SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 6
Csapó Endre
Demokrácia à la vadnyugat
Megjelent a Magyar Élet 203. május 30- számában
A történelem valamilyen véletlen folytán az évszázadok határkövéhez igazodik. Ugye, Szent
István a kerek 1000-hez kötődik, a Magyar Birodalom 500 éven át állt fenn, a francia forradalom
meghozta a XIX. századot, a XX. század a köztársaságok „demokrácia” rendjét, a XXI. század a
globalizmust. Kaballisztikus megfigyelésünk centenáris ütemezését tekintsük a véletlen játékának,
bár még napjainkban is vannak világvége elméletet hirdető sarlatánok, nagy irodalma van annak,
főleg Amerikában, ahol nagy olvasmány a Biblia, és abból épületes marhaságokat olvasnak ki sok
tízmilliók, akiknek valóságérzékét már régen kimosta a filmipar. De a politika sem mentes a
misztikumoktól és misztifikációtól odaát.
Érdekes dolgokra akadunk internetes bolyongások során. Sokan tanulmányozzák jelenkori
történelmünknek azt a sajátosságát, hogy háborúk során mindinkább a lakosság tömeges
elpusztítása mutatkozik célként. A ma már nagyon ritkán hivatkozott osztrák monarchista
gondolkodó Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn (1909–1999) egy jelentős munkájában
(Monarchia és háború II. kötet, Őszintén a demokrácia és a háború kapcsolatáról) arról értekezik,
hogy a hadviselésben már nem az a stratégia érvényesül, hogy keresztülhúzzák az ellenfél
számításait, és így megnyerjék a csatákat, hanem – mióta a háború népek és eszmék között zajlik
–, hogy annyi ellenséget öljenek meg, amennyit csak lehetséges. Így a háború népirtó arculatot
kapott. A múlt zsoldosai különböző nemzetekhez tartoztak, és ha egyszer „felvették” őket, akkor
különféle okokból és különböző műveletekhez használhatta fel őket az alkalmazójuk, vagy akár
„el is adhatta” őket másoknak. Aki magát árulja, azt el is adhatják valaki másnak. Mivel a háborúk
koronás fők összecsapásából néptömegek konfliktusává fejlődtek, teljes nemzetek váltak
kollektíven más nemzetek ellenségévé. Így végre hadat lehetett viselni a civilek ellen is, nem
csupán ostromolt városok, hanem a teljes lakosság, férfiak, nők és gyermekek ellen is. Továbbá,
mivel a technika lehetővé tette számunkra a repülést, immár megoldható volt az ellenség
hátországában található falvak és városok megtámadása a frontvonalon lévő ellenséges katonák
helyett.
Valóban a változás már feltűnő a XIX. században, a nacionalizmus felvirágzásában, a
nemzetállam koncepcióban, amikor a nép már lelkileg is azonosul az országgal, az állammal. A
területhódítás már nem az uralkodócsaládok hatalomnövelő passziója, amelynek során akár
kívánatos lehetett egy népnek amoda tartozni a másik uralkodó alattvalójaként. Már nem a
királyért, hanem a hazáért harcol a katona akkor is ha nincstelen.
A második világháborúban a hátország civil lakosai elleni légi harcászat már nem esetleges
volt, hanem lényeges része a hadműveletnek. Az idézett osztrák arisztokrata a demokrácia
eszmeiségében látja ennek az embertelenségnek a fészkét. Megemlíti, hogy 1935-ben a németek
szerettek volna egy megállapodást aláírni a hátország civil lakossága elleni háború törvényen kívül
helyezésére. Javaslatukat eljuttatták Nagy Britanniába, ahol akkoriban munkáspárti kormányzat
működött. Azonban az ajánlatot visszautasították, azon az alapon, hogy bármiféle erőfeszítés,
amely a háború humanizálására törekszik, elfogadhatóbbá teszi azt, és így a pacifizmus nemes
ügyének akadályozója lesz. Lényegében valamennyi fontos brit szerző megerősíti azt az
elgondolást, hogy a második világháborúban a légi harcászat által kezdődött el a totális háború –
háború a legnagyobb szélsőségekig –, erre pedig a demokráciák vágytak, és ők is tökéletesítették,
nem pedig a nemzetiszocialisták. A háborús zónán kívüli német támadások mindig csak
megtorlások voltak. Néhány brit író csupán szégyenkezve vallja be ezt a tényt, mások, elsősorban
Mr. Churchill, pedig büszkélkedtek vele. – Olvassuk mindezt az osztrák arisztokrata könyvéről
szóló ismertetésben. Érdemes folytatni az olvasást:
– J.F.C. Fuller tábornok leszögezte, hogy „Mr. Churchill gyújtotta meg a kanócot, amely
kirobbantotta azt a pusztító- és terrorháborút, amelyhez hasonló a török hódítás óta nem létezett.”
A háború a legmélyebbre Drezda (a német Firenze) 204 000 ember életét követelő bombázásával,
valamint Hirosima és Nagaszaki megsemmisítésével süllyedt. Noha a japánok kétszer is
kétségbeesetten kérték a megadás feltételeit 1945-ben, egyszer a Vatikánon keresztül áprilisban,
1
majd Moszkván át júliusban, a válasz csupán a hírhedt s ostoba „feltétel nélküli megadás” formula
volt. (Az amerikai nép erről semmit nem tudott, és ezen időszak alatt nem csak több ezer japán
halt meg hiába, hanem számtalan amerikai ifjú is.)
Amerikai barátunk írja társulati levelében:
– Nézem a History2-es TV-ben, hogyan készültek fel az atombomba ledobására Japánra.
Utahban gyakorolt a legénység B-29-es bombázóval. Annyiszor láttam már a felvételeket, hogy
oda se figyeltem, míg meg nem említette a narrátor: két csoportot képeztek ki egyszerre, egyiket
Japán, a másikat Németország megtámadására. Németország 1945 május elején kapitulált, így az
atomcsapást elkerülte: a két japán nagyváros leradírozásának története közismert. Szóval kis híján
beteljesedett az, amit Einstein és a többi atomfizikus évek óta sürgetett: az atombombázás Európa
szívében. A tervről régen tudtam, arról azonban nem, hogy milyen közel állt a kérlelhetetlen
Amerika a megvalósításhoz. Még egy hónap, s felpörkölték volna Berlint vagy valamely másik
német nagyvárost s annak lakosait. Pedig akkorra már elvesztette Hitler a háborút. A háború
nem mindig racionális vállalkozás. Néha csak azért vetik be az új fegyvereket, mert
vannak.
Kimondhatjuk azt is, hogy a háborúk embertelenségbe torzulása nem a katonák
műve volt, hanem a politikusoké. Az első világháború során még volt számos kísérlet
kompromisszumos békét elérni, amikor még voltak gondolkodók mindkét oldalon, akiket
felháborított az öldöklés mérete és értelmetlensége. von Kuehnelt-Led-dihn véleménye
szerint egy ilyen kompromisszumos béke azonban nem váltotta volna valóra Wilson
elnök álmát, hogy a világot a demokrácia által tegye biztonságossá. Az osztrák
arisztokrata a háborúk demokratizálásának nevezi az országok lakosságának tömeges
harcbaállítása általi hadviselést, de megjegyzi azt is, hogy a civil lakosság elleni légiúti
tömeggyilkolást is a demokráciák hajtották végre.
von Kuehnelt-Leddihn kifejti, hogy az igazi áttörés azonban az első világháború
végén következett be, amikor a nemzetek közti háború átalakult egy ideologikus
keresztes hadjárattá, hogy „a világot biztonságos hellyé tegyük a demokrácia számára.”
1900-ra Európában csupán két demokratikus köztársaság létezett (Franciaország és
Svájc), A három császár eltűnése új helyzetet teremtett. A demokraták azt várták, hogy a
„béke” demokratikus módon ölt alakot, értsd: a győztes nemzetek szavazóinak többsége
dönt majd róla. A legyőzöttek elvárhatták volna, hogy a wilsoni igéretek alapján az
önrendelkezés elvét náluk is alkalmazzák, ám ez a bájos dokumentum csupán csaliként
szolgált, a megadás elérése érdekében. Mivel a demokráciák voltak a győztesek, ezért a
„szerződések” nem szerződések, hanem diktátumok voltak, amelyek arra szolgáltak,
hogy kielégítsék az otthoni szavazókat. Ez utóbbiakat az ellenség gyűlöletére „tanították”,
így a felzaklatott tömegek a valóban (még ha esetleg csak közvetve is) a diktátumokra
szavaztak. Nagy-Britanniában például ilyen volt a híres „khaki választás”, a demagógia
orgiája, amelynek során Lloyd George azt ígérte, hogy túlzott jóvátételek kirovásával
megsemmisítik a német középosztályt, hogy Németország megfizessen, „a legyőzöttek
vinnyogjanak” és „akasszák fel a császárt.”
2
Demokrácia, a bukott bálvány
Hans-Hermann Hoppe írja ilyen cím alatt: – Az I. világháború nem hagyományos,
korlátozott területi célokért folytatott háború volt, hanem ideológiai; és Ausztria és Amerika volt
az a két ország, amely a legtisztábban képviselte az összeütközésbe került királysági–köztársasági
eszméket. Az első világháború régi stílusú területi vitaként kezdődött. Az Egyesült Államoknak a
háború korai éveiben játszott szerepe, valamint 1917 áprilisi belépése miatt a háború új ideológiai
dimenziót kapott. Az alapítók szándéka szerint az Egyesült Államok köztársaság volt, de a
köztársasági berendezkedés alapját képező demokratikus eszme csak nemrég győzedelmeskedett,
a centralista északi Unió kormánya által a szakadár déli Konföderációra mért pusztító vereséggel.
Az I. világháború idején az expanzionista demokratikus republikanizmus e győzedelmes
ideológiája az amerikai elnökben, Wilsonban testesült meg. Wilson elnöksége alatt az európai
háború ideológiai küldetés lett, hogy a világ biztonságossá váljon a demokráciák számára, és
mentesüljön a dinasztikus uralkodóktól. Wilson ujjongott, amikor 1917. márciusában az Egyesült
Államok szövetségesének, II. Miklós cárnak le kellett mondania, és új, demokratikus-köztársasági
kormány alakult Oroszországban Kerenszkij vezetésével. A cár távozásával a háború immár
tisztán ideológiai összecsapássá vált: a jó a rossz ellen. Wilson és legközelebbi külpolitikai
tanácsadói, George D. Herron és House ezredes nem kedvelték a Kaisert, az arisztokrácia és a
katonai elit Németországát. Ausztriát egyene-sen gyűlölték. Erik von Kühnelt-Leddihn így
jellemezte Wilson és az amerikai baloldal nézeteit: „Ausztria sokkal gonoszabb volt Németország-
nál. ... Egy ilyen országot össze kellett zúzni, egy ilyen dinasztiának el kellett tűnnie.”
A háború ideológiai jellege miatt csak teljes megadással, megaláztatással és büntetéssel
érhetett véget egy kompromisszumos béke helyett. Németországnak fel kellett adnia a monarchiát
és Elzász-Lotaringiát visszakapta Franciaország, visszaállítva ezzel az 1870–71-es francia–porosz
háború előtti állapotot. Az új német köztársaságot kemény, hosszú ideig fizetendő hadisarc
sújtotta. Azonban Németországot nem darabolták fel s nem rombolták le. Ezt a sorsot Wilson
Ausztriának szánta. A Habsburgok eltávolításával az egész Osztrák–Magyar Monarchia szétesett.
Wilson külpolitikájának megkoronázásaként két új, mesterséges államot hoztak létre a Monarchia
hajdani területén: Csehszlovákiát és Jugoszláviát. A századokon át Európa egyik legnagyobb
hatalmának számító Ausztriát pedig kicsi, németül beszélő területére korlátozták, és – Wilson
újabb örökségeként – a kis Ausztria át kellett, hogy adja Olaszországnak a teljesen német Dél-
Tirol tartomány Brenner-hágóig tartó részét.
1918 óta Ausztria eltűnt a nemzetközi hatalmi politika térképéről. Helyette az Egyesült
Államok emelkedett ki a világ vezető hatalmaként. Az amerikai kor – a pax Americana –
elkezdődött. A demokratikus republikanizmus eszméje győzedelmeskedett. Ez az eszme újból
diadalmaskodott a II. világháború végén, és – legalábbis úgy tűnt – a szovjet birodalom 1980-as
évek végi, 1990-es évek eleji összeomlásával ismét. Egyes kortárs megfigyelők számára elérkezett
a „történelem vége”. Az általános és globális demokrácia amerikai eszméje végleg győzött.
Nekünk magyaroknak,
93 évvel ezelőtti háborús veszteseknek és politikai áldozatoknak fontos tudnivalók
ezek, mert a béke nem állt helyre. Nemcsak az ország szomszédos országaival fennálló
békétlenség, a folyamatos magyarüldözés okán kell tudni, hogy nincs megbékélés
részünkre, hanem az első és második világháború győztes hatalmai sem nyújtanak a
magyar népnek békejobbot. Azóta a velük szövetséges szovjet béketáborban eltöltött 45
éves „átnevelésen”, véglegesen köztársasággá váláson túl is vannak a nyugati
győzteseknek követeléseik a magyarok irányában, amiket gyűjtőszóval demokrácia-
elégtelenségnek neveznek. Ebben a nyugati magyar-lazsnakolásban az egykori
3
ellenségekkel a németek is résztvesznek mint kiváló globáldemokraták és atlantista
uniósok.
Wilson elnök vallásos hevülettel hitt a demokrácia felsőbbrendűségében, és személyes
elhivatottságában annak terjesztésében. Ezt George W. Bushról is így tudjuk, de mert mindketten
koruk embere voltak, nézeteik is a koré volt, és a közel száz év különbség arra figyelmeztet, hogy
ilyen szemlélet magának az amerikai demokráciának a sajátja évszázados gyakorlatban. A
demokráciát nem foglalták pontokba, mint a Tízparancsolatot. Sok minden jót és nemeset írtak
már arról, hogy milyen legyen a demokrácia, de ha összegyűjtjük azokat a gonoszságokat, amiket
a demokrácia nevében elkövettek főleg a nagyhatalmak, akkor látható lenne a rávaló hivatkozás
értéktelensége. Magyarországon a királysági intézmény ellentéteként, ellenségeként jelent meg ez
a fogalom, és 1918–19-ben az ország alkotmányos rendjének megszakítását hozta véres népellenes
és nemzetellenes terror által. Másodszorra a szovjet hódoltság hozta meg, és maradt minden
valószínűség szerint véglegesen.
Nincs más lehetősége a magyar politikai érvényesülésnek, csak az, hogy elfogadja azt a
demokrácia modellt, ami követendő lenne (!) az idealisták megfogalmazásából. Minthogy a
jelenlegi nemzeti kormány ezt a modellt magáévá tette, szembesült a nyugati nagyhatalmi
demokráciák egészen más természetével és gyakorlatával. Odaát úgy fogalmaznak, hogy
Magyarországon demokrácia-deficit van. Ezt abból a tényből szűrik ki, hogy Magyarországon
kétharmados parlamenti többségehez jutott a Fidesz–KDNP, ami által „felborult a parlamenti
erőegyensúly”. Ezzel a deficit-váddal valójában megtagadják a demokrácia, az ők
demokráciájának a lényegét (ami mindettől függetlenül a politikatörténelem legnagyobb
hazugsága), azt, hogy„minden ember egyenlő”. De az is demokráciás szabály, hogy a nem
megfelelő vezetőket a nép elbocsátja, mégpedig szavazás által. Nos, Magyarországon pontosan ez
történt, a választók a balliberális pártok uralmát alkalmatlanságuk miatt leváltották, bizalmukat a
nemzetieknek adták. Másszóval győzött a szavazati demokrácia a hazug, tolvaj, garázda,
népellenes hatalombitorlók fölött. Ez tény. És ha ezt a tényt támadja meg a nyugati demokrácia,
akkor ott fészkel a deficit.
Itt most az történt, hogy a magyar felfogás szerinti demokráciamodell valódi népakaratot
érvényesített, ami a nagyhatalmi manipulációs demokráciáknak nem felel meg. Az emberi világ
átrendezését küldetéstudattal végző amerikai demokrácia agresszív, egyszerűen nem tűrheti, hogy
a magyar demokrácia nem fogadja el az utasításos alárendeltséget és az ország belső ügyeibe való
beavatkozást, és amiként gyűlölte és lerombolta Európa monarchikus rendjét, úgy gyűlöli a
nemzeti alapozású államot.
A mai világpolitika a világháborúk terméke. A Pax Americana leginkább Európát változtatta
meg. Az Egyesült Államok gazdaságilag is, katonailag is berendezkedett és jelen maradt
Európában. A függőséget kiegészíti a politikai azonosítás (gleichschaltung) is. A kétpárti amerikai
politikai arénában soha nem tudtak megjelenni marxista pártok, de a marxista eszméknek az
amerikai akadémiai világ volt az éltető talaja, bankvilága pedig bőkezű gondviselője. A
szélsőségektől mindig mentesülten, szolid polgári öltözékű és konzervatív megjelenésű amerikai
politika a háború által gondjaiba vett Európában, annak felezésekor a maga részére megtartott
nyugati felén felkarolta az európai marxista irányzatokat. Majd sikeresen elfogadtatta az egész
nyugat-európai politikai táborral – baloldaliakkal, konzervatívokkal, kereszténydemokratákkal,
zöldekkel stb. a szabadkereskedelem (liberalista-kapitalista) elveit. Ez már nagy előrehaladás az
azonosság útján az amerikai gazdasági-politikai képlethez. Ez nagyjából meg is felel az Európai
Unió három nagy államának, Angliának, Franciaországnak és Németországnak.
A keleti bővítés után az egyébként is sok belső előnnyel (szorgalom, tehetség,
kitartás) élő Németország gazdasága részére megnyílott a volt szovjetmegszállta fél-
Európa. Ez Németországot előbb-utóbb Európa vezető hatalmává teszi. Ugyanakkor
megerősíti őket abban a szerepben, amit kaptak az amerikaiaktól. Az Európa feletti
amerikai dominációhoz nem lett volna elég az angolszág politikai és gazdasági
4
világhatalmi partnerség. Németország ma a biztosítéka az Európai Unió feletti amerikai
vezérlésnek. Ez ad alapot a német pökhendiségnek, ami most különösen megnyilatkozik
a magyarok iránt.
A bajok gyökere
Az Európai unió négy alapelve:
1 az áruk szabad áramlása,
2. a tőke szabad áramlása,
3. szolgáltatások szabad áramlása,
4. személyek szabad mozgása.
Illetve ezek értelmezése...
Ahogyan a liberalisták értelmezik, meg persze ahogy a hazai liberál-bolsevisták alkalmazták,
abba a magyar gazdaság belerokkant. Az Európai Uniót uraló liberalista filozófia nem tudja
elviselni a magyar nemzeti kormány ellenszegülését menetrendje ellen. A menetrend teljes
privatizáció, az állam szerepének minimálisra szorítása, az ellenállást kifejtő nemzeti irányzatok
megszüntetése.
Három éve ömlik Magyarország ellen a gyűlölet és a követelés a nyugati világ
minden szögletéből – ennek a kormánynak, Orbán Viktor diktátornak el kell tűnnie.
Amerikai politikai körökben már kijelölték és támogatják jelöltjüket a következő
miniszterelnökségre, persze a demokrácia nevében. Németországból özönlik a támadás.
Még Angela Merkel kancellár is fenyeget:
„Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai
Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió
közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra” – mondta a német
kancellár május 16-án Berlinben.
A diktatúra hangja szólalt meg, mégcsak nem is a Európai Unió baloldali vezetőségéből,
hanem egy mindössze ugyancsak tagország részéről, kifejezve azt, hogy Magyarország nem jár a
helyes úton, de majd az unió közössége helyére teszi. Az is jelzés, hogy a kancellár nem is
baloldali párthoz kötődik, hanem pártjával ugyanabba az uniós pártcsaládba tartozik, amibe a
Fidesz. Ebből sajnos az következik, hogy az Európai Unió konzervatív oldalán sem mindenki érti,
hogy a magyar álláspont nem az unió szellemiségével ütközik, hanem azzal a baloldali közeggel,
amely nem képes belenyugodni, hogy Magyarországon megbukott a baloldal.
5
világhatalmi partnerség. Németország ma a biztosítéka az Európai Unió feletti amerikai
vezérlésnek. Ez ad alapot a német pökhendiségnek, ami most különösen megnyilatkozik
a magyarok iránt.
A bajok gyökere
Az Európai unió négy alapelve:
1 az áruk szabad áramlása,
2. a tőke szabad áramlása,
3. szolgáltatások szabad áramlása,
4. személyek szabad mozgása.
Illetve ezek értelmezése...
Ahogyan a liberalisták értelmezik, meg persze ahogy a hazai liberál-bolsevisták alkalmazták,
abba a magyar gazdaság belerokkant. Az Európai Uniót uraló liberalista filozófia nem tudja
elviselni a magyar nemzeti kormány ellenszegülését menetrendje ellen. A menetrend teljes
privatizáció, az állam szerepének minimálisra szorítása, az ellenállást kifejtő nemzeti irányzatok
megszüntetése.
Három éve ömlik Magyarország ellen a gyűlölet és a követelés a nyugati világ
minden szögletéből – ennek a kormánynak, Orbán Viktor diktátornak el kell tűnnie.
Amerikai politikai körökben már kijelölték és támogatják jelöltjüket a következő
miniszterelnökségre, persze a demokrácia nevében. Németországból özönlik a támadás.
Még Angela Merkel kancellár is fenyeget:
„Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai
Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió
közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra” – mondta a német
kancellár május 16-án Berlinben.
A diktatúra hangja szólalt meg, mégcsak nem is a Európai Unió baloldali vezetőségéből,
hanem egy mindössze ugyancsak tagország részéről, kifejezve azt, hogy Magyarország nem jár a
helyes úton, de majd az unió közössége helyére teszi. Az is jelzés, hogy a kancellár nem is
baloldali párthoz kötődik, hanem pártjával ugyanabba az uniós pártcsaládba tartozik, amibe a
Fidesz. Ebből sajnos az következik, hogy az Európai Unió konzervatív oldalán sem mindenki érti,
hogy a magyar álláspont nem az unió szellemiségével ütközik, hanem azzal a baloldali közeggel,
amely nem képes belenyugodni, hogy Magyarországon megbukott a baloldal.
5

Mais conteúdo relacionado

Mais procurados

Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Arany Tibor
 
Hearst, a sajtócézár
Hearst, a sajtócézárHearst, a sajtócézár
Hearst, a sajtócézárrevaireni
 
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)Anikó Kőműves
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
Hitler L Kinga csoportja
Hitler   L Kinga csoportjaHitler   L Kinga csoportja
Hitler L Kinga csoportjaandraseva
 
Ilyen a világ! 21
Ilyen a világ! 21Ilyen a világ! 21
Ilyen a világ! 21Arany Tibor
 
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott Arany Tibor
 
Korszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaKorszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaArany Tibor
 
Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4Szarka János
 
Ilyen a világ! 25
Ilyen a világ! 25Ilyen a világ! 25
Ilyen a világ! 25Arany Tibor
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozodorcmirc
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozodorcmirc
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozodorcmirc
 
Teleki pál levele a kormányzóhoz
Teleki pál levele a kormányzóhozTeleki pál levele a kormányzóhoz
Teleki pál levele a kormányzóhozKata Szathmáry
 
Ilyen a világ! 15
Ilyen a világ! 15Ilyen a világ! 15
Ilyen a világ! 15Arany Tibor
 
1956 final hu maďarská verze
1956 final hu  maďarská verze1956 final hu  maďarská verze
1956 final hu maďarská verzeRadim Lískovec
 

Mais procurados (19)

A hidegháború
A hidegháborúA hidegháború
A hidegháború
 
Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23Ilyen a világ! 23
Ilyen a világ! 23
 
Hearst, a sajtócézár
Hearst, a sajtócézárHearst, a sajtócézár
Hearst, a sajtócézár
 
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)
óRaterv hálózatalapú okt. (kőműves anikó)
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
Hitler L Kinga csoportja
Hitler   L Kinga csoportjaHitler   L Kinga csoportja
Hitler L Kinga csoportja
 
Ilyen a világ! 21
Ilyen a világ! 21Ilyen a világ! 21
Ilyen a világ! 21
 
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Kommunizmus áldozatainak emléknapjaKommunizmus áldozatainak emléknapja
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
 
A Vatikán Holokauszt
A Vatikán HolokausztA Vatikán Holokauszt
A Vatikán Holokauszt
 
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott
Csapó Endre - Kína teljes vezetôséget választott
 
Korszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitikaKorszakváltás és külpolitika
Korszakváltás és külpolitika
 
Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4Titus Livius A római nép története 4
Titus Livius A római nép története 4
 
Ilyen a világ! 25
Ilyen a világ! 25Ilyen a világ! 25
Ilyen a világ! 25
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozo
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozo
 
Osztalytalalkozo
OsztalytalalkozoOsztalytalalkozo
Osztalytalalkozo
 
Teleki pál levele a kormányzóhoz
Teleki pál levele a kormányzóhozTeleki pál levele a kormányzóhoz
Teleki pál levele a kormányzóhoz
 
Ilyen a világ! 15
Ilyen a világ! 15Ilyen a világ! 15
Ilyen a világ! 15
 
1956 final hu maďarská verze
1956 final hu  maďarská verze1956 final hu  maďarská verze
1956 final hu maďarská verze
 

Semelhante a Csapó Endre - demokrácia à la vadnyugat

Amerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiAmerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiArany Tibor
 
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
Csapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciáraCsapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciára
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciáraArany Tibor
 
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellen
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellenHolokauszttörvény a kiválasztottak ellen
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellenBalogh László Imre
 
Cs E fundamentalizmusok háborúja
Cs E fundamentalizmusok háborúja Cs E fundamentalizmusok háborúja
Cs E fundamentalizmusok háborúja Arany Tibor
 
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2Arany Tibor
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdfNagy Attila (Mihai)
 
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Arany Tibor
 
Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusJobbikLadany
 
Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Arany Tibor
 
Ilyen a világ! 16 1
Ilyen a világ! 16 1Ilyen a világ! 16 1
Ilyen a világ! 16 1Arany Tibor
 
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Jozsef Sotonyi
 

Semelhante a Csapó Endre - demokrácia à la vadnyugat (15)

Amerika nacionalistái
Amerika nacionalistáiAmerika nacionalistái
Amerika nacionalistái
 
Horthy időszak
Horthy időszakHorthy időszak
Horthy időszak
 
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
Csapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciáraCsapó Endre  -  a Horthy-szobor  mint veszély a demokráciára
Csapó Endre - a Horthy-szobor mint veszély a demokráciára
 
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellen
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellenHolokauszttörvény a kiválasztottak ellen
Holokauszttörvény a kiválasztottak ellen
 
Cs E fundamentalizmusok háborúja
Cs E fundamentalizmusok háborúja Cs E fundamentalizmusok háborúja
Cs E fundamentalizmusok háborúja
 
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2Csapó Endre -   karácsony a béke ünnepe 2
Csapó Endre - karácsony a béke ünnepe 2
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 mai 2 - 2022 mai 5.pdf
 
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
Csapó Endre - Elnökválasztás Amerikában
 
Daru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. júniusDaru Toll 2014. június
Daru Toll 2014. június
 
Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1Ilyen a világ! 17 1
Ilyen a világ! 17 1
 
Ilyen a világ! 16 1
Ilyen a világ! 16 1Ilyen a világ! 16 1
Ilyen a világ! 16 1
 
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
Magyarorszag, az Europai Unio gyarmata - Orban Viktor, a kereszteny Magyarors...
 
A holocaust magyarországi áldozatainak emléknapja
A holocaust magyarországi áldozatainak emléknapjaA holocaust magyarországi áldozatainak emléknapja
A holocaust magyarországi áldozatainak emléknapja
 
Történelmi fotók
Történelmi fotókTörténelmi fotók
Történelmi fotók
 
Holokauszt
HolokausztHolokauszt
Holokauszt
 

Mais de Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárokArany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívóArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

Mais de Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Km1648 09-11
Km1648 09-11Km1648 09-11
Km1648 09-11
 
Km1639 091
Km1639 091Km1639 091
Km1639 091
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárok
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 
Km1619 09
Km1619 09Km1619 09
Km1619 09
 
Km1618 08
Km1618 08Km1618 08
Km1618 08
 

Csapó Endre - demokrácia à la vadnyugat

  • 1. Csapó Endre Demokrácia à la vadnyugat Megjelent a Magyar Élet 203. május 30- számában A történelem valamilyen véletlen folytán az évszázadok határkövéhez igazodik. Ugye, Szent István a kerek 1000-hez kötődik, a Magyar Birodalom 500 éven át állt fenn, a francia forradalom meghozta a XIX. századot, a XX. század a köztársaságok „demokrácia” rendjét, a XXI. század a globalizmust. Kaballisztikus megfigyelésünk centenáris ütemezését tekintsük a véletlen játékának, bár még napjainkban is vannak világvége elméletet hirdető sarlatánok, nagy irodalma van annak, főleg Amerikában, ahol nagy olvasmány a Biblia, és abból épületes marhaságokat olvasnak ki sok tízmilliók, akiknek valóságérzékét már régen kimosta a filmipar. De a politika sem mentes a misztikumoktól és misztifikációtól odaát. Érdekes dolgokra akadunk internetes bolyongások során. Sokan tanulmányozzák jelenkori történelmünknek azt a sajátosságát, hogy háborúk során mindinkább a lakosság tömeges elpusztítása mutatkozik célként. A ma már nagyon ritkán hivatkozott osztrák monarchista gondolkodó Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn (1909–1999) egy jelentős munkájában (Monarchia és háború II. kötet, Őszintén a demokrácia és a háború kapcsolatáról) arról értekezik, hogy a hadviselésben már nem az a stratégia érvényesül, hogy keresztülhúzzák az ellenfél számításait, és így megnyerjék a csatákat, hanem – mióta a háború népek és eszmék között zajlik –, hogy annyi ellenséget öljenek meg, amennyit csak lehetséges. Így a háború népirtó arculatot kapott. A múlt zsoldosai különböző nemzetekhez tartoztak, és ha egyszer „felvették” őket, akkor különféle okokból és különböző műveletekhez használhatta fel őket az alkalmazójuk, vagy akár „el is adhatta” őket másoknak. Aki magát árulja, azt el is adhatják valaki másnak. Mivel a háborúk koronás fők összecsapásából néptömegek konfliktusává fejlődtek, teljes nemzetek váltak kollektíven más nemzetek ellenségévé. Így végre hadat lehetett viselni a civilek ellen is, nem csupán ostromolt városok, hanem a teljes lakosság, férfiak, nők és gyermekek ellen is. Továbbá, mivel a technika lehetővé tette számunkra a repülést, immár megoldható volt az ellenség hátországában található falvak és városok megtámadása a frontvonalon lévő ellenséges katonák helyett. Valóban a változás már feltűnő a XIX. században, a nacionalizmus felvirágzásában, a nemzetállam koncepcióban, amikor a nép már lelkileg is azonosul az országgal, az állammal. A területhódítás már nem az uralkodócsaládok hatalomnövelő passziója, amelynek során akár kívánatos lehetett egy népnek amoda tartozni a másik uralkodó alattvalójaként. Már nem a királyért, hanem a hazáért harcol a katona akkor is ha nincstelen. A második világháborúban a hátország civil lakosai elleni légi harcászat már nem esetleges volt, hanem lényeges része a hadműveletnek. Az idézett osztrák arisztokrata a demokrácia eszmeiségében látja ennek az embertelenségnek a fészkét. Megemlíti, hogy 1935-ben a németek szerettek volna egy megállapodást aláírni a hátország civil lakossága elleni háború törvényen kívül helyezésére. Javaslatukat eljuttatták Nagy Britanniába, ahol akkoriban munkáspárti kormányzat működött. Azonban az ajánlatot visszautasították, azon az alapon, hogy bármiféle erőfeszítés, amely a háború humanizálására törekszik, elfogadhatóbbá teszi azt, és így a pacifizmus nemes ügyének akadályozója lesz. Lényegében valamennyi fontos brit szerző megerősíti azt az elgondolást, hogy a második világháborúban a légi harcászat által kezdődött el a totális háború – háború a legnagyobb szélsőségekig –, erre pedig a demokráciák vágytak, és ők is tökéletesítették, nem pedig a nemzetiszocialisták. A háborús zónán kívüli német támadások mindig csak megtorlások voltak. Néhány brit író csupán szégyenkezve vallja be ezt a tényt, mások, elsősorban Mr. Churchill, pedig büszkélkedtek vele. – Olvassuk mindezt az osztrák arisztokrata könyvéről szóló ismertetésben. Érdemes folytatni az olvasást: – J.F.C. Fuller tábornok leszögezte, hogy „Mr. Churchill gyújtotta meg a kanócot, amely kirobbantotta azt a pusztító- és terrorháborút, amelyhez hasonló a török hódítás óta nem létezett.” A háború a legmélyebbre Drezda (a német Firenze) 204 000 ember életét követelő bombázásával, valamint Hirosima és Nagaszaki megsemmisítésével süllyedt. Noha a japánok kétszer is kétségbeesetten kérték a megadás feltételeit 1945-ben, egyszer a Vatikánon keresztül áprilisban, 1
  • 2. majd Moszkván át júliusban, a válasz csupán a hírhedt s ostoba „feltétel nélküli megadás” formula volt. (Az amerikai nép erről semmit nem tudott, és ezen időszak alatt nem csak több ezer japán halt meg hiába, hanem számtalan amerikai ifjú is.) Amerikai barátunk írja társulati levelében: – Nézem a History2-es TV-ben, hogyan készültek fel az atombomba ledobására Japánra. Utahban gyakorolt a legénység B-29-es bombázóval. Annyiszor láttam már a felvételeket, hogy oda se figyeltem, míg meg nem említette a narrátor: két csoportot képeztek ki egyszerre, egyiket Japán, a másikat Németország megtámadására. Németország 1945 május elején kapitulált, így az atomcsapást elkerülte: a két japán nagyváros leradírozásának története közismert. Szóval kis híján beteljesedett az, amit Einstein és a többi atomfizikus évek óta sürgetett: az atombombázás Európa szívében. A tervről régen tudtam, arról azonban nem, hogy milyen közel állt a kérlelhetetlen Amerika a megvalósításhoz. Még egy hónap, s felpörkölték volna Berlint vagy valamely másik német nagyvárost s annak lakosait. Pedig akkorra már elvesztette Hitler a háborút. A háború nem mindig racionális vállalkozás. Néha csak azért vetik be az új fegyvereket, mert vannak. Kimondhatjuk azt is, hogy a háborúk embertelenségbe torzulása nem a katonák műve volt, hanem a politikusoké. Az első világháború során még volt számos kísérlet kompromisszumos békét elérni, amikor még voltak gondolkodók mindkét oldalon, akiket felháborított az öldöklés mérete és értelmetlensége. von Kuehnelt-Led-dihn véleménye szerint egy ilyen kompromisszumos béke azonban nem váltotta volna valóra Wilson elnök álmát, hogy a világot a demokrácia által tegye biztonságossá. Az osztrák arisztokrata a háborúk demokratizálásának nevezi az országok lakosságának tömeges harcbaállítása általi hadviselést, de megjegyzi azt is, hogy a civil lakosság elleni légiúti tömeggyilkolást is a demokráciák hajtották végre. von Kuehnelt-Leddihn kifejti, hogy az igazi áttörés azonban az első világháború végén következett be, amikor a nemzetek közti háború átalakult egy ideologikus keresztes hadjárattá, hogy „a világot biztonságos hellyé tegyük a demokrácia számára.” 1900-ra Európában csupán két demokratikus köztársaság létezett (Franciaország és Svájc), A három császár eltűnése új helyzetet teremtett. A demokraták azt várták, hogy a „béke” demokratikus módon ölt alakot, értsd: a győztes nemzetek szavazóinak többsége dönt majd róla. A legyőzöttek elvárhatták volna, hogy a wilsoni igéretek alapján az önrendelkezés elvét náluk is alkalmazzák, ám ez a bájos dokumentum csupán csaliként szolgált, a megadás elérése érdekében. Mivel a demokráciák voltak a győztesek, ezért a „szerződések” nem szerződések, hanem diktátumok voltak, amelyek arra szolgáltak, hogy kielégítsék az otthoni szavazókat. Ez utóbbiakat az ellenség gyűlöletére „tanították”, így a felzaklatott tömegek a valóban (még ha esetleg csak közvetve is) a diktátumokra szavaztak. Nagy-Britanniában például ilyen volt a híres „khaki választás”, a demagógia orgiája, amelynek során Lloyd George azt ígérte, hogy túlzott jóvátételek kirovásával megsemmisítik a német középosztályt, hogy Németország megfizessen, „a legyőzöttek vinnyogjanak” és „akasszák fel a császárt.” 2
  • 3. Demokrácia, a bukott bálvány Hans-Hermann Hoppe írja ilyen cím alatt: – Az I. világháború nem hagyományos, korlátozott területi célokért folytatott háború volt, hanem ideológiai; és Ausztria és Amerika volt az a két ország, amely a legtisztábban képviselte az összeütközésbe került királysági–köztársasági eszméket. Az első világháború régi stílusú területi vitaként kezdődött. Az Egyesült Államoknak a háború korai éveiben játszott szerepe, valamint 1917 áprilisi belépése miatt a háború új ideológiai dimenziót kapott. Az alapítók szándéka szerint az Egyesült Államok köztársaság volt, de a köztársasági berendezkedés alapját képező demokratikus eszme csak nemrég győzedelmeskedett, a centralista északi Unió kormánya által a szakadár déli Konföderációra mért pusztító vereséggel. Az I. világháború idején az expanzionista demokratikus republikanizmus e győzedelmes ideológiája az amerikai elnökben, Wilsonban testesült meg. Wilson elnöksége alatt az európai háború ideológiai küldetés lett, hogy a világ biztonságossá váljon a demokráciák számára, és mentesüljön a dinasztikus uralkodóktól. Wilson ujjongott, amikor 1917. márciusában az Egyesült Államok szövetségesének, II. Miklós cárnak le kellett mondania, és új, demokratikus-köztársasági kormány alakult Oroszországban Kerenszkij vezetésével. A cár távozásával a háború immár tisztán ideológiai összecsapássá vált: a jó a rossz ellen. Wilson és legközelebbi külpolitikai tanácsadói, George D. Herron és House ezredes nem kedvelték a Kaisert, az arisztokrácia és a katonai elit Németországát. Ausztriát egyene-sen gyűlölték. Erik von Kühnelt-Leddihn így jellemezte Wilson és az amerikai baloldal nézeteit: „Ausztria sokkal gonoszabb volt Németország- nál. ... Egy ilyen országot össze kellett zúzni, egy ilyen dinasztiának el kellett tűnnie.” A háború ideológiai jellege miatt csak teljes megadással, megaláztatással és büntetéssel érhetett véget egy kompromisszumos béke helyett. Németországnak fel kellett adnia a monarchiát és Elzász-Lotaringiát visszakapta Franciaország, visszaállítva ezzel az 1870–71-es francia–porosz háború előtti állapotot. Az új német köztársaságot kemény, hosszú ideig fizetendő hadisarc sújtotta. Azonban Németországot nem darabolták fel s nem rombolták le. Ezt a sorsot Wilson Ausztriának szánta. A Habsburgok eltávolításával az egész Osztrák–Magyar Monarchia szétesett. Wilson külpolitikájának megkoronázásaként két új, mesterséges államot hoztak létre a Monarchia hajdani területén: Csehszlovákiát és Jugoszláviát. A századokon át Európa egyik legnagyobb hatalmának számító Ausztriát pedig kicsi, németül beszélő területére korlátozták, és – Wilson újabb örökségeként – a kis Ausztria át kellett, hogy adja Olaszországnak a teljesen német Dél- Tirol tartomány Brenner-hágóig tartó részét. 1918 óta Ausztria eltűnt a nemzetközi hatalmi politika térképéről. Helyette az Egyesült Államok emelkedett ki a világ vezető hatalmaként. Az amerikai kor – a pax Americana – elkezdődött. A demokratikus republikanizmus eszméje győzedelmeskedett. Ez az eszme újból diadalmaskodott a II. világháború végén, és – legalábbis úgy tűnt – a szovjet birodalom 1980-as évek végi, 1990-es évek eleji összeomlásával ismét. Egyes kortárs megfigyelők számára elérkezett a „történelem vége”. Az általános és globális demokrácia amerikai eszméje végleg győzött. Nekünk magyaroknak, 93 évvel ezelőtti háborús veszteseknek és politikai áldozatoknak fontos tudnivalók ezek, mert a béke nem állt helyre. Nemcsak az ország szomszédos országaival fennálló békétlenség, a folyamatos magyarüldözés okán kell tudni, hogy nincs megbékélés részünkre, hanem az első és második világháború győztes hatalmai sem nyújtanak a magyar népnek békejobbot. Azóta a velük szövetséges szovjet béketáborban eltöltött 45 éves „átnevelésen”, véglegesen köztársasággá váláson túl is vannak a nyugati győzteseknek követeléseik a magyarok irányában, amiket gyűjtőszóval demokrácia- elégtelenségnek neveznek. Ebben a nyugati magyar-lazsnakolásban az egykori 3
  • 4. ellenségekkel a németek is résztvesznek mint kiváló globáldemokraták és atlantista uniósok. Wilson elnök vallásos hevülettel hitt a demokrácia felsőbbrendűségében, és személyes elhivatottságában annak terjesztésében. Ezt George W. Bushról is így tudjuk, de mert mindketten koruk embere voltak, nézeteik is a koré volt, és a közel száz év különbség arra figyelmeztet, hogy ilyen szemlélet magának az amerikai demokráciának a sajátja évszázados gyakorlatban. A demokráciát nem foglalták pontokba, mint a Tízparancsolatot. Sok minden jót és nemeset írtak már arról, hogy milyen legyen a demokrácia, de ha összegyűjtjük azokat a gonoszságokat, amiket a demokrácia nevében elkövettek főleg a nagyhatalmak, akkor látható lenne a rávaló hivatkozás értéktelensége. Magyarországon a királysági intézmény ellentéteként, ellenségeként jelent meg ez a fogalom, és 1918–19-ben az ország alkotmányos rendjének megszakítását hozta véres népellenes és nemzetellenes terror által. Másodszorra a szovjet hódoltság hozta meg, és maradt minden valószínűség szerint véglegesen. Nincs más lehetősége a magyar politikai érvényesülésnek, csak az, hogy elfogadja azt a demokrácia modellt, ami követendő lenne (!) az idealisták megfogalmazásából. Minthogy a jelenlegi nemzeti kormány ezt a modellt magáévá tette, szembesült a nyugati nagyhatalmi demokráciák egészen más természetével és gyakorlatával. Odaát úgy fogalmaznak, hogy Magyarországon demokrácia-deficit van. Ezt abból a tényből szűrik ki, hogy Magyarországon kétharmados parlamenti többségehez jutott a Fidesz–KDNP, ami által „felborult a parlamenti erőegyensúly”. Ezzel a deficit-váddal valójában megtagadják a demokrácia, az ők demokráciájának a lényegét (ami mindettől függetlenül a politikatörténelem legnagyobb hazugsága), azt, hogy„minden ember egyenlő”. De az is demokráciás szabály, hogy a nem megfelelő vezetőket a nép elbocsátja, mégpedig szavazás által. Nos, Magyarországon pontosan ez történt, a választók a balliberális pártok uralmát alkalmatlanságuk miatt leváltották, bizalmukat a nemzetieknek adták. Másszóval győzött a szavazati demokrácia a hazug, tolvaj, garázda, népellenes hatalombitorlók fölött. Ez tény. És ha ezt a tényt támadja meg a nyugati demokrácia, akkor ott fészkel a deficit. Itt most az történt, hogy a magyar felfogás szerinti demokráciamodell valódi népakaratot érvényesített, ami a nagyhatalmi manipulációs demokráciáknak nem felel meg. Az emberi világ átrendezését küldetéstudattal végző amerikai demokrácia agresszív, egyszerűen nem tűrheti, hogy a magyar demokrácia nem fogadja el az utasításos alárendeltséget és az ország belső ügyeibe való beavatkozást, és amiként gyűlölte és lerombolta Európa monarchikus rendjét, úgy gyűlöli a nemzeti alapozású államot. A mai világpolitika a világháborúk terméke. A Pax Americana leginkább Európát változtatta meg. Az Egyesült Államok gazdaságilag is, katonailag is berendezkedett és jelen maradt Európában. A függőséget kiegészíti a politikai azonosítás (gleichschaltung) is. A kétpárti amerikai politikai arénában soha nem tudtak megjelenni marxista pártok, de a marxista eszméknek az amerikai akadémiai világ volt az éltető talaja, bankvilága pedig bőkezű gondviselője. A szélsőségektől mindig mentesülten, szolid polgári öltözékű és konzervatív megjelenésű amerikai politika a háború által gondjaiba vett Európában, annak felezésekor a maga részére megtartott nyugati felén felkarolta az európai marxista irányzatokat. Majd sikeresen elfogadtatta az egész nyugat-európai politikai táborral – baloldaliakkal, konzervatívokkal, kereszténydemokratákkal, zöldekkel stb. a szabadkereskedelem (liberalista-kapitalista) elveit. Ez már nagy előrehaladás az azonosság útján az amerikai gazdasági-politikai képlethez. Ez nagyjából meg is felel az Európai Unió három nagy államának, Angliának, Franciaországnak és Németországnak. A keleti bővítés után az egyébként is sok belső előnnyel (szorgalom, tehetség, kitartás) élő Németország gazdasága részére megnyílott a volt szovjetmegszállta fél- Európa. Ez Németországot előbb-utóbb Európa vezető hatalmává teszi. Ugyanakkor megerősíti őket abban a szerepben, amit kaptak az amerikaiaktól. Az Európa feletti amerikai dominációhoz nem lett volna elég az angolszág politikai és gazdasági 4
  • 5. világhatalmi partnerség. Németország ma a biztosítéka az Európai Unió feletti amerikai vezérlésnek. Ez ad alapot a német pökhendiségnek, ami most különösen megnyilatkozik a magyarok iránt. A bajok gyökere Az Európai unió négy alapelve: 1 az áruk szabad áramlása, 2. a tőke szabad áramlása, 3. szolgáltatások szabad áramlása, 4. személyek szabad mozgása. Illetve ezek értelmezése... Ahogyan a liberalisták értelmezik, meg persze ahogy a hazai liberál-bolsevisták alkalmazták, abba a magyar gazdaság belerokkant. Az Európai Uniót uraló liberalista filozófia nem tudja elviselni a magyar nemzeti kormány ellenszegülését menetrendje ellen. A menetrend teljes privatizáció, az állam szerepének minimálisra szorítása, az ellenállást kifejtő nemzeti irányzatok megszüntetése. Három éve ömlik Magyarország ellen a gyűlölet és a követelés a nyugati világ minden szögletéből – ennek a kormánynak, Orbán Viktor diktátornak el kell tűnnie. Amerikai politikai körökben már kijelölték és támogatják jelöltjüket a következő miniszterelnökségre, persze a demokrácia nevében. Németországból özönlik a támadás. Még Angela Merkel kancellár is fenyeget: „Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra” – mondta a német kancellár május 16-án Berlinben. A diktatúra hangja szólalt meg, mégcsak nem is a Európai Unió baloldali vezetőségéből, hanem egy mindössze ugyancsak tagország részéről, kifejezve azt, hogy Magyarország nem jár a helyes úton, de majd az unió közössége helyére teszi. Az is jelzés, hogy a kancellár nem is baloldali párthoz kötődik, hanem pártjával ugyanabba az uniós pártcsaládba tartozik, amibe a Fidesz. Ebből sajnos az következik, hogy az Európai Unió konzervatív oldalán sem mindenki érti, hogy a magyar álláspont nem az unió szellemiségével ütközik, hanem azzal a baloldali közeggel, amely nem képes belenyugodni, hogy Magyarországon megbukott a baloldal. 5
  • 6. világhatalmi partnerség. Németország ma a biztosítéka az Európai Unió feletti amerikai vezérlésnek. Ez ad alapot a német pökhendiségnek, ami most különösen megnyilatkozik a magyarok iránt. A bajok gyökere Az Európai unió négy alapelve: 1 az áruk szabad áramlása, 2. a tőke szabad áramlása, 3. szolgáltatások szabad áramlása, 4. személyek szabad mozgása. Illetve ezek értelmezése... Ahogyan a liberalisták értelmezik, meg persze ahogy a hazai liberál-bolsevisták alkalmazták, abba a magyar gazdaság belerokkant. Az Európai Uniót uraló liberalista filozófia nem tudja elviselni a magyar nemzeti kormány ellenszegülését menetrendje ellen. A menetrend teljes privatizáció, az állam szerepének minimálisra szorítása, az ellenállást kifejtő nemzeti irányzatok megszüntetése. Három éve ömlik Magyarország ellen a gyűlölet és a követelés a nyugati világ minden szögletéből – ennek a kormánynak, Orbán Viktor diktátornak el kell tűnnie. Amerikai politikai körökben már kijelölték és támogatják jelöltjüket a következő miniszterelnökségre, persze a demokrácia nevében. Németországból özönlik a támadás. Még Angela Merkel kancellár is fenyeget: „Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra” – mondta a német kancellár május 16-án Berlinben. A diktatúra hangja szólalt meg, mégcsak nem is a Európai Unió baloldali vezetőségéből, hanem egy mindössze ugyancsak tagország részéről, kifejezve azt, hogy Magyarország nem jár a helyes úton, de majd az unió közössége helyére teszi. Az is jelzés, hogy a kancellár nem is baloldali párthoz kötődik, hanem pártjával ugyanabba az uniós pártcsaládba tartozik, amibe a Fidesz. Ebből sajnos az következik, hogy az Európai Unió konzervatív oldalán sem mindenki érti, hogy a magyar álláspont nem az unió szellemiségével ütközik, hanem azzal a baloldali közeggel, amely nem képes belenyugodni, hogy Magyarországon megbukott a baloldal. 5