SlideShare uma empresa Scribd logo
1 de 2
Baixar para ler offline
A demokrácia, egyre inkább valami diabolikus rendszer jeleit mutatja. A szabadság
rendszerének, a szólásszabadság rendszerének titulált rendszerben, egyebet sem hallasz,
hogy vigyázz, mit közölsz a netten, mert kirúgnak, vagy nem vesznek fel, és akkor éhen
döglesz. Tehát, be kell fognod a szád. A szekusok is azt verték annak idején a fejemhez,
amikor kihallgattak, hogy mit mondtam.

De tudom, jönnek a demokrácia hívői, mert a demokráciának sem más az alapja, mint a
vallásnak, a hit az alapja, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi szekularizált hit, de
magatartásban, még irracionálisabb, mint a legprimitívebb vallás. A primitív, ha a lélek
belső mintáit nézzük, nem mondhatjuk, hogy hülyét csinál magából, de a modern ember
igen, a demokrácia hívője igen.

Hitének alapja a redukáló minimalizmus, a modern ember minimalista maximalizmusa,
mely így hangzik: de azért jobb a demokrácia, mint a kommunizmus. Ezt elfogadni, csak
pavlovi reflexek szükségesek, nem is kell gondolkodni, itt kezdődik a demokrácia, ilyen
egyszerű, nem is kell tanulni csak utánozni, hagyni, hogy ezek a bölcsességek csak hassanak
ránk, úgy kell tenni, mintha napoznánk, a nap is csak hat, ha kiállsz. Igen a tényekre
leredukált ember minimalizmusa, melynek semmitmondó minimalista bölcsessége, olyan
bölcsességeket szül, mint az udemeré tesz a legtöbbet az erdélyi magyarságért, vagy
Orbánék tesznek legtöbbet a magyarságért. Ez a biztonság jelszavának, minimalista
biztonsága, a minimum biztonsága. Ezt az az ember keresi, mely elveszítette az Egész
biztonságát a talpa alól. Kinek már léte sincsen, csak tényekre redukált élete, ezért szereti a
tények látszatbölcsességét, látszat nyilvánvalóságát. Ez a bölcs a következmények előre
látásával bölcs, hogy, ha nem hagyatkozunk a biztos minimumra, nagy veszélynek tesszük
ki a nációt, létébe kerülhet, mint a népszámláláskor. A rettegés korában, mert a Lét-hiány,
rettegéssel jár, a biztonság válik az ember, legégetőbb problémájává, mert Lét-hiányában
egyre inkább fenyegetve érzi magát, tudattalanul, és így válik a minimum biztonsága
melletti legfontosabb érve a veszéllyel való riogatás.

Ő a dolgos középszerűség minimuma. Nagy reklámtáblákon hirdeti, mint udemerés
polgármester, mint Antal Árpád András, sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy mit tesz,
mert, amit tesz a minimum maximuma, ez az ő logikája, a 89 utáni logika, a modern ember
logikája amúgy. A tett a fontos, azt hangoztatják, vagyis, ami nem más, mint a Lét
minimuma. A Lét minimuma konkrét, tárgyi, objektív, mert ő cselekvésében ezzel
foglalkozik, ez a tartalma cselekvésének, mert a Létet nem cselekedheti, mert Lét-
hiányában, benne nem cselekvő a Lét - gőgjében megszűnt a Lét elszenvedője lenni, hogy a
Lét fölé emelkedjék, a Létben jelen lévő isteni teremtetlen energiákkal. A Létből, csak a
minimumot engedi közel, amit lát, a konkrétat, a Lét teljességét, ami túl van rajta, nem
engedi közel, tehát az nem is létezik, csak a minimum, amit lát, érzékel. Létének garanciája
ez a biztos minimum, így lesz ő tárgy, mert tárgyiasságából kifolyólag, nem ismeri létét,
mert a tárgyiassággal elzárja maga elől a lét teljességét.

Ahol nem ismeri az ember a Lét teljességét, ott léte, a tárgyi léte is, egyre vékonyodik, már
nem is tárgy, hanem puszta benyomás, mit a technika egyre élesebb képsugárzói hoznak
létre. Az egyre tökéletesebb képek, egyre nagyobb felbontások kiégetik, a transzcendencia, a
Lét, belső képet az emberből, mivel kapcsolatot teremt a természet képeivel, realitásaival,
ami által benne él a világban. A tökéletes képernyők képei, teljesen irreálissá teszik az
ember létét a világban. Az ember egyre zsugorodik a világban, mint a mesebeli
királykisasszony, a rossz varázslat következtében az ágyában, míg már nem lesz látható.

Mais conteúdo relacionado

Destaque (7)

Duane 1
Duane 1Duane 1
Duane 1
 
MPU Islam Hadhari & Satu Malaysia
MPU Islam Hadhari & Satu Malaysia MPU Islam Hadhari & Satu Malaysia
MPU Islam Hadhari & Satu Malaysia
 
Post partum uterine prolapse
Post partum uterine prolapsePost partum uterine prolapse
Post partum uterine prolapse
 
POLITICAL PARTIES OF UZBEKISTAN
POLITICAL PARTIES OF UZBEKISTANPOLITICAL PARTIES OF UZBEKISTAN
POLITICAL PARTIES OF UZBEKISTAN
 
Alargamento do conhecimento do mundo
Alargamento do conhecimento do mundoAlargamento do conhecimento do mundo
Alargamento do conhecimento do mundo
 
Adenomyosis presentation
Adenomyosis presentationAdenomyosis presentation
Adenomyosis presentation
 
D&B Analysis | Flat Spot in US Economic Recovery (Fall 2012)
D&B Analysis | Flat Spot in US Economic Recovery (Fall 2012)D&B Analysis | Flat Spot in US Economic Recovery (Fall 2012)
D&B Analysis | Flat Spot in US Economic Recovery (Fall 2012)
 

Semelhante a Zen publicisztika - A világában vékonyodó ember

Semelhante a Zen publicisztika - A világában vékonyodó ember (6)

Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
Zen jegyzet - A nem-Léttől való fenyegetettségtől fél a jóléti demokrata és a...
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2022 aug 8 - 2022 aug 12.pdf
 
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint  a...
Székely nemzeti anarchizmus - A katolikus középkor liberálisabb volt, mint a...
 
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
Vallásos anarchizmus - Kozma Szilárd, pénzcsaló asztrológus, üres lelke, és s...
 
Székely nemzeti anarchizmus -Tőkés és a tömegek
Székely nemzeti anarchizmus  -Tőkés és a tömegekSzékely nemzeti anarchizmus  -Tőkés és a tömegek
Székely nemzeti anarchizmus -Tőkés és a tömegek
 

Mais de Nagy Attila (Mihai)

Mais de Nagy Attila (Mihai) (20)

Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 15 - 2023 iuli 23.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 12 - 2023 iuli 15 .pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuli 7 - 2023 iuli 12.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 28 - 2023 iuli 7.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 20 - 2023 iuni 27.pdf
 
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdfMeditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
Meditatiile unui secui - De ce sunt asa de salbatici rusii.pdf
 
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
Egy székely meditációi - Demkó Attila MCC politikai szakértő és a román zászl...
 
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
Meditatiile unui secui - Omul primitiv si omul ideologic in relatie cu natura...
 
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
Meditatiile unui secui - Pe urma idei lui Nae Ionescu, ce inseamna a fi roman...
 
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdfEgy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
Egy székely meditációi - Jézus időszerűsége a neoloberalizmussal szemben.pdf
 
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdfEgy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
Egy székely meditációi - Párhuzamos történelmi traumák.pdf
 
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdfMeditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
Meditatiile unui secui - Punte existentiale intre minoritate si majoritate.pdf
 
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdfMeditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
Meditatiile unui secui - Sensul crucii in Valea Uzului.pdf
 
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdfEgy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
Egy székely meditációi - Az úzvölgyi katonai temető, s ami túlmútat ezen.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 13 - 2023 iuni 19.pdf
 
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdfInsemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
Insemnar, feljegyzések - 2023 iuni 8 - 2023 iuni 13.pdf
 
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdfMeditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
Meditatiile unui secui - Miorita si Big Bangul.pdf
 
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdfMeditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
Meditatiile unui secui - Animalul nemantuit ale inconstientului omului.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 iuni 2 - 2023 iuni 8.pdf
 
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdfInsemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
Insemnari, feljegyzések - 2023 mai 27 - 2023 iuni 2.pdf
 

Zen publicisztika - A világában vékonyodó ember

  • 1. A demokrácia, egyre inkább valami diabolikus rendszer jeleit mutatja. A szabadság rendszerének, a szólásszabadság rendszerének titulált rendszerben, egyebet sem hallasz, hogy vigyázz, mit közölsz a netten, mert kirúgnak, vagy nem vesznek fel, és akkor éhen döglesz. Tehát, be kell fognod a szád. A szekusok is azt verték annak idején a fejemhez, amikor kihallgattak, hogy mit mondtam. De tudom, jönnek a demokrácia hívői, mert a demokráciának sem más az alapja, mint a vallásnak, a hit az alapja, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi szekularizált hit, de magatartásban, még irracionálisabb, mint a legprimitívebb vallás. A primitív, ha a lélek belső mintáit nézzük, nem mondhatjuk, hogy hülyét csinál magából, de a modern ember igen, a demokrácia hívője igen. Hitének alapja a redukáló minimalizmus, a modern ember minimalista maximalizmusa, mely így hangzik: de azért jobb a demokrácia, mint a kommunizmus. Ezt elfogadni, csak pavlovi reflexek szükségesek, nem is kell gondolkodni, itt kezdődik a demokrácia, ilyen egyszerű, nem is kell tanulni csak utánozni, hagyni, hogy ezek a bölcsességek csak hassanak ránk, úgy kell tenni, mintha napoznánk, a nap is csak hat, ha kiállsz. Igen a tényekre leredukált ember minimalizmusa, melynek semmitmondó minimalista bölcsessége, olyan bölcsességeket szül, mint az udemeré tesz a legtöbbet az erdélyi magyarságért, vagy Orbánék tesznek legtöbbet a magyarságért. Ez a biztonság jelszavának, minimalista biztonsága, a minimum biztonsága. Ezt az az ember keresi, mely elveszítette az Egész biztonságát a talpa alól. Kinek már léte sincsen, csak tényekre redukált élete, ezért szereti a tények látszatbölcsességét, látszat nyilvánvalóságát. Ez a bölcs a következmények előre látásával bölcs, hogy, ha nem hagyatkozunk a biztos minimumra, nagy veszélynek tesszük ki a nációt, létébe kerülhet, mint a népszámláláskor. A rettegés korában, mert a Lét-hiány, rettegéssel jár, a biztonság válik az ember, legégetőbb problémájává, mert Lét-hiányában egyre inkább fenyegetve érzi magát, tudattalanul, és így válik a minimum biztonsága melletti legfontosabb érve a veszéllyel való riogatás. Ő a dolgos középszerűség minimuma. Nagy reklámtáblákon hirdeti, mint udemerés polgármester, mint Antal Árpád András, sepsiszentgyörgyi polgármester, hogy mit tesz, mert, amit tesz a minimum maximuma, ez az ő logikája, a 89 utáni logika, a modern ember logikája amúgy. A tett a fontos, azt hangoztatják, vagyis, ami nem más, mint a Lét minimuma. A Lét minimuma konkrét, tárgyi, objektív, mert ő cselekvésében ezzel foglalkozik, ez a tartalma cselekvésének, mert a Létet nem cselekedheti, mert Lét- hiányában, benne nem cselekvő a Lét - gőgjében megszűnt a Lét elszenvedője lenni, hogy a Lét fölé emelkedjék, a Létben jelen lévő isteni teremtetlen energiákkal. A Létből, csak a minimumot engedi közel, amit lát, a konkrétat, a Lét teljességét, ami túl van rajta, nem engedi közel, tehát az nem is létezik, csak a minimum, amit lát, érzékel. Létének garanciája ez a biztos minimum, így lesz ő tárgy, mert tárgyiasságából kifolyólag, nem ismeri létét, mert a tárgyiassággal elzárja maga elől a lét teljességét. Ahol nem ismeri az ember a Lét teljességét, ott léte, a tárgyi léte is, egyre vékonyodik, már nem is tárgy, hanem puszta benyomás, mit a technika egyre élesebb képsugárzói hoznak létre. Az egyre tökéletesebb képek, egyre nagyobb felbontások kiégetik, a transzcendencia, a Lét, belső képet az emberből, mivel kapcsolatot teremt a természet képeivel, realitásaival, ami által benne él a világban. A tökéletes képernyők képei, teljesen irreálissá teszik az
  • 2. ember létét a világban. Az ember egyre zsugorodik a világban, mint a mesebeli királykisasszony, a rossz varázslat következtében az ágyában, míg már nem lesz látható.