1. Kedves C!
Önnek, amit leír, mindenben igaza van. De én máshonnan közelítem meg a problémát. Az önálló
személyiség felől. Nem csak a politikusoknak, de magának a modern embernek sincs. A mesék
világa ismeri, hogyan születik az önáll személyiség, de a magas lélektani ismeretekkel bíró
modern ember nem ismeri, abban az egyszerű és képi változatban, mint az archaikus ember. A
régi mítoszok is arról szólnak, a mesék folytatásaként, hogyan születik az önálló személyiség,
milyen utat kell megtennie. Nyugat, mítoszainak elfelejtésével elfelejtette, hogyan születik az
önálló személyiség. De nem teljesen. Voltak misztikusok, vagy a gnosztikus szekták kései utódai,
vagy az alkimisták, akik nem feledték, hogy az életben ami fontos, hogy megszülessen az önálló
személyiség. Ez gyakorlatilag az jelenti, hogy az ember megtalálja belső szellemi, lelki központját.
A belső központ megtalálásáról szólnak a keleti tanok nagy része is. A belső központ megtalálása,
amit belső énnek is neveznek, azt is jelenti, hogy gondolatainkat ezzel a belső énnel
harmonizáljuk. Nagyon fontos, hogy az elme megismerje, lelkének belső képeit, mert ez a
személyiség identitásának az alapja és a személyiségen keresztül, a nemzet identitásának az
alapja. Természetesen tudni kell, hogy a kép nem végső valóság, a végső valóság a képek mögött
van és láthatatlan. Ott kezdődik a dogma, amikor a képet idealizáljuk és megfeledkezünk a
mögötte lévő végső, láthatatlan valóságról.
Képekről beszéltem, amik a vallás alapjai, a kultúra alapjai. A modern ember bűne, de amit már
a nyugati katolikus dogmatika elkezdett a túlzott racionalizmusával, a lélek képeinek a
deszakralizációja. (A deszakralizáló ember, már az az ember, akinek nem a belső központja az
igazi én, arról már mit sem tud, hanem pusztán csak az elméjében levő tudás önmagáról, ez az
ember már nem önálló személyiség, mert mindent kívülről kap és semmit belülről. A
személyiségünk önállóságának az alapja az ember belső énjének önálló léte és közvetlenül adott
volta.) Nyugaton szétvált a vallásos és nem vallásos képiség, az utóbbi az úgynevezett nem
vallásos kultúra. A nem vallásos kultúra gyökértelenítette a képeket, elszakította a belső lelki
talajtól, csak az elme tudása, tárgya lett.
Az önmaga belső képeivel harmóniában élő, önálló személyiségnek, természetes, hogy a lélek
rengeteg képpel fejezi ki önmagát és az ilyen személyiség nem csinál gondot abból, hogy melyik
az igaz és melyik a nem igaz kép, neki mindegyik kép igaz, kifejez valamit. De ez nem így van
annál az embernél, ki nincs harmonikus viszonyban lelkének tartalmaival, képeivel, kinek elméje
a realitás, annak tartalmai és nem a lélek képei. A racionalistánál, mivel a képek nem közvetlenül
adottak, belső lelki igazságukat nem éli, nem megélt képek, csak racionálisan értelmezettek,
feltevődik az igaz és nem igaz képek problémája. A vallási képek igazságáról, épp azok
vitatkoznak, akiknek nem megélt, nem közvetlen élmény, akik nem önálló személyiségek. A
protestantizmus hitvitái az Arisztótelészi racionalizmus, a skolasztika racionalizmusának a
következménye, közvetve.
Az az igazság, hogy egy vallási képet nem lehet kitalálni, az vagy ott van a lélekben vagy nincs. A
probléma ott tevődik fel inkább, hogy megélt-e vagy nem. A protestantizmus egyik nagy hitvitáját
az antitrinitarizmus váltottak ki. Ez a vita azok az emberek hitvitája volt, akiknek fontosabb volt
az elme, mint a lélek és annak képei és akik már nem voltak önálló személyiségek. Akik tagadták
a szentháromságot, azoknak nem volt a lélek megélt képe. Ezek az emberek, azt vitatták, hogy
Jézus tanította-e a szentháromságot. Hát persze, hogy nem. A nagy képeket, a lélek nagy képeit
nem kell tanítani, mert ott vannak azok az emberi lélekben. Esetleg a kifele forduló emberek
megfeledkeznek róla, a racionalisták megfeledkeznek lelkük képeiről. A képeket több tan is segít
felébreszteni, ha szunyadnak. Az érdekes az, hogy nem kell ahhoz semmi tan, hanem egy kis
csend és a lélek képei rögtön megjelennek.
Aki átolvas egy összehasonlító vallástörténeti könyvet, rögtön láthatja, hogy a hármasság, mint

2. szimbólum megtalálható az összes nagy világvallásban és nem csak azokban hanem a törzsi
vallásokban is. Tehát az emberi lélek egy alapvető Istenképe, amely van ahol domináns van ahol
nem. A kereszténység első századaiban szerintem nem hamisításról van szó, az egyistenhit
meghamisításáról, hanem egy új kép felmerüléséről az emberi kollektiv tudattalanból. A
felmerülő háromságos képet, maga a nyugati racionalista teológia hamisította meg, azzal, hogy a
kép racionalista értelmezésére helyezte a hangsúlyt, így az elmét elszakította a kép közvetlen
élményétől. A nyugati kereszténység, elkövette még azt a hibát, amit a keleti ortodoxia nem
követett el, hogy az amúgy is felmerülő képet, elkezdték kívülről beerőszakolni az emberi lélekbe
az erőszakos térítések által. A keleti ortodoxia a szentháromságos istenképet meg tudta őrizni
közvetlen élményként, mert nem racionalizálta tul. Nem az a gond, hogy melyik Istenkép igaz,
vagy nem, hanem az, hogy közvetlen élmény-e vagy nem. Ha nem, akkor a személyiség nem
önálló.
Van egy másik gyökere is az egyistenhit és a többistenhit konfliktusának. Ez peddig a zsidóság,
többistenhittel szembeni intoleranciájában gyökerezik. Igaz erre az intoleranciára szüksége volt
a zsidóságnak, hogy megmaradjon. Az egyedül üdvözítő egyistenhit zsidó gyökerű és ebben
gyökerezik az egyedül üdvözítő nyugati civilizáció és az egyedül üdvözítő demokrácia eszméje. A
zsidó gyökerű, egyedül üdvözítő eszme, kereszténység, fasizmus, kommunizmus, demokrácia, a
történelemben nagy népirtásokhoz vezettet, aminek végül ők is megitták a levét. Az arab
fundamentalizmus is zsidó szellemet tükröz, mert az intolerancia zsidó eredetű. És az érdekes az,
hogy a zsidó intoleranciát megtestesítő nyugat beszél toleranciáról, de épp ezért nem hitelesen. A
zsidó gyökerű intolerancia irtotta ki Amerika őslakóit. A zsidó szellem sok kárt okozott az
emberiségnek és nehogy a vesztét is okozza, mert a zsidó gyökerű intolerancia megtestesítője az
Egyesült Államok, mely egyértelműen világuralomra törekszik, az egyedül üdvözítő demokrácia
ürügyén és ez az emberiség katasztrófájához vezethet. Természetesen, ezért nem kell
antiszemitáknak lennünk, hanem a csendben hagynunk kell, hogy felmerüljenek lelkünk képei
és akkor mi vagyunk, de a képeinkről nem szabad hinni, hogy egyedül üdvözítő, mert akkor a
zsidóság bűnébe esünk.
A zsidóság, sokakra úgy nyomja rá bélyegét, hogy észre sem veszik. A zsidóknak sikerült a világ
nagy részével elhitetni, hogy az egyistenhit a felsőrendű és a többistenhit az alacsonyrendű. Hát
ez már maga az intolerancia. Sok magyar, ki elutasítja a zsidóságot, mégis zsidó mintára, mert
nem szabadult meg tőle, betáplálták a tudattalanjába, zsidó mintára a magyar ősvallásról azt
bizonygatja, hogy egyistenhit és nem veszi észre, hogy a zsidó, intoleráns felsőbbrendűségi mintát
követi, tehát magyar de gondolkodásában mégis zsidó. Nagyon mély önismeretre van
szükségünk, hogy megszabaduljunk a nyugati kultúra révén belénk táplált zsidóságtól. Önálló
személyiséggé kell válnunk mi magyarok, olyanokká, ki megéli lelkének képeit és gondolkodása
azt tükrözi, mert másként nem tudjuk levetkőzni magunkról a zsidóságot. Nekünk nem
antiszemitáknak kell lennünk, hanem önmagunkká szellemi és lelki értelemben. Az
antiszemitizmus épp ennek az akadálya, különös módon, mert az antiszemita épp az az identitás
nélküli ember, önön központja nélküli ember, ki azért menekül az antiszemitizmusba, mert nincs
identitása.
De amikor mi magyarok eredetünket Ádámig akarjuk vezetni vissza, akkor nem zsidó mintát
követünk, hogy micsoda kiváló nép vagyunk, nem tartjuk-e zsidó mintára mi is kiválasztottaknak
magunkat. A fasiszta kiválasztottságtudat, mit észrevétlenül magyarok is másolunk, nem zsidó
gyökerű, a zsidó kiválasztottságtudat megtestesítője. Sokszor mi magyarok, magyarságunkat,
tudattalanul, zsidó eszmére építjük.
Természetes az is, hogy a lélek mitikus rétegéhez tartozik a kiválasztottságtudat is de ez nem
minden népben munkál. De tudni kell azt is, hogy a lélek képei a mítoszok nem csak megtartó
erők, hanem pusztító erőkké is válhatnak. A zsidóság természet ellenesen túlhajtotta a

3. kiválasztottságtudatot, túlzottan mások fölé helyzete önmagát és ez pusztító erővé válhat,
leginkább a nyugati gondolkodást uraló szekularizált változatában.
A zsidó egyistenhit valami felsőrendűnek tartja magát, mert elutasítja képiséget. De e mögött is az
elutasítás mögött is intolerancia rejlik, az intolerancia mögött agresszivitás és ezt adta a zsidóság
leginkább a világnak.
A totalitás nem tökéletesség, magába foglal mindent, jót, rosszat, láthatót és Láthatatlant. A
tökéletesség eszméje intoleráns, agresszív, mert valaminek az elutasítására épül, amit rossznak
tart. A világot mesterségesen jóra és rosszra osztja, a jónak pedig győzni kell, hát ez a szelídnek
tűnő eszme minden agresszivitás alapja, főleg szekularizált változatában. Erre épül a fejlődés
eszméje, a tökéletesedésre. A fejlődés eszméje a világtörténelem legagresszívebb és a
legintoleránsabb eszméje, csak pusztít és szellemileg egy elkorcsosulás.
Érdekes, hogy nyugat, keletben is az elutasítást kedveli, vagyis keletnek azt a szellemiségét, mely
elutasít, a jógát mely mesterségesen meg akarja változtatni az embert, a tudattalant ki akarja
égetni, a gondolkodást, ami természetes meg akarja szüntetni. A közvetlenül adott
megváltoztatására való törekvés, mindig rombolás, agresszivitás.
Az emberi lélekkel diszharmonikus a zsidó Isten képnélkülisége. Nem igazi Totalitás. A lélek
nyelve a kép. A lélek arról beszél, ami nem látható, önmaga láthatatlan lényegéről. Nem a képen
van a lényeg, hanem a láthatatlan lényegen, de ehhez nem kell tagadni a képet, mert a lélek egy
fontos realitását tagadjuk. Nem az a fontos, hogy milyen képekkel fejezzük ki Istent, mint ahogy
a nyugati keresztény fontosnak tartja, vagy a zsidó fontoskodva tagadja, hanem az, hogy a képek
a Láthatatlanra utaló jelek.
Az ember, mint Totalitás egyszerre kép és láthatatlan, végtelen, megismerhetetlen valóság. Ha ezt
az, ezt a kettősséget együtt éli meg az ember, akkor megvalósítja harmóniáját. A puszta csendben
ezek közvetlenül jelen vannak harmonikus valóságként, nem kell semmit tenni harmóniájukért. A
vallások, misztikái itt követik el a hibát, hogy elébe mennek az emberben lévő belső valóságnak,
előfeltevésekkel, hogy az kép, vagy képnélküliség és ezért nem tudja megvalósítani a harmóniát.
Az ember mivel ezt a diszharmóniát éli önmagában előfeltevései miatt, úgy viszonyul Istenhez is,
előfeltevéssel dolgozik, vagy a képre helyezi a hangsúlyt, vagy a képnélküliséget jelentő
Semmire. De a képnélküliséget jelentő Semmi már kizár és intoleráns, nem engedi meg a képet,
agresszív, és érdekes, hogy az intoleráns, agresszív nyugat keletben ezt nagyon szimpatizálja.
Tehát nyugat keletben csak önmagát tudja felfedezni, önmaga elutasító, agresszív, intoleráns
lényegét. Nyugatnak a harmóniára törekvő ősi Kína, a Taoizmus nem annyira szimpatikus. Azt
szereti nyugat, ha valamit le kell győzni, el kell utasítani, meg kell semmisíteni, valami
feltételezett jobb ürügyén.
Az igazi Totalitás csak önmagában létezik. Nem volna jobb, ha az ember megpróbálna csak
pusztán létezni, a csendben, minden előfeltevés nélkül, minden külső gyakorlat nélkül, mint
ahogy a folyó csak folyik a hegy meg csak létezik, nem létrehozva semmit, mert a létrehozások
csak rombolások, az agresszivitás szülői.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az antiszemitizmus és a filoszemitizmus, mely toleranciának
álcázza magát, mindketten az elutasító, egyedül üdvözítő eszmék, mely zsidó eszme és agresszív,
ha nem másként rejtett verbálisan.
Az elutasítások azért veszélyesek, mert mindig az emberi lélek egy részét tagadják és a lelket
megszüntetik, mint Totalitást. A kép tagadása a gondolkodás tagadása, a jóga révén, a lélek egy
részének tagadása. A kép tagadása a tudattalan tagadása, a gondolkodás tagadása, meg a

4. tudattalan kifejezőeszközének tagadása, tehát a lélek egy részének tagadása. A rossz tagadása,
katolikus bűnüldözés formájában, vagy a jóga formájában, a lélek egy realitásának tagadása.
A lélek egy részének tagadása mindig intoleranciához vezet, másokkal szemeben is. Üldözzük
másokban, amit magunkban tagadunk. Ezért figyelmeztetett Jung a kommunizmus idején, hogy
nem szabad elítélni a kommunizmust, mert ami munkál a kommunizmusban, az emberi árnyék,
az minden emberi léleknek része. Leleplező írások születnek a kereszténység hamisításairól, a
kommunizmus hamisításairól, de az emberek elfogadják, hogy a világ vezető nagyhatalma, az
Amerikai Egyesült Államok, pont hamis jelentések alapján támadta meg Irakot. Vajon
Washington nem a második Róma?
Milyen csodálatos, hogy a hegy csak létezik és nem ront neki a másik hegynek. De még
csodálatosabb a folyó, csak egyszerűen egyesül a másikkal és úgy tartanak a tengerbe.
Üdv Attila
Nagy Attila Puli