"A marosvásárhelyi autonómia-tüntetéssel meg volt még egy tüntetés az autonómiáért. A politikai pótcselekvés mesterfogásai. Ennek a tüntetésnek a nyomán jutott eszembe, hogy a magyar autonóm tartomány idején valami olyasmivel élcelődtek, hogy a magyar autonóm tartomány egy vonathoz hasonlít, minek a mozdonya kár, hogy Bukarest. A mostani autonómiázást, igaz a legjobbik esetben is, csak egy négyes fogathoz tudom hasonlítani. Ahol a négyes fogat Budapest. A bakon Orbán hajtja a fogatot. Hátul, jobbikos, meg székely autonómiások ücsörögnek a szekérben."

1. A marosvásárhelyi autonómia-tüntetéssel meg volt még egy tüntetés az autonómiáért. A
politikai pótcselekvés mesterfogásai. Ennek a tüntetésnek a nyomán jutott eszembe, hogy a
magyar autonóm tartomány idején valami olyasmivel élcelődtek, hogy a magyar autonóm
tartomány egy vonathoz hasonlít, minek a mozdonya kár, hogy Bukarest. A mostani
autonómiázást, igaz a legjobbik esetben is, csak egy négyes fogathoz tudom hasonlítani. Ahol a
négyes fogat Budapest. A bakon Orbán hajtja a fogatot. Hátul, jobbikos, meg székely
autonómiások ücsörögnek a szekérben.
Már nagyon rég hangoztatom, amit Magyari Nándor László szociológus is hangoztat, hogy az
autonómiázás élén a legkevésbé autonóm emberek álnak, Szász Jenő, Tőkés, kiket
Budapestről rángatnak. A mostani tüntetés, olyan magyarországi kampány mellékízű volt.
Nem tudom, hogy ez a sok „furfangos”, „autonóm” székely, hogy nem látja be, hogy a
magyarországi hatalmi harc puszta eszközévé lett – Orbánék, a Jobbik eszköze. Igen ezt
belátni, ebbe nem belemenni, ez volna az igazi autonóm tett. Azt hiszem ez több évszázados
székely hagyomány, hogy a székely felül, minden mélyebb reflexió nélkül, a kívülről jött
biztatásoknak. Tudjuk, mindegyik balul ütött ki.
Nem szeretem a látszatbölcsességet, mely a következményekkel való riogatásban jeleskedik.
És azt sem mondom, hogy ugyan az a helyzet, mint 1848-ban, de Kossuthék politikai
süketsége, amivel nem akarták hallani az erdélyi románság hangját, mely ellenezte Erdély
egyesítését Magyarországgal, máig tartó következményekkel járt. Tehát a mi dolgainkat ott
Pesten eddig rosszul intézték. Hogy a kicsi magyar idő is mennyire volt szerencsés az is
kérdés! A Fidesznek és a Jobbiknak nem kéne itt autonómiázni, mert az autonómia inkább az
lenne, hogy önállóan intézzük sorsunkat velük szemben. Az autonómiát leginkább a
képességben látom, hogy képesek vagyunk a kettős identitásra, mert egy mási kultúrát
asszimilálni, csak autonóm szellem képes, és ez egy magasabb fokú szellemi autonómiát
képvisel, mint a területi, politikai adminisztratív, nagyobb benne a szellemi mozgásszabadság,
vagyis az autonómia.
Szerintem a székelységet múltja, történelme is determinálja, hogy politikai érdekből fel lehet
ültetni az autonómia falovacskájára – na, nem az egész székelységet. Határőr nemzet lévén a
védekezés jelentette a létezésebeni alapállást. Utána ötszáz év egy fajta jogfosztottsága, amit
úgy érzett, hogy létében veszélyezteti. Ez állandóan védekező makacságra ítélte. Egy állandó
görcsös összehúzódásra a külső környezetével szemben. Csak ez egyáltalán nem kedvez,
szerintem nem kedvezett a kollektív tudattalanjából felszabaduló alkotó, teremtő
energiáknak. Valahol a védekezés görcse, sokat elfojtott ezekből. Lehet ezért van az, hogy a
székely furfangosságára, tréfacsináló mivoltára büszke, mi a szellemi ranglétra
legalacsonyabb foka – René Girard szerint. Az így bőlcsködő székelyt, sajnos egy kicsit
infantilisnak látom.
Ezért tudott a székelynél is ravaszabbnak bizonyulni, Gróza Péter, ahogy a magyarok,
székelyek mondták, vagyis Petru Groza, volt román miniszterelnök. A történet szerint, a két
világháború között, a csíkszeredai prefektúrán, főispánságon, kifüggesztették, hogy csak
románul szabad beszélni. A székelyek Gróza Péterhez fordultak, hogy orvosolja sérelmüket.
El is ment Gróza Péter Csíkba igazságot tenni. Mivel magyar iskolában járt, még a
Monarchiában, Szászvároson, tökéletesen beszélt magyarul. Az őt fogadó székelyekkel
magyarul is beszélt, kik magyarul adták elő sérelmüket. Miután meghallgatta őket, oda ment
a magyar nyelvet tiltó felirathoz és letépte. Erre a jelenlévő székelyek, csak románul kezdtek
vele beszélni.
Azt hiszem a székely infantilizmus számlájára írható a székely hagyomány, mint termék,
mutogatása, kótyavetyélése Magyarországon, vagy az idelátogató turistáknak; a
magyarországi magyarok székely romantikával való etetése. Ez valahol az indián
rezervátumok indiánjaihoz tesz hasonlatossá bennünket, ki békepipával kereskedik a
turistákkal, és indián történeteket mesél. A gond az, hogy ennek a sok hagyománynak nincsen

2. életbeágyazottsága, sok minden már halott, mesterségesen fenntartott. Nietzsche azt mondja,
hogy az emlékezetnek a felejtéssel is kell járnia, hogy az felfrissüljön, megújuljon.
Ábrahámnak el kellet hagynia atyái földjét, atyjának házát, vagyis az addigi hagyományt,
hogy egy új világba lépjen, ami az identitást megújítja. Vissza kell süllyednie a kollektív
tudattalanba, hogy onnan friss energiákkal telítődve felmerüljön, újra a tudatba. A merev,
konzerváló hagyományőrzés ennek áll ellen, minek következtében teljesen el fog süllyedni
minden a tudattalan kollektivitásában, mint a legenda szerinti Atlantisz a tengerben. Az
autonómiázás is valami ilyen merev, konzerváló vak ösztön akar lenni, leszámítva a mögötte
lévő politikai érdekeket.
Ez a székely infantilizmus teszi lehetővé, hogy Orbán és a Jobbik ilyen atyáskodó szerepben
tud itt megjelenni és autonómiázni. Amúgy Kelet-Európában sajnos a politika erre az
infantilizáló apa – gyerek viszonyra épül, mit a politikai pszichológia is számon tart.
A jelszavakra való fogékonyságban is van valami gyemekdedség, mert a tömeg erre épül. A
tömegember még gyermek. A tömegben való elmerülés az anyai öl biztonságára emlékeztet. A
székelyföld autonómiája a tömegember jelszava, nem több, valami infantilis biztonságérzetet
nyújt neki. A tömegnek beköp valaki egy jelszót, lehetőleg minél homályosabb tartalommal, és
ő a reflexió nulla szintjén csak ismétli, és gyermekded örömét leli benne, ha hallja másokat is
ugyan azt ismételni. A tömegből épp az autonómia hiányzik, az autonóm indentitás, mert a
tömeg, ennek az elvesztése nyomán jött létre. Ortega a tömegek uralmáról írt, mely még az
akadémiákra is behatol, hát akkor, hogy ne hatolna be, vagy lenne alapja az autonómista
retorikának. Az autonómiázás a tömeg szintjén mozog, ahol legkevésbé az autonóm embert
lehet megtalálni, beleértve az autonómiás vezéreket is. Csak ismétli a jelszót, amihez csak
annyi köze van, hogy mástól hallotta. Pavlovi reflexeken alapuló, gépies, személytelen
utánzásról van szó, pusztán csak külső azonosulás a jelszóval. Ez maga az autonóm személy
halála. Az autonóm személy halálával nem lehet szerintem autonómiáért harcolni, ami az
alapját képezné, az autonómiának.
A gyermekded, tömegember, identitás problémákkal küzd. Mert ő szellemileg, lelkileg
alulfejlett - az identitás, a szellemi, lelki fejlődés érettség eredménye - ezért is fogékony a
jelszavakra, a tartalmatlan nagy ügyekre. Mindenre, amit csak kívülről kap és nem
követelmény a szellemi, lelki megemésztése. Az az identitás hiányzik nála, amiért küzd, mert ő
az identitás hiányának köszönhetően jelent meg. A valódi közösségi és emberi identitást, mi
egy életen keresztül az emberi individuáció belső folyamata nyomán jön létre, nemzeti
identitás jelszavakkal pótolja. Amiért küzd, az már rég csak a látszata annak, ami valamikor
élő identitás volt. A gyermekded, fejletlen tömegszemélyiség küzd az identitásért, aki nem
realizálta az individuáció folyamata révén saját identitását. A belső kudarcot kívül
kompenzálja, annak nemzeti látszatával.
Az individuálódott személyiség az autonóm személyiség, ami az autonómistákat nem jellemzi.
Csak ő képes autonóm ítéletalkotásra, miben az egész személyiség kifejeződik. Sőt, még
valami több, az egész kozmikus lét, a létezés maga. Mert az individuációnak része a
természettel való szellemi, lelki harmonizáció, mert a természet képei ugyan azok a
transzcendens képek, mik belül vannak. Az individuáció belső átalakító folyamatában is
szerepet játszanak. Ezek a külső, belső képek, az identitás, az emberi és nemzeti, ontológiai
alapszimbólumai. Ennek az identitásnak az erdő fái, épp úgy élő részei, mint a teste, lelke
szelleme az embernek, mert a transzcendens Alap nyilvánul meg bennük, ami szellemében,
lelkében és ezek képeiben. Hargita megye letarolt erdőinek fái, épp úgy az élő identitás részei,
mint ahogy az egyén annak érzi magát. Ezt fejezi ki a régi mondás, hogy a székely nem hajlik,
hanem inkább törik – mert makacs. De ugye az autonómistáknak ez nem fáj. Ez valami
hatalmas ellentmondása az autonómista törekvésnek, hogy a legélőbb identitását, az erdőket a
fát pusztulni hagyja, mik élőbbek, mint az élő kultúra kincsei, mert ha az írott kultúra
mondjuk elpusztulna is, az erdők fáiból új székely identitást lehetne támasztani. A jezsuita
lelki vezető nem potyára viszi ki tanítványait a természetbe a természet képeit meditálni, vagy

3. az ortodox szellemi központban, Athoszon, nem potyára a természet az induló szellemi alap,
mivel harmonizálódni kell, a nélkül nincsen magasabb szellemi szint. Nagyon ellentmondásos
lett a székely identitás maga. Ezért az autonómiázásban nem identitásának erős védelme
nyilvánul meg, hanem annak zavara, ellentmondásai. Hagyja pusztulni, ami az élő identitása.
Amivel szellemileg kötődik a szülőföldjéhez, a természet transzcendens képei azt hagyja
letarolni.
Izrael prófétái tudták, hogy a szociális igazságosság a közösségi lét egyik alapvető tartó
oszlopa. Csak a mával ellentétben, ők nem csak etikai, jogi értelemben értették, hanem
transzcendens alapokon a szív törvényére alapozva a társadalmi törvény betűjét. Ezt a fajta
igazságosságot a próféták képviselték. A próféta a személyiség teljességének archetípusa,
szimbóluma. Összeköti a kinttet a benttel, a fentet a lenttel, közvetítő, egyesítő szerepe. A
szellemileg, lelkileg éret, individuálódott személyiség, egyesülések nyomán jön létre, a lélek
különböző részei között. Erről szó a Déva várát építő Kőmíves Kelemen balladája. A vár,
ameddig csak a maszkulin ráció építménye volt, nem integrálta a feminint, éjszaka
összeomlott. A személyiség belső alapja, mint egész, teljesség, az anima és animusz egyesülése
nyomán jön létre. A tudattalant szimbolizáló éjszaka erői, melyek a feminin princípium révén
nem integrálódtak, összeontották, ami csak nappal épült, a lét nappali, pusztán tudatos
oldaláról épült. Végül is az egyoldalú racionalizmus is nevezhető infantilisnak, mert a
személyiség belső alapjainak, mi a belső fejlődést jelentik fordít hátat. Ez az ember nagyon
értelmes tanult, de belül a 8 éves gyerek szintjén maradt. Ezért mondja Coomaraswami, hogy
a nyugati ember logikája a 8 éves gyermek szintjén van, amit ugye ő magas szintűnek tart.
A próféta társadalma, szociális érzékenysége, a személyiség teljességén alapszik, ami nem más,
mint az autonóm személyiség. Az autonómiázás másik nagy ellentmondása, hogy hallgat, nem
csak az erdőirtásokról, hanem a társadalmi igazságtalanság felől is, mi a Székelyföldön
dühöng – jó az egész országban, de ez nem nullázza állításomat. A kis ember teljesen védtelen.
A kis ember személyes ügyei, ami csak az övé, felülírják a személytelenül általános nagy
ügyek, mint az autonómia. Így fosztja meg a mondva csinált, személytelen autonómia, a kis
embert, személyes ügyeitől. Ez a személytelen tömeg műve, amelyben feloldódnak a személyes
ügyek, elrabolván azokat a kis embertől.
Autonómiát skandál a tömeg, amikor a társadalmi igazságtalanság, a maffótizmus, megfosztja
az autonómiája minimumától is. Tényleg infantilizmusra vall az, amikor autonómiát
követelnek azok, kik a társadalmi igazságtalanság miatt, a társadalmukon belül nem urai
helyzetüknek. Így tényleg csak azt gondolja az ember, hogy csak valakiknek érdekük az
autonómia, mint Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, vagy Antal Árpád András
Sepsiszentgyörgy polgármestere. Ezeknek nem szociális igazságossággal kell az autonómia, sőt
a nélkül. Holott a közösséget az egyik legfontosabb, ami összetartja az a szociális igazságosság,
ami, ha nincs, leginkább bomlasztja. Ezen a ponton látszik leginkább, hogy nem autonóm
személyek gondolkodnak és harcolnak az autonómiáért, hanem infantilisan álmodozók és
hatalom mániásak, mert az igazságtalanság ellen, a székely bárók ellen nem harcolnak. Ami
az egyik oszlopa lenne az autonómiának, a társadalmi igazságosság, azért nem harcolnak.
Alap nélkül akarnak házat építeni. A sok egyéb tényező mellet a kuruc szabadságharc is ezen
bukott el.
Az infantilis ember, a tömegember problémája, hogy ki van szolgáltatva tudattalanjának,
mert nem integrálta tudatába, tudattalan felőle teljesen. A Kőmíves Kelemen balladája arról
szól, hogy a tudattalan, a sötétség erői összeontják, azt az építményt, ami nála nélkül, az ő
erőit mellőzve, csak a nappali értelem világosságánál épült. Ma sokat hallani, felkapaszkodott
vezetőktől, hogy teszünk, nagy városi reklámtáblákon mutogatják, mint Antal Árpád
Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy milyen nagy megvalósításaik vannak. Először a belső
várkastélyt kell megépíteni, csak az után lehet a külsőt is, mert a ballada a belső várról szó,
vagyis a személyiségről, amit a vár szimbolizál. Mely alapvetően a feminin, az anima és a
maszkulin, az animus egyesítése nyomán jön létre, mint teljesség, egész, mi a személyiség belső

4. alapját képezi. Kőmíves Kelemen a feminint nem integrálta, nem egyesítette férfi
princípiumával, ezzel nem integrálta tudatába a tudattalanját, így a tudattalan erői romba
döntötték a pusztán maszkulin építményt.
Sajnos az autonómia is ilyen, a tudattalant mellőző, pusztán, hát még úgy igazán
racionálisnak sem mondható koholmány. A legfontosabb, a tudattalan alap hiányzik belőle. A
Biblia nagy képeit az a baj, hogy csak puszta metaforaként használjuk, csak használjuk és
nem a tudattalan tudatosított, tudatba emelt képeiként is. Mert az élő közösségi identitás azt
jelenti, hogy a vallás nagy transzcendens képei, a tudattalanból a tudatba emelt élő valóságok.
Újra és újra felemelkednek a tudattalanból, friss értelmet nyerve, feltelve a transzcendencia
friss energiáival, ami megújítja, szellemileg, lelkileg a közösség identitását, vitalitását, mert ez
az egyedüli vitalitás forrás.
Jézus példázatából a sziklára épült házat, csak metaforaként értjük, holott sokkal mélyebben
bennünk élő kép. A szikla, a formátlan, faragatlan kő, nem más, mint a tudattalan
szimbóluma. A háznak ere kell épülnie. De a ház is archetípus, vagyis a tudattalan képe, ami
már a tudat, az értelem műve. Vagyis azt jelenti, hogy a ház a tudattalan tudatosított képeire
épül. A tudatosítástól kapja a szikla a szilárdságát, lesz sziklává a homokból, mert másként
homok lenne, nem szikla és a ház arra épülne. Jézus a homokra épült házról is beszél. A
homok a nem tudatosított kollektivitás, a homok, mi nem lett még sziklává a tudatba emelés
révén, mely a háznak nem lesz szilárd alapja. A tudatosodást a kinyilatkoztatás nyomán jön
létre, mi a Logosz műve. A tudattalanban lényegében egy magasabb rendű értelem, Logosz
honol, mely kinyilatkoztatja nekünk, az értelemnek a tudattalan, transzcendens tartalmait.
A nemzeti öntudat nem a tanulással, kulturális úton elsajátított, hanem a Logosz
megnyilatkozásait befogadó, a végső központra figyelő tudat, mert minden identitás a végső
központból nyeri identitását. Ebből következik, hogy a nemzeti lényegét, identitását, nem a
nemzeti partikuláris adja, hanem az univerzális. Vagyis jó magyarnak lenni, szellemi
egyetemességet jelent. Identitást őrizni, azt jelenti, hogy a tudat az egyetemes szellemre
irányul, a végső központra irányul. Az igazán autonóm ember az, akinek értelme a tudattalan
kinyilatkoztatásain alapszik, amik túlmutatnak önmagukon is a végtelenbe. Ez a végtelen
nyitottság. Az autonómia nem erről szól, az egy zárt, önmagába záruló világ.