1. Mindegyre hallom Tőkéstől, hogy a határok eltűnnek és az Unió megszünteti Trianon
következményeit. De ki számára jelent az Unió előnyöket? Hát először is a nagytőke számára,
mert ők voltak leginkább érdekeltek a határok átjárhatóságában. A magyar-magyar kölcsönös
rokonlátogatás, nyaralgatás könnyebbsége még nem fogja felszámolni Trianon következményeit.
Magyarország belépése után az Unióba elbeszélgettem, stoppolás alkalmával, egy magyarországi
kamion gépkocsi vezetővel, ki a friss Uniós élményeit nagyon röviden így foglalta össze: “Most
értettem meg, hogy mit jelent amikor a nagy hal lenyeli a kicsit.”
Régen az volt a hős ki fegyverrel megvédte hazáját. Most pedig a legfőbb érték rangjára van
emelve a haza kiárusítása.
A határok úgynevezett légiesítése nagy disznóságot takar, ami nem, hogy begyógyítaná Trianon
sajgó sebeit, hanem még nagyobb veszélyt jelent főleg a kis népek számára, főleg a gyengébb
szellemi identitással rendelkező magyarság számára: a demokrácia álarcába öltözött gazdasági
érdekek nem csak felvásárolják a nemzeti életteret hanem a kevéske megmaradt nemzeti szellemi
identitást számolják fel a nemzetek lelkében.
Trianonban az országot darabolták fel, mondhatjuk, hogy csak a fizikai nemzeti léthez nyúltak,
még akkor is ha az ország fizikai lenyúlásának a nemzet lelkében traumatikus következményei
voltak. A határok légiesítése mögött a nemzeti lelket a nemzeti belső szellemi identitást fenyegető
veszély rejlik. Épp arról van szó, hogy vannak kis népek, melyek ezer éveket tudtak átvészelni
birodalmak szorításában de a demokrácia az állítólagosan legfejlettebb társadalmi rend eltünteti.
Ha fizikailag nem is tűnnek el, de szellemileg igen és csak mesterségesen megőrzött antropológiai
kuriózumok lesznek, kiket mesterségesen, látványra felajzott turisták szemlélnek.
Ez is valahogy úgy van, mint az erdélyi szászokkal. Egy magyar értelmiségi mondta a
szászmedgyesi szász evangélikus lelkésznek, úgy a nyolcvanas évek végén, hogy a hétszáz éves
magyar uralmat kibírtátok de a hatvan éves román uralmat nem.
És mi lesz a belülről rothadó és kívülről mumifikálódó Európában a székelység sorsa?
Európában azoknak a kis népeknek sikerül megmaradniuk, úgy, hogy megőrzik szellemi
identitásukat, amelyek Európa, a fogyasztói Európa ellenében fogalmazzák meg magukat.
Miért kell Európa ellenében megfogalmazniuk a kis népeknek magukat? Mert Európának nincs
igazi szellemi identitása. Az európai ember identitását pusztán csak az anyagi, a külső, pusztán
csak a kézzelfogható adja, ami nem valós identitás A láthatatlan szellemi valóságokról nem vesz
tudomást az európai ember. Az európai nem tudja, hog az ember az identitását lényének épp a
tudomásul nem vett láthatatlan feléből nyeri. Nem tudja, hogy a látható világ egy láthatatlannak
puszta kifejezése és a világ és az ember egysége, identitása a két világ a harmonikus megélésében
rejlik.
A valós emberi identitást nem elég szembeállítani Európával. A kis népeknek újra fel kell
fedezniük a tömegléttel szemeben a közösségi létet, hogy a nemzet megtartó ereje a közösség.
Miért számolta fel a kapitalizmus a közösségi létet? Mert számára csak a látható létezik, a
mérhető. A közösségi lét alapja, pedig a demokrácia által tudomásul nem vett láthatatlan,
szellemi lét. A közösségi lét alapja az embereket összekötő láthatatlan szálak, melyeket a lélek
képeivel tesznek kézzelfogható valósággá. A közösség a lélektől lélekig történő kapcsolatra épül és
ezt csak a lélek nyelvén lehet megfogalmazni. A lélek nyelvét a modern demokrácia nem ismeri,
mert ő pusztán csak az elme fogalmi, mestersége nyelvét ismeri. Közösséget csak a lélek nyelvére

2. lehet építeni. Miért nem ismeri a demokrácia a lélek nyelvét? Mert kényszeres aktivizmusban
szenved és nem ismeri a csendet. A lélek csak a csendben szólal meg és nem lehet azt
mesterségesen megszólaltatni, mint az elme mesterséges nyelvét.
A közösségi lét egyik oszlopa a csend, mert csak a csend révén veszünk tudomást emberi
mivoltunk láthatatlan feléről, ahol ténylegesen hordozzuk szellemi, lelki identitásunkat. Csak a
csendben ismerjük meg a lélek nyelvét, mert csak azon tudunk beszélni lélektől lélekig és csak a
lélektől lélekig beszéd a lélek képeinek nyelvén teremt közösséget.
A szerb ortodoxok történelmében az van, hog a szerb nemzeti lét megteremtője Szent Száva és az
az iszihazmus amit bevezetett. Elgondolkodtató, hogy az iszihaszta remeték, a magányos
elmélkedők csendje nemzetteremtő erő lenne?! Ha a csend nemzetet teremt, akkor nem lehet
újjáteremtő erő is?!
Természetesen a Székelyföldről, mint fizikai valóságról is kell beszélni.
Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a veszélynek kitett kisebbségek földjei, ingatlanjai ne
legyenek felvásárolhatóak. Ez európai normává kellene teni, de ennek lehetőségét nem tartom
valószínűnek, mert a nagytőke nem azért nyitotta meg a határokat, hogy újakat kreáljon önmaga
útjába.
Nagyon okosan sokan arról beszélnek, hogy fejleszteni kell a Székelyföldet. És nem beszélnek
arról, hogy a Székelyföld csapdában van. Ha fejlődik, vonzó lesz mások teszik rá a kezüket. Ha
szegény, mint most, akkor fogy a székely.
Mi ebből a kiút? A szellemi identitású, közösségi létre alapozott székelység, mely ösztönösen
ragaszkodik ahhoz amije van. Egy kis közösség ragaszkodása létéhez és annak feltételeihez
először is ösztönös és csak az után tudatos. Ezek az ösztönök, amik a nemzeti lét vitalitásának
forrása, a helyes történelmi döntések forrása, lényünk láthatatlan felében van, épp abban a
felében lényünknek melyről Unió segít megfeledkezni.
Amióta a politikai diskurzus tárgyává lett a Székelyföld területi autonómiája, teret nyert egy
olyan autonómia ellenes, szellemi felsőbbrendűség álarcába öltözött beszéd, hogy nincs szükség
autonómiára, amikor a határok légiesülnek eltűnnek. Hát erre a fentiek fényében azt mondom,
hogy épp az Unió ellenében van szükségünk a Székelyföld területi autonómiájára.
Az autonómia ellenesség, a magyar, nem áll meg itt, felölti a politikai bölcsesség a politikai
realizmus álarcát. Mint például, hogy az esetleges autonómia ártana az erdélyi magyarságnak,
hogy gazdasági alapok nélkül nincs autonómia, először az kell.
De meg kell nézni, hogy kik azok az emberek, akik ezt mondják. Ezeknél megfigyelhető, hogy
érveik, csak a demokrácia által kedvelt konkrétban mozog. Beszédük tárgya a nemzeti lét
esetében csak a kézzelfoghatóra vonatkozik, mert mint emberek csak azt élik meg, az emberi
másik felét nem ismerik, azt a láthatatlant, ahol az ösztönök a bölcsesség székel, ahonnan az
igazi nemzetvezetők a nemzet prófétái a tanácsot kapják.
A reálpolitikusok abban tűnnek ki, egymást túllihegve, hogy miért nem lehetséges a székely
autonómia, és ezt egy szellemi felsőbbrendűség köntösébe burkolják és ha valaki nem akarja
magát maradinak feltüntetni annak öket kell követnie.
Ezek a politikai álbölcsek, ál realisták lényüknek épp arról a feléről nem vesznek tudomást ami a
láthatatlansága ellenére a legreálisabb. Európa identitásfosztó szerepe abban van, hogy az

3. emberiség ősi tapasztalata ellenére azt teszi meg realitásnak ami a legkevésbé realitás a
kézzelfogható tárgyit. Hogy mi a realitás azt az ösztönök ismerik leginkább. A lélekbe benne rejlő
tudó tudja, ismeri az igazi valóságot nem az elme, abban csak tudatosul. Igazi valóságismerete,
helyzet ismerete csak a léleknek van, amiről a konkrétban mozgó reálpolitikusnak halvány lila
gőze sincs.
Miben áll a belső bölcs realizmusa? Nem abban, hogy korlátokat állít fel, mint az ál politikai
realisták. Hanem abban, hogy mikor minek jött el az ideje. Segít felismerni a helyzetet és az
annak megfelelő cselekvést. A magyar politikai bölcsesség, az utóbbi több száz évben abban tűnt
ki, hogy kihagyta rendre a lehetőségeket holmi következményektől való félelemben.
A nép prófétája, ki ösztönösen cselekszik, annak nincsenek félelmei a következményektől, mert
ösztönösen cselekszik, ösztönösen érzi a pozitiv megoldási lehetőséget.
Az egyik legmélyebb bölcsességi könyv a Prédikátor könyve egyik legmélyebb tanítása épp az idő
felismerésére vonatkozik. Itt a Székelyföldön, minek jött el az ideje 89 után? Épp az
ellenkezőjének ami történt: nem az erdőket kellett volna kiirtani, hanem újakat kellett volna
telepíteni. Amikor a világon fogy a zöld és így egyre jobban felértékelődik a Székelyföldön a
zöldbe kellett volna befektetni. Az erdőket szálazással kellett volna csak vágni. Ennek két előnye
is lett volna. Az egyik, hogy az így kivágott fa jobb minőségű. A másik, hogy nem kell
újratelepíteni, mert magát telepíti újra az erdő természetesen. Az így nyert fát olyasmire kellett
volna használni, helyben feldolgozva, mi nem faigényes és jó minőségű fát igényel.
A Valóságot a látható és láthatatlan valóság együtt adják. A reálpolitikus csak az egyik arcát látja
a valóságnak a láthatót. A nemzet életének épp azt a láthatatlan részét nem ismeri melynek
történései szolgáltatják a legfontosabb alapot a külső történelmi eseményekhez. A politikai
realista, mivel csak az egyik valóságot ismeri és nem magát a valóságot a maga látható és
láthatatlan arcával nem is lehet igazán realista. A reálpolitikus nem ismeri fel a zöldbe való
befektetés lehetőségét, mert nála hiányzik az ösztönös kötődés a természethez a tájhoz. Nincs
egység közte és a szülőföld között. Miért? Egyszerűen azért, mert nem a Valóságot éli a maga két
arcával a láthatóval és láthatatlannal. Aki önön létét látható és láthatatlan egységeként éli az
úgy éli meg a természetet is. Aki lényének láthatatlan felét megéli az tudja, hogy a természet is
egy láthatatlan világ kifejeződése és önmaga is lényének láthatatlan felével kötődik a
természethez. Végül is közösségi létünk alapja lényünk láthatatlan fele, a természettel való
egységünk alapja lényünk láthatatlan fele és a természet láthatatlan fele. Az egységet a
láthatatlanban találjuk meg. Az igazi realitás mindenek egysége a láthatatlanban, vagyis az
egység. Az Egy a bölcsesség forrása mely a népet vezeti.
Nagy Attila Puli