SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 23
Az Európai Növénytudományi Szervezet (European Plant Science Organisation -
EPSO - www.epsoweb.org) égisze alatt minden második évben Május 18-án kerül
megszervezésre egy speciális, a növényekkel foglalkozó tematikus nap.
Célja, hogy az emberiség figyelmét felhívja arra, hogy a növények és a
növénytudomány kritikus jelentőségűek a jelen és a jövő szociális, gazdasági és
környezeti kihívásaira adandó válaszok szempontjából.
Tények és adatok 2013:
Nemzetközi:
A "Fascination of Plants Day 2013” felhíváshoz
• 54 ország csatlakozott szerte a világon,
• több mint 670 növényekkel foglalkozó intézmény, szervezet, vállalkozás vett részt az akcióban
• és közel 1000 rendezvény megszervezésére került sor.
Hazai:
Magyarországon is sikeresen zajlott a programok szervezése.
• A Magyar Növénybiológiai Társaság és azt MTA SZBK Növénybiológiai Intézet közvetlenül
támogatta az akció magyarországi szervezését
• A TermészetBúvár és az Erdő-Mező magazinok sajtótámogatóként jelentkeztek
• 30 intézmény, tanszék, szervezet illetve vállalkozás jelentkezett főszervezőként
• legalább 48 intézmény, tanszék, szervezet illetve vállalkozás vett részt a lebonyolításban
• 9 botanikus kert és arborétum
• 7 egyetem, 13 egyetemi tanszék/intézet
• 7 nemzeti park
• 4 múzeum
• 4 kutató intézet
• 3 erdészet
• 3 iskola
• 1 önkormányzat
• 2 vállalkozás
• 2 civil szervezet
• 60 változatos program zajlott szerte az országban
• a programokon több ezren vettek részt óvodásoktól nyugdíjasokig
(izelítő a következő oldalakon,
a teljes programlista elérhető: www.plantday12.eu/hungary.htm; www.novenyeknapja.hupont.hu).
Az SZTE által szervezett Növények Napi programok kapcsán az alábbi
sajtómegjelenések és fotogalériák találhatóak a sajtóban:
http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/05/kiserletek-es-kincsvadaszat-a-novenyek-napjan.html
http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/05/dns-kivonas-es-kalandtura-a-novenyek-napjan-fotok.html
http://www.delmagyar.hu/szte/novenyek_napja_dns-kivonas_kivibol_es_kalandtura/2333792/
http://www.u-szeged.hu/hirek/2013-majus/fedezzuk-fel-novenyek?objectParentFolderId=1192
http://www2.sci.u-szeged.hu/plantphys/
A programokon közel 60 fő vett részt.
További részletek további külön file-okban!
Szegedi Tudományegyetem TTIK
Növénybiológiai és Ökológiai tanszékek
Poór Péter
Dr. Monostori Tamás
Csodálatos búza
2013. május 24. Kecskés –telepi Nemesítő Állomás
A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött. Először a Gabonakutató üzleti
forgalomban lévő fajtasorát tekintettük át, ahol az étkezési búzán túl, árpa, tritikálé, zab és
durum búza fajtákat (őszi és tavasziak) is megnéztünk. A fajták legszebb arcukat mutatták,
hiszen minden genotípus kikalászolt már, sok víz volt a talajban, tehát szárazságnak semmi
jelét nem láttuk a növényeken. Mivel a hőmérséklet viszonylag alacsony volt az előző két
hétben, így a gombabetegségek is csak nyomokban jelentkeztek még. A fajtasor után a
nemesítő tenyészkertben folytattuk a szemlét, ahol áttekintettük a teljes nemesítő anyagot az
egysoros parcelláktól, a fajtafenntartások nemesítési anyagát. A néhány nem gabonakutatós
látogató, valósággal megdöbbent a nemesítési alapanyag gazdag változatosságát látva. Sokak
számára a tönköly búza, vagy az alakkor- és tönkefajok jelentős újdonságok voltak. Nem
gondolták, hogy a gabonafélék ilyen jelentős formai és botanikai gazdaságban vannak. A
látogatóknak sok újdonságot, a szakembereknek (nemesítőknek) koraiságot mutattak a
kalászos fajták.
A rendezvényen összesen 18 nemesítő és érdeklődő vett részt, amely
valamivel több, mint két órahosszat tartott. Érzékelhető volt a búza nemesítők és az
érdeklődő látogatók ismerkedésének jó hangulata. Több megmosolyogtató felismerés tette
vidámmá a napot.
Gabonakutató Közhasznú Nonprofit Kft.
Dr. Pauk János
Sikeres volt a Növények Napja a zirci Arborétumban
Az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) égisze alatt kerül megszervezésre idén a második
nemzetközi „Fascination of Plants Day ” („Növények Napja”). A kezdeményezés célja, hogy világszerte
minél több ember rádöbbenjen a növényeknek a természetben és a mindennapi életünkben betöltött
alapvető szerepére és szembesüljön a növénytudomány fontosságával a fenntartható mezőgazdaság, a
kertészet és erdőgazdálkodás, a biztonságos és egészséges táplálkozás valamint a növény-alapú ipari
tevékenységek (pl. papír-, fa-, vegyipar, energiatermelés, gyógyszergyártás) megalapozásában. Ezen túl,
a program a figyelem középpontjába kívánja helyezni a növényeknek a környezetmegőrzésben játszott
fontos szerepét is.
A nemzetközi Növények Napja alkalmából 2013. május 18-án délután két órás program keretében dr.
Galambos István botanikus szakvezetést tartott a zirci Arborétumban a MTM Bakonyi
Természettudományi Múzeuma és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közös szervezésében. Sokan
kísérték figyelemmel a vezetést és a magyarázatokat.
A program során megismerkedhettünk a növényeknek a földi életben betöltött kedvező
tulajdonságaival, a fotoszintézis bioszférára gyakorolt jelentőségével. Néhány érdekes növényfaj és
növényfajta szemléltetése mellett a Ciszter Rend születésével szorosan párhuzamban álló kert
történelmi múltjára is fény derült. A kronológiai sorrendben bemutatott történelmi változások
lenyomatot hagytak az angolkert és az Árpád-korban alapított Zirc település képén. Tájképi és
funkcionális változások soksága formálta a kert jelenlegi arculatát.
A gyakran emlegetett arborétum kifejezés valós értelmet nyert nevének magyarázatával. Az arborétum
latin eredetű szó, jelentése fáskert-gyűjtemény. Fontos kiemelni, hogy zömében idegenhonos (egzóta),
más földrészekről, tájakról származó fafajok sokaságát rejti angolkert kertépítészeti stílusban
elhelyezve. Az angolkert a szimmetriára építő franciakert stílus ellensúlyozásaként a szabálytalan
természetességet részesíti előnyben.
Sinigla Mónika botanikus
Magyar TermészettudományiMúzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma
Kb. 20-25 fő vett részt a programon, kicsik és nagyok, családok és egyéni érdeklődők vegyesen, a megye távolabbi
részéből is érkeztek. Szerencsére az idő is kedvezett, kellemes, napos idő volt, ideális az ilyen programokhoz.
H. Harmat Beáta
Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi- és
Környezetgazdálkodási Kara
Kertészettudományi Intézet
• NÖVÉNYEK NAPJA
• 2013. május 17.
•
•
• Ebben az évben a Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi-és Környezetgazdálkodási
Kara is csatlakozott a 2. Növények Napja (Fascination of Plants Day 2013) rendezvényekhez.
• A Kertészettudományi Intézet erre az alkalomra Nyílt napot és Bemutatót tartott a Kar Pallagi
Bemutatókertjében, melynek címe: Kertészeti növényeinkXXI. századitermesztése.
• A kertészet különálló diszciplínáitegy túraútvonalon mutattuk be, melyen az alábbi
technológiákkalismerkedhettek meg az érdeklődők.
•
• Intenzív almatermesztésés a jégvédő háló bemutatása
• Fóliasátor alatti gyümölcstermesztés(kajszi és cseresznye)
• Csonthéjasok művelési rendszerei
• Csemegeszőlő művelési módok
• Halványított spárga termesztése
• Új kánna fajták bemutatása
• Dísznövények újszerű felhasználása(növényfal)
•
• A 1,5-2 órás útvonalon kertbarát körök lelkes képviselői (többek között Téglásról, Debrecen - Csapókert), a
Karról néhány oktató, PhD hallgatók, valamintBSc és MSc hallgatók is részt vettek, továbbá néhány fiatal
érdeklődő is jelen volt szülői kísérettel. Az érdeklődők száma kb. 30 fő volt.
• A technológiai sajátosságok bemutatása mellett a látogatók spárga bírálaton is részt vettek, hogy az
előkészített (párolt) 5 fajta értékelésével (pontozás – űrlapon) különbséget tegyenek a minták között.
• Ezt követően kérdőív kitöltésével nyilatkozni lehetett a spárga ismeretéről,a fogyasztási szokásokról és az
elvárásokról e zöldségnövény értékesítésével szemben.
•
• A Nyílt nap / Bemutató a „Minipiac” megtekintésével zárult, ahol fűszernövény palántákat és friss spárgát
lehetett vásárolni.
•
• Debrecen, 2013. május 27.
• Takácsnédr. HájosMária egyetemi docens, a Bemutató szervezője
Idén második alkalommal került megrendezésre a Növények Napja, az Európai Növénytudományi
Társaság égisze alatt, amelynek célja a növények és a növénytudomány jelentőségének
hangsúlyozása.
Ennek keretében 2013. május 16-17. között az Debreceni Egyetem AGTC Növénytudományi
Intézete "Herbárium a tudomány szolgálatában" címmel kiállítást rendezett a Mg-i Növénytani és
Növényélettani Tanszék gondozásában levő, kb. 35 ezer lapot számláló Herbárium anyagából,
amelynek taxonómiai rendezése tavaly újabb lendületet kapott.
A kiállítás ismertette a Herbárium három fő részét, a Siroki-, a Degen-, és a Szadler-
gyűjteményeket, az aktuális kutatási irányait, történetét, tudománytörténeti érdekességeit, és
nem utolsó sorban bemutatott számos ékes feliratozású, muzeális értékű, igen szép és precízen
preparált, 100-150 éves lapot.
Két nap alatt számos látogató mellett 5 általános iskolás osztály fordult meg nálunk, ismerkedtek
a mikroszkóp használatával, a növények szöveti felépítésével, frissen gyűjtött növényeken
bővítették fajismeretüket, présbe rendezték őket, herbáriumi lapot készítettek, melyet végül a
gyerekek emlékül hazavittek.
Debreceni Egyetem AGTC Növénytudományi Intézete
"Herbárium a tudomány szolgálatában"
Dr. Lisztes-Szabó Zsuzsa
Babayne Boronkai Erzsebet
Pécsi Tudományegyetem
ek
Forrás: http://www.pte.hu/hirek/3043
Debreceni Egyetem AGTC KIT Nyíregyházi Kutató Intézet
Magyar Növénynemesítők 2013. évi vándorgyűlése
Dr. Dobránszki Judit
Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék
Dr. Mészáros Ilona
Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszék
Nyílt nap a bogyósgyümölcsűek jegyében
Dr. Szalay László
Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar
Szarvasi Arboétum
Dr. Hanyecz Katalin
Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara és a
Kossuth Lajos Gimnázium
A mosonmagyaróvári rendezvényen, melyet a Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és
Élelmiszertudományi Kara és a Kossuth Lajos Gimnázium közösen szervezett a Móra Ferenc Általános
Iskola közreműködésével „Zöld Akadémia” címmel, a növénytudományok közül elsősorban a város
környéki botanikai jellegzetességeket, illetve az egyetemen folyó növényélettani kutatások egy részét
mutattuk be. Ennek előzményeként több terepgyakorlatot is végeztünk a lelkes gimnazisták és
általános iskolások részvételével. A május 18-i rendezvényen általános és középiskolai tanulók,
egyetemi hallgatók és oktatók tartottak előadásokat az érdeklődő tanároknak, diákoknak. A
rendezvény ebből a szempontból egyedülálló volt Magyarországon, hiszen átfogta az alap és
középfokú oktatást és a felsőoktatást is. Közel 150 résztvevő előtt nagy sikerrel zajlottak az előadások
az NYME MÉK Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjában.
Részletes program:
Lóvári erdő – digiporámás vetítés (Kossuth Lajos Gimnázium tanulói)
https://docs.google.com/file/d/0Bz-TSD_8K33xLXJKV1RuQVNRZ0k/edit?usp=sharing
Növényi bioteszt citokininek kimutatására (Nagy Alexandra, Kossuth Lajos Gimnázium)
http://prezi.com/-6ex_lz_mp66/mikroalga-kivonatok-citokinin-hatasanak-kimutatasa-
leveloregedesi-teszttel/?kw=view--6ex_lz_mp66&rc=ref-3720962
Lóvári erdő – Ritka és védett növények (Kossuth Lajos Gimnázium tanulói)
http://prezi.com/vnlfwfhfokrf/a-lovari-erdo-novenyzete/?kw=view-vnlfwfhfokrf&rc=ref-3720962
A természet patikája: az orbáncfű (Kopcsándi Stefánia, NYME Mezőgazdaság- és
Élelmiszertudományi Kar)
Lóvári erdő – Ahogy én láttam (Móra Ferenc Általános Iskola tanulói)
https://docs.google.com/file/d/0Bz-TSD_8K33xeTJLa0ZFWDZxWGM/edit?usp=sharing
11.20-12.00: Kloroplasztok, fotoszintetikus pigmentek (Dr. Molnár Zoltán, NYME Mezőgazdaság- és
Élelmiszertudományi Kar)
http://prezi.com/efemipmobvwj/novenyek-napja-2013-majus-18/?kw=view-efemipmobvwj&rc=ref-
3720962
Honlap:
http://klgfotosok.wix.com/fopd2013movar
Dr. Molnár Zoltán
Bacher József
XXVIII. Gömörszőlősi Paraszt-Wellness - 2013. május 16-19.
Eljött a 28. megmérettetés ideje! Szokás szerint csütörtöki érkezéssel, közös vacsorával és beszélgetéssel
kezdünk, majd egy nagy alvás után péntek kora reggel kezdünk munkának.
Vasárnap délutánig maradunk, ezért nagyon fontos, hogy ha lehet, tényleg csütörtökön érkezzen meg
Mindenki (testben és lélekben egyaránt)! A Magyar Telekom fenntarthatósági programja, a hello holnap!
támogatásának köszönhetően a részvétel ingyenes!
Programunkkal ismét szervesen kapcsolódunk több országos- és nemzetközi rendezvényhez!Ilyen pl. az
Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) által meghirdetett Növények Napja (május 18.) és az MTVSZ által
indított ÖKO-Klikkprogram is.
Ebből kifolyólag most akár 30 (!) önkéntest is tudunk fogadni!
Érkezés: 2013. május 16., csütörtök délután,
Távozás: 2013. május 19., vasárnap délután.
Biogazdaság program:
- kertelés minden mennyiségben: palántázás, gazolás, mulcsolás;
- állatok ellátása.
Gyümölcsös program:
- kaszálás az Ősgyümölcsösben;
- ritkítás, egyelés;
- és a Mindenki által kedvelt bozótirtás.
http://www.parasztwellness.hu
Hankó Gergely
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Keresdd a növényt!
Nagy Ágota
A kiállításokban elhelyezett
növény-lapokat keddtől
vasárnapig (14-19-ig) összesen
2130-an látták. Szombaton, 18-
án ebből 780-an voltak, + 27 fő
vett részt a liget-sétán.
Zalaerdő Zrt.
Povics Noémi
Vértesi Erdő Zrt., Agostyáni Arboretum
Rozmann Hajnalka
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Májusi színek a pusztán
Májusi színek a pusztán
2013. május 10.
Helyszín: Szálkahalmi tanösvény, Hortobágyi Nemzeti Park
Résztvevők: 17 egyetemista
A Szálkahalmi tanösvény látogatása során egy átfogó keresztmetszetet kaphatunk a Hortobágyi
Nemzeti Parkban található legjellemzőbb szikes pusztai élőhelyekről és a jellegzetes talajfelszíni
formákról. A tanösvény útvonala kb. 1 km hosszúságú, és 45 perces sétával bejárható. Az erdő jobb
(déli) oldalán halad a tanösvény útvonala. Az egyes jellemző pontokon táblák találhatók, amelyhez
tartozó ismeretek egy közös tablón elolvashatók. Az erdő keleti oldala mentén találjuk meg először a
száraz szikes pusztai növénytársulásokat, majd a 33-as út felé eső részen a nedves szikesek övezetét
(mocsárrét, mocsár). A Hortobágy szikeseire jellemző összes növénytársulás megfigyelhető itt.
Cickafarkos és ürmös szikes puszta váltakozik a löszpusztagyep-maradványokkal, valamint a kopár
szikesek és a sziki mocsarak vegetációjával. Jellegzetes a halom mellett elterülő akácerdő, mely
otthont ad Magyarország legnagyobb vetési varjú kolóniájának és az egyre ritkuló kék vércséknek.
A tanösvény kiinduló állomása és egyben névadója, a Szálka-halom nevű kurgán, melyet a Honfoglalás
kora előtt itt élt nomád, pusztai népek építettek. Szálka-halom határjelző volt Debrecen és
Balmazújváros között. Nevét onnan kapta, hogy a határdomb „szálka” volt az újvárosiak szemében.
Déli tövében, Debrecen 1731-ben csapszéket nyitott, s néhány hónap múlva az újvárosiak is építettek
egy vályogfalú csárdát. Nemsokára mindkettő tönkrement és megszűnt.
Lajter Ibolya
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Szennyes ínfű túra
További képek: http://www.ddnp.hu/index.php?pg=media12384_hu
Horváth Éva
ELTE Füvészkert
Rabi Éva
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Orchidea túra a Kolon-tónál
Gilly Zsolt
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Gyógynövény túra a Belső-tó környezetében
Vers Réka
Tihanyban a Gyógynövény túrán 28 fő vett részt. A túra nagyon jó
hangulatban zajlott Takács Ferenc kertészmérnök, mérnöktanár vezetésével.

Mais conteúdo relacionado

Destaque

Proyecto de investigación en ciencias naturales
Proyecto de investigación en ciencias naturalesProyecto de investigación en ciencias naturales
Proyecto de investigación en ciencias naturales
Sebas Medina
 
ATLA Maritime Technology strategy
ATLA Maritime Technology strategyATLA Maritime Technology strategy
ATLA Maritime Technology strategy
Warren Edge
 

Destaque (15)

LED veřejné osvětlení 20W bílá
LED veřejné osvětlení 20W bíláLED veřejné osvětlení 20W bílá
LED veřejné osvětlení 20W bílá
 
Publish wordpress post 3
Publish wordpress post 3Publish wordpress post 3
Publish wordpress post 3
 
Проблеми розвитку сучасної аквакультури
Проблеми розвитку сучасної аквакультуриПроблеми розвитку сучасної аквакультури
Проблеми розвитку сучасної аквакультури
 
Practicas (ofimatica)
Practicas (ofimatica)Practicas (ofimatica)
Practicas (ofimatica)
 
Cocacolalife
CocacolalifeCocacolalife
Cocacolalife
 
Yanethlondoñofraudesymatoneo
YanethlondoñofraudesymatoneoYanethlondoñofraudesymatoneo
Yanethlondoñofraudesymatoneo
 
shop
shopshop
shop
 
Портрет сектору МСП та перспективи його розвитку
Портрет сектору МСП та перспективи його розвиткуПортрет сектору МСП та перспективи його розвитку
Портрет сектору МСП та перспективи його розвитку
 
Utility Bill Customer Engagement
Utility Bill Customer EngagementUtility Bill Customer Engagement
Utility Bill Customer Engagement
 
sistemas operativos de distribución libre
sistemas operativos de distribución libresistemas operativos de distribución libre
sistemas operativos de distribución libre
 
Proyecto de investigación en ciencias naturales
Proyecto de investigación en ciencias naturalesProyecto de investigación en ciencias naturales
Proyecto de investigación en ciencias naturales
 
Lezione introduttiva - neoassunti 2015-16
Lezione introduttiva - neoassunti 2015-16Lezione introduttiva - neoassunti 2015-16
Lezione introduttiva - neoassunti 2015-16
 
How CMOs Engage with People, Brands, and Content on Twitter
How CMOs Engage with People, Brands, and Content on TwitterHow CMOs Engage with People, Brands, and Content on Twitter
How CMOs Engage with People, Brands, and Content on Twitter
 
Вінницька область: Щорічна оцінка ділового клімату в Україні
Вінницька область: Щорічна оцінка ділового клімату в УкраїніВінницька область: Щорічна оцінка ділового клімату в Україні
Вінницька область: Щорічна оцінка ділового клімату в Україні
 
ATLA Maritime Technology strategy
ATLA Maritime Technology strategyATLA Maritime Technology strategy
ATLA Maritime Technology strategy
 

Semelhante a Hungarian 'Fascination of Plants Day' Success Story 2013 magyar sikertortenet fo pd 2013

Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BScMisik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
Domboróczky János
 
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeretRacz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
GL707
 

Semelhante a Hungarian 'Fascination of Plants Day' Success Story 2013 magyar sikertortenet fo pd 2013 (10)

Press Press information 2014, Dec 05 'Fascination of Plants Day May 18th 201...
Press Press information 2014, Dec 05  'Fascination of Plants Day May 18th 201...Press Press information 2014, Dec 05  'Fascination of Plants Day May 18th 201...
Press Press information 2014, Dec 05 'Fascination of Plants Day May 18th 201...
 
Zold konyvtar - zold muzeum
Zold konyvtar - zold muzeumZold konyvtar - zold muzeum
Zold konyvtar - zold muzeum
 
Szeged Ma – tények és vélemények
Szeged Ma – tények és véleményekSzeged Ma – tények és vélemények
Szeged Ma – tények és vélemények
 
SzÖM - Székelyföld adottságai az ökológiai gazdálkodáshoz
SzÖM - Székelyföld adottságai az ökológiai gazdálkodáshozSzÖM - Székelyföld adottságai az ökológiai gazdálkodáshoz
SzÖM - Székelyföld adottságai az ökológiai gazdálkodáshoz
 
Fenntartható mezőgazdaság, élelmiszer önrendelkezés - Balogh Lili előadása a ...
Fenntartható mezőgazdaság, élelmiszer önrendelkezés - Balogh Lili előadása a ...Fenntartható mezőgazdaság, élelmiszer önrendelkezés - Balogh Lili előadása a ...
Fenntartható mezőgazdaság, élelmiszer önrendelkezés - Balogh Lili előadása a ...
 
Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BScMisik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
Misik Tamás - Ornitológia, EKF, Környezettan BSc
 
Inváziós növények visszaszorítása_2015_06_09
Inváziós növények visszaszorítása_2015_06_09Inváziós növények visszaszorítása_2015_06_09
Inváziós növények visszaszorítása_2015_06_09
 
A XXI. század gyógyítói: A gombák
A XXI. század gyógyítói: A gombákA XXI. század gyógyítói: A gombák
A XXI. század gyógyítói: A gombák
 
Hungary Fascination of Plants Day Press Releases
Hungary Fascination of Plants Day Press ReleasesHungary Fascination of Plants Day Press Releases
Hungary Fascination of Plants Day Press Releases
 
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeretRacz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
Racz gabor racz_kotilla_erzsebet_gyogynovenyismeret
 

Mais de wd4u

Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 SloveniaFascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
wd4u
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
wd4u
 

Mais de wd4u (20)

Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 SloveniaFascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 SloveniaFascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia Program
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia ProgramFascination of Plants Day 2016 Slovenia Program
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia Program
 
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 SloveniaFascination of Plants Day 2016 Slovenia
Fascination of Plants Day 2016 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2015 Switzerland
Fascination of Plants Day 2015 SwitzerlandFascination of Plants Day 2015 Switzerland
Fascination of Plants Day 2015 Switzerland
 
Fascination of Plants Day Poland Success Story 2015
Fascination of Plants Day Poland Success Story 2015Fascination of Plants Day Poland Success Story 2015
Fascination of Plants Day Poland Success Story 2015
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovakia Botanicka zahrada nitra
Fascination of Plants Day 2015 Slovakia Botanicka zahrada nitraFascination of Plants Day 2015 Slovakia Botanicka zahrada nitra
Fascination of Plants Day 2015 Slovakia Botanicka zahrada nitra
 
Fascination of Plants Day 2015 Russia (Flyer)
Fascination of Plants Day 2015 Russia (Flyer)Fascination of Plants Day 2015 Russia (Flyer)
Fascination of Plants Day 2015 Russia (Flyer)
 
Fascination of Plants Day 2015 Russia Success Story
Fascination of Plants Day 2015 Russia Success StoryFascination of Plants Day 2015 Russia Success Story
Fascination of Plants Day 2015 Russia Success Story
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 SloveniaFascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
 
Program / Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Program / Fascination of Plants Day 2015 SloveniaProgram / Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Program / Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 SloveniaFascination of Plants Day 2015 Slovenia
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia
 
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia Program
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia ProgramFascination of Plants Day 2015 Slovenia Program
Fascination of Plants Day 2015 Slovenia Program
 
Fascination of Plants Day
Fascination of Plants DayFascination of Plants Day
Fascination of Plants Day
 
Fascination of Plants Day-2015 Bulgaria
Fascination of Plants Day-2015 BulgariaFascination of Plants Day-2015 Bulgaria
Fascination of Plants Day-2015 Bulgaria
 
Cyprus press release_fascination_of_plants_day_2015
Cyprus press release_fascination_of_plants_day_2015Cyprus press release_fascination_of_plants_day_2015
Cyprus press release_fascination_of_plants_day_2015
 
Tercer Dia International de la Fascination por las Plantas 18 de mayo de 2015...
Tercer Dia International de la Fascination por las Plantas 18 de mayo de 2015...Tercer Dia International de la Fascination por las Plantas 18 de mayo de 2015...
Tercer Dia International de la Fascination por las Plantas 18 de mayo de 2015...
 
Fascination of Plants Day 2015 South Africa
Fascination of Plants Day 2015 South AfricaFascination of Plants Day 2015 South Africa
Fascination of Plants Day 2015 South Africa
 
Communique presse fascination_of_plants_day2015
Communique presse fascination_of_plants_day2015Communique presse fascination_of_plants_day2015
Communique presse fascination_of_plants_day2015
 

Hungarian 'Fascination of Plants Day' Success Story 2013 magyar sikertortenet fo pd 2013

  • 1.
  • 2. Az Európai Növénytudományi Szervezet (European Plant Science Organisation - EPSO - www.epsoweb.org) égisze alatt minden második évben Május 18-án kerül megszervezésre egy speciális, a növényekkel foglalkozó tematikus nap. Célja, hogy az emberiség figyelmét felhívja arra, hogy a növények és a növénytudomány kritikus jelentőségűek a jelen és a jövő szociális, gazdasági és környezeti kihívásaira adandó válaszok szempontjából. Tények és adatok 2013: Nemzetközi: A "Fascination of Plants Day 2013” felhíváshoz • 54 ország csatlakozott szerte a világon, • több mint 670 növényekkel foglalkozó intézmény, szervezet, vállalkozás vett részt az akcióban • és közel 1000 rendezvény megszervezésére került sor. Hazai: Magyarországon is sikeresen zajlott a programok szervezése. • A Magyar Növénybiológiai Társaság és azt MTA SZBK Növénybiológiai Intézet közvetlenül támogatta az akció magyarországi szervezését • A TermészetBúvár és az Erdő-Mező magazinok sajtótámogatóként jelentkeztek • 30 intézmény, tanszék, szervezet illetve vállalkozás jelentkezett főszervezőként • legalább 48 intézmény, tanszék, szervezet illetve vállalkozás vett részt a lebonyolításban • 9 botanikus kert és arborétum • 7 egyetem, 13 egyetemi tanszék/intézet • 7 nemzeti park • 4 múzeum • 4 kutató intézet • 3 erdészet • 3 iskola • 1 önkormányzat • 2 vállalkozás • 2 civil szervezet • 60 változatos program zajlott szerte az országban • a programokon több ezren vettek részt óvodásoktól nyugdíjasokig (izelítő a következő oldalakon, a teljes programlista elérhető: www.plantday12.eu/hungary.htm; www.novenyeknapja.hupont.hu).
  • 3. Az SZTE által szervezett Növények Napi programok kapcsán az alábbi sajtómegjelenések és fotogalériák találhatóak a sajtóban: http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/05/kiserletek-es-kincsvadaszat-a-novenyek-napjan.html http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/05/dns-kivonas-es-kalandtura-a-novenyek-napjan-fotok.html http://www.delmagyar.hu/szte/novenyek_napja_dns-kivonas_kivibol_es_kalandtura/2333792/ http://www.u-szeged.hu/hirek/2013-majus/fedezzuk-fel-novenyek?objectParentFolderId=1192 http://www2.sci.u-szeged.hu/plantphys/ A programokon közel 60 fő vett részt. További részletek további külön file-okban! Szegedi Tudományegyetem TTIK Növénybiológiai és Ökológiai tanszékek Poór Péter
  • 5. Csodálatos búza 2013. május 24. Kecskés –telepi Nemesítő Állomás A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött. Először a Gabonakutató üzleti forgalomban lévő fajtasorát tekintettük át, ahol az étkezési búzán túl, árpa, tritikálé, zab és durum búza fajtákat (őszi és tavasziak) is megnéztünk. A fajták legszebb arcukat mutatták, hiszen minden genotípus kikalászolt már, sok víz volt a talajban, tehát szárazságnak semmi jelét nem láttuk a növényeken. Mivel a hőmérséklet viszonylag alacsony volt az előző két hétben, így a gombabetegségek is csak nyomokban jelentkeztek még. A fajtasor után a nemesítő tenyészkertben folytattuk a szemlét, ahol áttekintettük a teljes nemesítő anyagot az egysoros parcelláktól, a fajtafenntartások nemesítési anyagát. A néhány nem gabonakutatós látogató, valósággal megdöbbent a nemesítési alapanyag gazdag változatosságát látva. Sokak számára a tönköly búza, vagy az alakkor- és tönkefajok jelentős újdonságok voltak. Nem gondolták, hogy a gabonafélék ilyen jelentős formai és botanikai gazdaságban vannak. A látogatóknak sok újdonságot, a szakembereknek (nemesítőknek) koraiságot mutattak a kalászos fajták. A rendezvényen összesen 18 nemesítő és érdeklődő vett részt, amely valamivel több, mint két órahosszat tartott. Érzékelhető volt a búza nemesítők és az érdeklődő látogatók ismerkedésének jó hangulata. Több megmosolyogtató felismerés tette vidámmá a napot. Gabonakutató Közhasznú Nonprofit Kft. Dr. Pauk János
  • 6. Sikeres volt a Növények Napja a zirci Arborétumban Az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) égisze alatt kerül megszervezésre idén a második nemzetközi „Fascination of Plants Day ” („Növények Napja”). A kezdeményezés célja, hogy világszerte minél több ember rádöbbenjen a növényeknek a természetben és a mindennapi életünkben betöltött alapvető szerepére és szembesüljön a növénytudomány fontosságával a fenntartható mezőgazdaság, a kertészet és erdőgazdálkodás, a biztonságos és egészséges táplálkozás valamint a növény-alapú ipari tevékenységek (pl. papír-, fa-, vegyipar, energiatermelés, gyógyszergyártás) megalapozásában. Ezen túl, a program a figyelem középpontjába kívánja helyezni a növényeknek a környezetmegőrzésben játszott fontos szerepét is. A nemzetközi Növények Napja alkalmából 2013. május 18-án délután két órás program keretében dr. Galambos István botanikus szakvezetést tartott a zirci Arborétumban a MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közös szervezésében. Sokan kísérték figyelemmel a vezetést és a magyarázatokat. A program során megismerkedhettünk a növényeknek a földi életben betöltött kedvező tulajdonságaival, a fotoszintézis bioszférára gyakorolt jelentőségével. Néhány érdekes növényfaj és növényfajta szemléltetése mellett a Ciszter Rend születésével szorosan párhuzamban álló kert történelmi múltjára is fény derült. A kronológiai sorrendben bemutatott történelmi változások lenyomatot hagytak az angolkert és az Árpád-korban alapított Zirc település képén. Tájképi és funkcionális változások soksága formálta a kert jelenlegi arculatát. A gyakran emlegetett arborétum kifejezés valós értelmet nyert nevének magyarázatával. Az arborétum latin eredetű szó, jelentése fáskert-gyűjtemény. Fontos kiemelni, hogy zömében idegenhonos (egzóta), más földrészekről, tájakról származó fafajok sokaságát rejti angolkert kertépítészeti stílusban elhelyezve. Az angolkert a szimmetriára építő franciakert stílus ellensúlyozásaként a szabálytalan természetességet részesíti előnyben. Sinigla Mónika botanikus Magyar TermészettudományiMúzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma Kb. 20-25 fő vett részt a programon, kicsik és nagyok, családok és egyéni érdeklődők vegyesen, a megye távolabbi részéből is érkeztek. Szerencsére az idő is kedvezett, kellemes, napos idő volt, ideális az ilyen programokhoz. H. Harmat Beáta
  • 7. Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kara Kertészettudományi Intézet • NÖVÉNYEK NAPJA • 2013. május 17. • • • Ebben az évben a Debreceni Egyetem AGTC Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi-és Környezetgazdálkodási Kara is csatlakozott a 2. Növények Napja (Fascination of Plants Day 2013) rendezvényekhez. • A Kertészettudományi Intézet erre az alkalomra Nyílt napot és Bemutatót tartott a Kar Pallagi Bemutatókertjében, melynek címe: Kertészeti növényeinkXXI. századitermesztése. • A kertészet különálló diszciplínáitegy túraútvonalon mutattuk be, melyen az alábbi technológiákkalismerkedhettek meg az érdeklődők. • • Intenzív almatermesztésés a jégvédő háló bemutatása • Fóliasátor alatti gyümölcstermesztés(kajszi és cseresznye) • Csonthéjasok művelési rendszerei • Csemegeszőlő művelési módok • Halványított spárga termesztése • Új kánna fajták bemutatása • Dísznövények újszerű felhasználása(növényfal) • • A 1,5-2 órás útvonalon kertbarát körök lelkes képviselői (többek között Téglásról, Debrecen - Csapókert), a Karról néhány oktató, PhD hallgatók, valamintBSc és MSc hallgatók is részt vettek, továbbá néhány fiatal érdeklődő is jelen volt szülői kísérettel. Az érdeklődők száma kb. 30 fő volt. • A technológiai sajátosságok bemutatása mellett a látogatók spárga bírálaton is részt vettek, hogy az előkészített (párolt) 5 fajta értékelésével (pontozás – űrlapon) különbséget tegyenek a minták között. • Ezt követően kérdőív kitöltésével nyilatkozni lehetett a spárga ismeretéről,a fogyasztási szokásokról és az elvárásokról e zöldségnövény értékesítésével szemben. • • A Nyílt nap / Bemutató a „Minipiac” megtekintésével zárult, ahol fűszernövény palántákat és friss spárgát lehetett vásárolni. • • Debrecen, 2013. május 27. • Takácsnédr. HájosMária egyetemi docens, a Bemutató szervezője
  • 8. Idén második alkalommal került megrendezésre a Növények Napja, az Európai Növénytudományi Társaság égisze alatt, amelynek célja a növények és a növénytudomány jelentőségének hangsúlyozása. Ennek keretében 2013. május 16-17. között az Debreceni Egyetem AGTC Növénytudományi Intézete "Herbárium a tudomány szolgálatában" címmel kiállítást rendezett a Mg-i Növénytani és Növényélettani Tanszék gondozásában levő, kb. 35 ezer lapot számláló Herbárium anyagából, amelynek taxonómiai rendezése tavaly újabb lendületet kapott. A kiállítás ismertette a Herbárium három fő részét, a Siroki-, a Degen-, és a Szadler- gyűjteményeket, az aktuális kutatási irányait, történetét, tudománytörténeti érdekességeit, és nem utolsó sorban bemutatott számos ékes feliratozású, muzeális értékű, igen szép és precízen preparált, 100-150 éves lapot. Két nap alatt számos látogató mellett 5 általános iskolás osztály fordult meg nálunk, ismerkedtek a mikroszkóp használatával, a növények szöveti felépítésével, frissen gyűjtött növényeken bővítették fajismeretüket, présbe rendezték őket, herbáriumi lapot készítettek, melyet végül a gyerekek emlékül hazavittek. Debreceni Egyetem AGTC Növénytudományi Intézete "Herbárium a tudomány szolgálatában" Dr. Lisztes-Szabó Zsuzsa
  • 9. Babayne Boronkai Erzsebet Pécsi Tudományegyetem ek Forrás: http://www.pte.hu/hirek/3043
  • 10. Debreceni Egyetem AGTC KIT Nyíregyházi Kutató Intézet Magyar Növénynemesítők 2013. évi vándorgyűlése Dr. Dobránszki Judit
  • 11. Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék Dr. Mészáros Ilona
  • 12. Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszék Nyílt nap a bogyósgyümölcsűek jegyében Dr. Szalay László
  • 13. Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti kar Szarvasi Arboétum Dr. Hanyecz Katalin
  • 14. Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara és a Kossuth Lajos Gimnázium A mosonmagyaróvári rendezvényen, melyet a Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara és a Kossuth Lajos Gimnázium közösen szervezett a Móra Ferenc Általános Iskola közreműködésével „Zöld Akadémia” címmel, a növénytudományok közül elsősorban a város környéki botanikai jellegzetességeket, illetve az egyetemen folyó növényélettani kutatások egy részét mutattuk be. Ennek előzményeként több terepgyakorlatot is végeztünk a lelkes gimnazisták és általános iskolások részvételével. A május 18-i rendezvényen általános és középiskolai tanulók, egyetemi hallgatók és oktatók tartottak előadásokat az érdeklődő tanároknak, diákoknak. A rendezvény ebből a szempontból egyedülálló volt Magyarországon, hiszen átfogta az alap és középfokú oktatást és a felsőoktatást is. Közel 150 résztvevő előtt nagy sikerrel zajlottak az előadások az NYME MÉK Biotechnológiai Oktató és Bemutató Központjában. Részletes program: Lóvári erdő – digiporámás vetítés (Kossuth Lajos Gimnázium tanulói) https://docs.google.com/file/d/0Bz-TSD_8K33xLXJKV1RuQVNRZ0k/edit?usp=sharing Növényi bioteszt citokininek kimutatására (Nagy Alexandra, Kossuth Lajos Gimnázium) http://prezi.com/-6ex_lz_mp66/mikroalga-kivonatok-citokinin-hatasanak-kimutatasa- leveloregedesi-teszttel/?kw=view--6ex_lz_mp66&rc=ref-3720962 Lóvári erdő – Ritka és védett növények (Kossuth Lajos Gimnázium tanulói) http://prezi.com/vnlfwfhfokrf/a-lovari-erdo-novenyzete/?kw=view-vnlfwfhfokrf&rc=ref-3720962 A természet patikája: az orbáncfű (Kopcsándi Stefánia, NYME Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar) Lóvári erdő – Ahogy én láttam (Móra Ferenc Általános Iskola tanulói) https://docs.google.com/file/d/0Bz-TSD_8K33xeTJLa0ZFWDZxWGM/edit?usp=sharing 11.20-12.00: Kloroplasztok, fotoszintetikus pigmentek (Dr. Molnár Zoltán, NYME Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar) http://prezi.com/efemipmobvwj/novenyek-napja-2013-majus-18/?kw=view-efemipmobvwj&rc=ref- 3720962 Honlap: http://klgfotosok.wix.com/fopd2013movar Dr. Molnár Zoltán Bacher József
  • 15. XXVIII. Gömörszőlősi Paraszt-Wellness - 2013. május 16-19. Eljött a 28. megmérettetés ideje! Szokás szerint csütörtöki érkezéssel, közös vacsorával és beszélgetéssel kezdünk, majd egy nagy alvás után péntek kora reggel kezdünk munkának. Vasárnap délutánig maradunk, ezért nagyon fontos, hogy ha lehet, tényleg csütörtökön érkezzen meg Mindenki (testben és lélekben egyaránt)! A Magyar Telekom fenntarthatósági programja, a hello holnap! támogatásának köszönhetően a részvétel ingyenes! Programunkkal ismét szervesen kapcsolódunk több országos- és nemzetközi rendezvényhez!Ilyen pl. az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) által meghirdetett Növények Napja (május 18.) és az MTVSZ által indított ÖKO-Klikkprogram is. Ebből kifolyólag most akár 30 (!) önkéntest is tudunk fogadni! Érkezés: 2013. május 16., csütörtök délután, Távozás: 2013. május 19., vasárnap délután. Biogazdaság program: - kertelés minden mennyiségben: palántázás, gazolás, mulcsolás; - állatok ellátása. Gyümölcsös program: - kaszálás az Ősgyümölcsösben; - ritkítás, egyelés; - és a Mindenki által kedvelt bozótirtás. http://www.parasztwellness.hu Hankó Gergely
  • 16. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Keresdd a növényt! Nagy Ágota A kiállításokban elhelyezett növény-lapokat keddtől vasárnapig (14-19-ig) összesen 2130-an látták. Szombaton, 18- án ebből 780-an voltak, + 27 fő vett részt a liget-sétán.
  • 18. Vértesi Erdő Zrt., Agostyáni Arboretum Rozmann Hajnalka
  • 19. Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Májusi színek a pusztán Májusi színek a pusztán 2013. május 10. Helyszín: Szálkahalmi tanösvény, Hortobágyi Nemzeti Park Résztvevők: 17 egyetemista A Szálkahalmi tanösvény látogatása során egy átfogó keresztmetszetet kaphatunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban található legjellemzőbb szikes pusztai élőhelyekről és a jellegzetes talajfelszíni formákról. A tanösvény útvonala kb. 1 km hosszúságú, és 45 perces sétával bejárható. Az erdő jobb (déli) oldalán halad a tanösvény útvonala. Az egyes jellemző pontokon táblák találhatók, amelyhez tartozó ismeretek egy közös tablón elolvashatók. Az erdő keleti oldala mentén találjuk meg először a száraz szikes pusztai növénytársulásokat, majd a 33-as út felé eső részen a nedves szikesek övezetét (mocsárrét, mocsár). A Hortobágy szikeseire jellemző összes növénytársulás megfigyelhető itt. Cickafarkos és ürmös szikes puszta váltakozik a löszpusztagyep-maradványokkal, valamint a kopár szikesek és a sziki mocsarak vegetációjával. Jellegzetes a halom mellett elterülő akácerdő, mely otthont ad Magyarország legnagyobb vetési varjú kolóniájának és az egyre ritkuló kék vércséknek. A tanösvény kiinduló állomása és egyben névadója, a Szálka-halom nevű kurgán, melyet a Honfoglalás kora előtt itt élt nomád, pusztai népek építettek. Szálka-halom határjelző volt Debrecen és Balmazújváros között. Nevét onnan kapta, hogy a határdomb „szálka” volt az újvárosiak szemében. Déli tövében, Debrecen 1731-ben csapszéket nyitott, s néhány hónap múlva az újvárosiak is építettek egy vályogfalú csárdát. Nemsokára mindkettő tönkrement és megszűnt. Lajter Ibolya
  • 20. Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Szennyes ínfű túra További képek: http://www.ddnp.hu/index.php?pg=media12384_hu Horváth Éva
  • 22. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Orchidea túra a Kolon-tónál Gilly Zsolt
  • 23. Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Gyógynövény túra a Belső-tó környezetében Vers Réka Tihanyban a Gyógynövény túrán 28 fő vett részt. A túra nagyon jó hangulatban zajlott Takács Ferenc kertészmérnök, mérnöktanár vezetésével.