1. Kozma Szilárd:
AZ ALKIMIAI NAPLÓÍRÁS
(Önbeavatási – spirituális önmegismerési és önfejlesztési - naplóvezetés)
Az ember egy olyan mágikus erejű önbeavatási képességgel rendelkezik, amit ritkán és azt
is inkább csak fiatal korában és inkább csak szórakozás gyanánt, vagy mások meggyőzésére,
irányítására használ. Egy olyan, az egyéni élet-rendeltetését, annak sajátos célját felfedni
képes, megismerési és önmegismerési eszközzel rendelkezik tehát, amit, sajnos, még nem
tanult meg igazi fontossága szerint használni. Ez a misztikus (és mágikus) önmegismerési és
spirituális lét-megismerési eszköz nem más mint az írás. A baj csupán az, hogy nem tudjuk az
írni- tudásunkat annak igazi (metafizikai) rendeltetése (funkciója) szerint használni és
gyakorolni. Nem tudjuk az írás-tudásunkat jól alkalmazni a mindennapi életünkben. Pedig
mennyit szorgoskodtunk valamikor annak érdekében, hogy megtanuljunk írni, majd később,
hogy megtanuljunk helyesen és pontosan fogalmazni, gondolatainkat-érzéseinket a lehető
legpontosabban és legplasztikusabban, művésziesen, esetleg költőien kifejezni!
De az iskolaévek (egyeseknek az egyetemi, vagy a főiskolai évek) elmúltával egyre
kevesebbet írunk és ez a nehezen megszerzett (amint látni fogjuk, misztikus sőt: mágikus
jelentőségű) írás-tudásunk egyre inkább háttérbe szorul, parlagon hever, elsekélyesedik,
elsorvad és a legtöbben már csak arra használják, hogy az internet különböző fórumain, nick-
neveknek mondott álnevek alatt, mások számára kegyetlen, vagy botrányos dolgokat
irkáljanak öncélúan. Marad még ugyan egyesek számára olyan, írás nélkül elképzelhetetlen
életterület, mint az újságírás, a közéleti és a vállalati adminisztráció, a gazdasági tevékenység
(könyvelés), a politika, a reál és a humán tudományok területei, a gyógyítás, a pszichológia, a
szociológia, az informatika, a tanítás és az oktatás bizonyos területei, és persze, az internet
honlapok, meg az un. blogok, ahol írni is kel, itt viszont már koránt sem arra használják a
különböző "szakemberek" az íni-tudásukat, amire azt valójában (eredeti szellemi rendeltetése
szerint) használni kellene. Nevezetesen arra, hogy az írásnak a jellegzetesen az öntudat
szférájához kapcsolódó sajátos spirituális tulajdonságának: a reflexiónak a segítségével a
racionális, gyakorlati tudatukat összekössék a spirituális tudatukkal, a felettes énjükkel
("jobbik énjükkel", isteni önvalójukkal, lelki és szellemi öntudatuk, a lelkiismeretük és
felelősségtudatuk forrásával), valamint a tudattalan képzeletviláguk (lelki szférájuk)
ismeretlen és zavaros mélységeiben megbúvó, onnan csak ritkán a felszínre bukkanó
sóvárgásaikkal, vágyaikkal, ösztönségükkel, ősfélelmeikkel és különböző becsvágyaikból
eredő, spontán késztetéseikkel.
Az írást tehát nem az abszolút és primordiális funkciója szerint használjuk, vagyis nem a
belső önismerésre, az önfeltárásra, a mély tudattalanunk tartalmainak az átvilágítására,
felderítésére és felszínre hozására, a karmikus - tudattalan természetünkkel és ösztönösnek
2. mondott negatív késztetéseinkkel való szembenézésre, az új szellemi képességek
kialakítására, művelésére és nemesítésére, egyszóval a szellemi fejlődésünkre,
személyiségünk fejlesztésére. Nem a tudattalanunkban rejlő mágikus teremtő erőknek a
teremtés rendeltetésével való egybe-kötésére, illetve az egyetemes léttel való
kapcsolatunknak a megteremtésre és nem a bennünk is létező és az általunk is ható
egyetemes törvények működési mechanizmusával való kapcsolatteremtésre és azokkal való
harmóniába kerülésre használjuk az írást, az írni- tudásunkat.
A politikus, a politikai, az egyházi és a kereskedelmi propagandista, a reklám szakértő a
többi embert próbálja manipulálni az írás és a szó segítségével és így önkéntelenül saját
magát is félrevezeti, de ettől a veszélytől az újságíró és legtöbb esetben a szépíró sem áll
távol, azzal csapván be önmagát és közönségét, hogy az olvasóknak a becsületes és helyes
tájékoztatására (informálására) használja fel az un. írás-készségét, írói tudományát. Nem tud
arról az egyszerű metafizikai alapigazságról, hogy addig amíg valaki saját élet-programja és
életfeladatai felöl nincs igazából (spirituálisan egyetemesen és kauzálisan) tájékozódva, hogy
addig amíg nincsenek meg a megfelelő eszközei az önmagával való kauzális (metafizikai)
szembenézésre és a lényegi kiegyenlítődésre, addig nem tehet mást, mint félrevezeti mind
önmagát, mind az olvasóit. Pedig az írás említett mágikus jellege következtében - amivel
később részletesen foglalkozunk -, az irodalmi jellegű közírás is felcsillant véletlenszerűen
olyan metafizikai alapigazságokat, amelyek valójában használhatnák mind az írók, mind az
olvasók szellemi fejlődését, de az esztétikai és a piaci öncélúság, illetve a sikeraratási cél,
vagy az újat és érdekeset mondási vágy, illetve az eredetieskedési törekvés következtében, ez
ritkán történik meg. És mégis, ez a szerencsésebb. Mármint az írók tevékenysége, még az
akaratlanul és tudatlanságból elkövetett önámítások, öncsalások, a biztosítás, az öncélú
élvezet, illetve a sikerorientált szellemi alapállásból eredő csalások és öncsalások ellenére is!
De mit ér, a tizenkét éven keresztül tanult és gyakorolt írni tudásával az a rengeteg ember,
akit nem érdekel sem a politika, sem az irodalom, sem a pedagógia és akiket nem érdekelnek
általában azok az életterületek, ahol ilyen vagy olyan formájában szüksége van a
személyesebb jellegű írásra, mint az interperszonális (személyek közötti) információ közlési
lehetőségre (eszközre) és legfeljebb, ha egy levelet, vagy elektronikus üzeneteket ír ( ha
egyáltalán ír és nem telefonál, és akkor is, ha ír, inkább sablonos üdvözlőlapokat, mert úgy
kényelmesebb)? És mit tehet az a szegény ember, aki legfeljebb könyvelésre, vagy raktári
nyilvántartásra használja az írást? Vagy különböző számlák és csekkek kitöltésére,
aláírására? Ma leginkább talán a rendőrök, a hajóskapitányok és a halottkémek (boncorvosok)
hasznosítják becsületesen az írni- tudásukat, amelynek segítségével, - amennyiben lehetséges
az ilyesmi - mindig a tárgyi valóságnak megfelelően pontos, részletes és kimerítően
dokumentum- értékű szövegeket rögzítenek.
Mindezek után felmerül a kérdés, hogy akkor mi a csodáért kellett annyi embernek
megtanulni írni és az írást gyakorolni 12- 15 éven keresztül? A metafizikus válasza e csak
látszólag retorikus kérdésre nagyon egyszerű: azért, hogy képesek legyünk spirituális
fejlődést szolgáló önbeavatási naplót írni! És ezt nem csak azért, mert az ember
gondolkodási, önkifejezési és megismerési képessége az íráson keresztül fejlődik a leginkább
3. (arról lesz még szó a következőkben, hogy miért). Mert annak ellenére, hogy ennek tudata
kiveszett az emberiség nappali (különböző materiális érdekekhez kötött) racionális tudatából,
a tudattalanja legmélyén mindig is tudta, hogy az írásnak spirituális fejlődést előidézni képes
mágikus ereje van. Ennek, az emberi individuum tudattalanja legmélyebb rétegeiben létező
misztikus spirituális információhalmaz - és energiamező felszínre hozási kényszerének
engedve (az auránkban létező spirituális információs mező feltárási kényszerének engedve)
kezdték el újra egyes személyek a romantika korszakában, majd később, egyes irodalmi
irányzatok (pl. a szürrealizmus) és pszichoanalitikus iskolák képviselői a naplóírást
gyakorolni. Sajnos, akkor sem metafizikai célokra használták, hanem sikerorientált
pragmatikus célokat követve, újra csak az önmaguk és a potenciális olvasó közönségük
tájékoztatására, vagy esztétikai elbűvölésére, tehát akaratlan félrevezetésére. Mert a naplóírás
önbeavatási, vagyis igazi, funkcionális jellegéről csak nagyon kevesen tudtak és még annál is
kevesebben gyakorolták, a generálmegváltást ígérő tudományos és objektív megismerésre és
az objektív világkép felállítására törekvő évszázadok folyamán.
Az igazi naplónak ugyanis elsődleges és legfontosabb vonása (jellegzetessége) pontosan a
szubjektivitása: a személyességbe ágyazott egyetemessége, vagyis az úgynevezett intim
jellege. A NAPLÓT ugyanis, az íróján kívül, vagyis a gazdáján kívül senkinek, soha nem
szabad elolvasni. TELJES GARANCIÁJA KELL LEGYEN A NAPLÓÍRÓNAK ARRA,
HOGY MINDAZT AMIT Ő A SAJÁT ÉS EGY SZEMÉLYES NAPLÓJÁBA LEÍR, SOHA
SENKI NEM FOGJA OLVASNI RAJTA KIVŰL; SEM AZ ÉLETÉBEN SEM AZUTÁN.
Ez a feltétele annak, hogy a naplóírás művelete egy teljesen őszinte, közvetlen és nyílt
kommunikáció legyen a leghomályosabb és a legrejtettebb érzéseink és gondolataink között
(negatívnak és rejteni valónak képzelt ambícióink, ösztönös késztetéseink és sötét félelmeink
között) és ezáltal egyértelműen a naplóíró személy szabad, minden befolyástól mentes és
egyetemes önfeltárását és önmegismerését szolgálja.
A napló zárt és titkos jellegét tehát, nem azért kell megőriznünk hogy
titokzatoskodásunkkal a napló számára misztikus jelleget adjunk és nem is azért, hogy a
naplónk körüli titokzatoskodással, saját fontosságunk tudatát növeljük és zavarba hozzuk a
hozzánk közel álló személyeket.
A napló csak és csakis a szigorúan személyes - egy személyes! - jellege következtében
szolgálhatja a helyes önmegfigyelést és önfeltárást és ezáltal a szellemi fejlődést, majd a
belső tisztulást követően, az esetleges pozitív és kimondottan csak kísérletező jellegű
mágikus- tevékenységünk céljait.
A naplóírás közben nem szabad semmiféle vitatkozni valónk legyen senkivel és semmivel
(Pl. sorsunkkal, vagy az Istennel) a számunkra elsősorban saját személyünkön és saját
sorsunkon keresztül megnyilvánuló egyetemes lét-tudaton és az érző-gondolkozó
személyünkön kívül. Hogy miért nem elég ehhez, a katolikus és az ortodox keresztények
gyónása, a szabad, vagy kötött imádság, a vallásos lelkiismeret- kutatás, vagy az egyszerű
gondolkozás? Azért, mert az írásnak, mint képzelet-serkentő és erősítő, képzettisztító
tevékenységnek, csakúgy mint a jól megérlelt (megfontolt) és határozottan kimondott szónak,
materializációs (megvalósító, idéző, mágikus) ereje van, és ez a tudat naplóírás közben,
4. maximális felelősségre, gondolkozási fegyelmezettségre, következetességre és
rendszerességre kényszerít és szoktat, egy határozott irányba összpontosítva képzelő erőnket
és ezzel együtt meggátolva a képi - képzeleti tevékenységünk, illetve a materializációs-
teremtő képességünk ellenőrizhetetlen csapongásait, szeszélyeskedéseit. Ezt gyónás közben,
de még imádkozás közben is sokkal nehezebb elérni mint naplóírás közben, azokról a
fölösleges lelki önkínzásokról nem is beszélve, amelyeket akkor élünk át, amikor másoknak
gyónjuk meg minden metafizikai ok-okozati összefüggés-keresés és kauzális értelmezés
nélkül az un. bűneinket. Ezen felül a másoknak való un. gyónás félrevezető, mivel az ember,
az időben változó (konjunkturális) vallásos-erkölcsi konvenciók és társadalmi
normarendszerek tükrében, nem találja vizsgálandó és feltárandó "bűnös cselekedetnek" azt,
ami az egyetemes törvények szerint igenis destruktív, vagy hamis információ áramoltatást
szolgáló cselekedet (vétek). És viszont: esetleg olyan, a külvilág szemében rossznak és
károsnak, esetleg szamárságnak ítélt, az ő sajátságos természetéből (karmájából) adódó
mentalitása miatt gyötri magát fölöslegesen, amelyek az egyetemes törvények szempontjából
helyes és egészséges erkölcsi alapállásnak, korrupció - ellenes magatartásnak, egyetemes
felelősségtudattal egybekötött igazságérvényesítési erénynek és erélyességnek számítanak.
Annak, hogy a naplóírás segítségével szervezni, rendezni, fegyelmezni és fókuszálni
(koncentrálni) tudjuk gondolatainkat, egy bizonyos megismerési témakörben és ezáltal
mágikus erővel töltjük azokat el, az egyszerű oka az, hogy gondolatainkat jobban
felülvizsgáljuk az írásba foglalásuk kényszere alatt és ezért fegyelmeznünk kell és vissza kell
fognunk csapongó, különböző rossz ítéletek által automatikusan összezavarodó
gondolatainkat, mert amennyire a végére akarunk járni valaminek, írás közben, a kijelölt
tárgykörben kell tartanunk gondolat-képzeteinket és vissza kell fognunk Uránuszian pergő
ötleteinket, gondolatképeinket. Ebből a szempontból csak a kezdő naplóíró számára fegyelmi
eszköz a Napló. Igazából segít a Vízöntő-szindróma legyőzésére, nevezetesen annak a
nehézségnek a legyőzésére, hogy a percenként jelentkező milliónyi ötleteinkből egyetlen
gondolatot se legyünk képesek elmélyíteni és megszemélyesíteni.
A napló-írás tulajdonképpeni mágikus hatása és misztikus funkciója nemcsak a Krisztusi
princípiumhoz, a Logosz erejéhez közvetlenül kötődő Szónak, mint Teremtő Igének
(Cselekvő Fogalomnak) a mágikus- megvalósító tulajdonságához kötődik, hanem a betűknek
az egyetemes glifa (jel) jellegéhez is, mint hierarchikusan egyetemes jelrendszerhez: a
hieroglifához. A modern kor elején minden nyelven elvégzett erőszakos absztrakciós
módosításoknak (nyelvújításoknak) köszönhető spirituális szegényedés ellenére, az ősi
szavaink jó része nem csak azok hangzásán, hanem a betűszerkezetükön (betű
összetételükön) keresztül is kapcsolatban áll azzal az örökkön újjáíródó egyetemes
interpenetrációs (áthatolási és egy időbeli megtermékenyítői-megtermékenyülési) folyamattal,
amit Egyetemes Logosznak, vagyis Szent Léleknek nevezünk és amit a kínai taoista bölcsek
Jennek neveztek.
Amikor egy személy, az írás által, egyetemes létezésének és felelősségének a tudatában
egyetemes jelentéssel rendelkező szavakat, tehát gondolat- képeket (határozott, de mély
tartalmú és jelentésű képzeteket szülő - hordozó fogalmakat) kapcsol össze bizonyos céllal és
5. szándékkal, akkor ő, akarva- akaratlanul, a Világegyetem Teremtő Logoszához, a Jin és a
Jang kiegyenlítődési és kölcsönös megtermékenyülési princípiumához kapcsolódik, és ha
minimálisan is, de önkéntelenül befolyásolja személyes akaraterejével az Egyetemes Logoszt,
amely befolyás eredménye rá vissza hárul, sorsába visszatér. A személyes imagináció - az
individuális mágikus képesség - így kapcsolódik egybe az egyetemes létezés teremtő
képzeletével, a létszülő ősszubsztanciával. A teremtő imagináció az egyén által az íráson
keresztül az egyetemes lét-logoszba bevitt információ szerint visszahat az individuális
imagináció teremtő erejére és úgy befolyásolja azt, hogy az pozitívan az egyetemes
Teremtőerőkhöz (ős princípiumokhoz) kapcsolódik, az egyéni tudattalan és a felettes én
egybekapcsolása és aktiválása közben. Ezért mi, a naplóírás közben tulajdonképpen
átvilágítjuk a tudattalanunkat a felettes Énünkön keresztül behatoló Egyetemes Logosz,
vagyis a Szent Szellem segítségével és így aktiválódik tudatunkban a Krisztus, a Személyes
Teremtő Hatalom.
A napló tehát azoknak az alkímiai öntisztítási és önerősítési - önfejlesztési - műveleteknek
a helye - és az eszköze- amelynek a hiányában, a személyes élet realitásától: a gyakorlati
realizációtól eltérő, egzotikus hallucináció és rossz értelemben vett misztikus aktus
(fantazmagória) marad minden metafizikai megismerési (tisztánlátói) és önfejlesztési
(mágikus „képesség-nyerési”) törekvés. Az intenzív naplózás és a személyi horoszkóp
tanulmányozás által biztosított spirituális öntisztítás nélkül lehetetlen a pragmatikus
törekvések folyamán a történelmi emberiség által elvesztett tudatos teremtési képesség
visszaszerzése.
Ez volt a naplóírás elmélete. Egyébként a filozófusok "elmélet"-ének, a teóriának az
eredeti jelentése, az hogy isten-látás, vagyis isteni látás és nem önkényes egyéni gondolat-
rendszerek építése. Ezt megértve, nézzük meg, hogy gyakorlatilag mit és miről is kell(ene)
írnunk a Naplóban? Elsősorban mindazt le kell írnunk és mindarról írnunk kell, amit és
amiről mások is írnak de persze teljesen másképpen - lehetőleg mindig a személyi
horoszkópunkból kiolvasható karmikus információkhoz és életfeladataink jellegéhez és
jelentéséhez kapcsolva az írottakat - és teljesen más célzattal.
A legkárosabban hat a naplóírás minőségére (jobb esetben semlegesíti, rosszabb esetben
zavaros megvalósításokat eredményez), de főképp azt kell megjegyezni, hogy a napló
materializáló jellege miatt igen veszélyes lehet az érzelmi tárgykezelés, a hangulatosodás. Az
irodalmiaskodás, az irodalmi-esztétikai jellegre való törekvés kevésbé káros, de semlegesíti a
napló mágikus erejét. Bármiféle esztétikai törekvés, vagy ilyen jellegű csábításnak való
engedmény kizárja a napló funkcionális jellegének az érvényesülését és egyszerűen
hiábavalóvá teszi azt. Mint már írtam: a lehető legőszintébben és legkeresetlenebbül kell
naplót írni, kimondottan és csakis a magunk számára, és még nagyobb őszinteséggel, mintha
a legjobb barátunkkal beszélgetnénk olyan fontos dolgokról, eseményekről és tényekről
amelyeknek a legprecízebb ismertetése feltétele lehet annak, hogy a barátunk megértsen
minket és a tőle telhető legjobb tanácsot tudja adni számunkra a megoldandó
életfeladatunkkal kapcsolatban. Mert amennyire nem a mások szórakoztatására, elámítására
írjuk a misztikus naplót, éppen annyira a mi magunk szórakoztatására sem! Minden szépelgés
6. önmagunk előtt, minden tetszetős "költői" mondat, minden művésziesen homályos metafora,
a fölöslegességig semlegesíti a naplóírást, fölösleges időpocsékolássá téve a
tevékenységünket és törekvésünket, "munkálkodásunkat". ("Munkálkodjatok, ahogyan a Ti
Atyátok is munkálkodik a mennyek országában." - Jézus)
Írjuk le a szüleinkkel, a munkatársainkkal, a barátainkkal- ismerőseinkkel, a
gyermekeinkkel, de főként a szeretőnkkel - élettársunkkal, feleségünkkel, férjünkkel -,
szerelmünkkel és az anyósunkkal, az apósunkkal folyamatban levő konfliktusainkat, anélkül
hogy ebbe a vádaskodások alacsony (rezgési szintet eredményező) színvonalára
lesüllyednénk. (Nem úgy tehát, ahogyan tesszük azt a mindennapi valóságban, addig, amíg a
naplóírás segítségével le nem szokunk erről.) Megfelelő és őszinte hibabelátási készség
aktiválása segítségével, oldjuk meg a konfliktusainkat a Napló segítségével a mentális és
ideális, de főként a kauzális (karmikus) dimenziók szintjén, mielőtt még a mindennapi
gyakorlatban megkísérelnénk azokat megoldani. Egyszer csak észre fogjuk venni, hogy a
valóságban vagy megoldódik mintegy magától még azelőtt, mielőtt abba konkrétan
belefognánk, vagy sokkal könnyebben fog menni a konfliktus kibogozása és annak
termékeny feloldása, mint ahogy azt korábban elképzeltük. Amennyiben nem oldódik meg
így sem, azt jelenti, hogy a konfliktusnak sokkal mélyebb, KARMIKUS OKA van, amit még
nem sikerült felfejtenünk és felismernünk és amely oknak a kiderítéséhez szükség lesz mind a
saját horoszkópunk, mind a másik személy horoszkópjának elmélyültebb és részletesebb
tanulmányozására, illetve az illető jelenség, vgy folyamat metafizikai elemzésére.
A naplónak a konfliktus-feloldó jellegét az idő múlásával, lassan-lassan a tudatosító, az
egyetemes törvényeket megismerő és személyi életprogram megismerő és így az öntudat
erősítő (a spirituális Én-tudat differenciálási és meghatározási) jellegével kell felváltanunk.
Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy mindannyian tele vagyunk önmagunkról és a sorsunk
jellegéről - értelméről alkotott hamis elképzelésekkel, képzetekkel. Ezek az általánosan
érvényben álló erkölcsi, társadalmi-érvényesülési konjunkturális modellekhez kötött, azokra
alapozódó Én-képzetek nem csak hogy elválasztanak és eltávolítanak lényegi - spirituális
önmagunktól, hanem át is veszik a tulajdonképpeni Én-szerepünket, Öntudatunkat. Ez azt
jelenti, hogy olyan viszonyulásokra, olyan célok követésére és olyan közösségi
megnyilvánulásokra késztetnek ezek a hamis Én-képek és képzetek (hamis öntudatok)
bennünket a társadalmi konvenciók mechanikájában (dzsungelében), amelyek igazi
személyünktől és a spirituális életfeladatunktól idegenek. Ezt az elidegenedettséget nem lehet
feloldani az egzisztencialista filozófusok és írók intellektualista elidegenedés - elméleteinek a
tanulmányozásával, az élvezetes műveik olvasásával. Ezeknek, a lelkünket ( személyi
öntudatunkat) hatalmukban tartó, konvencionális, vagy irracionális koncepció - démonoknak
(szüleink és tanítóink által belénk vésett tudatformáknak, Én-képzeteknek) a hatására
követjük el az önmagunkkal és másokkal, majd Istennel (az egyetemes tőrvényekkel)
szembeni vétkeinket.
A naplónak tehát egyik legfontosabb funkciója a démon-leleplezés, a hamis és
konvencionális énképektől, képzetektől való megszabadulás.
7. A Napló segítségével felfedjük és meghatározzuk - megnevezzük- ezeket az önmagunkról
alkotott tévképzeteket és kiismervén azok hatásmechanizmusát, megnevezvén azokat,
megszabadulunk tőlük. Ez lenne tehát az a bizonyos ördögűzés, vagyis az egzorcizáció: a
bennünk lakozó koncepció-démonok megnevezése és a megnevezés általi semlegesítése. Ez a
FEHÉR MÁGIA. Ezt kell kövesse az igazi, rendszerint a személyi horoszkópunk
segítségével felismert, szellemi életfeladatunk felvállalásával és megvalósításával
egybekapcsolt spirituális Énünknek a tudatosítása. A Napló és a horoszkóp segítségével
tudatosítjuk magunkban azt, hogy az igazi Énünk az általános közösségi folyamatokban
milyen szerepeket kell felvállaljon és véghezvigyen? Hol szabad és kell beavatkoznunk a
különböző sors-jelenségek és személyi relációk folyamába és hol nem? Mi vállalható fel
számára az események pozitív átalakításából és mi nem? Kivel szemben kell határozottnak,
erélyesnek lennünk és kivel szemben türelmesnek, elnézőbbnek, megbocsátónak az emberrel
való (keresztényi: egyetemes) kiengesztelődés szellemében anélkül, hogy alacsonyrendű
kompromisszumot vállalva, a létrontás mocsarába süllyednénk vele együtt? Mert ha az
utóbbit tesszük, nem csak magunkat veszítjük el, hanem magunkkal rántjuk azokat is akikkel
az öncsalás és a hazugság, hipokrita jótékonykodás, illetve a korrupció szintjére
alacsonyodva, cinkoskodunk.
Van a Naplónak egy ennél is mélyebb mágikus jellege, éspedig az egyetemes törvények
ismeretében és azoknak szellemében történő, személyi átalakítási- transzformációs jellege,
amelynek segítségével a személyes KARMÁNK feloldásán (feldolgozásán) és önvalónk
szabad akaratunk szerinti spirituális átalakításán - fejlesztésén - dolgozunk. A napló
segítségével ugyanis, behelyezhetjük életképzeletünkbe ( egyetemes és közösségi
önmagunkról alkotott imaginációnk középpontjába) annak a pozitív személyiségünknek a
képet (képzetet), amellyé szeretnénk át6alakulni életfeladataink vállalása és belső ön-
átalakítási törekvéseink következtében. Erről a platóni ideális önmagunkról egy határozott
képet kell alkotnunk (körülírnunk) a Napló segítségével és ezt a képet (képzetet) le kell
képeznünk, be kell vésnünk a mindennapi tudatunkban, egészen a tudattalanunkban rejtőző
teremtő hatalmak forrásáig, olyannyira, hogy meditációkban is ez a kép jelenjék meg
elsődlegesen egy benső fény(értelem)- és erőforrásként. Ez a pozitív kép - amennyiben az
első öntisztítási fázisok őszinték és alaposak voltak- vissza hat majd reánk és átalakít azzá,
amivé lenni szeretnénk, természetesen, csakis a személyi kiegyenlítődési életfeladataink
megvalósítása és az egyetemes törvények érvényesülése mellett (azok által, azokkal együtt).
De nagyon vigyázzunk: az első két fázis (a külvilággal és az egyetemes léttel való
kapcsolatokról vallott gondolataink és képzeteink tisztítása, pontosítása, az analogikus
kapcsolatok felfedezése és ennek a spirituális logikának a szemszögéből történő személyi
relációk rendezése és az én-tisztítás: a démonűzés) kihagyásával ez a gyakorlat (eljárás, még
pontosabban: alkímiai művelet) igen nagy veszélyekkel járhat, ugyanis az ember hajlamos
mindenféle szerepben tetszelegni mások és önmaga előtt. Így éppenséggel a nagy misztikus,
a pozitív mágus szerepben is, anélkül, hogy az ehhez szükséges, erőfeszítéseket, kitartást és
áldozatot igénylő spirituális tisztulási fázison keresztül ment volna, illetve anélkül, hogy
nyers és egoista életképzeletét átvilágította, megtisztította és megszilárdította volna előzőleg.
8. Ennek az eredménye csakis a pszichológiai kettős tudat létrehozása, illetve olyan asztrális
szörnyek (khylkorok, gólemek) alkotása lehet, amelyek valóságos démonokként meggyötrik
gazdájukat és annak a zavaros és agresszív viselkedésén keresztül a szeretteit. Ettől a
zavarkeltő pszichológiai kettős személyiségtudatunktól még nehezebb megszabadulni, mint
hogyha az ember semmiféle mágikus eszközhöz sem nyúlt volna önmaga „pozitív”
átalakítása érdekében. De ez inkább csak az önértékelési képességgel, a hibabelátási
készséggel és az arányos önkritikai képességgel nem rendelkező, önhitt és beképzelt
személyiségek esete, akik eleve nem is vállalják a naplóírás igazságkereső, illetve önleleplező
mágikus jellegét.
A másik véglet a negatív szuggesztiókkal és az örökös ellenségképekben gondolkozó
személyekké, akik valamilyen elgondolásból, vagy az igényes (vallásos, értelmiségi-
humanista) nevelésük hatására elfojtották magukban a hatalmi ösztönüket és természetes
agresszivitásukat (ilyenek a tizennyolc éves koruk után szemüvegesekké váló személyek
általában...), vagyis a primordiális őserők és megnyilvánulások (az Asztrológiában a Marshoz
és a Koshoz, valamint a Naphoz és az Oroszlánhoz kötött) ősprincípiumát. Ezek ott is külső
ellenséget és ördögöt látnak ahol nincs, de önmagukkal is pontosan úgy szeretnek
kegyetlenkedni, mint másokkal (az ellenséggel). Isten őrizz, hogy korábbi alapos metafizikai
ismeretek és öntisztítás nélkül, ezek a gyötrődő és másokat is szüntelenül a rettegésig menően
gyötrelmek között tartó lelkületű emberek, a naplóírás eme harmadik fázisába belefogjanak!
A legsötétebb fekete mágiát fogják űzni akarva-akaratlanul a Napló segítségével. Ők
jobban teszik ha a hamisan szelíd, toleránsnak látszó, humanista intellektualizmusukat
feladván, ráveszik magukat valamely harcművészeti sport odaadó, komoly és elmélyült
művelésére, mindaddig amíg a több éves karate, vagy a más harcművészet kultikus jellegű
gyakorlásával rá nem jönnek, hogy az ellenség ( a Sárkány) aki ellen évek óta küzdöttek, nem
más mint saját egoizmusukból eredő félelmük, gyávaságuk, ravaszságuk, rejtett
agresszivitásuk, a pozitív eszmék színes és csillogó papírjaiba csomagolt
hazugságrendszerük, - öncsalásuk, önámításuk, kicsinyességük, őszintétlenségük és végső
soron a szeretetlenségből eredő hitetlenségük, amelyeknek a pontos leírását a személyi
horoszkópjukban, egészen pontosan a Lilithjük és a Sárkányfarkuk jegy- és házhelyzetének a
jelentéstartalmát leíró szövegekben is elolvashatják. Persze, egy dolog ezeket a jelentéseket
elolvasni és jobb esetben mint tényt értelmileg el is fogadni és egészen más dolog ezeknek a
negatív személyi tulajdonságoknak (determinációknak) a mély spirituális értelmezése után és
útján, azoknak a meghaladására, illetve pozitív képességekké és tulajdonságokká történő
átalakítására törekedni. Sajnos az utóbbi megvalósulását általában megakadályozza a belénk
nevelt vallásos tévhitek rendszere, vagy az intellektuális (tudományos) hitetlenség.
És a hitetlenség fogalmának a megemlítésével eljutottunk a Naplóírás és mindenfajta
metafizikai ismeretszerzéssel egybekapcsolt beavatási gyakorlat tulajdonképpeni céljához: a
spirituális (nem a vallásos!) hit és az egyetemes szeretet- képesség kialakításának a
műveletéhez, a hit metafizikai jelentésének a megértéséhez. A hit nem egy külső - esztétikai -
magatartási forma és semmiképp nem a vallásos egyénekből és tömegekből kellemes
érzéseket (kellemes érzéki bódulatot) kiváltani hivatott misztikus-esztétikai aktusok
9. ismétlődő sora, amellyel egyes vallásos hivők hivalkodhatnak, vagy amire a tudós teológusok
hivatkozhatnak. Mindez mindössze vallás. A hit az egyetemes törvények és a személyi
életfeladatok ismeretéből eredő, gyakorlati tapasztalatokra és racionális meggyőződésre
alapozott tudatosságnak a mágikus erejű és ezért pozitív következményekkel járó,
folytonosan fennmaradó, egyéni spirituális állapot. Egy olyan mágikus képesség, amely
látható pozitív következmények előidézésére szolgál az egyén életében. A hit egy olyan testi -
lelki és szellemi állapot, egy olyan személyes (tehát kisajátíthatatlan és kölcsönadhatatlan)
metafizikai alapállás következménye amely lehetővé teszi az emberben létező teremtő
hatalmak tudatos és felelős használatát (a hit gyakorlását) a mindennapi élet gyakorlati
szintjein is. A hit az emberi szellem egy ténylegesen használható, gyakorlati
következményeket előidéző képessége.
Amennyiben a papoknak tényleges és valóságos hitük lenne, legalább olyan egészségesek,
termékenyek és erősek kellene legyenek mint amilyen egészséges személy Tőkés László
királyhágó melléki református püspök. Az igazi, illetve a valóságosan létező és működő hit
nem a külső ájtatoskodások mennyiségében és esztétikai csillogásában érvényesül, hanem a
pozitív példa erejében: a személyes egészségben, a termékeny életben, a szellemi
rugalmasságban és nyitottságban, a sokoldalúságban, a jó fizikai és szellemi erőnlétben, a
toleranciával kiegyensúlyozott és egészségesen kiegészített erélyességben: a bátorságban
(nem a vakmerőségben!), a határozottságban, a szabadság, az önrendelkezés (az autonómia),
az igazság és a fény (az értelem) szeretetében. Vagyis a szeretet szabadságában és a
szabadság szeretetében, annak pozitív és áldásos, anyagi és egészségi következményeivel
együtt.
Ennek az egyetemes szellemi tudáshoz kapcsolt képesség megszerzésének az eszköze kell
legyen a naplóírás és nem valamely más, önámító, önszédítő, érdekes és izgalmas fantazmák
gyarapítását szolgáló, egyéni játék, vagy intézményesített tömegmozgalom. És amennyiben a
hit a szellemi képességek gyarapításának és erősítésének a gyakorlati eszköze, úgy a
naplóírás a hit kialakításának és gyakorlásának (valamint a hit személyes ellenőrzésének és
felülvizsgálatának) az eszköze.
Ezen a szinten a napló már túllép a megszokott fogalmi nyelvhasználat formáin és
aforizmaszerű, kijelentő szavakból, szó-kapcsolatokból, a naplóíró által megélt és
megtapasztalt, tehát valójában megismert, az egyetemes törvényekkel és saját spirituális
struktúrájával összhangban álló, állító és kijelentő kifejezésekből és mondatokból
(mantrákból - imákból) fog íródni. A hit pontosan a gyakorlatban is kipróbált spirituális tudás
gyakorlása által bizonyossággá növekvő élet-igazságok megszilárdulását és a személyi
tudatunk teljes azonosulását - integrálását - jelenti ezekkel az egyetemes (metafizikai)
igazságokkal. A legjobb példát erre a Krisztussá lett Názáreti Jézus szolgáltatta, amikor úgy
határozta meg a krisztusi személyiségtudatát, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS
AZ ÉLET. Ugyanígy a naplóíró is egy bizonyos öntisztítási fázis elteltével, és a mindennapi
élet gyakorlatában ténylegesen visszaigazolt metafizikai igazságok személyes tapasztalatával,
leírhatja és kijelentheti ugyanezt önmagának a naplójába. A hit hozzásegít ahhoz, hogy ezek
az egyetemes igazságok a naplózó számára is egyértelmű és bizonyításra nem szoruló hitté
10. (evidenciákká) váljanak, amelyek segítségével életét vezeti, anélkül hogy ezáltal az
életvezetés által kárt okozna másnak és az egyetemes létezésnek.
Ezen a naplózási szinten, többnyire metafizikai (asztrológiai, alkímiai és aritmológiai)
szimbólumokban, glifákban és szó-jelekben kommunikálunk saját magunkkal és a Teremtés
kauzális ősforrásával (Az abszolút Teremtővel), de ennek a józan, "szám, mérték és súly"
szerint történő, belső szellemi kommunikációnak semmi köze nincs az érzelmes
lelkesültséghez, vagy a különböző, mesterségesen (pl. zenével) gerjesztett, vagy bizonyos
„módosult” tudatállapotokat előidézni képes anyagok - italok - elfogyasztása által elérhető
extatikus állapotokhoz, un. katarktikus átélésekhez.
A napló egy éber és fegyelmezett, de mégis az Ősszóhoz, vagyis a teremtő igéhez kötődő
eszközzé válik, ami segít, hogy a mindennapi életünk folyamán, annak különböző
helyzeteiben, mindig a maximális (egyetemes törvényeket szem előtt tartó)
felelősségtudatunkkal cselekedjünk, anélkül hogy sokat kellene spekulálnunk a különböző
helyzetmegoldások formáin. Vagyis ahhoz segít a naplóírás, hogy minden szempontból a
lehető legjobban teljesítsük a természetet az abszolútummal egybekötő, illetve az információ-
közvetítői és felelős teremtői hivatásunkat és feladatunkat, életünk tulajdonképpeni célját:
emberi küldetésünket.
A fentiekből talán kiderült, hogy a napló semmiképpen nem használható sors-kicselezésre,
alacsonyrendű előnyszerzésre a többi embertársainkkal szemben (ámbár rövid távon ez is
lehetséges, de a hatás és visszahatás, vagyis a KARMA törvénye, valamint a fejlődés
törvénye és a kiegyenlítődés törvénye alapja következmények arra nézve, aki ezt megkísérli,
veszélyesek), illetve fekete- mágiázásra és ilyen alapon történő hatalomszerzésre. Minden
pszichikai hatalom csak megköt, hiszen azáltal durván beleszólsz a másik lélek természetes
fejlődésébe (Karmájába) és megbénítod, vagy összezavarod az illető ember szabad
akaratának, szabad fejlődésének kiteljesedését. Márpedig az erőszak akkor még inkább
erőszak, ha nem a fizikai dimenzió síkján történik!
Így, a naplóírás szempontjából vizsgálva az írott szó természetét és mágikus erejét, talán
könnyebb megérteni azt, hogy az emberiség ősi tudományát vizsgáló Scientia Sacra nevű
monumentális művében miért kategorizálta Hamvas Béla a különböző nyelvszínvonalakat a
következőképpen:
1) A METAFIZIKAI realitás színvonala, amely az időtlenségében íródik és ezért
körülményeskedés, bizonyítás és magyarázkodás nélküli, mert időtlen és valójában formátlan,
az általunk megszokott formatanok értelmében, anélkül, hogy értelmetlen lenne, de ezt az
értelmet kívülállók értelmetlennek, idegesítőnek vagy nevetségesnek találják általában. Ez
kimondottan csak kijelentő mondatban és szavakban íródik (Kinyilatkoztatás). Ehhez a
színvonalhoz a legközelebb Hermész Triszmegisztosz, Hérakleitosz, Empedoklesz és Lao-Ce
nyelvezete áll.
2) A MITOLOGIÁK ÉS A TEOLOGIÁK, a mítoszok nyelve, amely a könnyebb
érthetőség, vagyis a hozzáférhetőség kedvéért megszemélyesíti a metafizikai
ősprincípiumokat, az egyetemes törvényeket és azok megnyilvánulásait különböző
történetekbe (legendákba), mesékbe ágyazza, metaforizálja. (Ilyen mitológiai kép
11. például a Reinkarnáció elmélete, amelyben a Teremtő Ősszellemnek a Teremtés
formavilágában, illetve a természet határ állapotában (tér- időben) történő különböző
megnyilvánulásait a teremtőtől különvált személyeknek az ismételt testet öltésével
illusztrálja. E mitologikus ábrázolás félreértése, illetve szó szerinti értelmezése
következtében keletkezett a reinkarnáció vallási dogmatétele, mint ahogy vallási
dogmatétellé vált a kereszténység esetében a közel keleti kultúrkör különböző beavatási
rendszereiben szereplő feltámadási és szűz nemzési mítosza. Vagy ilyen teologikus-
mitikus értelmező formavilág például a Görög istenek által megtestesített
ősprincípiumok világa. A görög mitológiában az asztrológiából is ismert metafizikai
őselveknek a megszemélyesített megnyilvánulásait, illetve hatásmechanizmusát
követhetjük nyomon, mert ezeknek az őselveknek és egyetemes tőrvényeknek a
megnyilvánulásai emberi történetekhez hasonló cselekmények, drámai történetek által
vannak illusztrálva.
Ugyanezt felismerhetjük a más archaikus kultúrák, kultuszok szimbolikus isteneinél,
mitológiájánál és legendáinál, amelyekből Platón és Pitagorasz, valamint a többi görög
mysztesz, költő és drámaíró ihletet merített. A mai teológiákban viszont, a metafizika élő,
funkcionális ősprincípiumai (teremtő erejű szellemi hatalmai) és igazságai kiüresedett
fogalmakká, személytelen és absztrakt dogmákká válnak, mint ahogy a princípiumok közötti
relációk, a megtermékenyítő és megtermékenyülő szellemi kölcsönhatások, irreális és
fantazmagórikus történetekké, legendákká válnak, aminek az eredeti értelmét vagy felfedezi
az ember, vagy sem.
3) A KÖLTÉSZET nyelve, amely már emberközelbe, mondhatni a közéletbe hozza mind a
metafizikai, mind a mitológiai szövegek jelentéstartalmát, de már nem annyira tudatosan és
nem oly fegyelmezetten mint a misztikus brahmani iskolák beavatottjainak a nyelve, hiszen a
költő mindig is szuverén, önbeavató személy és a megélő, vagy az általa újraalkotott
(fogalom) szó- készlettel, egyéni (önkényes) szimbólumaival metaforáival, sajátos
( „eredeti”) költői képeivel értelmezi újjá állandóan a lét esszenciáit és a változó világot és
egészen odáig elmegy, hogy a halhatatlan lélek átalakító, átszellemítő (finomító és tudatosító)
tevékenysége helyett, a világi tevékenységet, a harcos hősiességet dicsőíti (esetleg lázad
ellene és ironizálja, ami ugyanaz, csak éppen az ellentétes vetületében), vagyis önkéntelenül
és öntudatlanul a hatalom, a harcosi kaszt, illetve a politikus szolgálatába áll azáltal, hogy a
megromlott világi életben zajló viszályok, a nyomor, a szegénység, az ízléstelenség és
általában a szellemi zavar ellen hadakozik, még akkor is ha az aranykor helyreállításának
reményével írja hőskölteményeit, vagy cinikus epigrammáit.
Itt, ezen a helyen, az igényes költői nyelv és a spirituális szempontból meghasonlott
(korrupt) költői életrend között tátongó szakadék vonalán válik ketté és értéktelenedik el a
költői szöveg mondanivalója a metafizikai, illetve a mitológiai-teológiai szöveg
mondanivalójától. Ugyanis a költői szövegnek esztétikai gyönyörködtető jellegén kívül,
semmiféle pozitív szellemi következménye (értéke) nem marad, akárcsak a demagóg politikai
szónoklatoknak, vagy a húsleves elfogyasztása előtt elhangzó, ünnepélyes vasárnapi
prédikációknak. A költészet esztétikai (élvezeti: izgató, asztrális és ornamentális: materiális)
12. jellegének következtében a költészetből, akárcsak a polgári korrupcióval ( a fogyasztói
mentalitással) kiegyező prédikációból teljesen hiányzik a személyes ember egyetemes
öntudatra való ébresztésének és ezen öntudat fenntartásának az igénye.
4) A következő nyelvszínvonal a Természettudományok nyelvezete, amely egy olyan, a
különböző szakágazatokban, vagy részterületeken kialakult és a tudósok által használt,
spirituális kifejezői erő nélküli, de objektív precizitásra törekvő nyelv, amely azt célozza
meg, hogy segítségével a félreértések és a pontatlanságok el kerülhetők legyenek. Vagyis
olyan nyelvezetet, amelynek segítségével körülírható és pontosan meghatározható a vizsgált
terület és végső soron az ide vonatkozó objektív igazság. Hogy ez mennyire használhatatlan a
lét alapkérdéseinek vizsgálatára és megválaszolására, de legfőképp a kitűzött cél elérésére,
azt már az is bizonyítja, hogy ugyanazon a tudományágon belül, mint pl. a fizika, a
különböző részterületeken dolgozó kutatók- tudósok nem képesek egymással még csak szót
sem érteni. Nem tudnak egymásnak megbízható és használható információt közvetíteni
tudományos munkáikról és kutatásaiknak eredményeiről, annyira különböző, szakágaikban
meghonosodott és csak ott használt fogalmakkal írják le az általuk megvizsgált folyamatokat
és jelenségeket.
Mielőtt egy tudós belevethetné magát egy új szakterületen történő kutatómunkába, előbb
külön továbbképző tanfolyamon kell részt vennie e szakterület nyelvezetének az
elsajátításának érdekében, különben képtelen lesz a kollégáival történő azonnali és közvetlen
információcserére. Ez tehát egy absztrakt és fiktív nyelvezet, aminek semmi köze nem lehet a
mindennapi élet realitásához és az élet lényeges kérdéseinek megoldásához. Annyi köze van
az élethez, amennyiben e mesterséges nyelvezetek segítségével megírt tudományos elméletek
alapján a technokraták még tökéletesebb élvezeti cikkeket, kényelmi berendezéseket,
mesterséges kommunikációs rendszereket, valamint olyan mikroorganizmusok, baktériumok,
vírusok és más természeti és emberi létformák elleni harci eszközöket, eljárásokat
eszelhetnek ki, amelyekkel szemben nem harcolni kell, és amelyeket nem kiirtani kellene,
hanem amelyekkel meg kellene tanulnunk harmonikusan együttműködve élni.
Szóval ez a tudományos nyelv(ezet) a technikai grandomániában szenvedő felnőtt
gyermekek (infantilis felnőttek) madárnyelve, aminek segítségével sikerült a természeti
környezetet valamint az emberi természetet teljesen megnyomorítani és összezavarni. E zavar
következtében (biológiai és morális szennyezés), a hatás és a visszahatás (Karma) törvénye
alapján, a természeti világ (nem csak kívülről, hanem belülről is) lassan, lassan nyomorgatni
és sorvasztani kezdi az egész emberiséget olyannyira, hogy a magas gazdasági színvonalat
elért civilizációban élő nők egyre inkább kezdik elveszíteni a magzatfoganási,
magzatkihordási és gyermekszülési képességüket.
5) A következő nyelvszínvonal az a MINDENNAPI ÉLETÜNKBEN használt közhelyek
nyelve, amit általában mindenki megért, és amiről nincs amit különösebben filozofálni.
Csupán az a fontos ennek a gyakorlásánál, hogy lehetőleg ne használjunk alacsonyrendű,
vulgáris és durva kifejezéseket, de legfőképp olyan jelzőket, amelyekkel mind a magunk,
mind az embertársaink gondolkozását degradáljuk. És nem csak ennyi. Sajátosképpen, az
ember nagyon szeret negatív tartalmú, agresszív (haragos és becsmérlő, szidalmazó, vagy
13. átkozódó) kifejezéseket használni a mindennapi szóhasználatában. Ez senkinek, még a
kimondójának, vagy a leírójának sem használ, még akkor sem, ha ez a trágár és vulgáris,
ellenséges és agresszív nyelvhasználat egyesek számára hatásosnak, érdekesnek,
izgalmasnak, sőt humorosnak és gyönyörködtetőnek is tűnik. Amint már említettem, a
szónak, vagyis az Igének ("Kezdetben vala az Ige és az Ige Istennél vala és az Ige Isten vala")
megjelenítő, materializáló varázshatalma van. Miért idézzünk magunknak további
szerencsétlenségeket, szegénységet, sikertelenséget betegséget, nyomorúságot, egy múlandó
érzéki kielégülés kedvéért, amit egy gyakran használt káromkodás, vagy egy trágár kifejezés
okoz, amikor ezt néhány érzékletesnek gondolt, igazából fölösleges de asztrálisan veszélyes
szóvirág elhagyásával elkerülhetjük?
A napló tehát arra is jó, hogy az ilyen, elsősorban saját létezésünk számára káros
beidegződésekről leszoktasson bennünket. És nem csak az által, hogy a naplóban elkerüljük
az ilyen kifejezéseket, hanem azért is, mert a naplóírás közben figyelmeztethetjük magunkat -
az eseményeket és azoknak kiváltó okát leírva- hogy a következőkben föltétlenül kerüljük el
a negatív szuggesztiókat, vagyis a negatív, romboló hitünket tápláló, fenntartó és előidéző
kifejezéseket. Így szabadítjuk fel magunkat a belénk nevelt, negatív gondolatképeinken
keresztül érvényesülő hitetlenségünktől. És így szabadulunk meg az olyan negatív hittel
rendelkező személyek befolyása alól (is), akik ezt a negatív hitet táplálják és fenntartják
magukban és környezetükben.
Hiába járunk különböző magasztos eszméket hirdető spirituális mesterek „szívet és elmét
gyönyörködtető” előadásaira (prédikációira), amíg mi nem vagyunk képesek a mindennapi
életben ezeket a papok, guruk és mesterek által hirdetett gyönyörködtető eszméket és
gondolatokat a mindennapi életünk során, nap mint nap, óráról, órára és később percről
percre a gyakorlatba ültetni, vagyis nem vagyunk képesek megvalósítani. Addig, amíg régi
szokásainknak és negatív szuggesztiókat tartalmazó gondolkodásunknak rabjai, vagyis
tehetetlen kiszolgáltatottjai vagyunk, nem lehetünk igazából szabadok szellemileg sem,
hiszen a régi mentalitásunk által, a régi szava-járásunkhoz kapcsolódó gondolkozási és
képzelődési szokásaink által, beidézzük életünkbe azokat a körülményeket, amelyek a fizikai,
vagy a lelki szegénységhez és betegségekhez, ilyen személyi kapcsolatokhoz kötnek
bennünket.
Ezért a legfontosabb jellegzetessége a Naplónak végül is az autonóm személyi öntudatot
visszaadó, a határozott személyiségtudat alakító, a személyi függőségi viszonyokat feloldó,
valamint a más függőségeket (gyógyszerfüggőség, alkohol, nikotin, vagy kábítószer
függőség) megszüntető, szabadság- adó tulajdonsága. A személyi horoszkópunk, valamint az
egyetemes törvények tanulmányozásával egybekötött naplóírás megszabadít a hétvégi
misztikus iskolák beavató mestereitől, (a Rózsaresztes, Teozófus, Dianetikus,
Szabadkőműves, a Rejki, Prána nádi és más misztikus iskolák még titokzatosabb neveket és
rangokat viselő "mestereitől"), az egzotikus Joga mesterektől, a tudálékos és saját bevallatlan
hatalmi ambícióikkal keveredő ellenőrzési mániájuk által manipulált agykontrollos oktatóktól
és minden más az autonóm személyi tudat kialakulását, illetve a bennünk létező és általunk is
megnyilvánuló teremtő erők harmonikus megnyilvánulását gátló és zavaró személyi
14. függőségi viszonyoktól. Napjainknak eme misztikus hősei és sztárjai sem követnek egyebet,
mint szabad akaratunk és a megkülönböztető készségünk, valamint a személyes
értékítéletünk gúzsbakötését, lebénítását, annak érdekében, hogy rejtett ambícióik kiélése
érdekében minket „a jó útra terelgessenek”, nevelgessenek, azaz manipulálgassanak. Holott
annak aki igazi beavatott, az első dolog amit tudnia kellene, hogy "A legfőbb morál a
szabadság" (Hamvas Béla: Magia Sutra), vagyis hogy annak a tanításnak van értelme
metafizikailag, amely felszabadítja, függetleníti és önállóvá teszi az embert, mint személyt.
Azt, hogy csak és csakis az a tanítás értékes amely az ember szabad akaratát messzemenően
tiszteletben tartva, visszaadja az embernek a saját létéért való teljes felelősségtudatát. Ez az
egyetlen tanítás aminek értéke van még a XXI. század elején. A többi misztikus rendszer,
amely a sport, technikai és tőzsdei sikerekhez hasonló misztikus sikerek és rendkívüli
megvalósítások elérésével kecsegteti az embert, a természettel és a bennünk levő, általunk
megnyilvánuló teremtővel összhangba kerülést szolgáló szellemi alapállás megvalósítása
szempontjából éppen annyira félre vezető demagógia, mint a politikai ideológia- és
doktrínarendszerek, a termelő- fogyasztó tömegek manipulálását szolgáló reklám kampányok
és mint amennyire ködös és absztrakt fantazma a vallások metafizikai alapjuktól rég
kiüresedett, a valódi funkcionalitásukat elveszített, poétikusan ködös és filozofikusan
túlspekulált, intézményszolgáló dogmarendszere.
A hit egyetemes tudásra alapozott, életünk és személyünk összhangját biztosító mágikus
képesség megszerzése érdekében gyakorolt naplóírás, egyben a teljes szabadságunk (teremtői
autonómiánk) elnyerésének a legjobb eszköze is, amennyiben elsősorban öntisztításra és nem
misztikus önámításra, vagy mágikus (törvénytelen!) hatalomgyakorlásra akarjuk azt
használni.
Kozma Szilárd: http://www.kozmaszilard.tvn.hu/
Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az:
www.aldottelet.com
www.kozmaszilarad.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.
És annak történetét, hogy miként és miért lettem végül asztrológus, a következő link alatt:
http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony-
kovetkezmenyei