SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 26
A világ hét  újkori csodája 2001-ben hirdette meg  Bernard Weber egy genfi alapítvány létrehozásával  az úgynevezett „Új hét világcsoda&quot; versenyt, amelynek célja  a különféle történelmi emlékek megőrzése, felújítása, támogatása.  Ezért a címért 21 ilyen hely volt versenyben.  2007. 07. 7-én hirdettek eredményt a világ hét újkori csodájára kiírt pályázaton.  A vesztesek között olyan helyeket találunk, mint a Húsvét-szigetek kőarcai, Angkor Vat, Hagia Sophia,  > de lássuk a nyerteseket < IX. rész
II. Tadzs Mahal, Agra, India.  A márvánnyal és drágakövekkel borított mauzóleumot Shah Jahan építtette fiatalon elhunyt felesége, Mumtaz Mahal emlékére 1632-1648 között, és az évszázadok során az el nem múló szerelem jelképévé vált.  A világ hét  újkori csodája I. A Megváltó Krisztus szobra, Rio de Janeiro, Brazilia  A város és az ország ikonjává vált, 38 méter magas szobrot,  amely egyszersmind az újkor legelterjedtebb vallásának  jelképe, 1931-ben avatták fel a Rio fölé magasodó  hegycsúcson.
III. Machu Picchu, Peru .  A hódító spanyolok elől menekülő inka civilizáció utolsó bástyája szinte megközelíthetetlen helyen, 2450 méteres magasságban, az 1460-as években épült. A nyugati civilizáció elől egészen 1911-ig rejtve maradt,  amikor is Hiram Bingham, a Yale kutatója  újra megpillantotta.  IV. A kínai Nagy Fal .  A Kínát a nomád törzsektől megvédő erődítményrendszert mai formájában a Ming-korban, a 14-17. században emelték,  de elődeiről már a Kr. e. 2. századból források tudósítanak.  A közkeletű legendával ellentétben a Fal nem látható az űrből - viszont valóban a legnagyobb ember alkotta  építmény a Földön.   A világ hét  újkori csodája
V. Chichen Itza templomvárosa, Mexikó . A maja birodalom fővárosa 600 körül kezdett kiépülni, és az első ezredfordulón vesztette el vezető szerepét a Yucatán-félszigeten. Az antropomorf istenek, köztük a kígyófejű Kukulcan tiszteletére épített templomokat a 19. század végétől kutatják - de máig keveset tudunk a maja civilizációról.  A világ hét  újkori csodája
VI. Colosseum, Róma . Az európai kultúrát megalapozó Római Birodalom talán legismertebb jelképe. A birodalom legnagyobb amfiteátrumaként emelték, Kr. u. 70 és 72 között. A középkorra egy részét építkezésekhez hordták szét, mígnem 1749-ben XIV. Benedek az ott mártírhalált halt keresztények emlékére templommá nyilváníttatta. A világ hét  újkori csodája
VII. Petra romvárosa, Jordánia . Az egykori római kereskedőváros varázsát az adja, hogy részben egy vörös homokkőszurdok falába faragva épült - ezért is hívják 'Vörös Város'-nak.  A római építészet legépebben maradt és legszebb emlékei közé tartozik. Miután a negyedik században, egy földrengés következtében elnéptelenedett, Európa csak 1812-ben szerzett  róla újra tudomást.  A világ hét  újkori csodája
Petra: vörös sziklákba faragott világa A továbbiakban „a világ hét újkori csodája” közül, Petrával, Jordánia sziklába faragott, ősi „rózsaszín&quot; városával foglalkozunk, mely 262 kilométerre fekszik Ammantól, Jordánia fővárosától.
P e t r a A sziklaváros ma már kizárólag  turistalátványosság:  a jordán sivatag csaknem járhatatlan  hegyláncának szikláiba vésett városa ma is gyalogszerrel vagy ló, ill. teveháton  közelíthető csak meg.    Az Elji falu közelében található vádi-Múszából,  azaz Mózes völgyéből Petrába vezető ösvény helyenként alig több mint 1 m széles sikké, sötét szorossá szűkül .
P e t r a Egy rendkívül kézügyes nomád pásztornép, a nabateusok Arábiából vándoroltak el, és Kr.e. 5. századtól, 600év alatt egészen Damaszkuszig kiterjesztették birodalmukat, és kb. 2000 évvel ezelőtt tették Petrát birodalmuk fővárosává. Az edomiták éltek korábban e tájon (Edóm vöröset jelent, s ennek a közel-keleti vidéknek ez a bibliai neve), a sziklavárost azonban már a nabateusok alapították.
Egy rejtett támaszpontja volt a régi arab világ kereskedelmi útvonalán.  A karavánok védelméért útvámot szedtek be azoktól a kereskedőktől, akik az Arab-félszigeten tömjént, mirhát,  Indiából fűszert és selymet, Afrikából elefántcsontokat, szőrmét és bőrt szállítottak.  P e t r a
P e t r a Magas fejlett kultúrája, nagyszerű építészete, zseniális gát-és csatornarendszere, vízellátása mindenütt nagy tekintélyt vívott ki Petrának. Fénykorában csaknem harminc ezren lakták.
P e t r a Másrészről viszont érezték Róma növekvő befolyását, fejlődő gazdaságát, ami a nabateusok hatalmát fenyegette. Végül Trajanus császár 106-ban a Római Birodalomhoz csatolta a királyságot és a kialakított Arábiai Provinciába olvasztotta Petra fővárossal együtt.
P e t r a Miután a rómaiak átvették a kereskedelmi utak ellenőrzését, már visszafordíthatatlan volt Petra hanyatlása.  A 7. században az iszlám hódításkor Petrában már kevesen éltek.  A Kr. u. 747-es földrengés súlyosan megrongálta a várost.   A keresztes lovagok még a 12. században építettek egy erődöt,  aztán mintegy ezer esztendőre a feledés homálya és a legendák sötétsége borult a városra.
P e t r a 1812-ben egy svájci utazó, Johann Ludwig Burkhardt mozlim kereskedőnek öltözve, fogadalmat tett Allahnak, hogy egy kecskét áldoz Áron próféta sírjánál (ezzel a történettel oszlatta el a helyi törzsfőnök bizalmatlanságát). Rábeszélt két beduint, hogy kalauzolják végig a Vádi-Múszán, át a síken el-Kasnehig, ahol is a köpenye alatt sikerült észrevétlenül lerajzolnia az épületet. A városban alkonyatkor feláldozta a kecskét az Áron-szentély lábánál, majd küldetését befejezve visszatért Eljibe.
P e t r a Amikor az 1980-as évek közepén Petra, vörös sziklákba faragott világa turisztikailag felértékelődött, utolsó  lakóit – a pásztorkodásból élő beduinokat – a Jordán kormány átköltöztette egy szomszédos településre.
P e t r a Hogy mind többen láthassák az épségben maradt el-Kasneh vagy Kincstár szobrait, és oszlopait, melyek görög hatásra vallanak. Templom volt, síremlék vagy kincsesház ? Feltehetőleg mindhárom, noha neve egy legendából ered, mely szerint a tetején lévő urnában egy fáraó kincseit rejtették el.
Az évezredes feledésből felébredt romvárost  tehát egyre több turista látogatja,  hiszen a világörökség részévé vált ősi falak elnyerték a modernkor elismerését,  és mint láthattuk, 2007. júliusától a világ hét újkori csodájaként is számon tartják.  Így, a már csak beduin tanyaként használt Petra,  újra a figyelem középpontjába került! P e t r a
P e t r a Napjainkban tehát Ézsau leszármazottainak, az Edomitáknak a földjén, turisták tízezrei a világörökség újkori csodájában: a történelem emlékeit, a letűnt civilizációk kultúráját csodálják.
P e t r a Ezzel szemben, bennünket a történelem kimenetele  és e világkorszak utolsó évei  érdekelnek, amelyek meg vannak írva a Bibliában.  A Jelenések könyve egy részletes  forgatókönyvhöz hasonlítható, amely leírja az  Antikrisztus hét évének eseményeit. S amely események sorában  a pusztában, egy, az Istentől készített hely  központi szerepet tölt be: ti. az Apokaliptikus események alakulásában.
P e t r a A próféciák szerint az elragadtatás után, a világ vezető politikusa (Dániel 9:27. szerint) szövetséget köt Izraellel hét esztendőre. S ez lehetővé teszi, hogy a Jeruzsálemi templom felépüljön. Ennek jelentősége abban áll, hogy a zsidók szerint ez lehetetlen minden erőfeszítés ellenére mind addig, míg a Messiás el nem jön!  Így, a templom felépülésével a világ akkori vezetőjét elfogadják Messiásként, aki valójában az Antikrisztus!
Azonban az Antikrisztus az időnek felénél,  (3,5év után) megöletik, de harmadnapra feltámad,  s ekkor maga a Sátán száll belé! S mivel a Jeruzsálemi templomot  megfertőzteti, és a szentek szentélyében istenként imádatja magát, ezért a be nem hódoló  zsidók és a megtért emberek, közellenséggé válnak! Ezért aztán a szövetséget felbontja  Izraellel, és a zsidóknak és az elragadtatás után  megtért embereknek menekülniük kell  a pusztító elől: „ Mert azt teszi mindenkivel… hogy az ő jobb  kezükre vagy homlokukra bélyeget tetet;  Hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit,  hanem csak akin a fenevad bélyege van…” (Jelenések 13:16-17) Vagyis, egy totális kontroll alá helyezi az egész  világot, és a fenevad bélyegének felvétele lesz  akkor a megélhetés záloga! S aki nem veszi fel a fenevad bélyegét,  azt egyszerűen kivégzik! Ezért elkezdik üldözni a zsidókat és azokat, akiknél a Jézus Krisztus bizonyságtétele van. Azonban ők inkább vállalják az üldöztetést,  minthogy a fenevad bélyegét felvegyék, ugyanis az egyenlő a kárhozattal! A Biblia azt mondja: „ Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és  bélyegét felveszi a homlokára vagy kezére,  az is iszik az Isten haragjának borából…:  és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok  előtt és a Bárány előtt;  És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön- örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal…,  (Jelenések 14: 9-11) P e t r a
P e t r a De nézzük meg mit mond Izraelre vonatkozóan  a Bibliai „forgatókönyv”: „ És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ővele levettetének… Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert leszállott az ördög tihozzátok,  nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja:  hogy kevés ideje van. Jézus azt mondta:  „Mikor azért látjátok majd, hogy a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani a szenthelyen: Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a  hegyekre! A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen! És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye! Jaj pedig a terhes és szoptatós asszonyoknak azokon a napokon! Imádkozzatok pedig, hogy a ti futásotok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha! És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülne meg.  De a választottakért megrövidíttetnek  majd azok a napok”.  Íme, eleve megmondtam nektek!   (Máté 24:15-22) Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre,  kergetni kezdi az asszonyt (Izraelt), aki a fiút szülte.  De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a  kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére  (hol Istentől készített helye van), hogy tápláltasson  ott… az időnek feléig (3,5évig).  És bocsát a kígyó az ő szájából az asszony után vizet,  mint egy folyóvizet, hogy azt folyóvízzel elragadtassa.  De segítségül van a föld az asszonynak, és megnyitja a  föld a száját, és elnyeli a folyóvizet, amelyet a sárkány  az ő szájából bocsátott.  Megharagszik azért a sárkány az asszonyra, és elmegy,  hogy hadakozzék egyebekkel:  az ő magvából valókkal,  az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és kiknél van  a Jézus Krisztus bizonyságtétele”  (Jelenések 12: 9, 12-17).
Mindezt a zsidók bizonnyal egy katarzisként élik meg, ti. templomuk bár felépül, de végzetes tévedésük árán, mert a Messiás helyett, az Antikrisztus veszi azt birtokba! S üldözöttként, országukat is elvesztik, és újra kikerülnek a pusztába. Ahol a Biblia szerint egy Istentől készített hely lesz, ahol majd Izrael fiai 1260 napig természetfeletti védelmet és ellátást élveznek. S ahol az írás szerint nem lehet vízárral, sem fegyverrel elpusztítani őket, mert az a hely az ő megmenekülésükre lesz fenntartva.  Lesz egy, istentől készített hely
S akkor valószínűleg Jeruzsálem lakói, ezen a helyen majd úgy sírnak, ahogy még nem sírtak, mert ez időben teljesedik be rajtuk az a prófécia, amely szerint: „A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét,  és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút,  és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után”.  (Zakariás 12: 10)  Vagyis, a zsidók ekkor ismerik fel, hogy a Messiást akit évezredek óta vártak, azt átszegezték, és siratják Jézus Krisztust! Lesz egy, istentől készített hely
< Akkor következik be a gigantikus fordulat Izrael életében, amikor az egész világ felett megszerzett hatalmát az Antikrisztus arra használja, hogy a zsidókat és az elragadtatás után megtért embereket elpusztítsa! Az Isten elleni „totális lázadás háborújában” Izrael azonban Isten ellátását és védelmét élvezi, míg az egész Föld „katasztrófa sújtotta terület” lesz!  A pusztában, az Istentől készített  hely, majd valóban figyelmet érdemel! No, nem azért,  mert a világörökség részeként  az újkori csodák egyike lesz.  Nem! Hanem mert e világkorszak végén  az a hely a világ csodájaként, akkor mint egy „menedékváros”,  otthont ad a zsidó nemzetnek:  a megtérésre. Ezt a fordulatot nevezi a Biblia   „az ő felvételük”- nek: „… mert ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése,   micsoda lesz a felvételük, hanemha élet  a halálból?” (Római lev. 11: 15). Mert ezzel Izrael, újra be lesz  oltva a szelíd olajfába! (Róma 11: 24-25)  S az ő felvételük akkora fordulatot hoz a földre, mint a halálból  való feltámadás!  Oltás a szelíd olajfába: Akkor, ahogy az Egyiptomi csapások idején Gósen földjén, az Istentől készített helyen sem érik utol Isten népét mind azok a csapások, melyek az egész földkerekségét sújtani fogják ! Lesz egy, istentől készített hely
1.Támad gonosz és ártalmas fekély  a fenevad bélyegét viselő embereken;  2. A tenger vize vérré válik és minden  élő állat elpusztul a tengerben;  3. A folyóvizek és forrásaik is vérré  válnak;  4. A Nap tikkasztja az embereket  tűzzel;  5. A fenevad királyiszékére és  országára sötétség borul, és rágják az ő  nyelvüket a kín miatt;  6. Az Eufrátesz vize kiszárad, hogy a  kelet felől út készítessék az  Armagedoni csatára jövőknek;  7. Lesznek menydörgések és  villámlások, és nagy földindulás  (Jeruzsálem három felé szakad,  és a  szigetek eltűnnek a föld színéről) és  nagy jégeső száll az emberekre.  Az emberek pedig káromolják  Istennek nevét és meg nem térnek.  (Jelenések 16:1-21) Láthatod, minden készen áll,  a forgatókönyv „szereplői és kellékei” megvannak,  és a megírtak szerint:  az utolsó felvonás hamarosan kezdődik! Csak te légy készen! A világ hét  csodája - Petra - Kísérőzene:  Edvin Marton:  Secret Emotion Diafelvétel:   A világ hét csodája; Petra, sziklába vésett  világa Feliratozás és animáció: hetek – Országos  Közéleti Hetilap  nyomán: R. J. 2008.   A Biblia éve!  Ebből az alkalomból egy közérdekű  ismeretterjesztő sorozat üzenetének:  IX. részét láttad. ˇ ˇ ˇ  Itt aztán csodálkozhatunk: „Te jóóó Isten”!  Mert mint látod, Ő kijelenti a jövőt, hogy ne a bizonytalant várjuk!  Előkészíti a megmenekülés helyét, hogy ott megőrizze az övéit!  Mindent elvégzett, csak hogy el ne vesszünk!   Gondolkoztál már ezen: van ennél nagyobb csoda  a világon? A világ hét csodája csak műemlék, de amit Isten készített az Őt szeretőknek,  az valóság! v é g e ! A világ hét csodája  - Petra -   - része annak a   sorozatnak,  amely megtalálható a  http://www . filmlevelek.hu     honlapon;  Mint szívesen látott vendégnek,  neked is készségesen válaszolok  a vendégkönyvben, ha a filmmel kapcsolatban kérdésedet vagy észrevételedet megírod. Valószínűleg, miközben 3,5évig Izrael természetfeletti oltalmat élvez a pusztában, addig a földön gyakorlatilag ellehetetlenül az élet,  és a Föld lakósságának 2/3része elpusztul!  S amikor 7év után Jézus Krisztus eljövetelével legyőzi az Antikrisztust, Izrael maradéka, mint élet  a halálból lép elő!  S újjászületett nemzetként lesz részese Isten országának a földön! Bár csak elmondhatnánk ezt Magyarországról is! Ezek után, ha van Bibliai hited és élő reménységed, akkor te magad is tudsz imádkozni Izrael természet- feletti védelméért, s nem valami  cionista propagandaként  fogadod ezt a vándorfilmet.  Mert a Bibliai hit tudja csak bevezetni az embereket  és Magyarországot is ezen a földön, az Isten országába! Következik: 2008.  A Biblia éve! Epilógus - hangképes üzenet  - Lesz egy, istentől készített hely

Mais conteúdo relacionado

Semelhante a Dia25

Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Arany Tibor
 
Tudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelemTudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelem
picinorbi
 
Tudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelemTudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelem
Arany Tibor
 
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlán
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlánIk.2012.5.téma és jelentés oroszlán
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlán
eorsianna
 
Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés története
urbanovicsrita
 

Semelhante a Dia25 (18)

A Vilag 7 Csodaja Hu
A Vilag 7 Csodaja HuA Vilag 7 Csodaja Hu
A Vilag 7 Csodaja Hu
 
Tudod E 2
Tudod E 2Tudod E 2
Tudod E 2
 
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
Hogy igaz-e ? mindenki döntse el maga !
 
Tudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelemTudtad e - magyar tortenelem
Tudtad e - magyar tortenelem
 
Tudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelemTudod e magyar-tortenelem
Tudod e magyar-tortenelem
 
o_09101_muv311_pr1209
o_09101_muv311_pr1209o_09101_muv311_pr1209
o_09101_muv311_pr1209
 
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlán
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlánIk.2012.5.téma és jelentés oroszlán
Ik.2012.5.téma és jelentés oroszlán
 
A ViláG HéT CsodáJáNak Egyike
A ViláG HéT CsodáJáNak EgyikeA ViláG HéT CsodáJáNak Egyike
A ViláG HéT CsodáJáNak Egyike
 
Régészeti bizonyítékok
Régészeti bizonyítékokRégészeti bizonyítékok
Régészeti bizonyítékok
 
Biblia es Tudomany
Biblia es TudomanyBiblia es Tudomany
Biblia es Tudomany
 
Stadtkarte
StadtkarteStadtkarte
Stadtkarte
 
Duna-mítosz a magyar irodalomban Jókaitól napjainking
Duna-mítosz a magyar irodalomban Jókaitól napjainkingDuna-mítosz a magyar irodalomban Jókaitól napjainking
Duna-mítosz a magyar irodalomban Jókaitól napjainking
 
Távközlés története
Távközlés történeteTávközlés története
Távközlés története
 
Izrael
IzraelIzrael
Izrael
 
Izrael
IzraelIzrael
Izrael
 
Geologiai korok
Geologiai korokGeologiai korok
Geologiai korok
 
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálatKővágószőlős építészeti értékvizsgálat
Kővágószőlős építészeti értékvizsgálat
 
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálataKővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
Kővágószőlős település építészeti értékvizsgálata
 

Dia25

  • 1. A világ hét újkori csodája 2001-ben hirdette meg Bernard Weber egy genfi alapítvány létrehozásával az úgynevezett „Új hét világcsoda&quot; versenyt, amelynek célja a különféle történelmi emlékek megőrzése, felújítása, támogatása. Ezért a címért 21 ilyen hely volt versenyben. 2007. 07. 7-én hirdettek eredményt a világ hét újkori csodájára kiírt pályázaton. A vesztesek között olyan helyeket találunk, mint a Húsvét-szigetek kőarcai, Angkor Vat, Hagia Sophia, > de lássuk a nyerteseket < IX. rész
  • 2. II. Tadzs Mahal, Agra, India. A márvánnyal és drágakövekkel borított mauzóleumot Shah Jahan építtette fiatalon elhunyt felesége, Mumtaz Mahal emlékére 1632-1648 között, és az évszázadok során az el nem múló szerelem jelképévé vált. A világ hét újkori csodája I. A Megváltó Krisztus szobra, Rio de Janeiro, Brazilia A város és az ország ikonjává vált, 38 méter magas szobrot, amely egyszersmind az újkor legelterjedtebb vallásának jelképe, 1931-ben avatták fel a Rio fölé magasodó hegycsúcson.
  • 3. III. Machu Picchu, Peru . A hódító spanyolok elől menekülő inka civilizáció utolsó bástyája szinte megközelíthetetlen helyen, 2450 méteres magasságban, az 1460-as években épült. A nyugati civilizáció elől egészen 1911-ig rejtve maradt, amikor is Hiram Bingham, a Yale kutatója újra megpillantotta. IV. A kínai Nagy Fal . A Kínát a nomád törzsektől megvédő erődítményrendszert mai formájában a Ming-korban, a 14-17. században emelték, de elődeiről már a Kr. e. 2. századból források tudósítanak. A közkeletű legendával ellentétben a Fal nem látható az űrből - viszont valóban a legnagyobb ember alkotta építmény a Földön. A világ hét újkori csodája
  • 4. V. Chichen Itza templomvárosa, Mexikó . A maja birodalom fővárosa 600 körül kezdett kiépülni, és az első ezredfordulón vesztette el vezető szerepét a Yucatán-félszigeten. Az antropomorf istenek, köztük a kígyófejű Kukulcan tiszteletére épített templomokat a 19. század végétől kutatják - de máig keveset tudunk a maja civilizációról. A világ hét újkori csodája
  • 5. VI. Colosseum, Róma . Az európai kultúrát megalapozó Római Birodalom talán legismertebb jelképe. A birodalom legnagyobb amfiteátrumaként emelték, Kr. u. 70 és 72 között. A középkorra egy részét építkezésekhez hordták szét, mígnem 1749-ben XIV. Benedek az ott mártírhalált halt keresztények emlékére templommá nyilváníttatta. A világ hét újkori csodája
  • 6. VII. Petra romvárosa, Jordánia . Az egykori római kereskedőváros varázsát az adja, hogy részben egy vörös homokkőszurdok falába faragva épült - ezért is hívják 'Vörös Város'-nak. A római építészet legépebben maradt és legszebb emlékei közé tartozik. Miután a negyedik században, egy földrengés következtében elnéptelenedett, Európa csak 1812-ben szerzett róla újra tudomást. A világ hét újkori csodája
  • 7. Petra: vörös sziklákba faragott világa A továbbiakban „a világ hét újkori csodája” közül, Petrával, Jordánia sziklába faragott, ősi „rózsaszín&quot; városával foglalkozunk, mely 262 kilométerre fekszik Ammantól, Jordánia fővárosától.
  • 8. P e t r a A sziklaváros ma már kizárólag turistalátványosság: a jordán sivatag csaknem járhatatlan hegyláncának szikláiba vésett városa ma is gyalogszerrel vagy ló, ill. teveháton közelíthető csak meg.   Az Elji falu közelében található vádi-Múszából, azaz Mózes völgyéből Petrába vezető ösvény helyenként alig több mint 1 m széles sikké, sötét szorossá szűkül .
  • 9. P e t r a Egy rendkívül kézügyes nomád pásztornép, a nabateusok Arábiából vándoroltak el, és Kr.e. 5. századtól, 600év alatt egészen Damaszkuszig kiterjesztették birodalmukat, és kb. 2000 évvel ezelőtt tették Petrát birodalmuk fővárosává. Az edomiták éltek korábban e tájon (Edóm vöröset jelent, s ennek a közel-keleti vidéknek ez a bibliai neve), a sziklavárost azonban már a nabateusok alapították.
  • 10. Egy rejtett támaszpontja volt a régi arab világ kereskedelmi útvonalán. A karavánok védelméért útvámot szedtek be azoktól a kereskedőktől, akik az Arab-félszigeten tömjént, mirhát, Indiából fűszert és selymet, Afrikából elefántcsontokat, szőrmét és bőrt szállítottak. P e t r a
  • 11. P e t r a Magas fejlett kultúrája, nagyszerű építészete, zseniális gát-és csatornarendszere, vízellátása mindenütt nagy tekintélyt vívott ki Petrának. Fénykorában csaknem harminc ezren lakták.
  • 12. P e t r a Másrészről viszont érezték Róma növekvő befolyását, fejlődő gazdaságát, ami a nabateusok hatalmát fenyegette. Végül Trajanus császár 106-ban a Római Birodalomhoz csatolta a királyságot és a kialakított Arábiai Provinciába olvasztotta Petra fővárossal együtt.
  • 13. P e t r a Miután a rómaiak átvették a kereskedelmi utak ellenőrzését, már visszafordíthatatlan volt Petra hanyatlása. A 7. században az iszlám hódításkor Petrában már kevesen éltek. A Kr. u. 747-es földrengés súlyosan megrongálta a várost. A keresztes lovagok még a 12. században építettek egy erődöt, aztán mintegy ezer esztendőre a feledés homálya és a legendák sötétsége borult a városra.
  • 14. P e t r a 1812-ben egy svájci utazó, Johann Ludwig Burkhardt mozlim kereskedőnek öltözve, fogadalmat tett Allahnak, hogy egy kecskét áldoz Áron próféta sírjánál (ezzel a történettel oszlatta el a helyi törzsfőnök bizalmatlanságát). Rábeszélt két beduint, hogy kalauzolják végig a Vádi-Múszán, át a síken el-Kasnehig, ahol is a köpenye alatt sikerült észrevétlenül lerajzolnia az épületet. A városban alkonyatkor feláldozta a kecskét az Áron-szentély lábánál, majd küldetését befejezve visszatért Eljibe.
  • 15. P e t r a Amikor az 1980-as évek közepén Petra, vörös sziklákba faragott világa turisztikailag felértékelődött, utolsó lakóit – a pásztorkodásból élő beduinokat – a Jordán kormány átköltöztette egy szomszédos településre.
  • 16. P e t r a Hogy mind többen láthassák az épségben maradt el-Kasneh vagy Kincstár szobrait, és oszlopait, melyek görög hatásra vallanak. Templom volt, síremlék vagy kincsesház ? Feltehetőleg mindhárom, noha neve egy legendából ered, mely szerint a tetején lévő urnában egy fáraó kincseit rejtették el.
  • 17. Az évezredes feledésből felébredt romvárost tehát egyre több turista látogatja, hiszen a világörökség részévé vált ősi falak elnyerték a modernkor elismerését, és mint láthattuk, 2007. júliusától a világ hét újkori csodájaként is számon tartják. Így, a már csak beduin tanyaként használt Petra, újra a figyelem középpontjába került! P e t r a
  • 18. P e t r a Napjainkban tehát Ézsau leszármazottainak, az Edomitáknak a földjén, turisták tízezrei a világörökség újkori csodájában: a történelem emlékeit, a letűnt civilizációk kultúráját csodálják.
  • 19. P e t r a Ezzel szemben, bennünket a történelem kimenetele és e világkorszak utolsó évei érdekelnek, amelyek meg vannak írva a Bibliában. A Jelenések könyve egy részletes forgatókönyvhöz hasonlítható, amely leírja az Antikrisztus hét évének eseményeit. S amely események sorában a pusztában, egy, az Istentől készített hely központi szerepet tölt be: ti. az Apokaliptikus események alakulásában.
  • 20. P e t r a A próféciák szerint az elragadtatás után, a világ vezető politikusa (Dániel 9:27. szerint) szövetséget köt Izraellel hét esztendőre. S ez lehetővé teszi, hogy a Jeruzsálemi templom felépüljön. Ennek jelentősége abban áll, hogy a zsidók szerint ez lehetetlen minden erőfeszítés ellenére mind addig, míg a Messiás el nem jön! Így, a templom felépülésével a világ akkori vezetőjét elfogadják Messiásként, aki valójában az Antikrisztus!
  • 21. Azonban az Antikrisztus az időnek felénél, (3,5év után) megöletik, de harmadnapra feltámad, s ekkor maga a Sátán száll belé! S mivel a Jeruzsálemi templomot megfertőzteti, és a szentek szentélyében istenként imádatja magát, ezért a be nem hódoló zsidók és a megtért emberek, közellenséggé válnak! Ezért aztán a szövetséget felbontja Izraellel, és a zsidóknak és az elragadtatás után megtért embereknek menekülniük kell a pusztító elől: „ Mert azt teszi mindenkivel… hogy az ő jobb kezükre vagy homlokukra bélyeget tetet; Hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van…” (Jelenések 13:16-17) Vagyis, egy totális kontroll alá helyezi az egész világot, és a fenevad bélyegének felvétele lesz akkor a megélhetés záloga! S aki nem veszi fel a fenevad bélyegét, azt egyszerűen kivégzik! Ezért elkezdik üldözni a zsidókat és azokat, akiknél a Jézus Krisztus bizonyságtétele van. Azonban ők inkább vállalják az üldöztetést, minthogy a fenevad bélyegét felvegyék, ugyanis az egyenlő a kárhozattal! A Biblia azt mondja: „ Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi a homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából…: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön- örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal…, (Jelenések 14: 9-11) P e t r a
  • 22. P e t r a De nézzük meg mit mond Izraelre vonatkozóan a Bibliai „forgatókönyv”: „ És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ővele levettetének… Jaj a föld és a tenger lakosainak, mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja: hogy kevés ideje van. Jézus azt mondta: „Mikor azért látjátok majd, hogy a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani a szenthelyen: Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre! A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen! És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye! Jaj pedig a terhes és szoptatós asszonyoknak azokon a napokon! Imádkozzatok pedig, hogy a ti futásotok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha! És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülne meg. De a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok”. Íme, eleve megmondtam nektek! (Máté 24:15-22) Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdi az asszonyt (Izraelt), aki a fiút szülte. De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére (hol Istentől készített helye van), hogy tápláltasson ott… az időnek feléig (3,5évig). És bocsát a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyóvizet, hogy azt folyóvízzel elragadtassa. De segítségül van a föld az asszonynak, és megnyitja a föld a száját, és elnyeli a folyóvizet, amelyet a sárkány az ő szájából bocsátott. Megharagszik azért a sárkány az asszonyra, és elmegy, hogy hadakozzék egyebekkel: az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és kiknél van a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jelenések 12: 9, 12-17).
  • 23. Mindezt a zsidók bizonnyal egy katarzisként élik meg, ti. templomuk bár felépül, de végzetes tévedésük árán, mert a Messiás helyett, az Antikrisztus veszi azt birtokba! S üldözöttként, országukat is elvesztik, és újra kikerülnek a pusztába. Ahol a Biblia szerint egy Istentől készített hely lesz, ahol majd Izrael fiai 1260 napig természetfeletti védelmet és ellátást élveznek. S ahol az írás szerint nem lehet vízárral, sem fegyverrel elpusztítani őket, mert az a hely az ő megmenekülésükre lesz fenntartva. Lesz egy, istentől készített hely
  • 24. S akkor valószínűleg Jeruzsálem lakói, ezen a helyen majd úgy sírnak, ahogy még nem sírtak, mert ez időben teljesedik be rajtuk az a prófécia, amely szerint: „A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után”. (Zakariás 12: 10) Vagyis, a zsidók ekkor ismerik fel, hogy a Messiást akit évezredek óta vártak, azt átszegezték, és siratják Jézus Krisztust! Lesz egy, istentől készített hely
  • 25. < Akkor következik be a gigantikus fordulat Izrael életében, amikor az egész világ felett megszerzett hatalmát az Antikrisztus arra használja, hogy a zsidókat és az elragadtatás után megtért embereket elpusztítsa! Az Isten elleni „totális lázadás háborújában” Izrael azonban Isten ellátását és védelmét élvezi, míg az egész Föld „katasztrófa sújtotta terület” lesz! A pusztában, az Istentől készített hely, majd valóban figyelmet érdemel! No, nem azért, mert a világörökség részeként az újkori csodák egyike lesz. Nem! Hanem mert e világkorszak végén az a hely a világ csodájaként, akkor mint egy „menedékváros”, otthont ad a zsidó nemzetnek: a megtérésre. Ezt a fordulatot nevezi a Biblia „az ő felvételük”- nek: „… mert ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételük, hanemha élet a halálból?” (Római lev. 11: 15). Mert ezzel Izrael, újra be lesz oltva a szelíd olajfába! (Róma 11: 24-25) S az ő felvételük akkora fordulatot hoz a földre, mint a halálból való feltámadás! Oltás a szelíd olajfába: Akkor, ahogy az Egyiptomi csapások idején Gósen földjén, az Istentől készített helyen sem érik utol Isten népét mind azok a csapások, melyek az egész földkerekségét sújtani fogják ! Lesz egy, istentől készített hely
  • 26. 1.Támad gonosz és ártalmas fekély a fenevad bélyegét viselő embereken; 2. A tenger vize vérré válik és minden élő állat elpusztul a tengerben; 3. A folyóvizek és forrásaik is vérré válnak; 4. A Nap tikkasztja az embereket tűzzel; 5. A fenevad királyiszékére és országára sötétség borul, és rágják az ő nyelvüket a kín miatt; 6. Az Eufrátesz vize kiszárad, hogy a kelet felől út készítessék az Armagedoni csatára jövőknek; 7. Lesznek menydörgések és villámlások, és nagy földindulás (Jeruzsálem három felé szakad, és a szigetek eltűnnek a föld színéről) és nagy jégeső száll az emberekre. Az emberek pedig káromolják Istennek nevét és meg nem térnek. (Jelenések 16:1-21) Láthatod, minden készen áll, a forgatókönyv „szereplői és kellékei” megvannak, és a megírtak szerint: az utolsó felvonás hamarosan kezdődik! Csak te légy készen! A világ hét csodája - Petra - Kísérőzene: Edvin Marton: Secret Emotion Diafelvétel: A világ hét csodája; Petra, sziklába vésett világa Feliratozás és animáció: hetek – Országos Közéleti Hetilap nyomán: R. J. 2008. A Biblia éve! Ebből az alkalomból egy közérdekű ismeretterjesztő sorozat üzenetének: IX. részét láttad. ˇ ˇ ˇ Itt aztán csodálkozhatunk: „Te jóóó Isten”! Mert mint látod, Ő kijelenti a jövőt, hogy ne a bizonytalant várjuk! Előkészíti a megmenekülés helyét, hogy ott megőrizze az övéit! Mindent elvégzett, csak hogy el ne vesszünk! Gondolkoztál már ezen: van ennél nagyobb csoda a világon? A világ hét csodája csak műemlék, de amit Isten készített az Őt szeretőknek, az valóság! v é g e ! A világ hét csodája - Petra - - része annak a sorozatnak, amely megtalálható a http://www . filmlevelek.hu honlapon; Mint szívesen látott vendégnek, neked is készségesen válaszolok a vendégkönyvben, ha a filmmel kapcsolatban kérdésedet vagy észrevételedet megírod. Valószínűleg, miközben 3,5évig Izrael természetfeletti oltalmat élvez a pusztában, addig a földön gyakorlatilag ellehetetlenül az élet, és a Föld lakósságának 2/3része elpusztul! S amikor 7év után Jézus Krisztus eljövetelével legyőzi az Antikrisztust, Izrael maradéka, mint élet a halálból lép elő! S újjászületett nemzetként lesz részese Isten országának a földön! Bár csak elmondhatnánk ezt Magyarországról is! Ezek után, ha van Bibliai hited és élő reménységed, akkor te magad is tudsz imádkozni Izrael természet- feletti védelméért, s nem valami cionista propagandaként fogadod ezt a vándorfilmet. Mert a Bibliai hit tudja csak bevezetni az embereket és Magyarországot is ezen a földön, az Isten országába! Következik: 2008. A Biblia éve! Epilógus - hangképes üzenet - Lesz egy, istentől készített hely