciávalArany Tibor
 
Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!Arany Tibor
 
Veszprém nem Waterloo
Veszprém nem WaterlooVeszprém nem Waterloo
Veszprém nem WaterlooArany Tibor
 
kongresszusi meghallgatás magyarországról
kongresszusi meghallgatás magyarországrólkongresszusi meghallgatás magyarországról
kongresszusi meghallgatás magyarországrólArany Tibor
 
Ilyen a világ! 16 2
Ilyen a világ! 16 2Ilyen a világ! 16 2
Ilyen a világ! 16 2Arany Tibor
 
Amerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiAmerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiArany Tibor
 
Amikor a baloldal a népe ellen fordul
Amikor a baloldal a népe ellen fordulAmikor a baloldal a népe ellen fordul
Amikor a baloldal a népe ellen fordulArany Tibor
 
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék...
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék... Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék...
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék... Arany Tibor
 
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Jozsef Sotonyi
 
Mi a csuda ez az ostoba képtelenség
Mi a csuda ez az ostoba képtelenségMi a csuda ez az ostoba képtelenség
Mi a csuda ez az ostoba képtelenségArany Tibor
 
Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusJobbikLadany
 
Csapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkCsapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkArany Tibor
 
Nyakló nélkül tódulnak a menekültek
Nyakló nélkül tódulnak a menekültekNyakló nélkül tódulnak a menekültek
Nyakló nélkül tódulnak a menekültekArany Tibor
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó
 

Mais procurados (20)

Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt Csapó Endre -  a tar mezőn valami kizöldellt
Csapó Endre - a tar mezőn valami kizöldellt
 
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciával
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciávalCsapó Endre - találkozásaink a demokráciával
Csapó Endre - találkozásaink a demokráciával
 
Km1639 091
Km1639 091Km1639 091
Km1639 091
 
Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!
 
Veszprém nem Waterloo
Veszprém nem WaterlooVeszprém nem Waterloo
Veszprém nem Waterloo
 
kongresszusi meghallgatás magyarországról
kongresszusi meghallgatás magyarországrólkongresszusi meghallgatás magyarországról
kongresszusi meghallgatás magyarországról
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Ilyen a világ! 16 2
Ilyen a világ! 16 2Ilyen a világ! 16 2
Ilyen a világ! 16 2
 
Amerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiAmerika nacionalistái
Amerika nacionalistái
 
Amikor a baloldal a népe ellen fordul
Amikor a baloldal a népe ellen fordulAmikor a baloldal a népe ellen fordul
Amikor a baloldal a népe ellen fordul
 
Elte 2013 osz 7
Elte 2013 osz 7Elte 2013 osz 7
Elte 2013 osz 7
 
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék...
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék... Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék...
Csapó Endre - Magyarországot Görög árokba döntenék...
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
 
Mi a csuda ez az ostoba képtelenség
Mi a csuda ez az ostoba képtelenségMi a csuda ez az ostoba képtelenség
Mi a csuda ez az ostoba képtelenség
 
Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. június
 
Csapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünkCsapó Endre - olyan világban élünk
Csapó Endre - olyan világban élünk
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
Nyakló nélkül tódulnak a menekültek
Nyakló nélkül tódulnak a menekültekNyakló nélkül tódulnak a menekültek
Nyakló nélkül tódulnak a menekültek
 
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdfAjkai Szó_2022. április 1.pdf
Ajkai Szó_2022. április 1.pdf
 

Destaque

Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice
Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice
Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice NHSScotlandEvent
 
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Arany Tibor
 
The pull of terrorism by banlaoi
The pull of terrorism by banlaoiThe pull of terrorism by banlaoi
The pull of terrorism by banlaoiRommel Banlaoi
 
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and Hows
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and HowsMoving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and Hows
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and HowsSteve Weissman
 
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran Pengamatan
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran PengamatanLAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran Pengamatan
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran PengamatanHaslinda Mohd Saad
 
Parallel Session 1.3 Leading for Quality
Parallel Session 1.3 Leading for Quality Parallel Session 1.3 Leading for Quality
Parallel Session 1.3 Leading for Quality NHSScotlandEvent
 
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content Management
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content ManagementA Bee's Eye View of Imaging/Document/Content Management
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content ManagementSteve Weissman
 
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely NHSScotlandEvent
 

Destaque (9)

Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice
Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice
Parallel Session 4.4.2 My Pathway, My Choice
 
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
 
The pull of terrorism by banlaoi
The pull of terrorism by banlaoiThe pull of terrorism by banlaoi
The pull of terrorism by banlaoi
 
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and Hows
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and HowsMoving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and Hows
Moving Forward with Mobile Capture: The Whats, Whys, and Hows
 
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran Pengamatan
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran PengamatanLAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran Pengamatan
LAM PT05-01a Rancangan P&P Semester PKP3104 Kemahiran Pengamatan
 
Parallel Session 1.3 Leading for Quality
Parallel Session 1.3 Leading for Quality Parallel Session 1.3 Leading for Quality
Parallel Session 1.3 Leading for Quality
 
What is REST?
What is REST?What is REST?
What is REST?
 
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content Management
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content ManagementA Bee's Eye View of Imaging/Document/Content Management
A Bee's Eye View of Imaging/Document/Content Management
 
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely
Parallel Session 2.2 Health Technologies: Making Choices, Spending Wisely
 

Semelhante a Csapó Endre - A demokrácia nem baloldali szabadalom

Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?
Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?
Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?Antal Attila
 
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjében
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjébenCsapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjében
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjébenArany Tibor
 
A joguralomtól a politika uralmáig
A joguralomtól a politika uralmáigA joguralomtól a politika uralmáig
A joguralomtól a politika uralmáigAntal Attila
 
Az empire és a multitude populizmusa
Az empire és a multitude populizmusaAz empire és a multitude populizmusa
Az empire és a multitude populizmusaAntal Attila
 
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje. A magyar demokracia mino...
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje.  A magyar demokracia mino...Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje.  A magyar demokracia mino...
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje. A magyar demokracia mino...Jozsef Sotonyi
 
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is Arany Tibor
 
Végre egy jelentős elismerés
Végre  egy jelentős elismerésVégre  egy jelentős elismerés
Végre egy jelentős elismerésArany Tibor
 
Menekültválság és biopolitika
Menekültválság és biopolitikaMenekültválság és biopolitika
Menekültválság és biopolitikaAntal Attila
 
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Balogh László Imre
 
arvaipeter_teljes_végleges
arvaipeter_teljes_véglegesarvaipeter_teljes_végleges
arvaipeter_teljes_véglegesPéter Árvai
 
A populista demokrácia dilemmái
A populista demokrácia dilemmáiA populista demokrácia dilemmái
A populista demokrácia dilemmáiAntal Attila
 
Csapó Endre - méltatlan viselkedés
Csapó Endre  -  méltatlan viselkedés  Csapó Endre  -  méltatlan viselkedés
Csapó Endre - méltatlan viselkedés Arany Tibor
 
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke Péter
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke PéterA Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke Péter
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke PéterHelyi Penz
 
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányról
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányrólKolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányról
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányrólMariabloghu
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Arany Tibor
 
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Arany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Arany Tibor
 

Semelhante a Csapó Endre - A demokrácia nem baloldali szabadalom (20)

Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?
Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?
Helyreállítható-e az alkotmányos jogállam Magyarországon?
 
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjében
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjébenCsapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjében
Csapó Endre - A globális nagyhatalom eszmerendjében
 
A joguralomtól a politika uralmáig
A joguralomtól a politika uralmáigA joguralomtól a politika uralmáig
A joguralomtól a politika uralmáig
 
Az empire és a multitude populizmusa
Az empire és a multitude populizmusaAz empire és a multitude populizmusa
Az empire és a multitude populizmusa
 
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje. A magyar demokracia mino...
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje.  A magyar demokracia mino...Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje.  A magyar demokracia mino...
Orban Viktor, a kereszteny Magyarorszag felepitoje. A magyar demokracia mino...
 
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is
Cs. E. A szocialisták hűtlenek önmagukhoz is
 
Végre egy jelentős elismerés
Végre  egy jelentős elismerésVégre  egy jelentős elismerés
Végre egy jelentős elismerés
 
Menekültválság és biopolitika
Menekültválság és biopolitikaMenekültválság és biopolitika
Menekültválság és biopolitika
 
Helyzetek és gyakorlatok - Politikatudományi szemle
Helyzetek és gyakorlatok - Politikatudományi szemleHelyzetek és gyakorlatok - Politikatudományi szemle
Helyzetek és gyakorlatok - Politikatudományi szemle
 
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
Jobb kontra bal, avagy EGY-ség – választás után - 2010.
 
Elte 2013 osz 2
Elte 2013 osz 2Elte 2013 osz 2
Elte 2013 osz 2
 
arvaipeter_teljes_végleges
arvaipeter_teljes_véglegesarvaipeter_teljes_végleges
arvaipeter_teljes_végleges
 
A populista demokrácia dilemmái
A populista demokrácia dilemmáiA populista demokrácia dilemmái
A populista demokrácia dilemmái
 
Csapó Endre - méltatlan viselkedés
Csapó Endre  -  méltatlan viselkedés  Csapó Endre  -  méltatlan viselkedés
Csapó Endre - méltatlan viselkedés
 
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke Péter
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke PéterA Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke Péter
A Kormánybuktatások Kézikönyve - Drábik János - Tőke Péter
 
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányról
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányrólKolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányról
Kolláth György - Elemzés a Márkus-napi alkotmányról
 
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E - rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
 
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete Cs E  rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
Cs E rezsicsökkentés korszakváltás kezdete
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Cs. E. Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
 

Mais de Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárokArany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívóArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelősségeArany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

Mais de Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Km1648 09-11
Km1648 09-11Km1648 09-11
Km1648 09-11
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárok
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 
Km1619 09
Km1619 09Km1619 09
Km1619 09
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 
Km1618 09
Km1618 09Km1618 09
Km1618 09
 

Csapó Endre - A demokrácia nem baloldali szabadalom

  • 1. A demokrácia nem baloldali szabadalom Megjelent a Magyar Élet 2013. Október 31-i számában A mai Magyarország politikai rendje a mai Európában nem lehet más, mint a parlamenti demokrácia. Ennél fogva felesleges időtöltés azzal foglalkozni, hogy ez jó-e, avagy rossz. Ez a politikai divat diktátuma, ebben a keretben kell szolgálni az ország érdekeit. A parlamenti demokrácia elve alapján a népuralom áttételesen valósul meg, egymással versengő politikai pártok által. Annyiban érzi a nép a részességét a hatalomban, amilyen mértékben elfogadja az általa hatalomba jutott pártok munkáját. A négyévenkénti szavazás köztes idején a politikai tevékenységet – törvényhozást és végrehajtást – a pártok gyakorolják jól vagy rosszul vagy akárhogy. Tisztára szerencse kérdése, hogy a választási igéretekből mi valósul meg, mennyi, vagy egyáltalán. De ami a lényeg: a győztes párt vagy pártcsoport kormányoz, az ellenzék csak véleményt nyilváníthat. A kommunista diktatúra leváltása óta húsz évnek kellett eltelnie Magyarországon ahhoz, hogy a néphatalom új rendjében valamelyest eligazodjon az ország népe. Nem olyan ez, mint amikor két út közül lehet választani eljutni a szomszéd faluba – az egyik poros, a másik rázós. Az ország javainak tárát és sorsa irányítását kapta kézbe egyik vagy másik politikusi csoport, amelyről csak menetközben lehetett látni hova viszi az országot. Húsz év kellett hozzá, hogy a választók többsége felismerje a baloldali pártok igazi szándékát. Demokratikus vagyis népuralmi hatalomgyakorlás szerint ma 386 képviselő (2014-től 199) hozza meg döntését a törvényekről, gyakorlatilag az ország vezetésének mikéntjéről. Azonban itt közbelép egy újabb lépcső, amit ugyancsak nem szabad említés nélkül hagyni. Most éppen a hatalomgyakorlástól a népakarat értelmében távoltartott ellenzék harcos baloldali lapjában a Heti Világga z d a s -ban jelent meg egy tájékoztató írás (Heindl Péter ág „Civilek” küzdelme a pártkatonákkal) a demokrácia egy jellegzetes hibájáról, mert ez a csúnya dolog most éppen a nemzeti oldal uralkodását árnyékolja be. Arról szól, hogy: „Minden pártban fokozatosan kialakult az az elvárás, hogy valamennyi képviselőnek – parlam entinek és önkorm ány z atinak e g y aránt – a pártvez érkar dönté s eit eng e d el m e s e n vé grehajtó pártkatonává kell válnia. Az államsz o cializmus politikai kultúrájából m e g ör ök ölt bolsevik típusú pártfegy elm et a pártbürokráciák vez et ői eleinte csak »elvárásk ént« fogalma zták m e g . Kés őbb az onb a különféle szab ályzatokkal és kötelezv é n y e k aláíratásával már intéz m é n y e s e n is rákénys z erítették azt az általuk jelöltnek állított és ez ért saját »hivatali be o s zt ottjuknak« tekintett képvis el őkre. Ezzel a választóknak való felelőss é g m é g az e g y é ni választókörz et ekb e n mandátum ot nyert képvis el ők es et é b e n is teljes e n névleg e s s é vált. ... Ahol korlátoz ott a nyilváno s s á g , ott ma g ától értet őd ően épül le e g yre inkább ma g a de m okrácia is. Atöbbpártrends z er pártjainak ms e eg yre jobban a korábbi állampártéhoz vált űköd é hasonlóvá . S a régi, vez ér»egypártállam« helyett szép lassan kialakult az ugyancsak vezérelvű elv ű »kétpártállam«. Korlátozott nyilvánossággal. Maffia-finanszírozású pártokkal. És korlátozott demokráciával.” 1
  • 2. Ez tényleg így van. De miért most veszi észre és teszi szóvá ezt a demokráciákban évszázadosan alkalmazott gyakorlatot a baloldal harcos lapja, miért nem kissé korábban, például a Gyurcsány-kormányzat idején? Tényként megállapíthatjuk, hogy az élet a politikai arénában nem olyan szép, mint az a papíron olvasható sok szép mondat a demokráciáról. A fent leírtak nem most váltak a gyakorlat módszerévé. Valamilyen reformálással valamikor talán módosul a képviseleti rendszer, de annak megvalósítása békésebb politikai légkört kíván. Másszóval nem időszerű számonkérni az Orbán-kormánytól, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, valamiféle idálisan szépen politizáljon, és például legyen udvarias: a törvényhozásban és a kormányzásban adjon helyet előzékenyen az ellenzéknek. Mert ahogy most kormányoz, az diktatúra, amit kénytelen szóvátenni a felügyelő Európai Unió komisszárja, de még a szövetséges távoli nagyhatalom külügyminisztere is. Az emberi élet – követve a természetet – örök küzdelem, bevetett erők harca, az adott civilizáció méltányos korlátozásával. Magyar porondon különösen élesen mutatkozik meg, hogy ez a demokráciás staniolba csomagolt és megkerülhetetlen pártdiktatúrás gyakorlat lehet káros is és hasznos is a nemzet számára. Káros, amikor a kizsákmányolásban érdekelt nagyhatalom hazai kizsolgálói alkalmazzák. Persze, szerintük nekik szabad. Gondoljunk csak vissza történelmünkre: minden nagy kor egy-egy erős, határozott vezető nevéhez kötődik. Kell-e ma hangsúlyozni, hogy Magyarországnak ma erős, határozott vezetőre (vezetőségre) van szüksége ahhoz, hogy lezárja a nemzetellenes hatalomgyakorlási időszakot, és megalapozza a nemzet öncélú hatalmi rendjét? * Egy terjedelmes iromány forog, tolakodóan a nemzetközi diplomácia terepén, amelynek megfogalmazói tételesen felsorolják, hogy miért nem lehet elfogadni a magyar kormányt demokratikusnak. A címe: Vádirat az Orbán-kormány antidemokratikus magatartása ellen. Kiadja a Kanadai Magyar Dem okratikus Charta (2011. október 23.) Ebből közöljük a bevezető részt és a Zárszót: „Magyarországgal kapcsolatban Vaclav Havel és több száz, a kommunizmus elleni harcban ismertté vált közép-európai politikus és értelmiségi személy 2011 elején egy felhívást intézett az Európai Unióhoz (lásd: www.iprotest.hu): Súlyos veszélybe került a szabadságban egyesült Európa célkitűzése. Megtörtént az, amit az Európai Unió hivatott megakadályozni, és amit sokan elképzelhetetlennek tartottak: az Unió határain belül a 2004 óta tagállam Magyarországon felszámolták a liberális demokráciát. Mindössze húsz évvel a kommunizmus bukása után Magyarország egyébként demokratikusan megválasztott kormánya, visszaélve a törvényhozási többségével, módszeresen leépíti a demokrácia fék- és ellensúlyrendszerét, eltörli az alkotmányos korlátokat és a kormányzó párt uralma alá hajtja az összes hatalmi ágat, a 2
  • 3. független intézményeket és a sajtót … Az alapjogok megtagadása egy országban minden európai polgárt megaláz. Ha akár egyetlen nemzet bizalma is megrendül az iránt, hogy Európa képes megvédeni a demokráciát, az a »demokrácia deficit« újabb vádjához és végül Európa demokratikus küldetésének globális kétségbevonásához vezet. Felszólítjuk tehát Európa parlamenti képviselőit, biztosait, kormányait és pártjait, hogy állítsanak fel világos normarendszert a demokratikus értékek – a pluralizmus, a szólásszabadság, az egyéni jogok, a hatalmi ágak elválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége – tiszteletben tartására. Az európai intézményeknek képessé kell válniuk arra, hogy megnevezzék és megszégy eníts ék a normák áthág óit, s így ne m z et eink továbbra is az Unióhoz fordulhassanak iránymutatás ért a szab a d s á g j o g o k me g őrz é s é é rt vívott mind enna pi harcukban.” „Zárszó . Vádiratunk adatokkal támas ztotta alá Vaclav Havel és társainak állítását, nev e z et e s e n azt, hogy Orbán Viktor kormánya , „ … vi s s z a élv e a törvényho z á si többs é g é v el , mó d s z er e s e n leépíti a de m okrácia fék- és ellensúlyrends z er ét, eltörli az alkotmány o s korlátokat, és a kormány z ó párt uralma alá hajtja az öss z e s hatalmi ágat, a függ etlen intézm é n y e k et és a sajtót. Tény ekk el bizonyítottuk, a Harvardi e g y et e m profes s z orának, Kornai János állítását: Magyarorszá g az 1 9 8 9 – 1 9 9 0 és 20 1 0 nyara köz ötti id őszakban de m okrácia volt. Most már ne m az; a politikai formáció , am elyb e n élünk, autokrácia”. Nézzük csak: „Magyarországon felszámolták a liberális demokráciát.” A sokféle demokráciamodellek egyike a liberális demokrácia, európai gyakorlatban ugyanaz amit a globális pénzügyi lobby előír az Egyesült Államok részére. Szépen megfogalmazva (Wikipédia): „A liberális demokráciában a működési szabályok értékrendjére a liberalizmus eszmerendszere a jellemző, vagyis az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni. A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét.” A szép megfogalmazásból hiányzik a lényeg: pénz, áru és munka szabad áramlása, szabad piac, csak a rend fenntartására korlátozott állam. A globális szépvilág a jelenlegi internacionalista baloldal ideológiai alapja, amiből mindenféle szocialista jelszó és tartalom eltűnt a rendszerváltoztató osztogatás során. A liberális demokrácia a valóságban mindaz amit Magyarországra rákényszerítettek az egypártdiktatúra után. Amibe tönkrement az ország. Tehát a magyar kormány „módszeresen leépíti a demokrácia fék- és ellensúlyrendszerét, eltörli az alkotmányos korlátokat, és a kormányzó párt uralma alá hajtja az összes hatalmi ágat, a független intézményeket és a sajtót”. Erre Lánczi András (Heti Válasz) véleménye ad választ: „A liberálisok azt képzelik, hogy a demokrácia eleve azonos a liberális elvárásokkal, holott nem az, mert a demokrácia csupán lehetőséget ad a kormányzás különféle értelmezésére. Végül, sokan képtelenek megkülönböztetni a demokráciát annak minőségi kritériumaitól. Primitíven kifejezve, ha nem én vagyok hatalmon, akkor nincs demokrácia. Arisztotelész szerint a 3
  • 4. demokráciának számos formája létezik, pedig ő még nem volt rákényszerítve választani jobb- vagy baloldal között.” Az említett chartás szőrszálhasogatók politikiai társulatuk és egyéni érdekeik részére kitalálták, hogy Európa népei, országai, kormányai részére kizárólag az általuk megfogalmazott liberális demokrácia az egyetlen létezhető, megengedhető életforma, és amely nép, ország, kormány nem veti magát alá ennek a diktátumnak, azt a többi hűségesnek meg kell támadni, és kényszer alkalmazásával rá kell kényszeríteni az egyetlen politikai recept követésére. Ilyen követeléssel csak a mások iránti türelmetlen, egykönyvű, diktatórikus pártember lép elő, akinek ez a politikai közeg kell hatalmi céljai részére. Farizeusok ugyanakkor, mert húsz éven keresztül végzett diktatórikus kifosztó uralkodásuk idején ezek a követelmények soha nem jutottak eszükbe. Részükről tehát álságos a kinyilatkoztatás a liberális (helyesebben liberalista) demokrácia mellett. A liberalista számára az érvényesülés mechanizmusa az egyéni érdek követése, amibe nem fér bele a közösségi akaratot érvényesítő törekvés. A liberális demokráciában elvi álláspont, hogy az állam gyenge legyen, mert a piac mindent elrendez. Az a piac, aminek kizárólagos törekvése a profit. Mi védheti meg a démoszt, a népet a kizsákmányolóktól? Csakis az erős állam – amennyiben a nép javát szolgálja. Ide illik Varga Mihály beszéde a Fidesz kongresszuson, szeptember 28-án, ahol a nemzetgazdasági miniszter rámutatott, hogy 2010 óta sikerült bebizonyítani – új irányt tudunk szabni a gazdaságnak. Olyat, ahol a magyar emberek érdeke az első és a legfontosabb, olyat, ahol a gazdaságot úgy szervezzük újra, hogy az a magyar emberekért legyen, ne pedig fordítva. Olyat, ahol a megtermelt javak nem a keveseket, hanem a sokaságot szolgálják, és ahol nem költünk többet, mint amennyit megtermelünk – sorolta. Tájékoztatott arról, hogy négy évtizedes mélyponton van az infláció, emelkedtek a reálbérek, a hiányszámunk Európa-szerte irigyelt, valamint megszűnt az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárás is. 1000 milliárdnyi devizaadósságtól menekültek meg a lakástulajdonosok, eddig 488 ezer devizahitelesen tudtunk segíteni – tette hozzá a fideszes politikus. Hangsúlyozta – mindezek mellett csökkent az államadósság, és az állam több mint 600 milliárd forint hitelt vállalt át az önkormányzatoktól. Bebizonyosodott, hogy a pénzromlást akkor is kordában lehet tartani, ha alacsony a kamat, és olcsó pénzhez jutnak a hazai vállalkozások – emelte ki. Mint mondta, a kormány bebizonyította a világnak, hogy van Magyarországon egy olyan politikai közösség, amely érti az idők szavát, tudja, hogy mit akar, és hogyan érje el azt. Közben azt is tudja, hogy a magyar nemzeti érdek az első, mert lejjebb ebből nem adunk – mutatott rá. 4
  • 5. Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarország abban is jobban teljesít, hogy az ország újra rólunk szól, arról, hogy hogyan vagyunk képesek jobban beosztani azt, amink van, és hogyan vagyunk képesek jobban dolgozni, jobban teljesíteni, mint korábban. Az ország megváltozott, már nem a bankok, nem a multik, nem az IMF, vagy a privatizált közműcégek vezetőinek a szava a döntő, hanem a magyar emberek hangja – jelentette ki. Úgy fogalmazott, tudjuk, hogy a baloldali gazdaságpolitika hova vezet. Ahogy a régi történet mondta: a szocializmus addig tart, amíg el nem fogy más pénze – jegyezte meg, hozzáfűzve, amit mi elértünk, az pontosan a baloldal ellentéte. * Egy országon belül nagyon is egészséges, hogy különböző politikai pártok igyekeznek érvényre juttatni megbízóik, híveik akaratát, vállalt elveiket, az ország dolgainak rendezése érdekében. Ugyanakkor Magyarországon – Európában talán egydülállóan – jelen van évszázada egy olyan politikai képlet, amelynek nyilvánvaló célja az ország kiszolgáltatása valamely érdekelt nagyhatalomnak. Első alkalommal 1918 novemberétől 1919 augusztusáig tombolt a nemzetellenes terror a háborúban kimerült országban. Majd 1945-ben tért vissza a szovjet megszállással a hazaárulók uralma, így rendezkedtek be egypártdiktatúrában a szovjet megszállás végéig. Ez az internacionalista baloldal azonnal az új nagyhatalmi nyomulás szolgálatába állt. Csak 2010-ben jött el az alkalom a magyar nép demokratikus döntésével megindítani azt a folyamatot – mérhetetlen nagy ellenállással szemben –, amitől remélhető az ország megmentése a gazdasági és politikai kiszolgáltatottságból. További történelmi feladat: el kell takarítani a hazaárulók szervezeteit a politikai porondról. Ehhez kell jövő évben a választók elegendő számú akarata. „A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni” – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán. „Tudjuk, milyen kormány jönne helyettünk, nem ringathatja illúzióba ma g át senki se m – mondta Kövér László, majd úgy fogalmazott: – ha a baloldal vissz at ér, és leromb olja azt, amit könny ekk el és verítékkel kisz env e dtünk ma gunkb ól az elmúlt né g y évb e n , enn ek az orszá g n ak vé g e . Esélyünk utolsó m orzs áit söp örtük öss z e 20 1 0 - ben” – hangsúlyozta. Szerinte a csodával határos teljesítmény, hogy sikerült visszarántani az országot a szakadék széléről. A házelnök szerint „ne m c s a k 5
  • 6. önm a g unkho z kép e st teljesítünk jobban, hane m az Európai Unió tagorszá g ainak jelent ős rész éh e z visz onyítva is.” Döntő ütközetre készül a posztkommunista baloldallal Orbán Viktor, aki szerint a nemzeti kormányzat 2014-es sikere a végső győzelmet jelentené. Minden valószínűség szerint egy negyedszázados küzdelem lehetséges lezárására utalt. Orbán a visegrádi frakcióülésen beszélt arról, hogy a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell megküzdenie a posztkommunista baloldallal, a fideszes győzelem pedig felmorzsolhatja a még létező, megalvadt struktúrákat. Mint mondta, 25 évet szánt életéből erre a küzdelemre. 6
  • 7. önm a g unkho z kép e st teljesítünk jobban, hane m az Európai Unió tagorszá g ainak jelent ős rész éh e z visz onyítva is.” Döntő ütközetre készül a posztkommunista baloldallal Orbán Viktor, aki szerint a nemzeti kormányzat 2014-es sikere a végső győzelmet jelentené. Minden valószínűség szerint egy negyedszázados küzdelem lehetséges lezárására utalt. Orbán a visegrádi frakcióülésen beszélt arról, hogy a rendszerváltó jobboldalnak utoljára kell megküzdenie a posztkommunista baloldallal, a fideszes győzelem pedig felmorzsolhatja a még létező, megalvadt struktúrákat. Mint mondta, 25 évet szánt életéből erre a küzdelemre. 6