A prezentáció témája a ShiftTree névre hallgató, egyedi, model alapú idősor-osztályozó.
A ShiftTree az idősor-osztályozás problémájának egy egyedülálló, modell alapú megközelítése. Az elképzelés alapja, hogy minden idősorhoz egy szemet (kurzort) rendelünk, ami az időtengely egy adott pontjára mutat. Dinamikus attribútumokat hozunk létre úgy, hogy a következő két kérdésre válaszolunk: (1) Hová nézzünk az időtengelyen? (2) Mit nézzünk az adott pontban? Az első kérdésre adott válasz azt mondja meg, hogy hogyan mozgassuk a szemet az időtengely mentén. A második válasz pedig azt definiálja, hogy hogyan számoljuk ki a dinamikus attribútum értékét az adott pontban. Ezeket a dinamikus attribútumokat ezután egy bináris döntési fában használjuk fel.
Ez a diasor a legteljesebb, a ShiftTree-ről szóló prezentációk közül. Tartalmaz több kiegészítést, valamint leír néhány olyan megoldást, amik a kutatás során előkerültek, de végül zsákutcának bizonyultak.
A prezentáció egy 2012. februári előadáshoz tartozik, amire az ML@BP rendezvénysorozat keretein belül került sor.
Megjegyzés: valamilyen oknál fogva a SlideShare nem támogatja az animációkat, ezért az animált diák több diára lettek szétszedve.
2. Tartalom
Bevezetés
Idősorok
Idősor-osztályozás
Az alap ShiftTree algoritmus
Felépítés
Címkézés
Tanulás
Futási idő
Modellek értelmezése
Előnyök, hátrányok
Kiegészítések
Nyesés
Többszörös modellezés
Heurisztikák a tanulásban
Stream-ShiftTree
Futási idő csökkentés
Konfidenciák
Online tanulás
Modellek kombinálása
Néhány eredmény
Merre tovább?
3.
4. Idősorok
Félig strukturált adatok
Idő szerinti rendezettség
Egy vagy több változó
Idősor-szerű adatok
Több időtengely
Jelen tárgyalásban:
Egy idő tengely
Egy vagy több változó
Változók egyenletes mintavétele
5. Motiváció
Olcsó szenzorok elterjedése
Jelentős mennyiségű idősor jellegű adat
Előtérbe kerülő alkalmazási területek
Nyomkövetés
Hangfelismerés
Gesztusfelismerés
Diagnosztika
Stb.
7. Idősorok osztályozása
Klasszikus osztályozás, idősor bementtel
Ismert címkéjű példányokkal tanítás
Tanítás
Modell
Ismeretlen címkéjű pontok felcímkézése
Modell
Osztályozás
8. Idősor-osztályozó módszerek
Klasszikus módszerek
Változó(k) értékei függetlenek
Nem használja ki a struktúrát
Nem tudja kezelni az eltérő hosszakat
Példány alapú módszerek (1-NN (k-NN))
Valamilyen mérték használatával
Nincs tanulás
Nagyon lassú az osztályozás
Indexelés
Alacsony általánosító képesség
Nem kell sok tanítóminta
Rejtett Markov modellek (HMM)
Kell ismeret a problémáról (nem domain független)
Állapotátmenet mátrix, alap struktúra definiálása
Tanuláshoz sok minta kell
9. Célok
Modell alapú megoldás
Nagyobb általánosító képesség
Címkézés gyors
Viszont: több tanítóminta kell
Értelmezhető modell
Leírás az osztályokról
Bizalom az algoritmussal szemben
Kellő pontosság
Domain függetlenség
Szakértői tudás beépíthetősége
10.
11. Általános koncepció
Nem idősor specifikus
Idősor
Más félig strukturált adat
Gráfok
Kurzor (szem)
Dinamikus attribútumok
Két kérdés
„Hova nézzünk?”
„Mit nézzünk?”
Operátor családok
EyeShifter Operator(s) (ESO) F(x)
ConditionBuilder Operator(s) (CBO)
Modell: egyszerű operátorok / szabályok sorozata
Elágazások lehetségesek
12. Koncepció alkalmazása idősorokra
Dinamikus attribútumok idősorokhoz
EyeShifter Operator (ESO): „Hova nézzünk?”
A szemet az időtengely mentén mozgatja
Az idősor egy meghatározott pontjához
Pl.: „Következő lokális minimum”, „100 egységgel előre”, etc.
Megj.: a hely függ(het) a teljes operátor sorozattól
ConditionBuilder Operator (CBO): „Mit nézzünk?”
F(x)
Kiszámolja az attribútum értéket
Pl.: „Változó értéke”, „Ugrás hossza”, etc.
Súlyozott átlag
Bináris döntési fa, mint alap modell
Jól együttműködik a dinamikus attribútumok rendszerével
A gyökértől a levelekig tartó operátor sorozatok
14. Néhány példa operátor
ESO
Következő lokális maximum
Globális minimum
Vissza 25 egységgel
Legközelebbi szélsőértékre
CBO
Pontbeli érték
Pont körüli súlyozott átlag
Ugrás hossza
Értékek átlaga az átugrott tartományban
25. Modell tanulás
0. Operátor halmazok definiálása (ESO, CBO).
0. Üres gyökér csomópont felvétele, az összes tanítóminta
hozzárendelése a gyökérhez. Minden mintánál a szem beállítása
az idősor elejére. Gyökér berakása a kifejtési sorba.
1. A következő üres csomópont vétele a kifejtési sorból.
1.A. Ha teljesül a leállási feltétel, az aktuális csomópont legyen levél.
GOTO 1.
1.B. Egyébként a csomópontba kerülő tanítóminták két részre
bontása a legjobban szeparáló dinamikus attribútum szerint.
(Csomópont tanulás.)
2. A kiválasztott ESO szerint a szem beállítása a tanítómintákon.
3. Két gyermek csomópont létrehozása, a mintahalmazok
hozzárendelése, csomópontok hozzá vétele a kifejtési sorhoz.
GOTO 1.
27. F(x)
Csomópont tanulás
Előre definiált CBO halmaz
Elérhető dinamikus attribútumok
A lehetséges szem pozíciók „körül”
Minden ESO-CBO kombináció
Választunk egy…
Attribútumot Ami minimalizálja a gyermek csomópontokban az
Küszöbértéket osztályok eloszlásának entrópiáinak az összegét
28. Csomópont tanulás
Legjobb vágás kiválasztása
Szem mozgatása
Elérhető pozíciók megváltoznak!
Minták kétfelé osztása
Gyermek csomópontok létrehozása
Homogén csomópont esetén leállás
29. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
30. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
31. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
32. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
33. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
34. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
35. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,985078
0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
36. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
37. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
38. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-1,16155
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
1,32624
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,985078
0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
39. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
-0,332858
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
40. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
ESOMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
1,02775
- Eddigi legjobb rendezés: 20
41. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
1,02775
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,983634
0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,983634
0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
42. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
43. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
44. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
45. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
46. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
47. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
48. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,739969
-0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,805777
0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: 0,805777
Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
49. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,739969
-0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
50. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
ESONext100
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
0,390093
- Eddigi legjobb rendezés: 20
51. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
0,390093
2,48622
0,77183
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0,600131
Inf
0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
52. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: Inf
0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
53. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: Inf
0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
54. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
-
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: Inf
0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: Inf
0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
55. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
56. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0
ESO: ESONextMax
- Eddigi legjobb jóságérték: 0
CBO: CBOSimple
-
Feltétel: -0,700739
- Eddigi legjobb rendezés: 20
57. Csomópont tanulás Szemtologató
Definiált operátorok
Ugrás a következő lokális
ESONextMax
ESONextMax maximumhoz
ES
ESONext100
ESONext100 Ugrás 100 hellyel előre
ESOMax
ESOMax Ugrás a maximumhoz
CB CBSimple
CBOSimple Pontbeli érték visszaadása
ShiftTree
F(x)
Feltételállító
Döntő
M
Jelen beállításnál a legjobb vágási feltétel: -0,700739
0,369887
2,48622
Eddigi legjobb vágás a csomópontban Jelen beállításnál a legjobb jóság érték: 0
ESO: - Eddigi legjobb jóságérték: 0
CBO: -
Feltétel: - Eddigi legjobb rendezés: 20
58. Futási idő - elmélet
Címkézés:
Operátorfüggően lineáris az idősor hosszában
Lineáris a modell szintjeinek számában
Tanítás:
Csomópontonként
A rendezés miatt N*logN a csomópont mintáinak számában
Operátorfüggően lineáris az idősor hosszában
Lehetséges dinamikus attribútumok számában lineáris függés
Összességében
Függ a kialakult struktúrától
Függ a tanítópontok aktuális eloszlásától
59. Futási idő - gyakorlat
Címkézés: nagyon gyors
Tanítás: viszonylag gyors
A hossztól való függés nem mutatható ki
Nagyban függ a probléma nehézségétől
Függ a definiált operátoroktól
200
Lineárisan skálázódik
180
160
140
120
Idő (s)
100
80
60
40
20
0
Tanítóhalmaz mérete
Min of 20 Max of 20 Mean of 20
60. Modell értelmezés
Operátor függő!
Az adatok megértésében is segít
Pl.: CBF adatsor
3 osztály: Cylinder, Bell, Funnel
Cylinder a globális maximumban különbözik a másik kettőtől
Z-normalizált adatsor
Bell és Funnel közti különbség: vissza 25 egységet + zajszűrés (súlyozott
átlag)
Melyik oldalon van a csúcs