1. Csapó Endre
Neoliberalizmus a marxizmus nyomvonalán
Megjelent a Magyar Élet 2013. április 25-i
számában
Aki emigrációs újságban arra vállalkozik, hogy a
valóságnak megfelelô tájékoztatást adjon az élet sokféle
ágazatában éppen elôforduló eseményekrôl,
fejleményekrôl, kénytelen – szakképzett munkatársak
hiányában – másutt már megjelent írásokból idézni.
Most a közgazdaságban uralkodó neoliberális irányzat
lényegét ismertetô írásunkban olyan forrásokból
idézünk, amelyek rámutatnak az irányzat
történelemalakító szerepére, következményeire.
Merészségnek tûnhet arról szólni, hogy a neoliberalizmus
hazánkat érô ártalmai túltesznek az úgynevezett
szocializmus ártalmain – pedig érdemes lenne ezt is
feltárni.
— A „reformközgazdászoknak” nevezett generáció a
hetvenes-nyolcvanas években megtagadva fiatalkori
radikálisan balos önmagát, elkezdte a neoliberalizmus
klasszikusait, Hayeket, Misest, Kornait és Friedmant
olvasni, és élvezettel fedezte fel bennük a szocialista
rendszer saját bôrén megtapasztalt visszásságainak
ideológiai kritikáját. Ezek az írások magas tudományos
színvonalúak és relevánsak voltak. Mindent megtanultak
arról, hogy miért nem mûködik a szocializmus. Ez a
tudás azonban késôbb kevésnek bizonyult ahhoz, hogy
azt is tudják, hogyan mûködik a kapitalizmus. Fôleg a
peremvidékeken. Az akkor uralkodó neoliberális
forradalom (Thatcher, Reagan) és a szocializmus
1

2. összeomlásának idôszakában érthetô, hogy ez a
generáció miért szívta ôszinte hittel magába egy életre
az állam utálatát. — (PogiBlog, Pogátsa Zoltán, Mi a
neoliberalizmus? Mi a jobb és mi a bal?)
A fenti idézet mutatja, hogy a magyar közgazdászok
a megismert szocialista gazdaságból egy olyan
tulajdonságokkal felszerelt kapitalizmusba vágytak,
amiben minden átélt rossznak az ellenkezôje lesz jelen.
Ez érthetô. Fülünket hegyezzük azonban két név
említése okán. Ronald Reagan US-elnök és
Margaret Thatcher brit miniszterelnök neve szorosan
kötôdik a neoliberális közgazdaság nevéhez.
Természetesen nem ôk voltak ennek a közgazdasági
irányzatnak a megalkotói, de az ôk szereplésük idején
történt annak alkalmazása, így nevük gyakran
elkövetôként jelenik meg. Egy dolgot leszögezhetünk: a
kapitalizmusban a politikai irányzatokat nem a
politikusok alkotják meg, foglalkozásuk során csak
alkalmazottként járják a kijelölt utat.
A neoliberalizmus az 1970-es években jutott
érvényre, hamarosan olyan következménnyel járt, hogy
megállt a gazdasági növekedés, ugyanakkor elszabadult
az infláció (stagfláció). Ebbe bukott bele Callaghan
munkáspárti brit miniszterelnök, és a demokratapárti
Carter elnök az Egyesült Államokban. Valójában
gazdaságpolitikájuk bukott meg, az a monetarista
recept, amiért Milton Friedman 1976-ban Nobel-díjat
kapott. Jegyezzük meg jól, ez már a most uralkodó
neoliberalizmus volt. Most jön a bukfenc:
A lierális pártok bukása után Angolszásziában
konzervatív gyôzelem született Margaret Thatcher
2

3. illetve Ronald Reagan kormányzásával.
Hogyhogynem, az ôk feladatuk lett a neoliberális
gazdasági rend politikai megerôsítése. (Szokás emiatt
ezt „neokonzervatív” néven is emlegetni.)
Óriási irodalma van a neoliberalizmusnak. Egy ilyen
könyvrôl szóló ismertetést közlünk eredeti angol
alakjában. A könyv címe: Masters of the Universe: Hayek,
Friedman, and the Birth of Neoliberal Politics – Daniel
Stedman Jones.
„How did American and British policymakers become
so enamored with free markets, deregulation, and
limited government? This book – the first comprehensive
transatlantic history of the rise of neoliberal politics –
presents a surprising answer. Based on archival
research and interviews with leading participants in the
movement, Masters of the Universe traces the
ascendancy of neoliberalism from the academy of
interwar Europe to supremacy under Reagan and
Thatcher and in the decades since. Daniel Stedman
Jones argues that there was nothing inevitable about the
victory of free-market politics. Far from being the story of
the simple triumph of right-wing ideas, the neoliberal
breakthrough was contingent on the economic crises of
the 1970s and the acceptance of the need for new
policies by the political left.
Masters of the Universe describes neoliberalism’s
road to power, beginning in interwar Europe but shifting
its center of gravity after 1945 to the United States,
especially to Chicago and Virginia, where it acquired a
simple clarity that was developed into an
uncompromising political message. Neoliberalism was
3

4. communicated through a transatlantic network of think
tanks, businessmen, politicians, and journalists that was
held together by Friedrich Hayek and Milton Friedman.
After the collapse of Bretton Woods in 1971, and the
“stagflation” that followed, their ideas finally began to
take hold as Keynesianism appeared to self-destruct.
Later, after the elections of Reagan and Thatcher, a
guileless faith in free markets came to dominate politics.
Fascinating, important, and timely, this is a book for
anyone who wants to understand the history behind the
Anglo-American love affair with the free market, as well
as the origins of the current economic crisis.”
Megtudjuk tehát, hogy a neoliberalizmus elmélete a
két nagy európai háború közötti idôben európai
egyetemeken fogant meg. Onnét került el az Egyesült
Államokba, ahol gyôzelemre alkalmassá fejlesztették és
futtatták üzleti és politikai körökben, tudományként, fôleg
a sajtóban Friedrich Hayek és Milton Friedman által.
Reagan és Thatcher idejére a szabadpiac teória
kétségbevonhatatlan dogmaként uralkodott a
politikában. Nem a jobboldal vitte diadalra, hanem a
szükség az 1970-es évek gazdasági válsága idején,
tehát a baloldal fogadta el azzal, hogy új politikára van
szükség. A könyvbôl megismerhetô az angol-amerikaiak
szabad piac iráni szerelme, csakúgy a mai gazdasági
válság eredete.
(Zárójelben: ha Magyarországon a politikusok
odafigyelnének a nyugati világ fejlôdéstörténetére,
annak hazánkra is kiható következményeire, nem
jöhetne szóba szobrot állítani Budapesten e két politikus
emlékére, akik – elárulva a konzervatív eszmeiséget – a
4

5. nemzetközi baloldal ideológiáját érvényesítve valójában
létrehozták egy rossz gazdasági-politikai ideológia
egyeduralmát, amiben gyakorlatilag megvalósult
országaikban a kormány-ellenzéki egypárturalom.)
Nézzük csak, mit kap az emberiség ettôl a politikai
hittantól – ismét Pogátsa Zoltánt idézve:
— A thatcheri és reagani gazdaságpolitika brutálisan eladósította az államot és a
háztartásokat, miközben a pénzügyi, szociális és környezeti deregulációval megágyazott az
egyenlôtlenségek növekedésének, a harmadik világ végzetes lemaradásának, a globális
felmelegedésnek, és végül a 2008-as globális gazdasági és pénzügyi válságnak.
Magyarországon valószínûleg megdöbbentôen kevesen hallottak még a Gramm–Leach–
Bliley törvényrôl, pedig nyugaton ma már konszenzus van arról, hogy ez a piaci
fundamentalista elvû dereguláció vezetett a jelzáloghitelezéshez, a hitelderivatívákhoz, és
ezeken keresztül az amerikai pénzügyi rendszer összeomlásához. Szintén dereguláció
okozta Izland csôdjét, valamint a görög és az ír válságot. Kevesen mérik fel helyesen az
offshore adóparadicsomok valódi méretét, pedig minden más tényezônél nagyobb hatása
volt a görögök tragédiájára. A sort folytathatnánk, és a nyugati gazdaságpolitikai közbeszéd
folytatja is. —
Mi tehát a neoliberalizmus?
Sokszáz magyarázat közül idézzük a kiváló politikai
tájékoztató Kaslik Péter kanadai emigráns
honfitársunkat, aki alapos ismerôje az amerikai eredetû
(odaát neokonzervatívnak is nevezett)
neoliberalizmusnak. Egy jelentôs amerikai politikus
személyén keresztül érzékelteti, hogy a neoliberalista
gazdasági tan a marxista gazdasági tanokból jött létre:
— Irving Kristol, az ifjú amerikai marxisták Trotsky
nézeteivel azonosuló csoportjának tagjaként kezdte
újságírói, és politikai pályafutását. Trotsky nézeteirôl
ezen a helyen csak annyit, hogy Trotsky az ortodox
marxizmus híve volt, és a világforradalom, illetve az
5

6. egész világra kiterjedô azonos uralmi rendszer
megvalósítását szorgalmazta. Az amerikai marxisták kis,
de harcias csoportja késôbb a New York-i Értelmiségiek
néven folytatta tevékenységét. Amikor mindinkább
nyilvánvalóbbá vált, hogy a Marx tanaira épülô szovjet
gazdaságpolitika nem mûködik, a kapitalista
országokban a világforradalom pedig nem következik
be, akkor az amerikai marxisták a magántulajdon és a
piac mindenhatóságát helyezték hitvallásuk
központjába. A neoliberálisok ma az amerikai hadsereg
haderejére, a dollár globális fizetôeszközként való
hatalmára, és az Amerikai Egyesült Államok államilag
támogatott mezôgazdasága kizárólagos jogának a
támogatására építik hatalmukat.
— Az ortodox marxizmus, és a neoliberalizmus
között, azok végleges célkitûzései alapján nincs sem
elméleti, sem gyakorlati ellentét. Az ortodox marxizmus,
és a neoliberalizmus végsô célkitûzései azonosak. A
marxizmus alapvetô célkitûzéseinek alapján
megállapítható, hogy Marx tanainak lényege nem a
termelôeszközökhöz való viszony mibenléte, vagy az
általános jólét megvalósítása, hanem az egész
földkerekségre kiterjesztett azonos uralmi rendszer
megvalósítása, és annak keretein belül a „tan”
legtudatosabb tagjainak a vezetô szerepe. A fenti célok
a marxizmus szerint csak a folyamatos forradalom által
valósíthatók meg. Trotsky különösen Marxnak a
folyamatos forradalomra (internacionalizmus) vonatkozó
nézeteivel azonosult A „folyamatos forradalom” a
neoliberális politika keretei között a „gonosz tengelye”
elleni veszély ébren tartása, és a „terror elleni háború”
6

7. keretei között valósul meg. A „folyamatos forradalom”
velejárója az „éberség.”
— Magyar közegben a „folyamatos forradalom” az
„éberség” illetve a „terror elleni háború” sajátosan a
„terjedafasizmusmagyarországon” világgá kürtölése,
valamint a „mindenértorbánahibás” napi
rendszerességgel való adagolásának formájában
jelentkezik. —
További érdekes olvasmányt találunk a
hungary.indymedia.org internet lapon, ott olvasható az
alábbi néhány megállapítás „A neoliberalizmus marxi és
keynesi kritikája” címû tájékoztató írásban:
— Most Alfredo Saad-Filho, az újmarxista társadalomtudósok
nemzedékéhez tartozó közgazdász szerint a neoliberalizmus elsôsorban nem egy ideológia,
vagy egy „hibás” politika, ami most „kudarcot vallott”, és ezért elveszti létjogosultságát és
megsemmisül, mint „rossz” elmélet. Nem: itt egy tényleges hatalomgyakorlási módszerrôl, a
kapitalista (és csatolt) érdekek egy kézzelfogható érvényesítési módjáról van szó, amely a
társadalom minden területén érvényesül, ezért a gazdasági válság miatt önmagában nem kell,
hogy „megbukjon” és nem is lehet egyszerûen „leváltani” – erôvel csak erôt lehet
szembeállítani, méghozzá lehetôleg elegendô mennyiségût. ... A „második” Bush alatti
korrupciós botrányok lerántották a maszkot a neoliberális projekt regresszív természetérôl, és
az amerikai imperializmushoz fûzôdô szerves kapcsolatáról. ... A neoliberalizmus a
tôkefelhalmozás egy ellenálló, szívós rendszere, amely nem fog spontán módon összeomlani,
és elmozdítása nem lehetséges pusztán a választási rendszeren keresztül.
— A neoliberális reformok célja nem a növekedés biztosítása, az infláció csökkentése,
vagy akár az, hogy bôvítsék a pénzügyi intézmények portfolió-választási lehetôségeit. A
neoliberális reformok célja az egyes országok munkásosztályának és a belföldi felhalmozás
folyamatának alávetése [subordination] a nemzetközileg uralkodó igényeknek, elômozdítani a
tôke áramköreinek mikroökonómiai szintû összekapcsolódását a pénzügyi szektor
közvetítésével, és kiterjeszteni a pénzügyi rendszer által gyakorolt kontrollt a gazdaság három
fô tôkeforrása fölé: az államháztartás forrásai, a belföldi megtakarítások összessége, illetve a
7

8. belföldi és külföldi tôke kapcsolatai fölé. Azzal, hogy a felhalmozás folyamatának irányítása
jórészt a nemzetközi tôkehálózatok szintjére került át, a szorosan összekapcsolt, amerikai
vezetésû pénzügyi intézmények [JP Morgan, Goldman Sachs, Citigroup stb.] közvetítésével és
az USA által uralt nemzetközi pénzügyi intézmények [IMF, WTO, World Bank, BIS]
szabályozásával, megszilárdultak a neoliberalizmus anyagi alapjai világszerte. ... Mivel a
neoliberalizmus kialakította saját tényleges materiális alapjait, nem lehet pusztán választások
útján megszabadulni tôle ... a neoliberalizmus meghaladása nehéz és súlyos árral járó dolog.
Eggyel mélyebb szinten pedig azt is megmutatták, hogy a neoliberalizmustól való elszakadás
(vagy az azon való túllépés) nem elsôsorban annak a szubjektív problémája, hogy kiválasszuk
a „helyes” ipari, pénzügyi vagy monetáris politikát. A neoliberalizmus meghaladása magában
fog foglalni valamilyen mértékû gazdasági és politikai átalakulást is.
Kínai vélemény
A kellô hangulat érdekében álljon itt egy idézet:
„Whatever the price of the Chinese Revolution, it has
obviously succeeded not only in producing more efficient
and dedicated administration, but also in fostering high
morale and community of purpose. The social experiment
in China under Chairman Mao’s leadership is one of the
most important and successful in human history.”– David
Rockefeller.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) hivatalos szócsövének
tekintett ideológiai folyóirat, a Csiusi (Qiushi) online
kiadásában „A nyugati piaci fundamentalizmus végnapjai”
címen közzétett cikk arra utal, hogy Kína egyáltalán nem
tervezi a nyugati kapitalista rendszer adoptálását. A
Chinascope Kína-figyelô hírportál által idézett cikk szerint
az amerikai kormány neoliberális politikával próbálta
megszilárdítani hegemóniáját a világ többi része felett, de
a globális pénzügyi válság miatt elvesztette erejének nagy
részét. A Lehman-válság és az azt követô globális
pénzügyi válság miatt a munkanélküliség világszerte
8

9. hatalmas méretet öltött, a szegények és a gazdagok
közötti szakadék pedig szélesedett.
— Az IMF vezetô közgazdásza, Kenneth Rogoff a
modern kapitalizmus számos problémáját sorolta fel és megállapította, hogy a kapitalizmus
lényegében egy átmeneti jellegû képzôdmény. A világot uraló brit–amerikai modellt más
modellek fogják felváltani – idézi a KKP szócsövének tekintett kínai lap cikkét a Chinascope.
— A világgazdasági krízis a neoliberalizmus romlását hozta magával és ideológiai
válságot idézett elô a nyugati világban. Ebben a környezetben a Nyugat már sokkal nagyobb
figyelmet szentel a marxista eszmék tanulmányozásának, mint azt korábban a fagyos politikai
légkörben tette. Mostanra egy valóságos ‘marxista láz’ söpört végig a világon, amit a Nyugat
egyszerûen már nem hagyhat figyelmen kívül. Teljesen nyilvánvalóvá vált a neoliberalizmus
hanyatlása és a marx-izmus népszerûsége közötti kontraszt. Mára a marxizmus a nyugati
politikai élet fô vonulatává vált – állítja a cikk.
— A ‘marxista láz’ szervezetlenül, teljesen spontán módon ütötte fel a fejét. Ha nem került
volna sor a válságra, ha a neoliberalizmus nem indult volna romlásnak, akkor a marxista láz
sem terjedt volna olyan elsöprô erôvel a Nyugaton, mint ahogy azt tette. A marxista gondolat
reneszánsza a világtörténelmi fejlôdés elkerülhetetlen irányát jelöli ki. A marxizmus
reneszánsza azonban nem jelenti azt, hogy a neoliberális és más kapitalista elméletek és azok
vezetô szószólói egykönnyen feladnák állásaikat. Hosszú és nehéz küzdelem elôtt állunk
számos buktatóval – írja a kínai lap. —
*
Le kell szokni róla, hogy hihetetlennek hangzó
feltételezéseket vizsgálat nélkül elutasítunk. Például ha
felvetôdik, hogy két évszázad meglepetésekkel teli
tapasztalata után lehet-e olyan fordulat, amivel a virágzó,
fejlett, mindenre kihívásra képes nyugati civilizáció
gazdasági és pénzügyi rendjét szándékosan válságba
viszik, aminek (mint a két világháborúnak) kataklizmája
nyomán a világ új hatalmi struktúrát kap?
9

10. hatalmas méretet öltött, a szegények és a gazdagok
közötti szakadék pedig szélesedett.
— Az IMF vezetô közgazdásza, Kenneth Rogoff a
modern kapitalizmus számos problémáját sorolta fel és megállapította, hogy a kapitalizmus
lényegében egy átmeneti jellegû képzôdmény. A világot uraló brit–amerikai modellt más
modellek fogják felváltani – idézi a KKP szócsövének tekintett kínai lap cikkét a Chinascope.
— A világgazdasági krízis a neoliberalizmus romlását hozta magával és ideológiai
válságot idézett elô a nyugati világban. Ebben a környezetben a Nyugat már sokkal nagyobb
figyelmet szentel a marxista eszmék tanulmányozásának, mint azt korábban a fagyos politikai
légkörben tette. Mostanra egy valóságos ‘marxista láz’ söpört végig a világon, amit a Nyugat
egyszerûen már nem hagyhat figyelmen kívül. Teljesen nyilvánvalóvá vált a neoliberalizmus
hanyatlása és a marx-izmus népszerûsége közötti kontraszt. Mára a marxizmus a nyugati
politikai élet fô vonulatává vált – állítja a cikk.
— A ‘marxista láz’ szervezetlenül, teljesen spontán módon ütötte fel a fejét. Ha nem került
volna sor a válságra, ha a neoliberalizmus nem indult volna romlásnak, akkor a marxista láz
sem terjedt volna olyan elsöprô erôvel a Nyugaton, mint ahogy azt tette. A marxista gondolat
reneszánsza a világtörténelmi fejlôdés elkerülhetetlen irányát jelöli ki. A marxizmus
reneszánsza azonban nem jelenti azt, hogy a neoliberális és más kapitalista elméletek és azok
vezetô szószólói egykönnyen feladnák állásaikat. Hosszú és nehéz küzdelem elôtt állunk
számos buktatóval – írja a kínai lap. —
*
Le kell szokni róla, hogy hihetetlennek hangzó
feltételezéseket vizsgálat nélkül elutasítunk. Például ha
felvetôdik, hogy két évszázad meglepetésekkel teli
tapasztalata után lehet-e olyan fordulat, amivel a virágzó,
fejlett, mindenre kihívásra képes nyugati civilizáció
gazdasági és pénzügyi rendjét szándékosan válságba
viszik, aminek (mint a két világháborúnak) kataklizmája
nyomán a világ új hatalmi struktúrát kap?
9