3. . . . És meghala József és minden ő atyjafia és az
egész nemzedék. Izráel fiai pedig szaporodának és
sokasodának úgy hogy megtelék velök az ország.
4. És a Fáraó monda az
ő népének: Ímé az
Izráel fiainak népe
több, és hatalmasabb
nálunknál. Parancsola
azért a Fáraó . . .
minden fiút, a ki
születik, vessetek a
folyóvízbe, a leányt
pedig hagyjátok mind
életben.
5. És fogada méhében egy asszony, és fiat szűle; és
rejtegeté három hónapig. De mikor tovább nem
rejtegetheté, szerze annak egy gyékény-ládácskát,
belétevé a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén.
Az ő nénje pedig megáll vala távolról, hogy
megtudja: mi történik vele?
6. És aláméne a Faraó leánya,
hogy megfürödjék a
folyóvízben. . .
És meglátá a ládácskát a sás között s elküldé az
ő szolgálóleányát és kihozatá azt.
7. . . és látá egy síró fiú. A
héberek gyermekei közűl. Az
ő nénje pedig monda a
Faraó leányának: Elmenjek-é
s hívjak-é egy szoptatós
asszonyt a héber asszonyok
közűl, hogy szoptassa néked
a gyermeket?
.
8. a Faraó leánya
monda néki: Eredj
el. Elméne azért a
leányzó, és elhívá
a gyermek anyját.
A Faraó leánya
monda néki: Vidd
el ezt a gyermeket
és szoptasd fel
nékem.
10. Lőn pedig azokban a napokban, mikor Mózes
felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő
nehéz munkájokat s látá, hogy egy Égyiptombeli férfi üt
vala egy héber férfit az ő atyjafiai közűl.
11. Mikor ide-oda
tekinte és látá
hogy senki sincs,
agyonüté az
Égyiptombelit és
elrejté azt a
homokba.
12. A Fáraó is meghallá azt a dolgot és Mózest
halálra keresteti vala: de elfuta Mózes a Faraó
elől és lakozék Midián földén
13. Midián papjának
pedig hét leánya
vala, és oda
menének és vizet
húzának és tele
merék a válúkat,
hogy megitassák
atyjoknak juhait.
A pásztorok is oda
menének és elűzék
őket. Mózes pedig
felkele és
segítséggel lőn
nékik és megitatá
juhaikat.
14. És Mózes elméne
Midián papjához
Réhuelhez. És
tetszék Mózesnek,
hogy ott maradjon
e férfiúnál, és ez
feleségül adá
Mózesnek az ő
leányát, Czipporát.
15. Mózes pedig őrzi vala a
Midián papjának juhait és
hajtá a juhokat a pusztán túl
és juta az Isten hegyéhez,
Hórebhez.
16. És megjelenék néki
az Úr angyala
tűznek lángjában
egy csipkebokor
közepéből, és látá,
hogy ímé a
csipkebokor ég vala;
de a csipkebokor
meg nem emésztetik
vala. . . . és szólítá őt
Isten a
csipkebokorból,
mondván: Mózes,
Mózes.
17. . . . oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a
melyen állasz, szent föld. Az Úr pedig monda:
Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely
Égyiptomban vagyon. Most azért eredj, elküldelek téged
a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait
Égyiptomból . . . Én veled lészek!
18. Áronnak pedig monda
az Úr: Eredj Mózes
eleibe a pusztába! És
elméne és találkozék
vele az Isten hegyénél
. . . Mózes pedig
elbeszélé Áronnak az
Úr mindama szavait,
és mindazokat a
jeleket, melyeket reá
bízott vala. Mózes
pedig nyolczvan
esztendős és Áron
nyolczvanhárom
esztendős vala,
19. Beméne azért Mózes
és Áron a Faraóhoz, és
úgy cselekedének, a
mint az Úr parancsolta
vala; veté Áron az ő
vesszejét a Faraó elé
és kígyóvá lőn. És
előhívá a Faraó is a
bölcseket és
varázslókat . . . Elveté
ugyanis mindenik az ő
vesszejét és kígyókká
lőnek; de az Áron
vesszeje elnyelé azok
vesszejét.
20. És
megkeményedék
a Faraó szíve és
nem hallgata
reájok, a mint
megmondotta
vala az Úr. . .
Nem akarja a
népet elbocsátani.
21. És az Úr csapásokkal
súlytá Egyiptom
földjét. De
különválasztotta
Gósen földét, az
Egyiptomiak házaitól.
Hogy a melyen az Ő
népe lakozik, ne
legyen ott semmilyen
csapás azért, hogy
megtudják, Isten az Úr
ezen a földön.
22. És lőn, mikor a Faraó
megátalkodottan
vonakodék Isten népét
elbocsátani: megöle az
Úr minden
elsőszülöttet Égyiptom
földén, az ember
elsőszülöttétől a barom
első fajzásáig . . .
24. Az Úr pedig megy vala előttök nappal
felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel
pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy
éjjel és nappal mehessenek.
25. És hírül vivék az égyiptomi királynak, hogy
elfutott a nép, és megváltozék a Faraónak és
az ő szolgáinak szíve a nép iránt és
mondának: Mit cselekedtünk, hogy
elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból! És
az Égyiptombeliek utánok nyomulának és
elérék őket a tenger mellett, a hol táboroznak
vala,
26. És monda az Úr Mózesnek: Szólj
Izráel fiainak, hogy induljanak el.
Te pedig emeld fel a te pálczádat
és nyújtsd ki kezedet a tengerre és
válaszd azt kétfelé . . .
27. És Izráel fiai szárazon menének át a tenger
közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik
jobb- és balkezök felől.
28. Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és
bemenének a Faraó minden szekerei és lovasai a
tenger közepébe.
És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre,
hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre,
29. Visszatérének tehát a vizek és
elboríták a szekereket és a
lovasokat, a Faraónak minden
seregét, melyek utánok
bementek vala a tengerbe;
egy sem marada meg
közülök.
30. És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete
Mózes és Áron ellen a pusztában. S mondának
nékik Izráel fiai: azért hoztatok ki minket ebbe a
pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek
meg.
31. És monda Mózes és Áron
Izráel minden fiainak: Estve
húst ád az Úr ennetek, reggel
pedig kenyeret, hogy jól
lakjatok; mert hallotta az Úr a ti
zúgolódástokat
32. És lőn, hogy estve fürjek
jövének fel és reggel pedig
harmatszállás lőn ímé a
pusztának színén apró
gömbölyegek valának, aprók
mint a dara a földön.
33. És elindula Izráel
fiainak egész
gyülekezete a Szin
pusztájából De a
népnek nem vala
inni való vize. És
ismét zúgolódék a
nép Mózes ellen. És
az Úr monda
Mózesnek: sujts a
sziklára, és víz jő ki
abból, hogy igyék a
nép.
34. Eljöve pedig Amálek
és hadakozék Izráel
ellen. És monda
Mózes Józsuénak:
menj el, ütközzél meg
Amálekkel. Holnap én
a halom tetejére állok
és az Isten pálczája
kezemben lesz. És lőn,
mikor Mózes felemelé
kezét, Izráel győz vala;
mikor pedig leereszté
kezét, Amálek győz
vala.
35. A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala
Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének
a Sinai pusztába.
37. . . . mennydörgések, villámlások és sűrű felhő
lőn a hegyen és igen erős kürtzengés . . .
38. És beméne
Mózes a felhő
közepébe, és
felméne a
hegyre, és
negyven nap és
negyven éjjel
vala Mózes a
hegyen.
39. És szóla az Úr Mózesnek a
törvényekről, a Szent Sátorról
és a Szövetség Ládájáról
40. Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai
hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két
tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.
41. Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről
leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá
néki: csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak;
mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak
Mózesnek, a ki minket Égyiptom földéből kihozott.
42. Leszedé azért
mind az egész
nép az
aranyfüggőket
füleiről, és
elvivék
Áronhoz. . . és
csinála abból
öntött borjút
43. Szóla pedig az Úr
Mózesnek: Eredj
menj alá; mert
megromlott a te
néped, a melyet
kihoztál Égyiptom
földéből. Borjúképet
öntöttek magoknak,
és annak áldoznak.
És azt mondják:
Ezek a te isteneid
Izráel, a kik téged
kihoztak Égyiptom
földéből.
44. És mikor közeledett
volna a táborhoz, látá a
borjút és a tánczolást,
és felgerjede Mózesnek
haragja, és elveté
kezéből a táblákat, és
összetöré azokat a hegy
alatt. Azután fogá a
borjút, a melyet csináltak
vala, tűzben megégeté,
és apróra töré mígnem
porrá lett, és a vízbe
hintvén, itatá azt az
Izráel fiaival.
45. És monda az Úr Mózesnek: Vágj két kőtáblát,
hasonlókat az előbbiekhez, hogy írjam fel azokra
azokat a szavakat, a melyek az előbbi táblákon
voltak . . .
46. És Mózes ismét felméne a Sinai hegyére. És ott vala
az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret
nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a
szövetség szavait, a tíz parancsolatot.
47. Miután Mózes visszatért elkészítették a Szent sátort
és a Szövetség ládáját a mint parancsolta vala az Úr
Mózesnek, egészen úgy csinálának az Izráel fiai
minden munkát.
48. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Küldj férfiakat,
hogy kémleljék meg a Kanaán földét
Mikor pedig eljutának Eskol völgyéig, lemetszének
ott egy szőlővesszőt egy szőlőfürttel, és ketten vivék
azt rúdon. És visszatérének a föld megkémleléséből
negyven nap mulva.
49. Így beszélének néki, és ezt mondák: Elmentünk vala
arra a földre, a melyre küldöttél vala minket, és
bizonyára tejjel és mézzel folyó az
50. Mindazáltal a férfiak, a kik felmentek vala, azt mondják
vala: Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert
erősebb az nálunknál. És felemelé szavát az egész nép
és mindnyájan zúgolódának Mózes és Áron ellen.
51. Mikor pedig így lázadoznak megjelenék az Úrnak
dicsősége a gyülekezet sátorában. És monda az Úr:
immár tízszer, nem engedtek az én szómnak. Ezért nem
látjátok meg azt a földet, a mely felől megesküdtem a ti
atyáitoknak.
52. A napok száma
szerint, a melyeken
megkémleltétek a
földet, negyven
esztendeig
hordozzátok a ti
hamisságotoknak
büntetését.
53. És tovább méne a nép a pusztában és juta a
kananeusok földjére
54. Fogadást tőn azért Izráel az Úrnak. . . És az Úr
kézbe adá Izraelnek a Kananeust, és eltörlé őket, és
azoknak városait. És elindulának a Hór hegyétől És
a népnek lelke megkeseredék útközben.
55. És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen. Bocsáta azért
az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet,
és sokan meghalának Izráel népéből.
56. Akkor méne a nép
Mózeshez, és
mondának: Vétkeztünk,
mert szólottunk az Úr
ellen és te ellened;
imádkozzál az Úrhoz,
hogy vigye el rólunk a
kígyókat. És monda az
Úr Mózesnek: Csinálj
magadnak tüzes kígyót,
és tűzd fel azt póznára:
és ha valaki
megmarattatik, és
feltekint arra, életben
maradjon.
57. És tovább
menének
Izráel fiai, és
tábort ütének
Moáb
mezőségen.
Külde azért
Moáb
követeket
Bálámhoz
mondván:
Most azért
kérlek jöjj el,
átkozd meg
érettem e
népet.
58. Felkele azért Bálám reggel, és megnyergelé az ő
szamarát, és elméne a Moáb fejedelmeivel. De
megharaguvék Isten, hogy elmegy vala ő. És megálla az
Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele;
59. Reggel pedig magához vevé Bálák Bálámot és felvivé
őt a Baál magas hegyére, hogy meglássa onnét a
népnek valami részét. És monda Bálám Báláknak. Mit
átkozzam azt, a kit Isten nem átkoz, és mit
szidalmazzam azt, a kit az Úr nem szidalmaz? És
Bálám megáldá Izrael népét . . .
60. Lőn pedig a negyvenedik
esztendőben, a
tizenegyedik hónapban,
a hónapnak első napján,
szóla Mózes az Izráel
fiainak mind a szerint, a
mint parancsolt vala az
Úr néki azok felől.
61. Ímé előtökbe adtam a földet, a mely felől megesküdt
az Úr a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és
Jákóbnak, hogy nékik adja, és ő utánok az ő
magvoknak.
62. És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Menj fel a Nébó
hegyére, a mely Moáb földén van és pedig
Jérikhóval átellenben . . .
63. . . . és nézd meg a Kanaán földét, a
melyet én Izráel fiainak adok
örökségül. És halj meg a hegyen, a
melyre felmégy . . .
64. És monda néki az
Úr: Ez a föld az, a
mely felől
megesküdtem
Ábrahámnak,
Izsáknak, Jákóbnak,
mondván: a te
magodnak adom azt.
Megengedtem
néked, hogy
szemeiddel lásd, de
oda nem mégy át.
65. És meghala ott
Mózes, az Úrnak
szolgája a Moáb
földén, az Úr szava
szerint. És
eltemeték őt a
völgyben, a Moáb
földén. Mózes pedig
száz és húsz
esztendős volt,
mikor meghalt . . .
66. És nem támadott
többé Izráelben olyan
próféta, mint Mózes, a
kit ismert volna az Úr
színről-színre.
Mindazokban a
jelekben és
csudákban, a
melyekért küldötte
vala őt az Úr, hogy
véghez vigye . . .