SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 41
Előadó: Molnár Eszter
2013/4 tavaszi szemeszter
A Z-generáció és a
tudás
EDUTUS Főiskola
Kereskedelem és marketing szak
Oktató: Dr. Bernschütz Mária
Tárgy: Kommunikáció- és
médiatervezés
2014.12.26.
Tartalom
Elméleti háttér
Mi a Z-generáció?
Ahogy ők látják magukat (interjúk)
„Fiatalságunk rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és
semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt.
Manapság fiaink nem állnak fel ha belép egy idős ember,
feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy
dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”
/Szókratész Kr. e. 470-399/
McLuhan „Media Ecology”
tézise, avagy a digitális korszak
• Az emberi találmányok/kultúra kapcsolata:
A technológia változások hatnak a
szimbolikus környezetre, vagyis a médium
önmagunk kiterjesztésévé válik (minden
médium más érzékszervre hat, így lehet,
hogy egyik a hallást fogja változtatni, míg
másik az érzékelést, látást, stb.)
McLuhan 4 korszakra osztja a történelmet,
annak alapján, hogy az egyes találmányok
milyen hatást fejtettek ki:
1) „tribal age” (törzsi korszak): az őskorban a
hallás, érintés, ízlelés, szaglás sokkal fejlettebb
volt, mint mostanság
2) „age of literacy” (műveltség kora): itt a
vizualitásra tevődött a hangsúly
Megváltozott a szimbolikus környezet, mivel a
hangokat látható objektumokká alakították, vagyis
a látás fontossá vált, ezen felül, hogy olvasni
kellett a szavakat, nem csak hallani, így a
csapattagok lassan egyénekké formálódtak…nem
volt szükség törzsi gyűlésre az információ
átadáshoz
3) „print age” (nyomtatás kora): a nyomtatás
feltalálásával a vizuális dependencia elterjedtebb
lett
4) „electronic age” (vagyis az elektronikus
korszak, másnéven global village): az
elektronikus média újra törzsivé tette az
emberi fajt, az instant kommunikáció
visszavitt minket az orális hagyományokhoz,
amikor is az érintés, hallás sokkal fontosabb
a látásnál…ez elektronikus média által
bárhol, bármikor és bárkivel kapcsolatba
kerülhetünk
Az azonnali elérhetőség napi valósággá válik
és persze megszűnik a magánszféra…
5) „digital age” (digitális korszak): teljesen
elektronikus, digiális törzsek növekvő száma
különféle ideák, hitek, fétisek és érdeklődések
alapján…
És ebbe a korszakba születtek bele a „z
generáció” tagjai
Mi a „z-generáció”?
Fiatalok akkor..
…és most
A generációkülönbségek magyarázata:
 „a generáció fogalom által körülírt társadalmi jelenség
valójában történelmi-társadalmi folyamatba
beágyazódott összekapcsolódó korcsoport által
kialakított identitás” (Mannheim, 1938).
 „egy mai generáció olyan társadalmi csoport,
amelyben az életkor ugyan nem korlátozza a
csoporthoz tartozást, de kiterjed azoknak az
egyéneknek az összességére, akik
serdülőkorukban vagy felnőttkoruk korai
szakaszában szükségszerűen konfrontálódnak egy
korábban létező kultúrával és valószínűleg ennek
átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük”
(Kraniauskiene, 2007).
Generációk elkülönítése:
Ez alapján 5 kategóriát különíthetünk el:
 Baby boomers (1945-65 között születettek)
 X-generáció (1965-80 között születettek)
 Y-generáció (1980-95 között születettek)
 Z-generáció (1995-2010 között születettek): digital
natives (digitális benszülöttek) jelző illeti őket, mert
már beleszülettek az internet világába..
 Α-generáció (2010 után születettek): google-
gyerekek
Generation gap!
Tehát mi határolja el az egyes generációkat
egymástól?
 Kohorszélmények: kohorszélmények a
„generációk azon élménytára, amely átalakítja az
odatartozó személetmódját” (Törőcsik, 2011: 176).
 „az egyes nemzedékek tagjait összekötik a
serdülőkor közös élményei: a populáris kultúra, a
gazdasági helyzet, a világ eseményei, a természeti
katasztrófák, a hősök, a közellenségek, a politika, a
technológia, tehát azok az élmények, amelyek
szociológiai értelemben kohorsszá, korcsoporttá
kovácsolják őket” (Smith & Clurman, 2003: 30).
 Tehát mi jellemző a z-generáció tagjaira?
 Olyan előadók kiemelkedése, mint Justin Bieber,
Lady Gaga vagy 2012 legnagyobb
 Youtube nézettséget elérő számának (Gangnam
Style) szerzője, Psy (POPULÁRIS KULTÚRA);
 − A Harry Potter és a Twilight filmsorozatok
(POPULÁRIS KULTÚRA);
 − Az Avatár c. film és a 3D technológia
elterjedése a mozikban és az otthonokban
(POPULÁRIS KULTÚRA);
 − A válság korszakának megélése (és a
kapcsolódó egzisztenciális válság átélése)
(GAZDASÁGI HELYZET);
 − Barack Obama amerikai elnökké választása
(VILÁGESEMÉNY);
 De legfontosabb: Okostelefonok elterjedése vagy
iPhone jelenség; Facebook, YouTube
készségszintű használata (TECHNOLÓGIA).
 Egyéb általános jellemzői a generációnak:
 Az általuk használt technológia már nem annyira
idegen szüleik számára, de a gyerekek mégis jobb
készséget sajátítottak el benne, az ebből származó
eltérések…a gyerek továbbra is gazdasági
döntéshozó a családban, tehát a szülők mindent
megvesznek neki…
 Ami konfliktus forrása még: önállóság vs.
Identitás…vagyis hiába szeretnének dönteni
fogyasztásukról (pl. megvenni a legtrendibb telefont),
ha még nem rendelkeznek önálló keresettel…
 Anyagi helyzetük:
Megjegyzés: a magyar viszonyok közt az ábra teljesen mást mutathat,
mivel nálunk inkább az elszegényedés a jellemző…
Mire költik a zsebpénzt?
Connected generation avagy a
közösségi média csapdájában
 Általánosan elmondható, hogy a z-generáció online
éli az életét (pl. felkelés után első a facebook-on a
státust kiírni, vagy lefotózni az ebédet, aztán
megenni… )
 Az információ-áramlás fontossága miatt kell
állandóan kapcsolódva lenni, másképp lemaradnak a
legújabb hírekről és utána nehéz lépést tartani…lehet
eztán a tanároknak is elég lesz „kiposztolni az
anyagot FB-on”..esetleg a jegyeket
Íme néhány statisztika a fiatalok állandó online
létéről…kicsit mint a The Sims nevű játékban…
Ami hamar kitűnik, hogy az új technikai „kütyük”
segítségével elég hamar tudunk kapcsolódni a
különféle közösségi oldalakra, az internetre…ezen felül
a mai élet szinte elképzelhetetlen telefon nélkül és,
hogy sose legyünk elérhetők..
Ezen is kitűnik, hogy a tinik mennyire kötődnek
a kütyüikhez és mennyire fontos nekik, hogy
online legyenek és élményeiket megosszák
szinte non-stop…
Egyéb online jelenlét (blogolás, Twitter, Chat)
Audiatur et altera pars avagy a
mélyinterjúk eredményei
 A z-generáció tartalomfogyasztása:
a tartalomfogyasztás csatornái lehetnek (Törőcsik,
2013):
Időtöltős
média
Figyelemfókuszú
média
 Időtöltős média:
figyelem szétszórt,
szórakozás, meglepetés,
unaloműző
 − TV
 − Online-TV
 − Közösségi média
 − App’s
 − Digital-Out-of-Home
 − Gaming
 − Rádió
 − Comics
Figyelemfókuszú média –
tartalomra koncentráltság,
nyugalom, időigényes
− Könyvek
− Videójátékok
− Mozi
− Események
− Weblogok
− Újságok/magazinok
− Sorozatok
Tartalomfogyasztási preferenciák a
fiatalok körében
Mennyire kedveled az alábbiakat? (1-egyáltalán nem 5-nagyon kedveli)
1
62
55
18
12
61
25
19
27
4
1
19
20
21
22
25
19
20
31
5
5
15
17
22
23
7
20
22
24
13
29
3
5
21
25
5
21
22
13
29
64
1
1
18
19
1
16
17
5
50
FILM
OPERA
OPERETT
MODERN
TÁNC
FOTÓMŰV
ÉSZET
BALETT
MUSICAL
SZÍNHÁZ
KLASSZIKU
S ZENE
KÖNNYŰZE
NE
1 2 3 4 5
Százalék %
Tehát a kategóriákat három csoportba lehet rendezni a
preferencia alapján:
 Népszerű tartalmak: szemmel láthatóan is
kivehető, hogy a fiatalok körében a
legnépszerűbbek a film és a könnyűzene kategóriák;
 Megosztó tartalmak: van aki szereti, van aki
nem (színház, musical, fotóművészet, modern
tánc);
 − Nem preferált tartalmak: jellemzően
magaskultúra, kirajzolódik, hogy a korcsoportok
ritkán fogyasztják ezeket a tartalmakat (balett,
operett, opera).
vagyis a fiatalok „nem vevők” a kultúrára..(ha
épp Justin Bieber-t nem annak vesszük)
Egyéb megállapítások a z-generációval
kapcsolatban:
 Megosztott figyelem (multitasking): vagyis egyszerre
több dologra figyelnek (pl. zene hallgatás és
chatelés..)
 Nincs motivációjuk a tanuláshoz (pláne mivel minden
ott van wikipedia-an)
 A smartphone/ruházkodás státusszimbólum (bár
telefonnál az „okos” része a fontos, vagyis legyen
rajta wifi…ha pénz nem is)
 Szabadidőtöltés: plázázás, mozi, szórakozóhelyek
Egy átlagos hétvégi napon körülbelül mennyi időt
töltenek a megkérdezettek az alábbi tevékenységgel?
8
30
6
0
38
32
40
32
2
16
31
22
6
27
50
48
16
16
9
19
17
10
14
12
14
14
18
12
19
23
11
4
8
26
26
17
5
13
20
7
0
3
20
20
33
3
24
40
4
0
2
23
BARÁTOKKAL VALÓ IDŐTÖLTÉS
SPORTOLÁS
ZENEHALLGATÁS
INTERNETEZÉS
KÖNYVOLVASÁS
ÚJSÁGOLVASÁS (HETILAP)
ÚJSÁGOLVASÁS (NAPILAP)
RÁDIÓHALLGATÁS
TÉVÉZÉS
semennyit kevesebb mint fél órát 30-60 perc 1-2 órát 2-3 órát több mint 3 órát
Következtetésnek levonhatjuk, hogy az internetezés a
legnépszerűbb tevékenység…mondjuk érthető, hiszen
az online tévézéstől a hírolvasásig mindent
megtehetünk rajta
Ennek alapján megkérdeztem az interjúalanyokat, hogy
szerintük (őket is beleértve akár) bizonyos
tevékenységeket gyakrabban vagy ritkábban végeznek,
mint anno szüleik
1
1
32
37
51
67
75
87
90
5
7
41
30
15
8
17
9
3
89
88
22
27
27
22
2
1
5
4
4
5
6
7
3
6
3
2
KÖNYVOLVASÁS
SZÍNHÁZ
BESZÉLGETÉS BARÁTOKKAL
TÁNCOLÁS
UTAZÁS
MOZI
KOCSMÁZÁS
BULIZÁS
TÉVÉZÉS
Mit gondolsz a szüleitekhez képest az alábbi
tevékenységet milyen gyakorisággal
műveled?
többet ugyanannyit kevesebbet no comment
Százalék %
Ez csak alátámasztja azon sztereotípiákat,
miszerint a mai fiatalok kevesebbet adnak a
kultúrára (pl. olvasás, vagyis a tudásra), helyette
inkább a szórakozást helyezik előtérbe…viszont
egy további tendencia, hogy „analóg” formában
már kevesebbet olvasnak, hiszen minden
digitalizálva van…vagyis nem kell könyvtárba
vonulni, hanem csak „letöltjük” PDF vagy
.mobi/epub formátumban a könyvet a tabletre
Az olvasási szokások megváltozása
Az interjúk által arról szerettem volna képet kapni, hogy
az általam megkérdezett fiatalok milyen forrásból
szerzik a tudást…sajnos elszomorító tény, hogy a
„promikkal” (celebekkel) sokkal inkább tisztában
vannak, mint a világeseményekkel…és persze nem
elhanyagolható tendencia a blogolás jelensége, amikor
is késznek vesszük valaki írását, anélkül. Hogy utána
járnánk/gondolnánk…persze elsőre sokkal
kézenfekvőbb, hogy készen kapjuk az információt (alias
„tudást”)..pl. Ryan Holiday „Trust Me I’m lying.
Confessions of a Media Manipulator” c. könyve
Miért nem olvasnak (könyvet) a fiatalok?
0%
10%
20%
30%
40%
50%
60%
DRÁGÁK A
KÖNYVEK
NEM KÖT LE AZ
OLVASÁS
NEM ÉRDEKEL A
KÖNYV
IDŐHIÁNY
Olvasási szokások
1. adatsor
Konklúzió, összefoglalás:
A mélyinterjús vizsgálat nem alkalmas általánosításra,
mivel kicsi mintavételnek minősül, tehát nem vonhatók
le következtetések a teljes sokaságra vonatkozóan,
ugyanakkor explicit képet ad a mai fiatalok
gondolkodásáról, értékítéletéről, amit befejezésül az
alábbi videó is kiválóan szemléltet: „oszd meg és
uralkodj” 
https://www.youtube.com/watch?v=2cDt7TfvCec
Felhasznált irodalom:
 Grail Research Newsletter: „Consumers of
Tomorrow. Inisghts and Observations About
Generation Z”, November 2011.
http://www.grailresearch.com/pdf/ContenPodsPdf/Cons
umers_of_Tomorrow_Insights_and_Observations_Abou
t_Generation_Z.pdf
 JWT Intelligence Newsletter: „Gen Z-Digital in their
DNA”, April 2012
http://www.jwtintelligence.com/wp-
content/uploads/2012/04/F_INTERNAL_Gen_Z_041812
2.pdf
 Kraniauskiene, S. (2007): Generációk: a fogalom
gyakorlati alkalmazása,
http://epa.oszk.hu/01200/01273/00040/pdf/2007110919
5954.pdf, 2013.03.14.
 Mannheim, K. (1938): The Sociological
Problem of Generations,
http://mediaspace.newmuseum.org/ytjpressmateri
als/PDFS/ARTICLES_ABOUT_THE_GEN
ERATION/01_The_Sociological_Problem.pdf,
2013.03.13.
McLuhan, Marshall. „Media Ecology” in Griffin,
EM (2009). „A First Look at Communication
Theory”, Mc Graw Hill, Wheaton College, p.
321-332.
 Smith, J. Walker – Clurman, Ann (2003):
„Generációk, márkák, célcsoportok”, Geomédia
Kiadói Rt., Budapest
 Törőcsik, Mária (2013): „A tartalomfogyasztás
csatornái”, Kézirat, Pécs.
Előadó: Molnár Eszter
2013/4 tavaszi szemeszter
www.themegallery.com

Mais conteúdo relacionado

Destaque (14)

Schema Upgradation from previous version to latest version in Oracle database
Schema Upgradation from previous version to latest version in Oracle databaseSchema Upgradation from previous version to latest version in Oracle database
Schema Upgradation from previous version to latest version in Oracle database
 
éLetre kelt gyerekálmok macik
éLetre kelt gyerekálmok macikéLetre kelt gyerekálmok macik
éLetre kelt gyerekálmok macik
 
A hermann teddy original marketingterve
A hermann teddy original marketingterveA hermann teddy original marketingterve
A hermann teddy original marketingterve
 
Bemutató1
Bemutató1Bemutató1
Bemutató1
 
Philosophy for old_age
Philosophy for old_agePhilosophy for old_age
Philosophy for old_age
 
SOA Database Connectivity Issues Showing DatabaseException Internal Exception
SOA Database Connectivity Issues Showing DatabaseException Internal ExceptionSOA Database Connectivity Issues Showing DatabaseException Internal Exception
SOA Database Connectivity Issues Showing DatabaseException Internal Exception
 
Barlang projekt
Barlang projektBarlang projekt
Barlang projekt
 
ShemaUpgaradationDocument
ShemaUpgaradationDocumentShemaUpgaradationDocument
ShemaUpgaradationDocument
 
Health Graphs
Health GraphsHealth Graphs
Health Graphs
 
Chapter10
Chapter10Chapter10
Chapter10
 
Médiamanipuláció
MédiamanipulációMédiamanipuláció
Médiamanipuláció
 
Diamond articel
Diamond articelDiamond articel
Diamond articel
 
Service mkting
Service mktingService mkting
Service mkting
 
Power of words
Power of wordsPower of words
Power of words
 

Semelhante a Z generation

úJ nemzedék
úJ nemzedékúJ nemzedék
úJ nemzedék
totyik
 
Tapscott prensky-fehérppt
Tapscott prensky-fehérpptTapscott prensky-fehérppt
Tapscott prensky-fehérppt
Kttvn
 
Média Hatása A Gyermekre
Média Hatása A GyermekreMédia Hatása A Gyermekre
Média Hatása A Gyermekre
EKF
 

Semelhante a Z generation (20)

Fodor Janos
Fodor JanosFodor Janos
Fodor Janos
 
Média hatása
Média hatásaMédia hatása
Média hatása
 
úJ nemzedék
úJ nemzedékúJ nemzedék
úJ nemzedék
 
Család 2.0 - Webbel több vagy kevesebb?
Család 2.0 - Webbel több vagy kevesebb?Család 2.0 - Webbel több vagy kevesebb?
Család 2.0 - Webbel több vagy kevesebb?
 
Új Lenyomat Média Műhely Egyesület
Új Lenyomat Média Műhely EgyesületÚj Lenyomat Média Műhely Egyesület
Új Lenyomat Média Műhely Egyesület
 
Rajko kingaluca tari annamária
Rajko kingaluca tari annamáriaRajko kingaluca tari annamária
Rajko kingaluca tari annamária
 
Connected - a folytonos jelenlét temészete
Connected - a folytonos jelenlét temészeteConnected - a folytonos jelenlét temészete
Connected - a folytonos jelenlét temészete
 
Digitális nemzedékek
Digitális nemzedékekDigitális nemzedékek
Digitális nemzedékek
 
Az internet veszélyei. Előzd meg, ismerd fel, tégy ellene!
Az internet veszélyei. Előzd meg, ismerd fel, tégy ellene!Az internet veszélyei. Előzd meg, ismerd fel, tégy ellene!
Az internet veszélyei. Előzd meg, ismerd fel, tégy ellene!
 
Tapscott prensky-fehérppt
Tapscott prensky-fehérpptTapscott prensky-fehérppt
Tapscott prensky-fehérppt
 
A jövő könyvtára
A jövő könyvtára A jövő könyvtára
A jövő könyvtára
 
Televízió A X X I
Televízió A  X X ITelevízió A  X X I
Televízió A X X I
 
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintéseA spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
 
X geneneráció
X genenerációX geneneráció
X geneneráció
 
Jenei Zsolt humanokologia
Jenei Zsolt humanokologiaJenei Zsolt humanokologia
Jenei Zsolt humanokologia
 
Új lokális paradigma - 2005 - Varga Csaba
Új lokális paradigma - 2005 - Varga CsabaÚj lokális paradigma - 2005 - Varga Csaba
Új lokális paradigma - 2005 - Varga Csaba
 
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
 
Új paradigmák - 2009 - Varga Csaba
Új paradigmák - 2009 - Varga CsabaÚj paradigmák - 2009 - Varga Csaba
Új paradigmák - 2009 - Varga Csaba
 
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisbanLászló Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
 
Média Hatása A Gyermekre
Média Hatása A GyermekreMédia Hatása A Gyermekre
Média Hatása A Gyermekre
 

Z generation

  • 1. Előadó: Molnár Eszter 2013/4 tavaszi szemeszter A Z-generáció és a tudás EDUTUS Főiskola Kereskedelem és marketing szak Oktató: Dr. Bernschütz Mária Tárgy: Kommunikáció- és médiatervezés 2014.12.26.
  • 2. Tartalom Elméleti háttér Mi a Z-generáció? Ahogy ők látják magukat (interjúk) „Fiatalságunk rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink nem állnak fel ha belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.” /Szókratész Kr. e. 470-399/
  • 3.
  • 4. McLuhan „Media Ecology” tézise, avagy a digitális korszak • Az emberi találmányok/kultúra kapcsolata: A technológia változások hatnak a szimbolikus környezetre, vagyis a médium önmagunk kiterjesztésévé válik (minden médium más érzékszervre hat, így lehet, hogy egyik a hallást fogja változtatni, míg másik az érzékelést, látást, stb.)
  • 5. McLuhan 4 korszakra osztja a történelmet, annak alapján, hogy az egyes találmányok milyen hatást fejtettek ki: 1) „tribal age” (törzsi korszak): az őskorban a hallás, érintés, ízlelés, szaglás sokkal fejlettebb volt, mint mostanság 2) „age of literacy” (műveltség kora): itt a vizualitásra tevődött a hangsúly
  • 6. Megváltozott a szimbolikus környezet, mivel a hangokat látható objektumokká alakították, vagyis a látás fontossá vált, ezen felül, hogy olvasni kellett a szavakat, nem csak hallani, így a csapattagok lassan egyénekké formálódtak…nem volt szükség törzsi gyűlésre az információ átadáshoz 3) „print age” (nyomtatás kora): a nyomtatás feltalálásával a vizuális dependencia elterjedtebb lett
  • 7. 4) „electronic age” (vagyis az elektronikus korszak, másnéven global village): az elektronikus média újra törzsivé tette az emberi fajt, az instant kommunikáció visszavitt minket az orális hagyományokhoz, amikor is az érintés, hallás sokkal fontosabb a látásnál…ez elektronikus média által bárhol, bármikor és bárkivel kapcsolatba kerülhetünk
  • 8. Az azonnali elérhetőség napi valósággá válik és persze megszűnik a magánszféra… 5) „digital age” (digitális korszak): teljesen elektronikus, digiális törzsek növekvő száma különféle ideák, hitek, fétisek és érdeklődések alapján… És ebbe a korszakba születtek bele a „z generáció” tagjai
  • 11. A generációkülönbségek magyarázata:  „a generáció fogalom által körülírt társadalmi jelenség valójában történelmi-társadalmi folyamatba beágyazódott összekapcsolódó korcsoport által kialakított identitás” (Mannheim, 1938).  „egy mai generáció olyan társadalmi csoport, amelyben az életkor ugyan nem korlátozza a csoporthoz tartozást, de kiterjed azoknak az egyéneknek az összességére, akik serdülőkorukban vagy felnőttkoruk korai szakaszában szükségszerűen konfrontálódnak egy korábban létező kultúrával és valószínűleg ennek átalakítási szándéka is megfogalmazódik bennük” (Kraniauskiene, 2007).
  • 13. Ez alapján 5 kategóriát különíthetünk el:  Baby boomers (1945-65 között születettek)  X-generáció (1965-80 között születettek)  Y-generáció (1980-95 között születettek)  Z-generáció (1995-2010 között születettek): digital natives (digitális benszülöttek) jelző illeti őket, mert már beleszülettek az internet világába..  Α-generáció (2010 után születettek): google- gyerekek Generation gap!
  • 14. Tehát mi határolja el az egyes generációkat egymástól?  Kohorszélmények: kohorszélmények a „generációk azon élménytára, amely átalakítja az odatartozó személetmódját” (Törőcsik, 2011: 176).  „az egyes nemzedékek tagjait összekötik a serdülőkor közös élményei: a populáris kultúra, a gazdasági helyzet, a világ eseményei, a természeti katasztrófák, a hősök, a közellenségek, a politika, a technológia, tehát azok az élmények, amelyek szociológiai értelemben kohorsszá, korcsoporttá kovácsolják őket” (Smith & Clurman, 2003: 30).
  • 15.  Tehát mi jellemző a z-generáció tagjaira?  Olyan előadók kiemelkedése, mint Justin Bieber, Lady Gaga vagy 2012 legnagyobb  Youtube nézettséget elérő számának (Gangnam Style) szerzője, Psy (POPULÁRIS KULTÚRA);  − A Harry Potter és a Twilight filmsorozatok (POPULÁRIS KULTÚRA);  − Az Avatár c. film és a 3D technológia elterjedése a mozikban és az otthonokban (POPULÁRIS KULTÚRA);  − A válság korszakának megélése (és a kapcsolódó egzisztenciális válság átélése) (GAZDASÁGI HELYZET);  − Barack Obama amerikai elnökké választása (VILÁGESEMÉNY);
  • 16.  De legfontosabb: Okostelefonok elterjedése vagy iPhone jelenség; Facebook, YouTube készségszintű használata (TECHNOLÓGIA).  Egyéb általános jellemzői a generációnak:  Az általuk használt technológia már nem annyira idegen szüleik számára, de a gyerekek mégis jobb készséget sajátítottak el benne, az ebből származó eltérések…a gyerek továbbra is gazdasági döntéshozó a családban, tehát a szülők mindent megvesznek neki…  Ami konfliktus forrása még: önállóság vs. Identitás…vagyis hiába szeretnének dönteni fogyasztásukról (pl. megvenni a legtrendibb telefont), ha még nem rendelkeznek önálló keresettel…
  • 17.  Anyagi helyzetük: Megjegyzés: a magyar viszonyok közt az ábra teljesen mást mutathat, mivel nálunk inkább az elszegényedés a jellemző…
  • 18. Mire költik a zsebpénzt?
  • 19. Connected generation avagy a közösségi média csapdájában  Általánosan elmondható, hogy a z-generáció online éli az életét (pl. felkelés után első a facebook-on a státust kiírni, vagy lefotózni az ebédet, aztán megenni… )  Az információ-áramlás fontossága miatt kell állandóan kapcsolódva lenni, másképp lemaradnak a legújabb hírekről és utána nehéz lépést tartani…lehet eztán a tanároknak is elég lesz „kiposztolni az anyagot FB-on”..esetleg a jegyeket
  • 20. Íme néhány statisztika a fiatalok állandó online létéről…kicsit mint a The Sims nevű játékban… Ami hamar kitűnik, hogy az új technikai „kütyük” segítségével elég hamar tudunk kapcsolódni a különféle közösségi oldalakra, az internetre…ezen felül a mai élet szinte elképzelhetetlen telefon nélkül és, hogy sose legyünk elérhetők..
  • 21. Ezen is kitűnik, hogy a tinik mennyire kötődnek a kütyüikhez és mennyire fontos nekik, hogy online legyenek és élményeiket megosszák szinte non-stop…
  • 22. Egyéb online jelenlét (blogolás, Twitter, Chat)
  • 23. Audiatur et altera pars avagy a mélyinterjúk eredményei  A z-generáció tartalomfogyasztása: a tartalomfogyasztás csatornái lehetnek (Törőcsik, 2013): Időtöltős média Figyelemfókuszú média
  • 24.  Időtöltős média: figyelem szétszórt, szórakozás, meglepetés, unaloműző  − TV  − Online-TV  − Közösségi média  − App’s  − Digital-Out-of-Home  − Gaming  − Rádió  − Comics Figyelemfókuszú média – tartalomra koncentráltság, nyugalom, időigényes − Könyvek − Videójátékok − Mozi − Események − Weblogok − Újságok/magazinok − Sorozatok
  • 25. Tartalomfogyasztási preferenciák a fiatalok körében Mennyire kedveled az alábbiakat? (1-egyáltalán nem 5-nagyon kedveli) 1 62 55 18 12 61 25 19 27 4 1 19 20 21 22 25 19 20 31 5 5 15 17 22 23 7 20 22 24 13 29 3 5 21 25 5 21 22 13 29 64 1 1 18 19 1 16 17 5 50 FILM OPERA OPERETT MODERN TÁNC FOTÓMŰV ÉSZET BALETT MUSICAL SZÍNHÁZ KLASSZIKU S ZENE KÖNNYŰZE NE 1 2 3 4 5 Százalék %
  • 26. Tehát a kategóriákat három csoportba lehet rendezni a preferencia alapján:  Népszerű tartalmak: szemmel láthatóan is kivehető, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbbek a film és a könnyűzene kategóriák;  Megosztó tartalmak: van aki szereti, van aki nem (színház, musical, fotóművészet, modern tánc);  − Nem preferált tartalmak: jellemzően magaskultúra, kirajzolódik, hogy a korcsoportok ritkán fogyasztják ezeket a tartalmakat (balett, operett, opera). vagyis a fiatalok „nem vevők” a kultúrára..(ha épp Justin Bieber-t nem annak vesszük)
  • 27. Egyéb megállapítások a z-generációval kapcsolatban:  Megosztott figyelem (multitasking): vagyis egyszerre több dologra figyelnek (pl. zene hallgatás és chatelés..)  Nincs motivációjuk a tanuláshoz (pláne mivel minden ott van wikipedia-an)  A smartphone/ruházkodás státusszimbólum (bár telefonnál az „okos” része a fontos, vagyis legyen rajta wifi…ha pénz nem is)  Szabadidőtöltés: plázázás, mozi, szórakozóhelyek
  • 28. Egy átlagos hétvégi napon körülbelül mennyi időt töltenek a megkérdezettek az alábbi tevékenységgel? 8 30 6 0 38 32 40 32 2 16 31 22 6 27 50 48 16 16 9 19 17 10 14 12 14 14 18 12 19 23 11 4 8 26 26 17 5 13 20 7 0 3 20 20 33 3 24 40 4 0 2 23 BARÁTOKKAL VALÓ IDŐTÖLTÉS SPORTOLÁS ZENEHALLGATÁS INTERNETEZÉS KÖNYVOLVASÁS ÚJSÁGOLVASÁS (HETILAP) ÚJSÁGOLVASÁS (NAPILAP) RÁDIÓHALLGATÁS TÉVÉZÉS semennyit kevesebb mint fél órát 30-60 perc 1-2 órát 2-3 órát több mint 3 órát
  • 29. Következtetésnek levonhatjuk, hogy az internetezés a legnépszerűbb tevékenység…mondjuk érthető, hiszen az online tévézéstől a hírolvasásig mindent megtehetünk rajta Ennek alapján megkérdeztem az interjúalanyokat, hogy szerintük (őket is beleértve akár) bizonyos tevékenységeket gyakrabban vagy ritkábban végeznek, mint anno szüleik
  • 30. 1 1 32 37 51 67 75 87 90 5 7 41 30 15 8 17 9 3 89 88 22 27 27 22 2 1 5 4 4 5 6 7 3 6 3 2 KÖNYVOLVASÁS SZÍNHÁZ BESZÉLGETÉS BARÁTOKKAL TÁNCOLÁS UTAZÁS MOZI KOCSMÁZÁS BULIZÁS TÉVÉZÉS Mit gondolsz a szüleitekhez képest az alábbi tevékenységet milyen gyakorisággal műveled? többet ugyanannyit kevesebbet no comment Százalék %
  • 31. Ez csak alátámasztja azon sztereotípiákat, miszerint a mai fiatalok kevesebbet adnak a kultúrára (pl. olvasás, vagyis a tudásra), helyette inkább a szórakozást helyezik előtérbe…viszont egy további tendencia, hogy „analóg” formában már kevesebbet olvasnak, hiszen minden digitalizálva van…vagyis nem kell könyvtárba vonulni, hanem csak „letöltjük” PDF vagy .mobi/epub formátumban a könyvet a tabletre
  • 32. Az olvasási szokások megváltozása
  • 33.
  • 34. Az interjúk által arról szerettem volna képet kapni, hogy az általam megkérdezett fiatalok milyen forrásból szerzik a tudást…sajnos elszomorító tény, hogy a „promikkal” (celebekkel) sokkal inkább tisztában vannak, mint a világeseményekkel…és persze nem elhanyagolható tendencia a blogolás jelensége, amikor is késznek vesszük valaki írását, anélkül. Hogy utána járnánk/gondolnánk…persze elsőre sokkal kézenfekvőbb, hogy készen kapjuk az információt (alias „tudást”)..pl. Ryan Holiday „Trust Me I’m lying. Confessions of a Media Manipulator” c. könyve
  • 35. Miért nem olvasnak (könyvet) a fiatalok? 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% DRÁGÁK A KÖNYVEK NEM KÖT LE AZ OLVASÁS NEM ÉRDEKEL A KÖNYV IDŐHIÁNY Olvasási szokások 1. adatsor
  • 36. Konklúzió, összefoglalás: A mélyinterjús vizsgálat nem alkalmas általánosításra, mivel kicsi mintavételnek minősül, tehát nem vonhatók le következtetések a teljes sokaságra vonatkozóan, ugyanakkor explicit képet ad a mai fiatalok gondolkodásáról, értékítéletéről, amit befejezésül az alábbi videó is kiválóan szemléltet: „oszd meg és uralkodj”  https://www.youtube.com/watch?v=2cDt7TfvCec
  • 37. Felhasznált irodalom:  Grail Research Newsletter: „Consumers of Tomorrow. Inisghts and Observations About Generation Z”, November 2011. http://www.grailresearch.com/pdf/ContenPodsPdf/Cons umers_of_Tomorrow_Insights_and_Observations_Abou t_Generation_Z.pdf  JWT Intelligence Newsletter: „Gen Z-Digital in their DNA”, April 2012
  • 38. http://www.jwtintelligence.com/wp- content/uploads/2012/04/F_INTERNAL_Gen_Z_041812 2.pdf  Kraniauskiene, S. (2007): Generációk: a fogalom gyakorlati alkalmazása, http://epa.oszk.hu/01200/01273/00040/pdf/2007110919 5954.pdf, 2013.03.14.
  • 39.  Mannheim, K. (1938): The Sociological Problem of Generations, http://mediaspace.newmuseum.org/ytjpressmateri als/PDFS/ARTICLES_ABOUT_THE_GEN ERATION/01_The_Sociological_Problem.pdf, 2013.03.13. McLuhan, Marshall. „Media Ecology” in Griffin, EM (2009). „A First Look at Communication Theory”, Mc Graw Hill, Wheaton College, p. 321-332.
  • 40.  Smith, J. Walker – Clurman, Ann (2003): „Generációk, márkák, célcsoportok”, Geomédia Kiadói Rt., Budapest  Törőcsik, Mária (2013): „A tartalomfogyasztás csatornái”, Kézirat, Pécs.
  • 41. Előadó: Molnár Eszter 2013/4 tavaszi szemeszter www.themegallery.com