1. Nem lereagálni a nem lereagálás tanítását ez az igazi nem lereagálás. Reagálni a nem
lereagálást a lereagálás legravaszabb csapdája, még rosszabb, mint a lereagálás.
Ha közvetlenül látsz, egy idő után nem, hogy nem reagálsz, hanem észrevétlenül leválsz. Vannak,
akik nem veszik észre, hogy a megunás a legjobb leválás. A közvetlenségben nem baj, hogy
reakció keletkezik, mert az magától kialszik. A kényszeres ragaszkodás a reakció tárgyához az a
gond. Ha akaratlagosan nem akarsz lereagálni, még bonyolultabb csapdájába kerülsz a
reakcióknak. Itt a gond az izolálás, egy nem létező problémát önálló problémává izolálunk és a
reakció forrása, a lereagálás forrása, épp az izolálás maga, hogy problémává tesszük a nem
lereagálást. Nincs hit, nincs szeretet, nincs Isten-ismeret, mert ezek önálló problémaként
léteznek, elszigetelt problémákká vannak izolálva, melyek csak az értelem számára léteznek és
állandó lereagálás tárgyai. Az izoláltság a lereagálás forrása.
Aki közvetlenül lát, az nem lát izoláltan, még ha különálló tárgyakat is lát, így nincs reakció.
Természetesen, nem látunk mindig közvetlenül és reagálunk, azt a közvetlen látás oldja fel. A
közvetlen látás a reagálás tárgyát láttatja a maga természetének megfelelően, hogy vagyis nem
realitás, álprobléma. A reakció tárgya általában álprobléma. A dolgok természetének közvetlen
ismerete szünteti meg az álproblémákat.
A szembesülés oldja meg a közvetlenül a problémát. A szembesülés, nagyon gyakran biza
reagálás és épp a reagálás révén ismered meg a problémát, annak természetét és oldod fel.
Az idealizált, tanszerű nem lereagálás, amiket keleti tanokkal mutatnak be élettelen, nem egyéb,
mint beteges problémamentességre való törekvés, ami soha nem fog sikerülni.
Nem is a lereagálással van a gond, hanem azzal, hogy ha nem tudod mi történik veled. Sokszor
épp a reakciókban kimerült ember veszi észre, hogy reakciói tárgya nem létezik.
A nem lereagálásról szóló tan következtében megtörténhet, hogy pusztán csak elfojtasz és így
aztán a tudattalan reakciók tombolnak benned, pusztán csak tudattalanná teszed reakcióidat.
Minden tan egy emberképből indul ki. Minden kép egysíkú. Az egysíkúság pedig ok és okozati
viszonyt láttat, mi a reakció forrása. A közvetlen látás, ami a közvetlen létezésen alapszik a
létezésből indul ki és nem a képből. A közvetlenül látó és létező a lereagálás okának épp a tant
látja, az emberről szóló képet. Az előfeltevés eleve reakciót szül. A vallások, misztikák, tanok nem
egyebek, mik előfeltevések, mik a reakciók fő forrásai. A tanok, vallások, misztikák, csak
felfokozzák azokat a problémákat, melyek a puszta létezés révén megszűnnének. A nem
lereagálás tana felfokozza épp magát a reagálást. Véletlenül nem a tan állítja elő a problémát,
hogy legyen, kit megoldania?
A csend kinyilvánítja ki a létezés igazi alapját a láthatatlant. Miért, mert mindkettő láthatatlan. A
láthatatlanhoz csak a vele hasonló láthatatlan révén jutsz el, a csend is láthatatlan. A csend és a
létezés természete, azonos, mindkettő pusztán csak létezik, másként nem lehetne eljutni a csend
révén a puszta létezéshez. A csendben és a létben, mivel pusztán csak léteznek, nincs lereagálás,
amiben meg nincs lereagálás, csak az tudja feloldani a reagálást.
Azt hiszem, hogy bölcsebb dolog először a lereagálásaink csenddel, önismerettel való feloldására
törekedni, mint arra törekedni, hogy egyáltalán ne reagáljunk. Bölcsebb dolog a feszültséget
kontroláltan levezetni, magától elmúlni. Így idővel egyre kevesebb lesz a reagálás. Néha azt kell
hagynunk, hogy a gyűlöletünk kitombolja magát, csak épp ne öntsünk olajat a tűzre. Van
amikor abban áll a nem lereagálás, hogy nem öntünk olajat a tűzre, csak hagyjuk magától
lefolyni a dolgot. Sokszor a nem lereagálás abban áll, hogy nem avatkozunk közbe belső

2. folyamatainknak, hagyjuk lefolyni őket, még ha negatívaknak is tartjuk. Sokszor a nem
lereagálásunk tudattalanul elfojtó reagálás, ez mind arra utal, hogy csak egy tant majmolunk és
nem ismerjük magunkat közvetlen látással. Aki közvetlenül ismeri önmagát, közvetlen látással,
az belső negatív folyamatainak nem ellenállva, azzal azonosulva oldja fel. A közvetlen látással
való indulatlevezetés akadályozza meg, hogy tett legyen és nem az akarat. Aki ismeri közvetlenül
önmagát az tudja, hogy olyan, mint akarat, csak egy illúzió olyan nincs.
A tan soha nem a valóságot, a közvetlenül látott valóságot mutatja be, így álproblémákat generál,
a vallások, misztikák, spiritualitások puszta álproblémákra épülnek, előfeltevésekre.
A víz azért tud minden formát felvenni, mert minden formát képes külön reagálni. A víz reakciója
ellenére önmaga marad. Az embernek nem a reakció a fő problémája, hanem az, hogy nem
önmaga, amikor önmagából kikelve reagál. Ha pusztán csak létezel vagy önmagad és így
magadba olvasztasz minden reakciót.
Néha az árvizeket épp gátszakítással kerülik le, kontrolált árvízzel.
A tanok nem lereagáló bölcse egy steril ember. A természet pedig más, hol csendes, hol szilaj. A
folyónak a sok reakció hozza meg a tenger reakciótlan csendjét, így van ez az emberrel is. Ne
akarjunk nem lereagálok lenni idő előtt, mert abból elfojtás lesz. Hagyjuk, hogy az élet hozza
meg, mert az élet mindent meghoz mindent erőlködés nélkül. A folyó is csak a tenger előtt
csendesedik le nem sokkal. A tan meg képtelen követni az életet, az életen meg nincs kijavítani
való.
A bölcsesség épp az élettel teli reakciókból születik és nem a képzett elméből.
A nem lereagálás tanát tanító könyv üzlet és nem élet.
Nagy kincsesbánya az unalom, a megunás. A közvetlen látás segít észrevenni, hogy meguntad
reakcióid tárgyát. Aki nem veszi észre, hogy megunt reagálni, az a kényszeres reagáló. Sok
reakció vezet a nem lereagáláshoz, ami a megunás révén történik és ez a természetes.
A kényszeres reagálás az igazi gond, függőség a reagálástól, amikor nem a te világodban élsz,
hanem reakcióid világában, aki nem te vagy. Ezt a helyzetet nem a nem lereagálás tana oldja fel,
hanem a közvetlen kapcsolat, látás révén, a reakciód tárgyával.
Közvetítővel, mint a tan, misztika, vallás nem lehet feloldani a lereagálást, mert a közvetettségre
alapozó közvetítő az maga lereagáló reakciót szül. A közvetlenség oldja csak fel a lereagálást, a
puszta létezés közvetlensége, ahol nincs vallás, nincs tan, nincs misztika, nincsenek Krisztusok
sem buddhák.
A nem lereagálás tana épp a reakcióra alapozódik. Mi értelme volna a tannak, ha nem reagálná
senki?
A közvetlen látás épp a belső reakció központodat oldja fel. A nem reagálás tana is, rejtetten, erre
a belső reakció központra épül és ebből kifolyólag aktívan tartja. Láss közvetlenül és feloldódik
benned minden. A közvetlen látás legnagyobb ellenségei a vallások, misztikák, spiritualitások,
ezért ők generálják a legtöbb lereagálást. A misztikák, tanok épp a belső reakciókra épülnek,
vagyis az ingerlésre és így épp az ingerlékenységet tartják életben a reakciót, a lereagálást.
De mi szüli a lereagálást? A félelem!!! Csak az reagál, aki fél, aki félt valamit. Nézeteinket
önmagunkkal tévesztjük össze és féltjük. Téves énképünk alapján önmagunkat féltjük, ki nem

3. létezik. Annak az elvesztésétől félünk, mi nincs, tehát álproblémára épül a lereagálás, a közvetlen
látás ezt fedi fel, a puszta létezés csendjében.
Lényegében nem arról van szó, hogy reagáljunk vagy ne, hanem szabaduljunk meg illúzióinktól.
A nem lereagálás tana épp ezt nem hagyja észrevenni, még ha így állítja be, akkor sem az
alapprobléma látszik. De mi az alapprobléma? Képtelenség a puszta létezésre? Aki képtelen a
közvetlen létezésre, annak mindig valami problémája van, valamin reakciója van, valamivel
állandóan el van foglalva, állandóan reakciói vannak. Aki csak létezi, az olyan, mint a folyó,
reakciói állandóan elmúló folyamatok, melyek aztán a tengerben hunynak ki végleg.
A közvetlen látás visszavezet a létközvetlenségbe, ahol nincs reakció, ha van is feloldó.
Nagy Attila Puli