Utazás
az ismeretlen
Türkmenisztánba
2002 októberében a belső-ázsiai pusztaságokban tett sok ezer kilométeres utazás után
az Uszt-jurt platón át tértem vissza Kazahsztánba. Vonatunk lassan zötykölődött
Beyneu felé,minthatudta volna, hogy itt a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti, út nél­
küli pusztaságban úgy sincs más közlekedési lehetőség. Az egyhangú, tizenegy órás uta­
zás jó alkalmat adott az élmények felidézésére, amiből csak egy-egy állomás, vagy in­
kább csak megállóhely zökkentett ki. Az egyik helyen feltűnően sokáig álltunk, mire én
érdeklődni kezdtem. Üzbég útitársam a jól látható állomásnévre mutatott, és a nyoma­
ték kedvéért szóban is elismételte: Barsa-Kelmes. Én persze nem értettem semmit. A
karakalpak nyelven írt Barsa-Kelmes, folytatta, azt jelenti: quot;aki megérkezik, nem tér
visszaquot;. Meglepődtem, aztán mégiscsak tovább indultunk.

A a külö­
ZÓTA IS SOKSZOR E S Z E M B E JUTOTT
nös állomásnév. Vajon ki, vagy kik nem
térnek vissza? A hajdani száműzöttek,
akik itt tengették büntetésük éveit, vagy akár az
egész életüket? A pusztaságban található magá­
A türkmenisztáni utazás a következő év nagy áb­
rándjává vált, én mégis bíztam abban, hogy nem
csak az marad. Amikor 2003 szeptemberében útra
keltem, a gondos előkészületek ellenére csak az
indulásban lehettem biztos, az érkezésben nem. A
nyos sírok és temetők ismeretlen halottai? Vagy az bizonytalanságot az keltette, hogy a vízum helyett
ősi karavánút mentén álló isten háta mögötti bör­ csak egy, a Türkmén Külügyminisztérium által re­
tön foglyai? Ők bizonyára tudják, mit jelent a gisztrált hivatalos meghívólevelem volt, az is csak
barsa-kelmes. De megtudja mindenki, aki utazást másolatban, azzal az ígérvénnyel, hogy a Kaszpi-
tesz Közép-Ázsia pusztaságaiban és sivatagaiban, tenger partján lévő Türkmenbashiban, a korábbi
ahol végtelenbe vesző kietlen síkságok poros útja­ Krasznovodszkban fogom a vízumomat megkap­
in nem érzékelünk sem haladást, sem változást. ni. A meghívólevél személyes adataimon kívül
Ahol nincs célpont és elérhetőség, ahol ősi kultú­ részletesen tartalmazta az útitervet, valamint az
rák málló romjai tekintenek időtelenül a messze­ országba érkezés és tervezett elhagyásának pontos
ségbe, ahol semmi máshoz nem hasonlítható a időpontját. A meghívást intéző ashabádi
napkelte és a napnyugta varázslatos látványa, és (Ashgabat) A Y A N Tourism and Travel Company
ahol hallgathatjuk a mindig fúvó szél megigéző da­ már az első levélváltáskor nyomatékkal a tudtom­
lait. Amikor megéljük a végtelenség és önnön k i ­ ra adta, hogy csak utazási céllal érkezőnek nyújta­
csinységünk lélekszorító élményét, mi is rabjai le­ nak segítséget, másoknak nem, külön kiemelve a
szünk e magával ragadó különös világnak, és meg­ mások között az újságírókat. Mérnöki foglalkozá­
értjük a sejtelmes állomásnév különös üzenetét.
som ebből a szempontból elfogadható volt.
Budapestről Isztambulon keresztül az azerbaj­
quot;Rögös ú t o n quot; T ü r k m e n i s z t á n b a dzsáni Bakuba repültem, majd innen hajóval ter­
veztem az út folytatását Türkmenisztánba. A
Számomra akkor, 2002-ben Türkmenisztán elér­ Szovjetunió megszűntével elenyészővé vált a két
hetetlen maradt. Khojayli-nél hiába jutottam el az part közötti utasforgalom. A veterán komphajók
üzbég-türkmén határátkelőhelyhez, az üzbég és a menetrend nélküli, napi egyszeri indulással árut
kazah vízum itt semmire sem volt elegendő. szállítanak, és a bizonytalan időpontú délutáni in-
A 90 m átmérőjű „égő gödörquot; mélyén Kilátás a Jángü Kala szirtjei felől
a földgáz gyulladt lángra (balra) a Kara-Bogaz-öböl felé

dulás miatt tanácsos volt már kettő órától a hajó­ Sok-sok évezreden át az élet errefelé meglehe­
nál várakozni. A z útlevélvizsgálatnál akadt némi tősen világvégi volt, még ha olyan virágzó kultú­
izgalom, amikor a vízumomat kérték. Meghívóle­ rák is kialakultak, mint Chorezm, vagy a csupán a
velem láttán rövid konzíliumot hívtak össze, végül közelmúltban feltárt Margus. Amikor az újkor
utamra engedtek. Ennek ellenére nem töltött el lel­ szele meg- és felrázta a világot, addig soha nem
kesedéssel, amikor közölték, ha a túlparton nem látott gazdasági és társadalmi változásokat indítva
lesznek rendben a papírjaim, két nap múlva vi­ el, errefelé homokba temetett kultúrák felett a no­
szontlátjuk egymást. mád élet és állattartás vált jellemzővé, és rabszol­
gatartó kánságok határozták meg a élet minden­
napjait. A X . század óta itt élő türkmén népek
önálló államiság nélkül a hívai és a buharai kán­
ság fennhatósága alá tartoztak mindaddig, amíg a
X I X . század második felében a cári Oroszország
keresztezve és meghiúsítva a hasonló brit törekvé­
seket, meghódította a Kaszpi-tengeren túli terüle­
teket. A civilizáció az orosz főkormányzó alatt in­
dult el, majd a szovjet időszak állammá, pontosab­
ban tagállammá tette Türkmenisztánt. A Szovjet­
unió megszűnése után a függetlenséget 1991. ok­
tóber 27-én kiáltották ki.
A z utazni vágyók számára a Kaszpi-tengeren
túli területek soha nem voltak könnyen elérhetők.
A mostoha természeti adottságokat csak tetézte a
civilizálatlanság és a vallási fanatizmus. A z 1870-
es évektől az orosz fennhatóság alatt sokat javult
az utazók biztonsága. Ez főleg a Krasznovodszk-
ból induló Transzkaszpi-vasút mentén volt igaz.
Aztán jött a szovjet időszak, és az ország bezárult
a külvilág számára. Ekkortájt „csak úgyquot; utazni
egyáltalán nem lehetett. A független Türkmenisz­
tán továbbra sem vált a tömegturizmus paradicso­
mává, de ma már az utazási ábrándok legalább va­
lóra válthatók, ha nem is egyszerűen.
Kora reggel nagy messzeségből is jól kivehetők
voltak a Krasznovodszki-öböl sziklás dombvonu­
latai. A z öblöt a Nagy Péter cár által kiküldött,
Alekszandr Bekovics-Cserkasszkij herceg által
vezetett orosz expedíció tárta fel 1715-ben, majd
egy évre rá, a második expedíció során
Cserkasszkij itt hozta létre az első orosz erődöt. A
part menti homokdűnék között szűk hajózási úton
jutottunk be a több ezer négyzetkilométeres öböl­
be, a „vörös vizekrequot;, ahogy Cserkasszkij elne­
Mauzóleum Kunya-Urgencsben vezte azt a part menti vörös homokon csillogó víz
látványának hatására.
Este nyolc órakor végre kihajóztunk. Azeri, Tíz óra tájban kötöttünk ki. A z utasok - kivéte­
orosz és türkmén útitársaimmal (összesen kilencen lemmel - elhagyhatták a hajót. Nekem meg kellett
voltunk) még hosszú időn át néztük Baku távolodó várnom, amíg a városból megérkezik a konzul.
fényeit. Mire a sötétség mindent elnyelt, egyedül Addig izgulhattam, hogy rendben legyenek a pa­
maradtam a fedélzeten. A z éjszakai hajózás útban pírok. Két óra elteltével egy civil - ő volt a konzul
az ábrándok valóra váltása felé olybá tűnt, mintha - és több katona jött fel a hajóra, majd lekísértek
a mesebeli Óperenciás-tengeren utaznék az azon is a kikötő épületébe. Amikor megláttam a nálam
túli pusztaságok és sivatagok világába. másolatban lévő meghívólevél eredetijét, meg-

könnyebbültem. Többféle kérdőív és nyilatkozat elkövetkező napok úti programját, majd kaptam
kitöltése után egyéb fontos papírokkal együtt egy telefonszámot, amin probléma esetén bármi­
megkaptam a vízumomat egyelőre tíz napra. Vég­ kor elérhetem ismeretlen nyomon követőmet.
re Türkmenisztán földjére léphettem. Másnap reggel kisebb szívdobogást kaptam,
amikor erős ajtókopogtatásra ébredve egy katona­
Ázsia kapujában tisztnek nyitottam ajtót. Üdvözölt és megkérdezte:
„vszjo v parjádke?quot; - minden rendben? A kitünte­
Első türkmenisztáni utam a konzul irodájába veze­ tő gondoskodáson kívül újabb papírokkal látott el.
tett. Itt telefonon egyeztettünk az AYAN-nal, mikor Ezután végre elindulhattam Türkmenbashi, azaz
indulok tovább, hol fogok megszállni, és mikor érek Krasznovodszk felfedezésére. A település rendkí­
Ashabádba. Aztán szabad elhatározásomból Türk- vüli, sőt meghatározó stratégiai jelentőségét Bel­
menbashi legkitűnőbb szállodájába, a négycsillagos ső-Ázsia orosz meghódítása szempontjából csak a
Hotel Türkmenbashiba mentem. Azt hiszem ideje történelem lapjaiból érthetjük meg.
megismerkedni a türkmenbashi szóval, ami mint fo­ A Cserkasszkij-expedíció az Indiába vezető vízi
galom olyasmit jelent, mint a „minden türkmén fe­ út lehetőségeinek a felkutatására irányult. A törek­
jequot;. A név 1993 óta egyetlen embert illet meg Türk­ véseket egy türkmén legenda táplálta, amely sze­
menisztánban: Saparmurat Nyijazovot, az élet- rint az Amu-darja egykor a Kaszpi-tengerbe öm­
hossziglanra megválasztott elnököt. Neve ma már lött és emberi beavatkozás - egy gát - változtatta
csak „egyszerűenquot; Türkmenbashi vagy Nagy Türk­ meg a folyását. A korabeli ismeretek az Amu-dar­
menbashi. Minden, ami Türkmenisztánban „türk­ ja forrását a messzi Indiába tették. Ezért a hajdan­
menbashiquot;, legyen az hajó, szálloda, tér vagy város, volt meder megtalálása és a vízi út helyreállítása
az elnökről kapta a nevét és rá emlékeztet. azzal kecsegtetett, hogy ezután majd Oroszország­
De térjünk vissza a Hotel Türkmenbashiba. Szo­ ból a Volga-Kaszpi-tenger-Amu-darja vízi úton
bámban alig helyezkedtem el, máris megcsörrent Indiába is el lehet hajózni, ami semmihez sem
a telefon. Ashabádból kerestek az AYAN-tól (ha­ fogható kereskedelmi lehetőséggel kecsegtetett.
mar kiderítették, hol vagyok). Ismét átvettük az India akkor még nem volt brit gyarmat.
Mecset Darvaza „központjábanquot;

Krasznovodszk, a mai Türkmenbashi volt az első orosz település a Kaszpi-tenger keleti partján
Cserkasszkij nem találta meg a keresett folyó- Krasznovodszk. Krasznovodszk hídfőállássá vált,
medert, amit a mai részletes térképek Uzboj- ahol 1869-ben várost alapítottak. A messzi Orosz­
névvel jelölnek. A z Uzboj rejtélyét az 1937-1947 országból hajón érkezett az utánpótlás, ember, gép,
között Chorezm felkutatására kiküldött, Tolsztov hadianyag és a vasúti sín, s így rohamléptekkel
vezette szovjet expedíció oldotta meg. A z expedí­ építették ki a Transzkaszpi-vasutat egészen Tas-
ció szertefoszlatta az Amu-darja fő ágának eltere­ kentig, pontosan 1864 km-es hosszúságban. A
lésére vonatkozó középkori legendákat, és igazol­ Transzkaszpi-vasutat olyan híres utazók is igénybe
ta, hogy az Uzbojban a középkor óta nem folyt vették, mint Sven Hedin, Stein Aurél, és rajta uta­
víz. Korábban pedig az Amu-darja Darjalik nevű zott 1895-ben a magyar Zichy-expedíció is.
ága a Szarikamis-tavon keresztül látta el vízzel az Krasznovodszk mai képe sokat megőrzött a vá­
Uzbojt, amely a Kaszpi-tengerbe folyt. rosalapítás időszakából. A másfél emeletes, föld­
A vízi utat kereső kezdeti orosz törekvések a szinti lőrésekkel kialakított legrégebbi épület egy­
X I X . században már nyíltan a belső-ázsiai terüle­ koron az orosz helyőrségnek nyújtott biztonságot,
tek megszerzésére irányultak, aminek nagy lökést ma múzeumként őrzi a hajdani hódítók emlékét.
adott az indiai brit gyarmatbirodalom kialakulása. Innen egyenes út vezet a régi kikötőig. Félúton
A z orosz hadvezetés sokat tanult az 1801-es és az különös, diadalívszerű építmény, az Ázsia-kapuja
1839-es expedíciós seregek katasztrófájából, ami­ keresztezi az utat. Szimbolikus alkotás. Üdvözli
kor azt hitték, hogy az oroszországi Orenburgból az Ázsiába érkezőket és búcsúztatja az elutazókat
délre induló seregek elfoglalhatják a Hívai, a ma is, mint régen.
Buharai és a Kokandi kánságokat. A z Uszt-jurt A hajdani kikötő helyén, ahol a móló kezdődött,
pusztaságai nagy veszteségek árán megtanították a csak egy bárka ringatózott teázóval a fedélzetén.
katonai vezetést arra, hogy észak-déli irányú had­ A halk zene és a forró tea hatására bizsergető gon­
járattal nem foglalható el Belső-Ázsia. A stratégia­ dolatok jártak át. A z orosz birodalom belső-ázsiai
váltás a következőképpen foglalható össze: kerülő hódításainak legfontosabb stratégiai pontján vol­
utakon délre kell menni, majd délről indulva az tam. A régi emlékek keresése a vasútállomáson
Amu-darja vidéke mentén kell északra törni és el­ folytatódott. Pár perces sétával értem el a Transz-
foglalni a Buharai és a Hívai kánságokat. A z új kaszpi-vasút híres állomását, amely pontosan
stratégiában felértékelődött a Szír-darja vidéke és olyan, mint építésekor, 1880-ban volt.

A Transzkaszpi-vasút ráébresztette a briteket,
hogy a „Nagy Játszmátquot; Belső-Ázsiában elvesz­
tették. A polgárháború idején a fehérek oldalán
még megjelentek brit intervenciós csapatok
Krasznovodszkban, de a „Nagy Játszmaquot; újraját-
szására már nem volt lehetőség.
A régi utcák hangulata teljesen elvész a város
szívében lévő sziklás magaslatról. A panoráma
azonban kárpótol. A Krasznovodszki-öböl vizein
messzire elkalandozó tekintetünk a partot elérve
hamar megakad a várost övező sziklás, járhatatlan
hegykoszorún, amely szinte szorítja a várost, nem
engedve terjeszkedni. A sziklák öleléséből csak a
Kaszpi-tenger irányába és az öböl menti szűk sáv­
ban kelet felé lehet kijutni. A hegyeket áttörő egyet­
Ashabád belvárosa. A helyi útmutatásokat len mesterséges szorost a második világháború
francia építészek valósították meg alatt és utána építtették az itt raboskodó kétszáz ja­
pán hadifogollyal. Közülük százkilencvenen soha
nem tértek haza. Ők nem messze a szorostól k i ­
csiny temetőben nyugszanak, a japán és a türkmén
nép megbékélését hirdető emléktábla alatt.
A mai Türkmenbashiról nem lehet elmondani,
hogy rohanó élettempójú várossá nőtte volna k i
magát. A z élet lassan, keletiesen csörgedezik erre­
felé, és ezen a kikötő és az olajipar sem változtat.
Ebben a miliőben megmagyarázhatatlanul áll az
elegáns állami Hotel Türkmenbashi, hiszen a kül­
földi utazó fehér hollónak számít errefelé, az üzle­
ti életről pedig nehezen hihető, hogy ekkora hotelt
igényelne. A z elnök aranyozott szobra a földszinti
hallban bizonyára többet tudna mondani erről...
Megérkezés Ashabádba
Ashabádi park a Türkmenbashi aranyozott szobrával
A Türkmenbashiból kelet felé igyekvők - ha az
országutat választják - rendszerint a kora reggeli
órákban gyülekeznek a vasútállomás előtti téren,
hogy alkalmi útitársakkal, alkalmi taxival kelje­
nek útra. A kétnaposra tervezett ashabádi utazást
én is itt szerveztem meg. Rövid üzleti tárgyalás
után máris indultunk Balkanabatba, ahol közel
egy napot töltöttem. A z utazás szempontjából so­
főröm személye szerencsésnek volt mondható,
mert mint egykori földrajztanár sok út menti érde­
kességet tudott megmutatni.
Amikor áthaladtunk a Nagy- és a Kis-Balhán
hegységek között az Uzboj völgyén, Vámbéry Ár­
min útvonalát kereszteztük, aki 1863-ban e völgy­
ben utazott karavánnal Hívába. Göktepénél impo­
záns, klasszikus török stílusú mecset vonja magá­
ra az arra járó figyelmét. A néhány éve épült me­
Ashabád központja az aranyozott kupolájú elnöki
cset Türkmenisztán legszentebb emlékhelyén áll,
palotával. A főtéren egy díszszemle főpróbája zajlik a göktepei hajdani földvár ma már alig észrevehe-

Göktepe, az „emlékezés mecsetjequot;.
1881 januárjában itt végeztek az orosz csapatok több mint 14 ezer türkménnel
tő falain belül. A földvár elfoglalásakor, 1881. ja­ mint a Rukhnama (Lélekkönyv vagy Szellem­
nuár 24-én az orosz csapatok e helyen több mint könyv), az elnök isteni sugallatra írt fő műve. A z
tizennégyezer-ötszáz türkmént öltek meg. egyik középület előtt óriási kivetítő előtt álltam
Felfokozott várakozással érkeztem este Ashabád- meg. Elnöki beszédek hangzottak el magas pulpi­
ba. Kíváncsi voltam, vajon milyen lesz az a város, tusról. Lent pedig sok-sok ember hallgatta szenvte­
amelyet a göktepei események után oroszok alapítot­ len arccal. Időnként felállt valaki a lent ülők közül.
tak egy kis falu helyén, amelyről az 1895. évi Zichy- A szavak bizonyára hozzá szóltak. A türkmén be­
expedíció tudós tagja, Szádeczky-Kardoss Lajos azt szédből nem lehetett megítélni, hogy dicséretek,
írta a naplójában: quot;Magyaros város, a szőrme váro­ vagy elmarasztalások hangzottak-e el. Utcai magá­
saquot;, és amelyet 1948. október 6. éjjelén a Richter- nyomban már-már kezdtem úgy érezni, hogy hoz­
skála szerinti kilences (!) erősségű, 110 ezer ember zám is szólnak a szavak, ezért jobbnak láttam to­
életét követelő földrengés teljesen elpusztított. vább menni. A '48-as földrengés emlékművénél az
Ashabád ezután öt évig a Szovjetunió zárt városa éjszakában váratlanul rám kiáltott valaki. Akkor
volt, az utóbbi években pedig grandiózus beruházá­ vettem észre, hogy ráléptem a frissen lakkozott ut­
sokkal Belső-Ázsia legpazarabb városa akar lenni. cakövekre. Október 6. kora hajnala volt, a nemze­
A térség egykori szovjet városaiban edződött ti tragédia gyásznapja. Néhány óra múlva az elnö­
utazó bizony nagyon meglepődik Ashabádban, és köt várták ide, hogy megkoszorúzza az emlékmű­
ez főleg este igaz. A városképet a fényárban úszó vet. Megértettem a rendkívüli készülődést.
kormányzati negyed palotái, az aranyozott kupolá- Prózaibb dolgokra térve, Ashabádban mindent
jú elnöki palota, a márvány szökőkutak nem szá­ lehet kapni, a francia pezsgőtől a japán plazma té­
zai, hanem ezrei, az elegáns és modern lakóépüle­ véig. A z alapélelmiszerek nagyon olcsók, a föld­
tek, a széles és kifogástalan minőségű sugárutak, a gáz ingyen van mindenkinek, a benzin pedig csak­
virágos parkok megszámlálhatatlan sokasága, a nem ingyen. Ottjártamkor egy U S A dollárért öt­
mindenütt uralkodó rend és tisztaság, és a Nagy venöt litert adtak a kilencvenötösből.
Türkmenbashi aranyozott és fényárban úszó szob­ A vevőkkel lehet azonban némi gond, mert nagy
rai uralják. A z éjszakai reflektorfényben egy óriási a munkanélküliség, segélyek nincsenek, a jellemző
könyv alakú emlékmű tündököl, amely nem más, jövedelmek pedig nem a mi fogalmaink szerintiek.

Egy valamit azonban hiába kerestem Ashabádban: Indulásunk reggelén ismertem meg Szását, a so­
könyveket. A Rukhnamán és az ókori keleti k i ­ főrünket, a szenvedélyes vadászt, aki elmaradha­
rályságot, Margust bemutató két könyvön kívül tatlan vadászpuskáját is magával hozta, hogy alka­
alig található más. Világirodalom mintha nem lé­ lomadtán finomabb falatokkal is kiegészítsük
tezne. Ashabádról egy 1982-es szovjet kiadású alapétrendünket, a birkafaggyús disznózsírban
könyv volt minden, ami fellelhető volt. tartósított marhasültkockákat. Roskadásig megra­
A városban járva gyakran ültem le parkokban kott UAZ-dzsipünk legfontosabb rakományát a
nézelődni és a gondolataimat rendezni. Ez utóbbi­ mintegy 400 liter benzin és a 100 liter víz adta.
val azonban nagyon nehezen boldogultam. Jobb időjárást még kívánni sem lehetett volna. A
felhőtlen kék égbolt, a ragyogóan sziporkázó nap­
T ü r k m e n i s z t á n sivatagaiban sütés és a kellemes októberi meleg j ó érzésekkel
töltött el, mintha nem is a zord Kara-kum sivatag­
Hétfőn, a nemzeti ünnep napján az A Y A N irodájá­ ba indultunk volna.
ban tervezgetéssel töltöttük a délelőtti órákat. A z Földünk számos sivataga közül a Kara-kum
2
előzetesen már egyeztetett úti programnak most a mintegy 300 ezer km -es kiterjedésével a legna­
részletei kerültek sorra. Megismertem kicsiny ex­ gyobbak közé tartozik. Türkmén elnevezése ma­
pedíciónk vezetőjét, a 34 éves Dimitrij Gor- gyarul fekete homokot jelent, de a sivatag itt ép­
junovot (Dima), a Szovjetunió egykori ifjúsági pen annyira nem fekete, mint amennyire nem vö­
tízpróbabajnokát. Megállapodtunk, hogy Kunya- rös északi szomszédja, a Kizil-kum. A jellemző
Urgencsig (Köneürgench) egy, onnan pedig - a la­ szürkés-drappos árnyalatot a nagy mennyiségben
katlan vidékeken minden eshetőségre készen - két előforduló biotitcsillámok okozzák. A Kara-kum
UAZ-dzsippel folytatjuk az utazást. A z indulásig lefolyástalan területének kialakulása valamikor a
szűk két napunk maradt, az AYAN-nak az engedé­ jégkorban fejeződött be, amikor esősebb időkben
lyek elintézésére, Dimának és nekem az élelmi­ a déli hegységekből érkező folyók hordalékkal
szerek beszerzésére. töltötték fel. A kevés csapadékon kívül a szél min­
dent átformáló ereje kellett a homoksivatag kiala­
kulásához.
Utunk első két napján nem számítottunk komo­
lyabb viszontagságokra. Nyugodtan félretehettük
a tájékozódást segítő részletes térképeket és a
GPS-t is. A szovjet időkben épült sivatagi úton
lassan, de egyenletes tempóban haladtunk az 560
km-re lévő Kunya-Urgencs felé. A forgalmat sem
kellett túlzottan figyelni, mert jó, ha tíz szembejö­
vő járművel találkoztunk óránként. Erbentnél
hosszabb időre megálltunk egy homokból alig ki­
látszó teázónál, hogy megvárjuk sivatagi nyúlból
frissen készülő ebédünket. Erbent rendezetlen
összevisszaságban, homokban épített földszintes
házaival és jurtáival már jellegzetes sivatagi tele­
pülés volt. Erbenten túl már nincs villany, vezeté­
kes gáz és telefonvezeték. Csak az öreg út halad
rendületlenül és magányosan észak felé, sok he­
lyen járhatatlanná öregedve.
De még a rossz út sem tudta megakadályozni
Darvazába (Derweze) érkezésünket. Erbenthez ha­
sonlóan Darvaza is a homokban összevissza szét-
A falusi türkmének mindennapjai
alig változtak a századok alatt

szórt építményekből áll. A föld mélye itt mérhetet­
len nyersanyagkincseket rejt kénből és földgázból.
A z utóbbiról magunk is meggyőződhettünk. Ehhez
azonban meg kellett találnunk Darvazától északke­
letre, bent a sivatagban mintegy 12 km-re lévő, a
köznyelv által „égő gödörnekquot; elnevezett helyet.
A z úttalan utakon most először jött jól a GPS navi­
gációs rendszer. Aztán egyszer csak ott voltunk a
gödörnél, ha egyáltalán gödörnek lehet nevezni azt
a 90 m átmérőjű, 15-20 m mély, mintegy 100 ezer
3
m anyaghiányt, ami elénk tárult. A benne égő föld­
gáz csak fokozta a hatást, az alkonyat és a bekö­
szöntött sötétség pedig félelmetessé, pokolivá tette
a látványt. A nagy tűz közelében mi is készítettünk
egy parányi tábortüzet, hogy forró tea mellett job­
ban átadhassuk magunkat a hely varázsának. Dima
annyit tudott, hogy a földgáz az 1970-es évek ele­
jétől ég a gödörben. Keletkezésének idejéről és mi­
kéntjéről ő is csak találgatásokat hallott.
Késő este visszatértünk a darvazai útra, ahol egy
közeli „fogadóquot; jurtájában szálltunk meg. A házi­
ak egy alacsony, épphogy csak asztalt helyeztek a
Vízhordó fiú tevéjével
jurta közepére, hogy azt körbe feküdve „kényel­
mesenquot; elfogyaszthassuk a vacsorára felszolgált
húsos türkmén levest, a dahramát. Vacsora végez­
tével az asztalka kikerült, és mi a szőnyegeken bé­ rosquot;-ról. Aztán jött még valaki, 1370 és 1388 kö­
kés nyugovóra térhettünk. zött éppen ötször. Őt is megragadhatták az iszlám
A következő nap déltájban az ókori Chorezm te­ építészet remekei, de neki más szempontjai is vol­
rületén Sah-Szenem romjaihoz értünk. A z egyko­ tak. Amikor utoljára hagyta el a várost, kő kövön
ri erődítményvárosból csak a napon szárított nem maradt utána. A mérhetetlen pusztítást né­
agyagtéglából épített robosztus védőfalak marad­ hány mauzóleum és Közép-Ázsia legmagasabb,
tak meg, azok is nagyon lepusztult állapotban. 62 méteres minaretje élte túl csupán. A település
Belsejében minden már-már a földdel vált egyen­ önmaga árnyékaként még életre kelt, és évszá­
lővé. A település eredeti neve sem maradt fenn. A zadokig fennmaradt, de jelentőségét elveszítette.
ma használatos Sah-Szenem név egy legendából Végül a X V I I . században Abulgázi kán, a legki­
ered, ami ide helyezte a szomorú sorsú, szépséges magaslóbb chorezmi üzbég uralkodó a megmaradt
Sah-Szenem királylány szerelmi történetét. A z ősi lakosságot Vazír (később lesz róla szó) lakosságá­
Chorezm területén a Kara-kum és a Kizil-kum val egyetemben áttelepítette egy új Urgencsbe, a
rendkívül gazdag ókori és középkori várak és vá­ mai Üzbegisztán területére. A k i elpusztította
rosok romjaiban. A X X . század csak régészeti ku­ Urgencset, ma békésen nyugszik Szamarkandban.
tatásaival érintette ezeket a helyeket, egy részüket Ugyanott óriási méretű ülőszobra méltóságteljes
még úgy sem. Rekonstrukcióra a régi Urgencs ki­ pózban figyeli a X X I . századot. Ő „Timur the
vételével sehol sem került sor. Ez az érintetlenség Greatquot;, ahogyan egy üzbegisztáni kiadású angol
és elhagyatottság különleges varázzsal veszi körül nyelvű könyv címében méltatja.
a magányos sivatagi romokat, emlékeztetve a Népek áttelepítése nemcsak a régmúltból ismert
„minden elmúlikquot; örök igazságára. a térségben. A második világháború küszöbén sok
Napnyugta előtt elértük a falusias Kunya- százezer koreait - mint kockázatos népréteget -
Urgencset, amely a múlt század húszas éveiben telepítettek át a szovjet Távol-Keletről Belső-
keletkezett egy hasonló nevű vásártelep helyén, Ázsiába. Kicsiny csapatunk egy kunya-urgencsi
ott, ahol a hajdani chorezmi civilizáció nagyszerű koreai család házában szállásolta el magát. Kap­
városa, Urgencs állt, ahol a Polo fivérek is meg­ tunk egy előszobát és egy nagyszobát, ahol sző­
fordultak, és amelyről Ibn Battuta 1340 táján úgy nyegeken és matracokon rendezkedhettünk be.
írt, mint a legnagyobb és legfényűzőbb „török vá- Lakrészünk, az étkező, a konyha és a fürdő az ud-

var különálló épületrészeiben volt. Belépéskor a vészet rendkívüli harmóniájának és már-már fe­
cipőt mindig le kellett venni. Vezetékes víz a há­ lülmúlhatatlan arányérzékének.
zon belül nem volt, azt az utcáról hordták be. Ha Kunya-Urgencsben csatlakozott hozzánk a má­
lehetne egyáltalán bármilyen kényelmetlenséget sodik dzsip. Akkor még nem sejtettük, mennyi
felemlíteni, azt a háziak vendégszeretete és igye­ gondunk lesz vele. Szerencsére ez mindjárt az első
kezete feledtette. Két éjszakára tervezett tartózko­ nap kiderült. Nyugat felé vettük az irányt az észa­
dásunk végül háromra sikeredett. Történt ugyanis, ki üzbég területek déli kiszögelléséhez, pontosan
hogy továbbutazásunk első napján a tartalék U A Z oda, amit a népi elnevezés Dev-keszken-kala, azaz
műszaki hibák miatt gyengén „szerepeltquot;, ezért a „Démon dúlta várquot;-nak jelöl. A „Démon dúlta várquot;
visszatérés és a dzsipcsere mellett döntöttünk, a kutatások szerint azonos a középkori Vazír fel­
amely utóbbi egyáltalán nem volt könnyű feladat legvárának és városának romjaival. Elhagyva az
Kunya-Urgencsben. öntözött területeket, a Kara-kum, púderszerű szür­
A ház asszonya sokat fáradozott, hogy esténként ke agyagsivatag gyanánt, nehezen elviselhető arcát
jobbnál jobb vacsorákkal lepjen meg. A z esti étke­ öltötte fel. A csapásokon 5-15 centiméter vastag­
zések mindig szertartásosak voltak. A már ismert ságban ült a finom agyagpúder, amely alattunk át­
aprótermetű asztalkát bal oldalunkon hónunk alatt láthatatlan felhőként emelkedett a magasba, ellep­
párnákkal körbe feküdtük úgy, hogy jobb kezünk ve és átjárva mindent, kint és a dzsipekben egy­
teljesen szabad legyen. Mindig teázással kezd­ aránt. A folyamatos porfürdő utáni kinézetünket
tünk, utána jöttek az ételek, és lévén, hogy útitár­ azt hiszem nem nehéz elképzelni. Aztán végre el­
saim oroszok voltak, az elmaradhatatlan vodká- értük az Uszt-jurt törésvonalat, amely egészen
zás, tósztok mondásával. Dev-keszken-kaláig vezetett minket. A z Uszt-jurt
törésvonal több száz kilométeren át húzódik az
Egy teljes napot szenteltünk a régi Urgencs fel­
Aral-tó nyugati partvidékétől dél-délnyugati
fedezésének. A város megmaradt emlékei, a mina­
irányban. Kelet felől hegyvonulatnak látszik, ami
ret és a mauzóleumok hatalmas területen szétszór­
valójában 20-40 méterrel magasabban folytatódó
va találhatók, amelyeket nap mint nap zarándokok
síkság. Ez az Uszt-jurt plató. Dev-keszken-kala,
százai keresnek fel, hogy kevéske alamizsnáért
azaz Vazír fellegvára festőien emelkedett az Uszt-
meghallgassák az imát mormoló és áldást osztó
jurt meredek, 30 méteres letörése fölé. A látvány
imámokat. A pusztítás és a sok-sok évszázad egy­
hatásosságát fokozta a fellegvár elhelyezkedése,
aránt megviselte az épületeket, de ami megma­
amely pontosan a törésvonal derékszögű irányvál-
radt, az ragyogó bizonyítéka az iszlám díszítőmű­
Türkmén zarándokcsoport pihenője

tozásának csúcsán emelkedett a magasba. Dima el­ problémák miatt kénytelenek voltunk visszatérni
ment bejelentkezni a közeli katonai egységhez, ne­ Kunya-Urgencsbe és a következő nap egy másik
kem pedig lelkemre kötötte, hogy óvatosan mo­ járművel ismét útra kelni a Szarikamis-tó felé.
zogjak, mert fent az Uszt-jurt plató már üzbég te­ Utunk folytatása már történelmen kívüli vidé­
rület, és ott az üzbég katonák elfoghatnak. Szinte kekre vezetett, egyre messzebb a civilizációtól. A
lopakodva közlekedtem, életnek azonban sehol koreai Anatolijjal négy főre bővült csapatunk a
sem volt jele a 20 hektárnyi hajdani felső város­ természethez szükségszerűen jobban igazodó
részben. Mindössze két síremlék maradt meg na­ „életrendrequot; tért át. Este sötétedés előtt, rendsze­
gyon jó állapotban. A magasból a síkság végtelen rint hat óra körül, mindig táborhelyet kerestünk.
messzeségei még messzibbnek tűntek. Aztán egy dolgos óra következett, amikor ki-ki el­
A Vazírról fennmaradt egyetlen írás szerzője a végezte a ráosztott feladatokat: sátorállítás, kiszá­
kereskedő és utazó angol Anthony Jenkinson, aki­ radt szakszaul-bokrok gyűjtése, tábortűzkészítés,
nek az expedíciója egy Oroszországon és Belső- teafőzés, a vacsora nyersanyagainak előkészítése
Ázsián keresztül Kínába vivő, teljesen új kereske­ a főzéshez, és kényelmes vacsorázóhely kialakítá­
delmi út felkutatására törekedett. A z expedíció sa, hogy keletiesen körbe tudjuk feküdni a majd
Arhangelszkből elindulva 1558-ban hosszabb időt középre kerülő bográcsot. A vacsorakészítés mes­
töltött Vazirban. Jenkinson leírta a várost, a kör­ tere Szása volt. Ha a nap folyamán sikerült elejte­
nyező öntözött földeket, a sok gyümölcsöst és jó nie néhány gornája kurapátkát (hegyi tyúkocska),
szemmel észrevette a vízhiány fenyegető jeleit is. akkor - a tyúkocskák korától függően - a vacsora
írásában előre vetítette a város teljes elpusztulását is izgalmasabbra sikeredett. Sikertelen vadászat
és elsivatagosodását, amely hamarosan be is kö­ esetén a vacsora alapanyagát az említett, zsírban
vetkezett. A z utolsó lakosokat, mint ahogy már ír­ tartósított sült marhahúskockák adták, alkalom­
tam, a X V I I . században Abulgazi kán telepítette át szerűen „gazdagítvaquot; rizzsel, burgonyával, vagy
az új Urgencsbe. más zöldségekkel. A kővé száradt, lángos alakú
kenyerek vacsora előtt néhány percre a fedő alá
Mire leértem, Dima már várt, és gratulált a felleg­
kerültek, a gőzök és az illatok jótékony hatása re­
vár utolsó látogatójának, mivel a türkmén katonák
ményében. Tányérokat a vízzel való takarékosko­
közölték vele, többet senki sem mehet fel az üzbég
dás miatt nem használtunk. Mindenki a bogrács-
területre. A tartalék dzsippel kapcsolatos műszaki

ból kanalazott, vagy vette ki kézzel, ami neki tet­ vatagot. A Kaplankír-fennsíkon utunk irányában
szett. Természetesen a vacsora sem lett volna va­ újabb katonai egységet vettünk észre, akiket a
csora teázás, majd vodkázás nélkül. A z esti be­ nyilvánvalóan kölcsönös felfedezés miatt nem ke­
szélgetéseknek az egyre dermesztőbb hideg vetett rülhettünk meg. Túljutva az ellenőrzésen az őr­
véget. A hőmérő ilyenkor elfeledve a nappali nagy parancsnok, mint az év első külföldi utazójá­
28-30 °C-okat, már mínuszokat mutatott. A rela­ nak további érdeklődő kérdéseket tett fel. A kiska­
tív páratartalom műszeremen még ekkor is a 20%- tonák láthatóan a sivatagi körzet szépítgetésével
os méréshatár alatt maradt. voltak elfoglalva. Fehérre meszelt kövekből ép­
Napfelkeltekor, fél hét körül mindeni szede- pen a „Halk vatan Beyik Türkmenbashiquot;, azaz
lődzködött, felélesztettük a tüzet, elfogyasztottuk „Éljen a Nagy Türkmenbashiquot; feliratot rakták ki a
a maradékot vagy tojást sütöttünk, és a fagyos reg­ homokban. A történelem fintora, hogy az egykori
geleken a szívet-lelket melengető forró teát sem szovjet közép-ázsiai köztársaságok viszonya nem
lehetett kihagyni. Amikorra mindenki mindennel felhőtlen, még a sivatagi határvidékek ellenőrzé­
elkészült, rövid útiterv-egyeztetést követően kel­ sét is fontosnak tartják.
tünk útra. Szürkületkor értük el a Kaplankír nyugati letö­
A z UAZ-dzsipek jól bírták a viszontagságokat. A résénél elterülő hatalmas mélyföldet, a Karasort
puha homokos szakaszokon külön-külön keltünk (fekete széles tó). A kiszáradt sík meder fenekén
át, és ha az egyik kocsi beásta magát, akkor bizony itt-ott vastartalmú kalcitoktól barnára színezett
homoklapátolással és kocsitolással kellett a helyze­ festői vízfoltok csillogtak. Északnyugati peremvi­
tet megoldani. A dzsipek egyik legfőbb ellensége a dékéről, ahol letáboroztunk, türkiz-zöldes szél és
homokban rejtőzködő kiszáradt szakszaul-cserjék víz formálta kicsiny hegyhátak és völgyek futot­
kemény töve volt, amely könnyen kiszúrhatta a gu­ tak le a meder fenekéig. A látvány, a megkapó
mikat. Ilyen eset azonban csak egyszer fordult elő. színvilágú, szokatlan formájú részletek maradásra
Rádió-adóvevő hiányában mindig ügyelni kellett, késztettek. A z önfeledt nézelődést ásványgyűjtés­
hogy látótávolságon belül legyünk egymástól. sel tettük maradandóvá.
Következő úti célunk a Szarikamis-tó vidéke Átkelve az Ücstagan-kum sivatagon, érintve
volt. A Darjalik folyó irányába haladva egy külö­ Kizilkaját (Gizilgaya) és megcsodálva Jángü kala
nös „hegyquot;, a Böten-dag mellett haladtunk el, bauxittól vörösre színezett, szemet gyönyörködte­
amely az Uszt-jurt törésvonalhoz hasonlóan füg­ tő képződményeit, északra indultunk, utazásunk
gőleges falaival és sík felföldjével gigantikus tor­ utolsó izgalmas tájegysége, a Kara-Bogaz-öböl
taként 40 m-re emelkedik a környezet fölé. felkeresésére. Kíváncsi voltam, vajon találunk-e
Ismerve és személyesen tapasztalva az Aral-tó vizet az öbölben, mert az információk teljes kiszá­
pusztulását, meglepő volt a bővizű Darjalik, radásáról is szóltak. Nyomasztóan egyhangú siva­
amelyben hatalmas víztömeg igyekszik az Amu- tagi vidéken értük el az öböl peremvidékét, ahon­
darjából a Szarikamis-tóba. Partvidéke és környé­ nét a nagyszerű panorámából csak a vízfelület hi­
ke soha, semmilyen települést nem látott. A mű­ ányzott. Makacsul a víz megkeresése mellett dön­
holdfelvételek tanúsága szerint az Aral-tó roha­ töttem. Anatolijt a tartalék dzsippel fennhagytuk,
mosan fogy, a Szarikamis pedig 8 m-nél nagyobb mi pedig alkalmas helyet keresve leereszkedtünk
átlagmélységgel állandósulni látszik. A hatalmas, az öbölbe. Két óra múltán ajánlatos volt ellenőriz­
2
közel 3000 km -es tavat nem egyszerű elérni. A ni, mennyi üzemanyagunk maradt. A z eredmény
Darjalik felől végtelen nádtenger (szarikamis = óvatosságra intett. Legfeljebb 15 km-t haladhat­
sárga nád) rejtette el, délebbre, ahol felsejlett a tó tunk tovább, ha vissza is akartunk érni. A szeren­
tükre, a parttól 500 m-re állomásozó katonai egy­ cse azonban nem hagyott el minket, s 10 km-en
ség mondott nemet. Annyit megtudtam, hogy egy belül elértük a Kara-Bogaz vizét, aminek mind­
lengyel geográfus mellett októberig én voltam a nyájan felszabadultan örültünk. A sóba dermedt
második külföldi a térségben - és persze vigaszta­ téli világot idéző látványt nem sokáig csodálhat­
lásul megtudhattam, a lengyel sem mehetett to­ tuk. A Nap közeledett a horizont felé, ránk pedig
vább. Visszakoztunk hát, és egy jókora kitérővel hosszú visszaút várt.
dél felé haladva, végül mégiscsak megcsodálhat­ Aztán felütöttük utolsó táborhelyünket, elkészítet­
tuk a Szarikamis-tavat. tük a búcsúvacsorát, megittuk az utolsó vodkát és el­
Másfél nap erőfeszítésekben bővelkedő, egy­ mondtuk a barátság fontosságáról szóló utol-
hangú sivatagi utazás után, keresztezve az Uzboj só tósztot. Másnap reggeltől már csak egy úti
völgyét, észrevétlenül hagytuk el a Kara-kum si­ program volt hátra: visszatérni Ashabádba.