Gondolatok Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka. Magvető Kiadó, Budapest, 2004. című könyve kapcsán Anyám elalvás előtt mindig azt mondta: „Ne félj kicsim, szörnyek nincsenek!” Most már tudom, hogy hazudott...

1. Pécsi Tudományegyetem
Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
IKV0101-L – MAGYARORSZÁG KULTÚRÁJA A XXI. SZÁZAD ELEJÉN
Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár
A kígyó bennünk lakik?
Gondolatok
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka. Magvető Kiadó, Budapest, 2004.
című könyve kapcsán
Anyám elalvás előtt mindig azt mondta:
„Ne félj kicsim, szörnyek nincsenek!”
Most már tudom, hogy hazudott...
Ambrus Attila József
Informatikus könyvtáros – AL – 1. évfolyam. 2. félév
Pécs, 2008. április 13.

2. Ursula Binder, született Ursula Lehmann az Úrnak 1666-ik esztendejében
papírra rótta elmúlt életének, kiváltképp gyermek- és ifjúkorának
nyomorúságos dolgait.1
Fent említett korszakának keretezője, s földi megnyomoríttatásának
kezdete és hamvadó árnyéka minden esetben az emésztő lángnyelvek
gonosz nyaldosása által teljesedett be. Balsorsának pecsétje már idő előtti
világrajöttekor ütötte elmosódó fekete foltját atyja lelkébe, kinek égető
balsejtelme támadott ifjú leánya vérségi tartozását illetően. E súlyos sejtelem
fertőzte innentől ifjú Orsolya (Ursula) életét, s mérgezte végletekig, fogva
tartva őt a legsúlyosabb bűnökben, mi embert a legmélyebb lelki nyomorba
dönthet.
Mi olvasók, kik hálát rebeghetünk, hogy e fájdalmas, nyomorúságos
történet nem velünk, vagy a hozzánk közel állókkal történt meg, mégis
babonázva faljuk Orsolya öregkori vallomásainak sorait. Azok lapjait
borzadállyal égetjük agyunk rétegeibe, mert a lassanként kialakuló fájdalmas
vallomás utat tör lelkünk legrejtettebb félelmeihez. Hiszen ki ne rettenne meg a
bűntől, ha rájövünk, hogy kit urának hittünk, az neki apja, és egyszersmind ura
is, s a lány, ki őneki lánya, egyszersmind a felesége is.2
Ki most feladná betűim olvasását – hisz a fejekben eddigre már zavart is
okozhattam –, buzdítom Orsolya életrajzának megismerésére, hiszen
történetének és lázálmainak feljegyzései mint igazgyöngyszemek a nyakéken
sorakoznak szépen, s várnak megolvasásra, hogy annak végeztével a
szomorú történet méltó helyet kaphasson kinek-kinek kincsesládikájában.
Kérem az olvasót, hogy ismerje meg a fiatal Orsolya történetét, ki élete
hajnalán félárvaságra jutva vele egykorú (s azonos nevű) mostohája
árnyékából kitörni akarván egy távoli rokon ifjú s nagyvilági bohém (Miklós)
karjaiba menekülvén, meggondolatlanul vétkezik a hamvas szűziesség
1
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka. Magvető Kiadó, Budapest, 2004. 5. o. alapján.
2
Uott. 437. o. alapján.
1

3. szentsége ellen, és bolond szíve egyedül maradván, súlyos és egyre
domboruló vétkével kell szembenéznie.
Orsolya atyja, aki patikusként tengődik, leánya állapotán már a késői idő
miatt szerekkel segíteni nem tud. Mivel Orsolya félrevezető vallomása,
miszerint a városba (Lőcse) beeresztett hadak katonái közül került ki az
erőszakos gaztevő (erre az erőszakoskodásra valóban vannak tanúk), a
szégyen kitudódását elleplezendő a család vidékre szökik, hogy az érkező
gyermek megszületését követően azt a másik Orsolya (a meddő mostoha)
gyermekének vallják.
A család a sikeres szülés után az atya ifjúkori városába (Dörenburg)
távozna, hol átvenné fivérétől örökség gyanánt a helyi patikát.
Időközben a mostoha, ki féltékenységében s férjének annak leányához
fűződő szerelmi érzéseinek tudja be a megszületendő fattyú kisdedet, a bűn
mocskától és szégyenétől felajzva menekülni próbál a vidéki házból, de
balszerencséjére útonálló haramiák golyója által elveszik.
A patikus, leánya bűnbe esésének kitudódása miatti félelmében, elhalt
feleségét leányaként temetteti el, s az élő leányt várandós feleségeként
mutatja be Dörenburgi új otthonában. Orsolya gyermekét már e minőségében
hozza világra, de a gyermek nemsokára idejekorán, gyengeségében az Úrhoz
távozik.
Orsolya a személycsere csapdájában vergődve éli a „feleség” életét. Apja
viselkedése idővel mind féltékenyebbé válik, s végül leányát valójában is
asszonyává teszi s így élnek boldogtalan fertőzésükben, mígnem egyszer
hívatlan látogatójuk akad.
A lány egy régebbi kérője (Mátyás) teszi tiszteletét a patikusnál, s kiderül
számára, hogy holtnak hitt kiszemeltje valójában életben van. Ez újabb
reményt táplál az „öreglegény”-ben.
A patikus végzetes tettel mélyíti bűneinek sorát, s megölve a hívatlan régi
barátot, reméli a család fertelmének titokban maradását. Orsolyát a tetem
eltüntetésével bűnrészessé teszi, ki ekkorra már érzelmektől mentesen
2

4. fogadja sorsát, de mélyen a lelkében tudja már, hogy atyjától s mocskától csak
úgy menekülhet meg, ha sikerül nyomtalanul elszöknie.
Egy ifjú és lelkileg még éretlen fiatalemberre tukmálja magát, s
kihasználja annak buzgó vágyát, hogy az apján titokban így álljon bosszút. A
fiatal doktort a házasságtörés bűnével zsarolja, s ráveszi őt az
asszonyszöktetésre.
A szökés napján véletlen segítségként a várost felemésztő tűzvész
kavarodásában a szökevények egy másik városba (Güns) – a doktor anyjához
– menekülve eltűnhetnek az ismerősök szeme elől. E városban „törvénytelen”
frigyre lépnek a fiatalok, s Orsolya, ki aztán évek multával három fiat szül,
özvegységre jutva veti papírra történetét, hogy aggságában titkolt bűneitől így
szabaduljon, s a másvilágon talán megbékéljen.
***
„Most végre tudjuk, hogy játszódott le ez az egész a valóságban!” – jegyzi meg
Győrffy Miklós3 két terjedelmes új (2004) magyar regény kapcsán. Teszi ezt
joggal, hiszen Rakovszky Zsuzsa új regénye nyelvileg és irodalmilag
nagyszerű munka... ráadásul – ne feledjük! – egy költőtől.
A könyvet olvasva a 16-17. század fordulója és a felvidéki két szász –
németek lakta – város: Lőcse és Ödenburg (Sopron) egy nagyszerű
regényhez illően mutatkozik meg az olvasónak. A regény „hősnőjének”
önvallomása nem kordokumentum, se nem valóságos, se nem fiktív, hanem
színtiszta irodalom.
Olyannyira irodalom, hogy már-már azt hihetnénk, talán valamely nagy
klasszikus szerzőnk tollából ered. A történetmesélés a kezdeti lassúságból
döccenőmentessé, érdekfeszítővé válik, ugyanakkor az olvasóban izgatott
kíváncsiságot fakaszt, olyannyira, hogy a történet „beindulása” után az
oldalakat érdeklődve és szörnyülködve (azért a vérfertőző szál igencsak
kényes téma) falva, az idő és a tér teljesen megszűnik, és a történet
3
Győrffy Miklós: A szó szüli a valót. Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka kritika. Jelenkor, 2003/9. sz., 903. o.
3

5. cselekménye uralja azt, aki a kezéből e súlyos könyvet (467 oldal) le nem
teszi.
A történetmesélés nyelvezete pallérozott. A szerző gyönyörűen
(mesterien, ahogy egy költőhöz illik) használja a magyar nyelvet. A nehéz
témákat (pl. a patikus éjszakai szexuális közeledése és a bűn beteljesedése),
csodálatos nyelvezettel (és ami fontos, nem közönségesen) szimbolikusan,
szép hasonlatokkal oldja meg.
Az irodalmi kritikusok szóvá tették ugyan, hogy valószerűtlen a
történetben, „hogy ez a csekély műveltségű, az írás művészetében nyilván
teljesen járatlan, egész életét a háztartásnak szentelő, szegény, vaksi
polgárasszony tökéletes stílusműveléssel és bámulatos kifinomultsággal
elemez pszichológiai folyamatokat.”4 Ráadásul az önvallomás, ami igen súlyos
lelki traumát elszenvedett életutat ír le, díszes nyelvezetű és nem a
szenvedésen átesett ember nehéz, akadozó vallomása.
Természetesen a szerző tarthatta volna magát ahhoz, hogy Orsolya
szájába (illetve kezébe, hiszen a főszereplő mondandóját úgy írja le, és nem
úgy beszéli el) olyképpen adja a szavakat, hogy a kritikusok szót ne
emelhessenek, azonban akkor ez a regény eggyé vált volna azok közül, amik
manapság a könyvesboltok előkelő helyein terpeszkednek (néha igencsak
jogtalanul)... s talán akkor 2003-ban a Magyar Irodalmi Díjat sem kaphatta
volna meg.5
4
Győrffy Miklós... i. m.
5
További kritikákat találhatunk a http://www.inaplo.hu/_inlog/log-szerzo/rakovszky_zsuzsa/ weblapon.
4